Shanghai Museum

Jók azok az apró kis praktikumok, amikkel egy másik közegben találkozom.

Például a fürdőszobákba beszerelt fűtés.

Itt Shanghaiban ugyanis nincs fűtés a lakásokban. Valaki egyszer húzott egy vonalat a térképen, és eldöntötték, hogy attól északra szokott tél lenni, attól délre pedig nem, tehát nincs szükség a lakások fűtésére. De tényleg! Daninak szerencsére eddig mindkét lakásában volt/van légkondicionáló, így mi azzal fűtünk. És – lehet, hogy csak azért, mert közép/felső-kozépkategóriás lakásban lakik, de mindkét fürdőszobájában volt melegítési lehetőség is. Az első helyen infralámpa volt beépítve a mennyezetbe a zuhanykabin felett és a mosdó terében is. Itt pedig meleg levegőt ehet áramoltatni a mennyezeti szellőzőnyíláson át. Gondolom, elektromos fűtéssel megy ez is. Mivel eléggé fázós vagyok, tetszenek nekem ezek az ötletek. Ha meglesz az új lakásom, nagyon tervezem, hogy valami ilyen legyen-meleg-de-most-azonnal rendszerű dolgot beépítek én is a fürdőszobámba!

Egy másik ötletes dolog, hogy a konyhaszekrény egy mély fiókja az edényszárító. A fióknak nincs alja, helyette ott a kivehető csepegtetőtálca – aminek a közepén szintén van egy külön kis lefolyó tartály – hogy ne kelljen olyan sűrűn kivenni a tálcát. Kis konyhákban, ahol fontos a pultfelület, ötletes megoldás lehet egy ilyen – akár a mosogató alá beépítve is.

Elugrottam a Shanghai Museumba, hogy körülnézzek. Valamiért úgy képzeltem, hogy egy röpke idő elég lesz a megtekintéséhez. Ehhez képest négy emelet, tömve kiállított anyaggal.

Szigorú beléptető rendszer van. Átvilágítják a táskákat – és olyant is kiszúrtak, ami a reptérieket nem is érdekelte (egy fém gyerekméretű e őeszköz készlet – kés, villa, kanál) -, fémdetektoros kapu és azonkívül még külön személyes fémdetektoros ellenőrzés is.

Viszont ingyenes a belépés, ami nagy szerencse, mert már az első emelet két-harmadánál rájöttem, hogy egyben nem tudom végignézni az egészet.

Shanghai Museum belső tere

A legfelső emeleten numizmatikai kiállítás volt, jade faragványokat, kínai bútorokat és a kínai kisebbség viseleteit mutatták be. Mire mindent töviről hegyire végignéztem, már telítődtem is.

Pénzérmék É-Kínából (k.e. 770-221)

Pénzöntő forma

Sárkányos bankjegy

Batikolt kékfestő "tulipánok", ezúttal Kínából

A harmadik emelet a festményekről és kaligráfiákról szól, ezt kapásból kihagytam, mert ide frissen szeretnék érkezni. A második emeleti kerámiakiállításon viszont végigballagtam – és végre rájöttem, hogyan lehet megkülönböztetni a sárkányt az oroszlántól. Eddig ezzel mindig nehézségeim voltak. Mindkettőnek szögletes előre nyúló feje van, vicsorgó fogakkal, két hosszú bajusszal, négy, karmos mancsa – és itt Kínában a sárkányok is éppoly karcsúak, mint az oroszlánok. Nem úgy, mint a mi hasas, gömbölyded sárkányaink. Viszont addig nézegettem két egymáshoz közeli ábrázolást (csak 3-4 tárlónyit kellett ingáznom a kettő között), míg végül rájöttem, hogy a sárkány …. pikkelyes!!! Teljesen ésszerű, nem is tudom, hogy nem gondoltam eddig erre! Azért gyorsan leellenőriztem az elméletemet, és egyenlőre még nem találtam ellenpéldát.

Nem, ez nem kertitörpe, hanem egy kínai szobor

"Csikóbőrös" kulacs kínai módra. Érdekes, amikor ugyanazok a formák visszaköszönnek a világ különböző pontjain.

A földszintet szintén kihagytam, ott bronzkori leletek és egy szoborkiállítás vár még rám.

Helyette inkább végigsétáltam az East Nanjing roadon, amelyik a legnagyobb vásárlóutca. Ennek megfelelően tömve is van emberekkel, loholó shanghaiakkal, bámészkodó külföldiekkel, és töménytelen fényképezkedő kínai turistával. Van néhány jópofa szobor ezen az utcán: amerikai apuka nyakában kisgyerekkel meg léggömbbel, anyuka babakocsival, meg ilyesmik. Na, ezeknél mindig hatalmas sor áll, mert mindenki le akarja magát fényképeztetni mellettük. Egyenlőre még nem sikerült elcsípnem egy olyan pillanatot, amikor akár csak a közelébe is férkőzhettem volna a szobornak.

Helyette viszont szaxonfonzenét hallgattam. Egy teraszról fújta az égszínkék kabátba öltözött zenés, lent az utcán pedig azonnal kialakult a tánctér, és táncra perdültek az arra járók – főleg közép- és idősebb korosztály.

Sárkányeregető öregurak a múzeum lépcsőjén

A People Square parkjának egyik kapuja

 

Egzotikus gyümölcs. Sajnos a nevét nem tudom.

Húsvét Kínában

Reggel fél 7-kor ébredtem. És 5 perc múlva már fel is keltem, bár az álom nagyon húzott vissza, de győzött az anyai szív.

Az első terv az volt, hogy miután eldugdostam az ajándékokat, visszafekszem aludni, de olyan hideg volt a lakás, hogy már a nyuszi-üzemmódhoz is fel kellett öltöznöm, úgyhogy inkább becuccoltam utána a divány egy benapozott foltjára, és nekiálltam blogot írni, miközben a nappal együtt én is húzódtam mindig odébb.

Mire elment a nap, felébredtek a „gyerekek”. Sophie-ról kiderült, hogy remekül illik a családba. Lelkesen belevetette magát a keresésbe, megörült minden apróságnak, értékelte a jobbnál jobb búvóhelyeket. Szóval mindhárman remekül szórakoztunk. Utána meg testvériesen osztoztunk a zsákmányon.

A késői reggeli után Sophie hazament, mi meg elindultunk a városba. A terv az volt, hogy kerékpárral megyünk a metró megállóig, amiből kettő is van a „közelben”, gyalogosan 30-35 percnyire. Alig párszáz méter után azonban a fékem felmondta a szolgálatot, elszakadt a bowden. Így visszatoltuk a bicikliket, és gyalog mentünk.

Útközben Dani pénzt vett fel egy automatából, én meg közben a szomszédos kirakatok előtt bóklásztam. Az egyikben mindenféle gyerekalkotások voltak kirakva, és olyan elmélyülten nézegettem, hogy kijött a boltból egy fiatal lányka, és a kezembe nyomta a prospektusukat. Gyerek foglalkoztató műhely. Most mutasd meg az angol együttes alkalmazásával2 megbeszéltük, hogy most ugyan nem érek rá, de nyugodtan jöjjek bármikor, bemehetek, és körülnézhetek.

Itt Kínában már végleg kitört a tavasz. Igaz, hogy a szükséges hőmérséklet csak a déli órákban észlelhető, de a helyi lakosok a bizonyítékok arra, hogy minden fejben dől el. A legtöbb ember kigombolt kiskabátban, egy szál vékony pulóverben, vagy akár rövid ujjúban szaladgál – miközben én még messze nem éreztem túl melegnek a télikabátomat.

A tavasz az energiákat is előhozta. Láttunk két szakácsot, akik a járdán, az étterem előtt tollaslabdáztak, később meg egy bank üvegfalán bepillantva néztük a tollasozó irodistákat!

Ismét meg kell szoknom az itteni közlekedési szemlélelet. A jobbra kanyarodás minden közlekedési helyzetben megengedett, de balra is teljesen gátlás nélkül kanyarodnak bármikor. És a gyalogosnak egyáltalán nincs elsőbbsége – vagy ha van is, nem tartják be. Úgyhogy a zebrán még zöldben is folyton mindenfelé figyelni kell – szembe, oldalt, hátra, mert bárhonnan „támadhatnak” az autók, motorok (na, ezek különösen veszélyesek, mert villanymotorral közlekednek, úgyhogy gyakorlatilag hangtalanul osonnak az ember mögé!), kerékpárosok, és némelyik még fel is van háborodva, hogy mit csámborgok én a járdán. A legtöbben azért elfogadják a tényt, hogy a zebrát – és úgy általában a kereszteződéseket – a gyalogosok is használják, de nagyon kicentizik, hogy elférnek-e még a közeledő gyalogos előtt.

Egy legális graffitis utcát akartunk megnézni, s közben belebotlottunk egy művésznegyedbe is. M50 a neve, egy lakónegyed, ahol mindenféle, jobbára modern művészeti galéria van egy helyen. Festmények, szobrok, kerámia. Maga a hely teljesen lepukkant, elég romos kinézetű épületek, köztük szűk kis sikátorokkal, de egy sereg érdekességet lehet itt találni. Még egy Pébéo márkaboltra is leltem. (50 Moganshan road, Building 0) Végre egy kis kreatív bolt. Ecsetek, vásznak, olaj-, akril-, vízfesték mellett matrica- és üvegfesték, repesztőlakk, sablonok, modellező massza. Úgy ránézésre minden inkább a hobby mint a művész kategória, bár – gondolom – elsősorban a helyi alkotók a fő vevőközönség. Azért persze én is tüzetesen végignéztem az egész kínálatot.

Táncoló pár kerékpár alkatrészekből  - M50 galériatelep, Moganshan road, Shanghai

M50 galériatelep, Moganshan road, Shanghai

Sakkfigura - M50 galériatelep, Moganshan road, Shanghai

Orrszarvú - M50 galériatelep, Moganshan road, Shanghai

Daninak két új szerzeménye van, amire most rendkívül büszke, egy szuper óra, többek között iránytű funkcióval is, és az új smart phone-ja, amelyiken letöltés után offline is lehet nézni a google térképét. Shanghai városnézésnél mindkettő nagyon hasznos, ha az ember nem akar felesleges köröket futni.

Úgyhogy lelkesen navigált. Végignéztük a graffitik utcáját, láttunk éppen készülő alkotásokat is. Eddig mindig úgy képzeltem, hogy csak úgy nekiállnak spontán létrehoznak valamit, de most láttam, hogy „puskáznak”. Az egyik egy papírlapot nézegetett sűrűn, a másik pedig mobiltelefonos segítséget vett igénybe. Szerintem már maga az művészet, hogy egy mobiltelefon kijelző méretű képet az ember átültessen 2x5 méteres felületre!

Shanghaiban rengeteg a park. Mi most éppen egy környezetvédelmi „oktatóparkba” mentünk, amely angolul a szépen hangzó Environmental Theme Park of Suzhouhe Mengqing Garden névre hallgat.. A kihelyezett táblák elmesélték, hogyan történik a halastó vizének a tisztítása, a föld fölé felhozott csövekben meghallgathattuk, hogyan zenél az esővíz a csatornákban, az egyik mesterséges tavon növény visszatelepítési kísérlet folyt, a teljesen hétköznapinak kinéző park minden szögletébe jutott valamilyen tájékoztató tábla, ami érdekes dolgokra hívta fel a figyelmet.

Az utazás 2 rész.

Először úgy gondoltam, nem írom le a repülőúttal kapcsolatos negatív észrevételeimet, mert akár véletlen is lehetett, hogy több minden összejött egyetlen útra, de Shnaghaiba megérkezve ki akartam nyitni a bőröndömet, és észrevettem, hogy nincs rajta az általam „szabadalmaztatott” egyszerű-de-nagyszerű típusú zár (és sajnos nem csak ez, hanem a bőröndből magából is néhány holmi, eltűnt), az már szót kíván.

De kezdjük az elejéről. Miután Seremetyevon ismét töviről-hegyire végignéztem az összes boltot, már alig fél órát kellett várni, hogy a géphez szólítsanak bennünket.

Folyosó mellé szólt a jegyem, egy két üléses egységben, de a srác, aki akié az ablak melletti hely volt, felajánlotta, hogy a helyét, mert a haverja a folyosó másik oldalán lévő székben ült. Már éppen kezdtem örülni a szerencsémnek, amikor észbe kaptak, hogy így nem tudnak jól beszélgetni, ezért udvariasan megkérdezték, hogy nem cserélnék-e helyet a haverral.

Mivel az út nagy részében úgyis aludni akartam, meg amúgy is arany szívem van, hát cseréltem. Sajnálatos módon azonban az új ülésem roppant lestrapált volt. Egy nagy besüppedés volt a közepén, ami elég kényelmetlenné tette az ülést, és nem örvendtem, hogy kb. 8 órán át kell élveznem. Már azon voltam, hogy megkérdezem, van-e másik hely valahol (látszatra tele volt az egész gép), amikor eszembe jutott a kispárna, amit kaptunk. Kipróbáltam, pont beleillett a lyukba. Így aztán ez a probléma szerencsésen meg is oldódott.

Aztán amikor először mentem a mosdóba, kiderült, hogy a csapból nem folyik a víz – és ez az út végéig sem változott, bár többen is szóltak a légikisasszonynak. De, ezek szerint, vízvezetékszerelői kiképzést nem kaptak. Vagy csak megfelelő szerszámuk nem volt hozzá.

Az út eseménytelenül telt. Gyerekek ugyan szép számmal voltak a gépen, de mind békésen végigaludta az utat. Ami nagy szó! És nagy előny!

Felszállás után mindenkinek adtak egy étlapot, amin elolvashattad, hogy miből választhatsz. Aztán az ételkiosztásnál egy igazi orosz gyevuska szó nélkül eléd csapott valamit. Amikor a mellettem ülő óvatosan megkérdezte, hogy mi az, akkor nagyon határozott és elutasító választ kapott, amiből csak a ryba (hal) szót értettem – a többi meg, gondolom, arról szólt, hogy a marha elfogyott, ez van, ezt kell szeretni. Ez a hölgy egyébként is végig kelletlenül és őrmesteri stílusban adta elő magát. Kézicsomagok elhelyezésében nem segített, utasításokat egy-egy odabökött ujjal adott, és az arcáról leolvashattuk, hogy nagy szívességet tesz nekünk azzal, hogy egyáltalán itt van. Még szerencse, hogy többnyire a másik oldali folyosón ügyködött. Az én Jekatyerinám meg Vologyám sokkal kedvesebb és barátságosabb volt.

Két központi képernyőn vetítették a filmeket (egy Nicolas Cage krimi után, amiből csak részleteket észleltem, igazi orosz rajzfilmeket!) meg a repülési információkat. Már a felszállásnál bő egy órával korábbi érkezési időpontot írtak ki, mint ami a jegyfoglalásban szerepelt. Na, gondoltam, várhatok majd Daniékra a reptéren! Az időpont aztán menet közben folyton változott, de végül tényleg 40 perccel korábban értünk Shanghaiba.

Egy kicsit aggódtam, mert a belépési kártyán volt egy olyan kérdés, hogy mi az itteni lakcímem, nekem meg halvány gőzöm sem volt róla. Dani ugyan megírta, mert a vízum kérő lapon is szerepeltetni kellett, de a repülőre nem vittem magammal ezt az információt. Úgyhogy nemes egyszerűséggel csak annyit írtam, hogy Shanghai, Pudong (ami lakosra kb. annyi, mint Budapest szorozva öttel). De a határőr szerencsére nem kekeckedett, így örömömben adtam neki a kiszolgálás értékelő automatán egy nagy smileyt.

Amikor kézhez vettem a bőröndömet, szomorúan állapítottam meg, hogy elromlott a húzókája, nem lehet húzni. Így viszont elég trükkös volt a kerekeken gurítás. Szerencsére a kijárattól már Dani vette kezébe a dolgokat, meg a koffert. Ő meg erős, így neki az sem okozott problémát, hogy kézben vigye, ahelyett hogy húzná.

Sophie is kijött a reptérre, így egyből elsüthettem a kínai mondatomat, amit a repülőn szorgalmasan gyakoroltam (Wo hen gao xing ren shi ni = örülök a találkozásnak). Mivel a kiejtést és a – nagyon fontos – hanglejtést is csak hallás után „kottáztam” le magamnak egy darab papírra, nem voltam igazán biztos a tudományomban, de Sophie, némi homlokráncolás után, megértette, így mindjárt kapott is egy piros pontot.

Én meg egy kis pandamacit, így Hüpi, akit magammal hoztam, nem lesz egyedül.

Együtt a csapat: Teenage Snake, Kissárkány, Xiao Xiong Mao és Hüpi

Shanghaiban, világvárosi jellege ellenére, korán, általában már fél 11 körül, leállnak a metrók. Így éjszaka csak taxival lehet közlekedni. Amikor a csomagokra vártunk, nem láttam, hogy a mienken kívül más repülőgép is beérkezett volna. A reptér előtt viszont hatalmas sor állt taxira várva. Igaz, hogy az úton szintén hatalmas sorban álltak a taxik (a mi taxisunk azt állította, hogy ő 5 órával előbb állt be a sorba! ami szinte hihetetlen, már gazdaságossági szempontból is), így gyorsan haladt a sor, de még így is 43 percig tartott, amíg sorra kerültünk. És ami a legérdekesebb volt, amikor taxiba ültünk, a sor még mindig ugyanolyan hosszú volt. Hajnali 1 óráról beszélünk! El nem tudom képzelni, hány repülőgép kell ennyi utas leszállításához!

Taxira várva

Hazaérve a lakás bemutatása után nekiálltam kicsomagolni, és egyből megállapítottam, hogy megpiszkálták a bőröndömet. A két cipzárhúzóka ugyanis egy kulcskarikával van összefogva. Az elv az, hogy a kulcskarika nem engedi szétnyílni a cipzárat, elég bonyolult leszedni ahhoz, hogy „csak úgy” ne akarják széthúzni a cipzárat, éppen csak hogy belekukkantsanak, viszont nem  azt sugallja, hogy gyémántokat tartok a bőröndben, amit hét  lakattal őrzök. Eddig remekül bevált. Úgy tűnik, most lett vége a pünkösdi királyságnak. Két rúd kolbász, és egy hatalmas doboz Toffifee hiányzott belőle. Elméletünk szerint valahol, ahol a csomagok átvilágítása történik, szúrhatták ki, hogy ilyen finomságok vannak benne, amiért érdemes szórakozni a kulcskarika leszerelésével.

Úgyhogy megint tanultam valami újat, ez úttal azt, hogy ami érdekes lehet másnak is, azt nem a cipzár felőli részre kell csomagolni, hanem a bőrönd hátuljához, meg alulra – talán úgy kevésbé vonzó, mert tovább tart elemelni, s nehezebb észrevétlenül megtenni.

Szegény Dani nagyon rákészült már egy igazi, magyaros melegszendvicsre, így ő is bánatos volt. Úgyhogy a hangulat visszaállítására még dorbézoltunk egy kicsit, részemről gyömbérteával, részükről forró vízzel – ez hagyományos kínai ital, s érdekes, hogy Dani már azelőtt rászokott, hogy Kína egyáltalán felmerült volna a gondolataiban.

Aztán még egy kis portóit is elszopogattunk, csak hogy jobban essen az alvás.

Ami nem is volt haszontalan, mert Dani, a tavaszi jó időre vonatkozó általános információkban bízva csak nem foglalkozott azzal, hogy egy vastagabb takarót kerítsen számomra. Úgyhogy hajnal felé, félálomban, azért még magamra húztam egy-két ruhadarabomat.

Az utazás 1. rész

Itt ülök Seremetyevon, és múlatom az időt.
A gépünk elvileg 23:35-kor, gyakorlatilag 00:30-kor indult a Ferihegyről.
A tervem az volt, hogy az 5 órás repülőút alatt jól kialszom magam, de alig hunytam le a szemem, amikor a gép nagy zökkenőkkel már földet is ért. Kellett egy kis idő az álmos agyamnak, amíg eszembe jutott, hogy hát persze, Moszkvában három órával több van, mint Budapesten, a jegyemen meg minden indulást és érkezést helyi időben adtak meg.
Ezzel együtt még mindig hihetetlen, hogy hetven perc alatt elrepültünk Budapestről Moszkvába - és ebbe az időbe még két ételosztás is belefért (na, jó, az első "csak" ital volt). És még aludtam is.
Ráadásul a késés ellenére a kiírtnál negyed órával korábban érkeztünk.
Vagy nagyon jó szelünk volt, vagy már eleve beleszámolják ezeket a késéseket is az érkezési időbe :-)
És most, mint már írtam, itt ülök Seremetyevon, és múlatom az időt.
Az előbb még feküdtem, mert egyenlőre kevés az utas, és sok a pad, jut mindenkinek,
 aki akar és tud aludni.
Kicsit foghíjasan állnak a székek, meg a huzat is jön be az ablakoknál, de hát kicsire nem adunk. Egy jó órácskát én is szundítottam.
Csak közben kivilágosodott, ráadásul a nap is süt, úgyhogy kipattant a szemem (meg amúgy is elegem volt a repülőtéri vadromantikából. Majd alszom inkább a repőlőn.)
Kilátok innen a repülőtér betonjára. Olyan az egész, mintha alaszkai, füves, vidéki reptéren lennénk. Mindent hó bort, és hatalmas kupacokban áll a sóder meg zuzalékkő mindenfelé. Köztük egy-egy repülőgép is. Hogy hogy fognak kievickélni a kifutókra?!? Kiváncsi vagyok, mennyit fogunk gurulni a földön. Innen, ahol ülök, még egyetlen gépet sem láttam se fel-, se leszállni, Csak egy felvezető pálya van, amelyik hómentes.
Lassan ébred a repülőtér. Nyitnak a du.ty free shopok, nyitogatják a szemüket az alvó utasok, megjelennek a takarítónők.
A gépem 10:50-kor indul tovább. Addig bőven van időm,hogy sétáljak még egy kört a terminálban.

Kína másodszor

Új év, új kalandok.
Pénteken éjszaka indulok ismét Shanghaiba a fiamhoz, aki az előző utazásom óta "végleg", azaz meghatározatlan időre kiköltözött.
Már becsomagoltam a bőröndömet. Meglepődnétek, ha látnátok mi minden van benne. Egy kerek sajt, két rúd szalámi, édességek és húsvéti díszek az ünnepi hangulat fokozásához, húsvéti meglepetés Dani kollégáinak, oregano (a múltkor ezt hiányoltam legjobban a fűszerek közül), két tálca, mindenféle ajándék, amit - gondolom, érthető okokból - nem részletezek jobban...
Na jó, van benne némi ruhanemű is. Mivel nem tudom kiszámítani, milyen idő is lesz, ezért igyekeztem úgy válogatni, hogy szükség esetén minél többet tudjak egymásra rétegezni - viszont legyen olyan is, ami nagy melegben is jó szolgálatot tesz. Majd az idő eldönti, jól gondolkodtam-e.
A hétvége a tervezgetésé volt. Átnéztem a folyamatosan gyűjtögetett ötleteket, látványosságokat, s közben természetesen egy csomó újabb érdekességre is bukkantam.
A múltkori utam tapasztalatai alapján kis térképeket nyomtattam magamnak, amelyen látszik, hogy az aktuális metró melyik kijáratán kell kimennem (van amelyiknek 8-10 kijárata is van, amelyek egész távoli helyeken hoznak felszínre!) egy adott helyszín eléréséhez, s persze a környék utcái is látszanak, angol és kínai nevükkel együtt. Ha szerencsém van, az utcatáblákon is szerepel az angol elnevezés. Ha nem, akkor még inkább szükség van a térképecskéimre.
A részletes Shanghai térkép böngészés közben, már egész jól visszajöttek a múltkori élményeim és ismereteim. Kezdem egyre jobban beleélni magam az utazásba :-)

Szökőév Kínában

A szökőév alkalmából egy kis bulit szerveztem. A Szökőév-parti előkészítése közben bukkantam rá néhány érdekességre a kínai szökőévvel kapcsolatosan.
A kínai holdnaptár, melyet a hivatalos Gregorián naptár mellett még ma is sokszor használnak a jeles kínai ünnepek vagy fontos családi események időpontjának meghatározására, 12 hónapból áll, melyhez kb. három évente egy szökőhónap csatlakozik. A szökőhónap neve ugyanaz, mint az előtte lévő holdhónapé. A szökőhónap helye a kínai naptárban alkalomról alkalomra változik.
A szökőév meghatározása a két egymást követő év 11. hónapja közti újholdak száma alapján történik. Ha az első év 11. hónapjának első napjától a következő év 11. hónapjának első napjáig 13 újhold van, szökőhónapot kell beiktatni.
A kínai holdhónapokat sokféleképpen nevezik. Ime az egyik változat:
1. Bazsarózsa
2. Sárgabarack virág
3. Őszibarack virág
4. Szilva
5. Gránátalma virág
6. Lotusz virág
7. Orchidea
8. Osmanthus (illatvirág)
9. Krizantém
10. Jó hónap
11. Tél hónap
12. Tartósított hús hónapja