A Sárkány éve

A Sárkány éve
A kínai újév, melyet Hold újévnek is hívnak, dátuma változó, általában januárban vagy februárban van. Idén január 23-ával kezdődik az új év, a Sárkány éve és az ezt bevezető 14 napos ünnep.
A kínai újév a hosszú élet, egészség és bőség köszöntésének és a múlt negatív energiái elengedésének ideje. Ez a 14 napig tartó ünneplés nagyon szimbolikus, és számos kötelező tennivalót és tilalmat tartalmaz.
A kínai hagyományok szerint minden évet egy meghatározott állatnak szentelnek. 2012-ben, a 2011-es Nyúl éve után, a Sárkány éve következik. Mivel a sárkány Kína szent állata is, s tulajdonságai befolyásolják az év szülötteit, sokan próbálják gyermekük születését erre az évre időzíteni.
A Nyúl évét a nyugalom é békesség jellemezte, a Sárkány évére viszont izgalmat, kiszámíthatatlanságot, és intenzitást jósolnak. A Sárkány szelleme az emberekben energiát, vitalitást és féktelen lelkesedést ébreszt. Gyakran minden óvatosságot félretesznek, ami nem feltétlenül bölcs dolog. A Sárkány éve a drámákról szól, de szükségtelen kockázatokat vállalva könnyen saját személyes tragédiánk főszerepében találhatjuk magunkat.

(Kép: http://illustratorvector.net)

Fokhagymás csirke kínai módra

Már akkor elhatároztam, hogy kikacsintok egy kicsit a kínai konyhára, amikor még Shanghaiban voltam. Mint a korábbi blogbejegyzésekből kiderült, ebből végül odakint nem lett semmi. Viszont az alap ízesítőket, szójaszószt, szezámmag olajat, rizsbort, kukoricakeményítőt és az 5. ízként emlegetett umamit beszereztem, s mivel egyiket sem bontottam meg, így könnyűszerrel haza is repítettem őket.
És itthon végre sikeresen megalkottam az első kínai ebédemet.
A dolog érdekessége, hogy Dani előző este kért részletes útmutatást rizsből, csirkemellből és zöldségfélékből álló wok-étel elkészítése tárgyában, mivel ő is főzésre adta a fejét. Ő vacsorát főzött, én ebédet, így, a 7 órás időeltolódás miatt gyakorlatilag szimultán tevékenykedtünk a konyhában a Föld-golyó két igencsak távoli pontján.
Nekem, sajnos, wokom még nincs - de sürgősen be fogok szerezni egyet. Teljesen beleszerettem! Addig is egy serpenyőben állítottam össze a fokhagymás csirke fantázianévre hallgató finomságot. Jó nagy adag lett, úgyhogy lefagyasztottam belőle későbbi felhasználásra is.
Olyan finomra sikerült, hogy bűntudatom lenne, ha nem osztanám meg veletek a receptet:

Fokhagymás csirke
Hozzávalók
4 filézett csirkemell (kb. fél kg)
1 tojásfehérje
1 ek kukoricakeményítő
1 ek száraz fehérbor vagy sherry
4 zöldhagyma, rézsútosan nagyon vékonyra szeletelve
1 kk gyömbérgyökér, apróra vágva
3 kk friss fokhagyma, apróra vágva (kb.6 db közepes gerezd)
2 ek étolaj
Szósz
1 kk csípős paprikakrém
2 kk cukor
1 kk kukoricakeményítő
2 kk rizsbor
1 ek víz
2 ek száraz fehérbor vagy sherry
2 ek szójaszósz
Elkészítés
Tegyük a csirkemellet fagyasztóba annyi időre, hogy kemény legyen, de ne teljesen fagyott (1-2 óra). Vágjuk vékony falatkákra.
Egy kis tálban verjük fel egy kissé a tojásfehérjét, keverjük be a keményítőt és a bort, és addig keverjük, míg a keményítő feloldódik. Tegyük hozzá a csirkét, és keverjük jól össze, hogy minden darabra jusson a tojásos keverékből. Szobahőmérsékleten hagyjuk 30 percig állni.
Közben keverjük össze jó alaposan a szósz összetevőit.
Forrósítsuk fel a wokot vagy egy serpenyőt, tegyük bele az olajat, és egy lapos kanállal folyamatosan forgatva süssük a csirkét addig, amíg már sehol nem rózsaszín. Vegyük ki a csirkét a wokból, lyukacsos szedőkanállal.
Dobjuk a wokba a hagymát, gyömbért és fokhagymát, és forgatva süssük kb.30 másodpercig, amíg a gyömbér és a fokhagyma illatozni kezd, de még nem barnul. Tegyük vissza a csirkét a wokba, keverjük meg ismét a szószt, és öntsük a wokba.
Folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg a keverék egyenletesen eloszlik, forró és enyhén besűrűsödik. Vegyük le a tűzről, öntözzük meg 1 kk sötét szezamolajjal.
Rizzsel tálaljuk.

Ha Shanghaiban jársz...

…élj úgy, mint a shanghaiak. Vagy legalábbis próbáld meg. Valószínűleg kicsit nehezebbnek találod a társadalmi szokások elsajátítását, mint Rómában. Íme, néhány módszer, amivel kimutathatod a vendéglátó ország felé, hogy mindent megteszel a beolvadás érdekében :-)
Élvezd a „gőzölt húsos táskát”
Xiao long bao (angolul: steamed pork dumpling) az utcai kifőzdékben is kapható. Csak keresd az üzletből kiáramló gőzt, vagy a hatalmas bambuszszitákat. Végső soron bármelyik étterembe is bemehetsz. Óvatosan harapj bele, nehogy a benne lévő forró lé az öledbe folyjon , mert még azt hiszik, kezdő vagy a témában!
Alkudj!
Semmi sem hasonlít ahhoz, ahogy egy kínai piacon alkudoznak. Bárki megtanulhatja ezt az értékes kínai tudományt. Kezdd valami olcsó holmival, így nem bánod, ha mégis túl sokat adsz érte. Ne feledd, Kínában a legfontosabb, hogy rejtsd el az érzéseidet, amikor kommunikálsz. Folyamatosan mosolyogj, és légy kedves. Ne húzd fel magad, és ne kritizálj. Ha nemtörődömséget mutatsz a tárgy iránt, amit kétségbeesetten szeretnél megszerezni, nagyobb esélyed van a lealkudásra.
Szűkítsd a személyes teredet
Készülj fel lökdösődésre, tolakodásra, összezsúfolódásra és arra, hogy bevágnak eléd a sorban. Lehet, hogy Te úgy látod, hogy a buszra vagy metróra már nem férsz fel, aztán valaki hirtelen eléd tör, és még feltolakszik. A kínaiaknak más az elképzelésük a személyes térről, mint a nyugatiaknak, így számukra természetes a tolongás, taszigálás és lökdösés a tömegben. Lehet, hogy először zavarónak érzed ezt, de ha megtanulsz úgy gondolkozni, mint a kínaiak, feljuthatsz a tömött kompra, s nem kell megvárnod a következőt.

Ajándékozz és dicsérj
Látogatóban mész valakihez Shanghaiban? Ha ajándékot viszel magadnak, tiszteleted jeléül két kézzel nyújtsd át. Készülj fel rá, hogy háromszor, négyszer is elhárítják, mielőtt végül elfogadnák. Kínálgasd kitartóan. A megajándékozott nem nyithatja fel a jelenlétedben, így ne erősködj, hogy ezt tegye. Ha a vendéglátód akár csak egy kicsit is beszél idegen nyelven (ez általában az angol), feltétlenül dicsérd meg. A vendéglátód valószínűleg elhárítja a dicséretet, így készülj fel rá, hogy finoman tovább erősködj, és megismételd a dicséretet.
Szürcsöld a tésztát
A mamád biztosan letolna a neveletlen viselkedésedért, Kína viszont tökéletes hely arra, hogy megszabadulj a merev asztali etikettől. Dugd a fejed a tálba, emeld a pálcikával a tésztát a szájadhoz, majd hangos élvezettel szívd be. Sokkal szórakoztatóbb így enni.
Bámészkodás
Kínában a legkisebb incidens is azonnal tömegeket vonz, ezért ha látsz valahol egy kupac embert tömörülni, tipikusan a hátuk mögött összekulcsolt kézzel, menj oda, és nézd meg te is. Azt is tapasztalhatod, hogy az emberek megbámulnak az utcán. Tégy Te is hasonlóan, és ne fogd magad szégyenlősen vissza az emberek megbámulásában.
Elég flegma vagy már?
Nyugodtan köpködj az utcán. Bár a 2003-as SARS-pánik óta erőfeszítéseket tesznek a köpködés mértékének csökkentésére, még ma is hétköznapi gyakorlat, ahogy az is, hogy az orrukból, az egyik orrlyukat befogva, a utcára fújják a taknyot. Az ilyen jelenetek lassan eltűnőben vannak, ami viszont még mindig "kötelező", az a csontok kiköpése étkezés közben - a padlóra, a tányérra vagy az asztalra.
(Forrás: Fodor’s Travel Intelligence)

Fényképek / Photos 4

Miután itthon már semmi nem akadályoz benne, az összes képet feltöltöttem az internetes albumomba. Akit érdekel, és van türelme, megnézegetheti őket itt.

Az utazás véget ért, a blog azonban, terveim szerint nem zárja be kapuit. Szeretném számomra érdekes, Kínához kötődő információk megosztásával folytatni.

Mire legközelebb megyek meglátogatni a fiamat, legalább már felkészültebb leszek :- )

******

All my pictures can you find here.

 

 

Eljött a búcsú ideje

Ahogy módosulnak a programok és a napi beosztás, úgy változnak az étkezési tervek is. Mára Mamuka féle búboshúst terveztem (és készítettem már tegnap félig elő), viszont tegnap elmaradt az ünnepi ebéd.
Így aztán ma reggel sütöttem meg a húst (rizs még maradt tegnapról), és ez lett az ünnepi reggeli, egy hatalmas citrusfélével desszertként. Azért fogalmazok ilyen tudományosan, mivel halvány gőzöm sincs, mi a neve annak, amivel már az első vásárlásom óta szemezek, de csak tegnap jutottam hozzá, hogy meg is vegyem. Olyan nagy, hogy a Carrefourban, a többi fontosabb bevásárolni való javára mindig bánatosan lemondtam róla. De egyik alkalommal legalább meg tudtam kóstolni, és megállapítottam, hogy sokkal inkább az ízlésem szerint való, mint a narancs, citrom vagy grapefruit. Mindegyikből van az ízében valamennyi, de nem annyira édes, savanyú és keserű. Pont ideális! Viszont hatalmas! Tegnap megettük egy negyedét, ma megtisztítottam a maradékot, de hiába ettem szorgosan, mégis maradt belőle jócskán Daninak holnapra.
Reggeli után csomagolás – ez mindig izgalmas dolog. Az ember azt hiszi nem vett semmit, csak egy kis ezt meg azt, aztán a végén kiderül, hogy mi mindent összehalmozott. Hozzá jönnek még a karácsonyi ajándékok is, meg a főzéshez vett, de végül nem használt ízesítők – szóval kell egy kis ügyesség, hogy minden elférjen. Idefelé 16 kg volt a bőröndöm, most viszont (mint a repülőtéren kiderült) 22,60 (23 kg a megengedett. Remekül kiszámoltam, mi az, amit már a kézipoggyászba kell tenni!)
Visszaadtam Daninak a kártyáimat, kulcsomat, ráruháztam a térképvázlataimat is – 28-án jön két barátja (nagy üzem van), hátha ők is tudják használni.
Már első nap ígéretet kaptam rá, hogy megnézhetem Dani irodáját. Ma erre is sort kerítettünk. Ott van a Century Park túloldalán, az ablakból erre az épületre is rálátni, de metróval csak kerülővel, átszállással lehet elérni – úgyhogy Dani, ha az időjárás olyan, inkább kerékpárral jár. Hatalmas, modern épület egy plázában. A 15. emeleten van az iroda, remek kilátással más hatalmas és modern toronyházakra, meg egy luxus kinézetű, de nem új kivitelűnek látszó luxus lakóparkra, ahol egyedülálló házak sorakoznak.
Eredetileg nem ott ült, ahol most van a helye, de onnan semmire nem lehetett rá, a másik soron meg volt egy csomó üres hely, így átköltözött ebbe a kényelmes, védettebb és szép kilátással büszkélkedhető zúgba. Elrendeztük interneten a beszállókártyát, ilyet sem csináltam még eddig – most már ezt is kipipálhatom.
Az irodához – rengeteg számítógépes munkahelyen kívül – például konyha és étkező is tartozik. Itt van a szép, új csocsóasztal is, amit már itt létem alatt nyert egy csapat valami vállalati bulin, de egyenlőre még használaton kívül van, mert
a) a vezetőség még nem engedélyezte a használatát (ezt egy jól látható cédula jelzi)
b) nincs hozzá labda :- ))
Irodalátogatás után sétáltunk még egyet a plázában, Dani karácsonyi ajándékként felajánlotta, hogy bárhol bármennyit nézegethetek. Ez itt nagyon előkelő környék, nagyon elegáns boltokkal, úgyhogy a legtöbbnek a közelébe sem mentünk, viszont volt egy speciális puzzle bolt, ahol még a kedvenc Jan Van Haasteren képeimből is egész nagy választék volt. Csorgattuk egy kicsit a nyálunkat, aztán inkább mentünk elkölteni az ünnepi ebédet, egy maláj étterembe. Az volt a neve, hogy Secret Recipes (a azaz titkos receptek), épp ezért kicsit megdöbbenve olvastam az étlapon a kis számú egzotikus étel neve mellett a különböző olasz, amerikai, francia alapételeket. Aztán persze Dani „felvilágosított”, hogy az ittenieknek Európa és Amerika az igazi titok, nem a szomszédos ázsiai országok :- )
Én mindenesetre maláj sült rizst ettem satayjal, ami alighanem a pálcikára spirál alakban felszúrt és kisütött húscsíkot takarta. Dani meg gombaszószos marhaszeletet kapott zöldségágyon. Desszertnek túrótortát választottunk – Dani oreost (ami egy pilótakekszszerű keksz) és meg márványost (a teteje volt díszítve), és finomat ittunk is hozzá, Dani oreos csokiturmixot (darált keksszel volt dúsítva – a leírás ellenére finom!), én meg trópusi smoothie-t. És az egyik tortához még kávé is járt.
Mivel itt az a (kínai) szokás, hogy egy étteremben mindent olyan sorrendben hoznak ki, ahogy elkészül, így mi is először a desszertet kaptuk meg, aztán az italokat, végül a fő ételt. Mivel mi leragadtunk a szokásoknál, kivártuk, amíg megérkezett az első fogás, így egyszerre díszelgett az egész ünnepi lakoma az asztalon. Gyönyör a szemnek és a gyomornak is!
Ebéd után még beugrottunk a szupermarketbe, feltölteni a papír zsebkendő készleteket. Dani azt remélte, hogy a körömreszelő hiányát is orvosolni tudja, de az egyetlen darab, amit talált, a japán szamurájkardok acéljából készült, életfogytig tartó garancia volt rá, és 88 RMB-be, azaz kb. 3100 Ft-ba került. Úgyhogy még győzködi magát egy kicsit. Nem a befektetés összege, inkább az elvek miatt :- )
Otthon még játszottunk egy-két parti kínai sakkot, majd kettős erőráhatással véglegesen lezártuk a bőröndömet, és irány a repülőtér.
Beszállókártyám már volt, így csak a csomagfeladás maradt. 22,60 kg! Hurrá – 23 kg a súlyhatár! (Ez mindig izgalmas pillanat, amikor a bőrönd rákerül a mérlegre, főleg, ha otthon semmi lehetőség nem volt előzetes ellenőrzésre.)
A feng shui hatás a hatalmas nemzetközi repülőtéren is érződik, a mennyezet nagyon szellemes hangulatos megoldású, és különböző szemszögekből egész más részletei válnak hangsúlyossá.
Karácsony első napjának éjszakáján nem sokan találják jó programnak az utazást, így a gép félig üres volt. Megint tanultam valamit: ilyen kiemelt időszakokban érdemes inkább a középső négy üléses sorban helyet foglalni. Olyan kevesen voltunk, hogy aki egyedül utazott, szinte mindenki saját üléssorral rendelkezett – a folyosóülés választók négy üléssel, mi, ablakhoz ragaszkodók viszont csak kettővel :- )
A karácsonyi hangulatot nem csak a félig üres repülőgép erősítette, hanem az egyik légikisasszony is, aki hősiesen egész úton rénszarvasaganccsal a fején szolgált ki bennünket. Még egy pirosan-kéken villogó gyűrű is volt az ujján. Rajta kívül csak egy másik kisasszony volt, aki hajlandó volt villogó brossal díszelegni.
Éjfél körül szálltunk fel – némi késéssel, mint a pilóta közölte velünk, ugyanis München nem fogad reggel 5 óra előtt. Így inkább itt álldogáltunk még egy kicsit, mint valahol a légtérben :- )
Azért nem bántam az ablaknál ülést. Kína felett még végig ragyogó tiszta időnk volt, így nézegethettem, hogy mennyi sok kivilágított település felett repültünk el. Meglepően sok városkát láttam már jól bent, az ország közepében is (az üléstámlába beépített számítógépes monitoron tudtam követni, hogy nagyjából merre repüllünk).
Az első 2-2,5 óra a felszállásról szólt, a rendezkedésről, a vacsoráztatásról – meg a gyereksírásról. Elég sok gyerek volt a gépen, és két-három közülük folyamatos váltásban sírt. Sajnáltam őket, és sajnáltam az anyukájukat is, de legalább annyira magamat meg a többi utast, akiknek még az sem adatot meg, hogy legalább megpróbáljunk tenni valamit az ügy megoldása érdekében, csak hallgattuk a vég nélküli, és elég hangos, bömbölést. Ami aztán a kabin elsötétítésével szerencsésen megszűnt (hogy az utolsó másfél órában, amikor megint felkapcsolták a villanyt – amúgy éjféltől h
ajnali 5-ig tartott a 12 órás repülés, azaz végig együtt haladtunk az éjszakával – ismét kezdődjön előlről. Szegény légikisasszonyokat sem irigylem, akik akár minden nap is „élvezhetnek” hasonlóan idegtépő utazásokat.).
Hogy mégse maradjak teljesen zajforrás nélkül, arról a mögöttem ülő utas gondoskodott. Amíg még ébren volt, folyamatosan félhangosan beszélt magában, mint aki egy kicsit nyomott, amikor aztán elaludt, akkor meg horkolt, ami még a kisebbik baj volt ahhoz képest, hogy kiabált is álmában, még hozzá elég sokszor. Ráadásul úgy elcsúszott az ülésen, hogy a feje gyakorlatig az én karfám végében volt. Mivel én is ott tartottam a fejem, így szinte közvetlenül a fülembe kiabált. Horrorisztikus élmény volt!
Ennek ellenére, két részletben, összesen 5 órát sikerült aludnom, collstock-szerűen összehajtogatva, de legalább vízszintesen – ez már több is, mint amit egy repülőn elvárhat az ember.
Érdekes, hogy ellátmánnyal nem kényeztettek annyira, mint idefelé a Swissair gépén. Kaptunk egy késői vacsorát meg egy korai reggelit, aztán slussz. Alvás időben italt sem hordoztak körben, bár az előtérben, tálcán azért ott álltak a kitöltött poharak, aki akart, mosdóból menet-jövet nyugodtan kiszolgálhatta magát. Számomra különérdekesség volt, hogy a mosdók nem a mi szintünkön voltak, hanem egy fél szinttel lejjebb. Repülőgépen ilyet eddig még nem tapasztaltam.
Münchenben a repülőtéren is volt egy új élményem. Amikor elzarándokoltam a kiszállástól a beszálló terminálig (legalább negyed óra gyaloglás volt, miközben azon gondolkoztam, hogy a régebbi buszos megoldásokat spórolják-e meg azzal, hogy létrehozták ezeket a zegzúgos fedett folyosós útvonalvezetéseket a terminálok között) megint át kellett menni a fémkeresős ellenőrzésen. Ilyen még nem volt velem. Úgy csilingeltem a folyosón, mint egy egész csengős szán konvoj. Amikor végignéztek a fémkeresővel, bárhol haladt az érzékelő, mindenhol egyfolytában szólt (Kínában az ég világon semmi baj nem volt velem.). Végül levetették velem a cipőmet, megtapogatták kívül-belül, fémkeresősték (az is sípolt), aztán még a csomag röntgenen is átküldték külön. Közben meg leállították az egész forgalmat annál a kapunál – örülhettek az utánam jövök. Aztán amikor a csizmám szerencsésen kiállta a próbát, csalódottan elengedtek :- )
Hajnali 5-kor nem sok látnivaló akad egy repülőtéren. Végigböngésztem az egyetlen nyitva lévő „vegyesboltot” az első hűtőmágnestől az utolsó üveg Bacardiig, megállapítottam, hogy a tömérdek képeslap között egyetlen értelmes kreatív újság sincsen, aztán betankoltam az ingyenes kávéautomatánál (4 féle tea, 6 féle tejes (meg nem tejes) kávé, forró csoki szerepelt a repertoárban) leültem a G23-as kapunál, kerestem egy konnektort és nekiálltam félálomban blogot írni. Próbáltam netezni is, de még az ingyenesnek titulált wifire sem tudott csatlakozni a gépem, így legalább nem vont el a „munkától”.
Amikor a München-Budapest járatba beszálltunk, az is csak félig telt meg. Közvetlenül az indulás időpontja előtt azonban a bejelentkezett a kapitány (kellemes bariton hangon), és közölte, hogy most kapta a hírt, hogy még várunk néhány utast, akik a lyoni és manchesteri géppel érkeznek , úgyhogy pár perces késéssel indulunk … „bocsánat, telefonhívásom van, mindjárt visszatérek Önökhöz”. Aztán a gépet elözönlötte egy csomó lihegő utas, a kapitány viszont közölte, hogy még mindig várunk csatlakozó gépre, további türelmünket kéri. Végül teljesen feltöltött géppel indultunk útnak, kb. 20 perces késéssel (amiből 13-at behoztunk az 1 óra 15 perces úton).
Mindig meglepődöm, hogy látszólag milyen kevés kaja is milyen tartalmas lehet – legalábbis számomra. Igaz, hogy reggel 5-től 11-ig négy tejeskávét ittam meg (kb. 4 x 1 dl-t), de az ebédre felszolgált mini adag saláta (3 kockányi fetasajttal) 6 cm3-nyi sósrúd-anyagú bagattel tökéletesen elégedettnek bizonyult. Igaz, megittam hozzá a szokásos paradicsomlevemet is.
Aztán már meg is érkeztünk Ferihegyre, ahol már várt Apu és a nővérem a kijáratnál, és hazáig mesélhettem nekik az élményeimet.

Karácsony Kínában

Szokás szerint korán ébredtem. Tervekkel tele! Hiszen ma van karácsony!
Otthonról ugyan elvileg félkészülten érkeztem, de mint tudjuk elmélet és gyakorlat között csak elméletben nincs különbség, gyakorlatban annál inkább.
A karácsonyfát zöld zseníliadrótból próbáltam megalkotni, melyet fehér fejű gombostűkkel erősítettem egy kárpitozott szék támlájára. Ez komoly és elmélyült munkát igényelt – részben, mert a drót nem akart mindig úgy hajlani ahogy én akartam, részben mert a gombostűk is hajlottak – bár ezt meg végképp nem akartam. Én már hosszú ideje azon az állásponton vagyok, hogy a (mindent elözönlő) kínai áru egyáltalán nem olyan rossz minőségű, mint a híre tartja, sőt. Legalábbis nekem se ruhában, se cipőben, se háztartási eszközben nem voltak már évek óta rossz tapasztalataim – na, most ezek a gombostűk viszont lerontották a az összes eddigi jó tapasztalatomat. Nem hagyták magukat beszúrni a bútorkárpitba, már kis ellenállásra is görbültek, az egyiknek már attól letört a feje, hogy kihúztam a tartójából. Úgyhogy türelemjáték volt elővarázsolni a fát. De elkészült, jöhetett a díszítés – 2D-s, öntapadó koronggal ellátott arany csillagok, üstökösök és fenyőfák, meg karácsonyi motívumos sárga, piros és zöld száraztészták „felaggatásával”. A tetejére pedig egy piros papírból hajtogatott csillag került (sok választásom nem volt – piros vagy fehér, de talán a közepébe szúrt fehér gombostű kicsit karácsonyibb, havasabb hatást adott hozzá.)
Végül következett az ajándékok csomagolása. Díszpapírt nem hoztam magammal, amúgy is ellenzem a használatát, a legnagyobb pénzpocsékolásnak meg környezeti ártalomnak tartom, így, karácsony táján. Otthon már két éve kis textilzacskókba csomagoljuk az ajándékokat, de ilyet sem hoztam magammal. Viszont volt több selyemkendőm is, amelyeknek az lett volna a rendeltetése, hogy a 15-20 fokban a ruházatom üde díszét képezzék. Erre ugyan nem került sor, de mint csomagolóanyag remekül szolgáltak. Csomagolás közben elméláztam az élet fintorán. Két évvel ezelőtt, amikor a textilzacskós csomagolást is bevezettem, nem volt időm ráírni a neveket a csomagokra, ezért kitaláltuk, hogy minden darabot körbeadunk, mindenki megtapogathatja, aztán licitálunk rá (kezdő tőkeként mindenkinek azonos számú szárított almaszelet állt a rendelkezésére). Ily módon persze nem minden ajándék került elsőre a tervezett új tulajdonosához, de miután az ajándékok elfogytával „cserekereskedésbe” kezdtünk, végül mindenki azt kapta, amit amúgy is kapott volna. Olyan jól sikerült ez a kis játék, hogy elhatároztuk, hagyományt teremtünk vele. A rákövetkező évben meg is ismételtük, idén viszont, hogy Misi már nincs velünk, és csak ketten ünnepelünk Danival, ez a szertartás is elmarad.
Elküldtem az utolsó karácsonyi üdvözleteket e-mailben, közben Dani is felébredt. Ő az ajándékait, kreatívan, zokniba, mosózsákba és bevásárló szatyrokba rejtette :- )
Aztán nekivágtunk a Century Parknak. Itt van egészen közel Dani lakásához, az ablakából pont rálátni, minden nap mellette megy el (ahogy én is az elmúlt három hétben), de még egyikünk sem jutott hozzá, hogy megnézze. Jó kínai szokás szerint ezt is erős kerítés védi, és csak igen kevés helyen lehet bejutni – de más parkokkal ellentétben most legalább pontosan tudtuk, hol a bejárat.
Nem is gondoltam, hogy ekkora! A bejáratnál lévő térkép alapján gondosan megterveztük, hogy a hangzatos elnevezésű részeket milyen sorrendben látogatjuk sorban, aztán persze „menjünk át azon a hídon!”, „nézzük meg, mi van ott”, „kanyarodjunk be ide” felkiáltással folyton eltértünk az útiránytól, és jöhetett az újratervezés :- )
Nagyon kellemes hangulatú park, érződik rajta a kínaiak harmónia kereső szemlélete, vizek és zöld területek, hidacskák, , csodás alakzatú fák – mindenből árad az összhang és a nyugalom. A hideg ellenére is sokan voltak. Lehet bérelni triciklit meg hármas tandembiciklit is, sőt a bátrak még a tóra is rámerészkedet kishajókkal. A gyep közepén néhol felvert sátor állt, amit úgy fejtettünk meg, hogy egyszerűen kiköltözött a család vagy a baráti kör egész napra a parkba, és szél ellen állították fel védelmül maguknak. Sárkányeregetők, késdobálók, galambsimogatók, léggömb után szaladó gyerekek és szülők – és mi, akiknek az elszórt, és látványosan számozott büfé láttán egyből beindult a fantáziója, hogy milyen jó versenyt lehetne csinálni tandembicikils csapatokkal, ahol az lenne a feladat, hogy minél gyorsabban megtalálják az összes büfét.
A séta után gyorsan összeütöttünk egy kis rizst meg pirított gombát. Jó a ragozás, mert a rizst félig-meddig Dani készítette, hogy megtanulja, hogyan is kell. Úgy látszik, lassan már telítődik az instant levessel, amit eddig evett mindig, ha főtt ételre vágyott.
Az ebéd eléggé a délutánba nyúlt, így aztán mindjárt követte is a karácsonyozás. Volt két gyertyánk is, ezeket már itt vettem. Gyufa híján a papírtörlőt gyújtottuk meg a gáztűzhelyről (ami „szikráztatóval” működik, mielőtt valaki a fejemre olvassa, hogy következetlen vagyok), és az adott tüzet a gyertyáknak, így varázsoltunk karácsonyi fényeket a lakásba.
Licitálás helyett maradt a találgatás, barchobázás – és a nevetés, örömködés. Mindjárt az első csomagból előkerült két karácsonyi dekorációs fejpánt is, úgyhogy teljes díszben nézegettük a többi ajándékot.
A késői ebéd miatt az ünnepi vacsorát kihagytuk, helyette a cirkusz előtt egy Burger Kingbe ugrottunk be pár falatra a cirkuszhoz közeli bevásárló parkban.
Nagyon érdekes, hogy milyen ügyesen beszivárognak a különböző nem honos ünnepek az egyes országokba. Kínában egyáltalán nem ünneplik a karácsonyt, ott a kínai újév a nagy ünnep, ami majd csak január 13-án (vagy 23-án?) lesz. Elvben nem ünneplik. Mert gyakorlatilag az egész bevásárló park karácsonyi díszekben pompázott, minden boltban a Jingle Bell szólt, tele volt az egész terület sétáló, karácsonyfa előtt fényképezkedőt, rénszarvas agancsot és Mikulás-sapkát viselő kínaiakkal, akik mind hatalmas vásárlásokat is rendeztek – nem hiszem, hogy mindez már a kínai újév előkészítése lenne. Sokkal inkább azt képzelem, hogy örülnek egy újabb ünnep lehetőségének, és azt veszik át belőle (a külsőségeket), amivel kicsit változatossá tehetik az életüket. Ahogy hozzánk is kezd már beszivárogni a Hálaadás-napi ünneplés. Persze ezek a dolgok általában a kereskedelem által generáltak, de nem muszáj, hogy tényleg a költekezésről szóljanak.
Érdekes egyébként, hogy a Burger King és társai itt nem csak a gyors étkezésről szólnak. Szinte mindig látni bennük több olyan embert is, aki „csak úgy” beveszi magát ide, tanul, olvas, esetleg az asztalra borulva alszik – vagy éppen hosszú és bonyolult társasjátékokat játszik. Aminek persze az is a következménye, hogy nagyon nehéz szabad asztalhoz jutni. De ez azokat, akik már ülnek, és bebetonozták magukat, egyáltalán nem zavarja.
A cirkuszról csak szuperlatívuszokban tudok mesélni! Már az is tökéletes volt, hogy percre pontosan kezdtek! (Későn jövők is alig voltak egyébként.) Egy tíz perces szünettel két órán tartott folyamatosan az előadás. A tíz perces szünetet is pontosan betartották – a porondon, egy leomló függönyre kivetítve látható volt a visszaszámláló óra. A legtöbb ember el sem hagyta a helyét, ezért is lehetett az, hogy mi
re lejárt a tíz perc, tényleg szinte mindenki ismét a székén ült. Az egyébként tülekedő, másokkal nem törődő, csak a maguk igényeit figyelő kínaiak itt, a cirkuszban meglepően szociálisan viselkedtek.
Az előadás minden egyes száma csodálatos volt, és az egyes számok közti átvezetéseket meg a porond be- és átrendezését is olyan ügyesen oldották meg, hogy teljesen zökkenőmentesen beleilleszkedett az előadás menetébe.
A nézők a megfelelő helyeken egy emberként hördültek fel – és mondhatom, sok-sok ilyen helyzet volt. Olyan dolgokat csináltak, amit még sehol nem láttam. Egy fiú, nyakában egy leánnyal, ugródeszkáról felugrott három egymáson álló fiú vállára.
Egy másik meg, egy kissráccal a nyakában szaltót csinált „deszkán”, amit két másik srác tartott!
Egy fickó kínai porcelánvázákkal zsonglőrködött, de hogyan!
Akrobaták és gumiemberek szenzációs formációkat alkottak – erő, ügyesség, fantázia, minden megvolt ebben az előadásban. Az első perctől az utolsóig nagyon élveztük, és előredőlve, meredten néztük szinte végig, annyira nem akartunk időnként hinni a szemünknek.
Az utolsó szám rácsos gömbben köröző motorosokról szólt. Először egy motor ment be, és kunsztozott mindenfélé, aztán egy második is. A harmadiknál már ismét hördült a közönség, de még ez sem volt elég, a végén 5 motor rohangászott összevissza, keresztül-kasul, egymás útjában. Igaziból akkora sebességgel mentek, hogy a végén már egyáltalán nem is lehetett látni, hogy pontosan mit csinálnak, csak a fényszóróik rohangáltak összevissza. Félelmetes volt. A végén vörösre tapsoltuk a tenyerünket!
Otthon pedig várt még a kirakott italmemory, amire délután már nem volt időnk. Úgyhogy gyorsan még játszottunk egy partit lefekvés előtt.

Kényeztető masszázs

Már mindjárt megérkezésem után mondta Dani, hogy a fodrászt feltétlenül ki kell próbálnom. Mivel olvastam a blogjában az idevágó bejegyzést, lelkesen támogattam az ötletet, de aztán – részben Dani betegsége miatt – folyton csak tolódott. Most aztán hirtelen sürgőssé vált a dolog.
Én azt hittem, Dani már profi ebben a témában, de kiderült, hogy még mindig erősen a komfortzónáján kívül van ez a terület. Rólam nem is beszélve. Igaz, én azt hittem, majd Dani (mint profi) mondja mit, hogyan, és ezért eleinte egész nyugodt voltam, de aztán az ő felspannolt állapota rám is rám ragadt, így a fél délelőttöt végigvihogtuk, idétlenkedtük, mindenféle jobb-rosszabb viccekkel szórakoztatva magunkat és egymást. Még a fodrászszékben ülve is az elején csak a feszültségből adódó viháncolás volt a jellemző. Merthogy egymás melletti székbe tettek minket – itt nincs külön női és férfi szalon, minden kedves vendéget egy helyen fogadni.
Már az ajtóban látszott, hogy itt becses vendégek vagyunk. Egy hölgynek csak az a feladata, hogy kinyissa előttünk az ajtót, köszöntsön, megkérdezze, mi szél hozott erre, és odaintsen az első hajmosót, aki innentől kezdve felelős értünk. Mindjárt a procedúra elején odatették elénk a számlát, amin kipipálható tételek voltak, és egyértelműen szerepelt, hogy mit kértünk, illetve mit tettek velünk. Én nagyon felkészülten érkeztem, mert Dani egyik munkatársnőjével irattunk egy cédulát, melyen kínaiul az állt (legalábbis reménykedtünk benne), hogy csak mosást és vágást kérek (1-1,5 cm), a hajam eredeti göndör, kéretik se bodorítani, se simítani, se lakkot szórni rá.
Ezt a cédulát is odaadtam az első kisasszonynak, aki aztán gondosan továbbadta, amikor engem is továbbadott.
A hajmosó lányka először is hozott egy pohár citromosvizet (Dani, mint utóbb kiderült, valami mást – szerinte malátateát – kapott. De hogy mi dönti el, kinek mit adnak arra nem jöttünk rá.)
Aztán elkezdte samponozni a fejem, úgy, hogy egy kis üvegcséből spriccelte hozzá a vizet, és ezzel a samponos habbal mindjárt masszírozta is a fejbőrömet – legalább tíz percig.
Ezután következett az általunk ismert hajmosás, annyi különbséggel, hogy itt nem ültünk a székben, hanem feküdtünk, ami nagyon kényelmes volt – kivéve, amikor a nyakszirtemnél lévő hajrész mosása öblítése volt soron. Az kissé egy jobbfajta hasizom gyakorlathoz hasonlított, bár jó erős kézzel a lányka is tartotta a tarkómat. Mindenesetre a hajmosást sem siette el, a masszírozás ebben is benne volt.
Utána megint visszatértünk a tükör elé (eddig még fej fej mellett álltunk Danival), ahol újabb fej- és nyakmasszírozás következett, le a gerinc mentén egész a lapockám alá. Közben egy fültisztító pálcikával még a fülemet is masszírozta, tisztogatta.
És végül átadott A fodrásznak. Itt az „alkotók” általában férfiak, és minden esetben kötelességüknek érzik, hogy extra vagánsan öltözködjenek. Az én fodrászom kigombolt inget, micisapkát és a derekán szerszámostáskát viselt. Danié szmoking szabású kabátkát és tarajos frizurát, a harmadik székben ülő vendéget pedig kivételesen egy nő fodrász frizurázta, aki valami fekete lebernyegszerűt viselt – ja, mi meg fekete kimonót kaptunk, mindjárt, amikor leültettek bennünket.
A kínai cédulám velem együtt vándorolt tükörtől tükörig – mert nem ám ugyanott vágnak, ahol masszíroztak! -, és a fodrászom olyan sokáig olvasta, hogy már azt találgattuk, nem valami egész mást írt-e rá a vicces kedvű kolléganő. De aztán mutatta az ujjaival, hogy „1-1,5 cm”, és akkor megnyugodtam. Érdekes módon Dani rövid hajának levágása ugyanannyi időt vett igénybe, mint amíg az én rengeteg hajamat megkurtította a fodrászom. Közben odahívott egy fiatal srácot is, akiről először azt hittem, hogy csak tanuló, és a mester figyelése a fő feladata, de aztán kiderült, hogy angolul is beszél valamennyit. Rá akartak beszélni, hogy festessem be a hajam (vagy valami ilyesmi), de nem álltam kötélnek. Főleg mert a hajszárítók zúgása, az általános alapzaj és az érdekes kínai kiejtés miatt amúgy is alig értettem, hogy mit mond. Érdekes akusztikája volt a helyiségnek. Amikor hajmosás közben behunyt szemmel relaxáltam, időnként úgy felerősödött az általános beszélgetés, járás-kelés zaja, hogy olyan érzésem volt, mintha egy egész iskola özönlött volna be egyszerre a szalonba.
A kínai angollal meg amúgy is problémám van. Legtöbbször nem is észlelem elsőre, hogy angolul beszélnek – mint itt a fodrásznál, ahol általában kínaiul szóltak hozzám, és eszembe sem jutott, hogy esetleg ez változna. Amikor viszont a fiatalember elvitt megint hajat mosni – egy újabb helyiségbe -, és hajmosás közben próbáltunk beszélgetni, akkor már – a fülem mellett zubogó víz ellenére is jobban értettem, mert tudtam, hogy angolra kell hegyeznem a fülemet.
A hajmosás után visszakerültem a mesterfodrászhoz, aki nagyjából (de tényleg csak nagyjából) megszárította a hajamat – na, ez volt az a pont, ahol Dani messze elhúzott tőlem. És az én hajam még így is félig vizes volt, amikor a fodrászomnak elege lett belőlem, és késznek nyilvánított.
Elkísért a pulthoz, ahol fizetni kellett, közben a kísérőcédulám alapján előkereste a kabátomat, amit a táskámmal együtt az elején elvettek tőlem. A kabátok vállfán, egy állványos sorakoztak, a táskákat meg egy szekrénybe zárva őrizték. A fodrászom felsegítette a kabátomat, gondosan kivárta, amíg beöltözöm, elrendezem a táskámat, miegymás, aztán az ajtóig kísért, amit Dani fodrászával egyetemben kitártak előttünk. Mindez erős egy óra volt, gyakorlatilag semmi várakozással, 58 RMB-ért (kb. 2000 Ft).
Frissen frizírozva nekiindultunk, hogy megtaláljuk a Yu Gardent. Az útikönyv meg az internet is erősen ajánlja, ezt a fallal körülvett, 2 hektáros „nyugalmas szigetnek” titulált kertet. Próbáltam a google mapsban megkeresni, térképes meg műholdas nézetben is, de semmi olyan nem találtam, ami szerintem egy 2 hektáros kert lehetett volna azon a részen. Közben meg csodás képeket mutogatott az internet, hidacskákkal, szobrokkal, pagodákkal. Reménykedtünk, hogy a helyszínen csak fény derül a titokra.
Danit felkészítettem, hogy az út a turistabazáron keresztül vezet – ő minden ilyentől alapállásban távol tartja magát, de most a cél érdekében még ezt is bevállalta. A térképvázlatom szerint van egy É-i és egy D-i kapuja. A metróból kilépve meg is céloztuk az egyiket, de csak egy zárt falat találtunk, amellett haladtunk. Időnként voltak rajta ablakrések, amikor bekukucskáltunk, láttuk, hogy jó helyen vagyunk – csak nem jó oldalon!
Találtunk egy vaskaput, de zárva volt, aztán, a falat követve, megtaláltuk a másik kaput, ami szintén zárva volt – és utána már a bazár következett, esély sem volt arra, hogy a falat követhessük. Már kezdtük feladni, amikor a bazáron keresztül haladva belebotlottunk egy Yu Garden útjelző táblába. Innentől már csak egy kis nyomozómunka kellett – néhány túlfutással és visszafordulással -, hogy csak rábukkanjunk egy bejáratra, amit a google maps ugyan nem jelzett, viszont tényleg a bazárban volt.
Megérte a keresésre fordított energiát – és a kapun belépve azt is egyből megértettük, miért nem látszott a légifotón. Jó magyar szokás szerint, ha a kert szót hallom, zöld felületet képzelek el – ez a kert viszont szinte teljes egészében pagodákból, kövezett utakból, sziklákból állt , és nagyon szűk volt m
inden, felülről valóban inkább csak tetők látszódhatnak belőle. Csupa zegzúg az egész, ici-pici mesterséges tavak, átfolyások, rengeteg híd, sárkányos és egyéb szobrok mindenfelé – főleg a tetők és kerítések szegélyén, mint díszítőelem. Nagyon hangulatos, még egy kínai festménykiállítást is találtunk benne. Az egész egy mini útvesztő, mész ide-oda, kis alagutakon keresztül, lépcsőkön fel-le – és soha nem vagy biztos benne, hova fogsz kilyukadni.
Aztán loholtunk haza, hiszen 6-ra vártuk Edwardot, aki tegnap bejelentkezett véleményt kutatni. Kár volt úgy rohannunk, háromnegyed 7 is elmúlt már, mire megérkezett. Akkor viszont érdeklődve meghallgatott minden észrevételt, amit Dani elmondott neki a gyűtőlistánkról, aztán megtárgyalták Dani húzódzkodó rúdjának előnyeit és hátrányait, és udvarias köszöngetések közepette távozott.
A nap megkoronázásaképpen nekiálltunk kínai sakkozni. Mivel a figurák egyszerű korongok, melyeket a rájuk rajzolt kínai írásjelek különböztetnek meg egymástól, nem csak a játékszabályok és a stratégiai játékra jellemző előre gondolkodás okozott nehézségeket, de még az is, hogy észleljük, melyik figura melyik. Az igazsághoz tartozik, hogy ez inkább csak nekem okozott problémát, úgyhogy gyakran előfordult, hogy egy-egy lépés előtt az összes figurát végigkérdeztem. Remekül szórakoztunk!

Árak

"Közkívánatra", íme néhány itteni ár, ami esetleg segítségére lehet másoknak, ha kínai utazás felé kacsintgatnak. A kínai árat írom, 1 RMB = 35 Ft.

vonatjegy Pekingbe (1 fő)	555
szállás (per fő, per éj)	40-130	hostels
repülőjegy Peking-Shanghai (1 fő)	710	járulékos költségekkel
cirkuszjegy (1 fő)	180
metró, busz	2	Pekingben egységesen 2 ¥, Shanghaiban buszra 2 ¥, a metrón viszont távolságfüggő (de szintén olcsó)
buszjegy a nagyfalhoz	12
belépőjegy - rovarház	50
belépőjegy - templom	10
belépőjegy - Dob- és Harang-torony	30
belépőjegy - Jade-sziget	10
belépőjegy - Beihai park	15
belépőjegy - Tiltott város	45
belépőjegy - templom a Tiltott város mellett	2
belépőjegy - kínai nagyfal	45
belépőjegy - Science and Technology Museum	60
belépőjegy - Longhua Temple	10
5-6 fogás egy kínai étteremben	70-110
KFC mexikói tekercs, 1  db	14
McDonalds hamburger, 1 db	9
fél kg szép marhahús	37
250 g margarin	21
alma (fél kg)	3
tojás (9 db)	11
kenyér (szeletelt, amerikai) 350 g	7
sajt 500 g	60
hagyma 500g	4,5
paradicsom 500 g	3,3
kínai kel 500 g	0,85
sonka 360 g	17
Snickers 70 g-os szelet	4,4
tej 1 l	10
100 db papír zsebkendő	5
rizspálinka	10-5000	minőségtől függően

 

Lazulás

Mi történik egy olyan napon, amikor nem történik semmi? Sok minden.
Ma reggel, amikor Dani átmenetileg felébredt, beszélgettünk egy kicsit Kínáról és a kicsi kis kínaiakról. Érdekes volt összeszedni, és hangosan kimondani Shanghaijal kapcsolatos érzéseimet (nem mondom, hogy Kínával kapcsolatos, mert az durva általánosítás lenne – ahogy kicsi fiam előszeretettel rámutat). Összefoglalva a lényeg az, hogy komfortosan, otthon érzem magam. Ebbe persze biztosan belejátszik az is, hogy együtt vagyok Danival, de elég sok időt töltök egyedül is, mászkálva a városban, és nincs idegen-érzésem. Ráadásul általában még azt is élvezem, értékelem, hogy annyi ember dolgozik mindenfelé a szolgáltatóiparban. Lehet, hogy ez ódivatú nézet, de nekem jól esik, ha „lesik a kívánságomat” - persze csak normális határokon belül. De valahogy ez a fajta hozzáállás családiasabb, mint amikor magasról le sem köpik az embert, és ha mégis találsz valakit,akkor az biztosan a „másik részleghez” tartozik.
A múltkor egy nagy játékboltban meg azt figyeltem meg, hogy az eladók egyik fele IKEA-féle gyűjtőtáskával a kezében sétált fel-alá a boltban, hogy bárkinek egyből a kezébe nyomhassák, ha szüksége van rá, a másik részük meg egyszerűen csak játszott. Ha volt érdeklődő gyerek, akkor vele, ha nem akkor csak úgy egyedül. Nem is rossz módszer arra, hogy felkeltség az érdeklődést. S nem mellesleg, hogy egyáltalán látszon,mit rejt a tarka-barka csomagolás.
A délelőtt a jegyzeteimet rendeztem – mit láttam, mit szeretnék még megnézni, mi marad legközelebbre, ha lesz legközelebb. Melyik belépőjegy érdemli meg, hogy egy ideig még könyvjelzőként funkcionáljon, és melyik az, amelyiktől már most elbúcsúzom. Tennivalók listáinak átnézése, összefésülése – ezek a listák még itt is hűséges társaim. Lehet, hogy ez lehetne az új évi fogadalmam, hogy valahogy lista mentesítsem az életem (vagy legalább minimálisra csökkentsem a listáimat)?
Dani végigaludta a délelőttöt. Nem is csodálom, hogy ennyi ideig nem tud kilábalni ebből a megfázásból, amikor ekkora alváshátralékokkal rendelkezik!
Nekem meg jól jött ez az itthon töltött délelőtt, hogy végre rendeztem egy kicsit a fényképeket, aminek áldásos végeredményét láthattátok is az előző két bejegyzésben.
Tegnap vacsorára tojásos-cukkinis-virslis tésztát készítettem (repülő, autó, mozdony, motor alakú száraztésztából – elvégre „gyereknek” lesz), de Dani már jól lakottan keveredett haza a zenekari próbáról. Így a mai ebéddel nem kellett foglalkozni, elég volt felmelegíteni. A szertartás szerint leültünk a számítógép elé, és ebéd közben megnéztünk néhány részt a Big Bang Theory című örökbecsű sorozatból.
Tessék engem nem elítélni. 27 évesen már nem tudom átalakítani a fiam szokást, amit az elmúlt 8 évben vett fel, mióta nem otthon lakik. Előtte még együtt étkeztünk, asztalnál, beszélgetve. Most szabad mellé ülnöm, és figyelnem, hogy hogyan él. Cserébe, amikor ő jön haza látogatóba, ő is igyekszik elfogadni az én „bogaraimat”.
Amerikai humor, angolul, tele szleng kifejezésekkel – viszont kínai ÉS angol felirattal, így jó nyelvgyakorlás is egyben.
Aztán végre, erős két hét után, sikerült Nagypapát is skype-végre kapni. Eddig bármikor lestük, nem láttuk, hogy ott lenne a gépnél, de most elcsíptem, amikor éppen levelet küldött, és írtam neki, hogy kapcsolja már be, így végre tudtunk egy jót beszélgetni, és élőben kaptunk híreket a hazaiakról.
Tervbe volt véve a fodrász is, de a késői ebéddel, filmnézéssel, miegymással úgy elhúzódott az idő, hogy ez holnapra maradt.
Dani már az esti programjára készülődött, amikor megkért, hogy melegítsek még neki egy kis mézes vizet (ez a fő gyógymód, amit alkalmaz). Az ivóvíz egy külön tartályban van, Dani épp tegnap reggel rendelt egy teli tartályt, amelyet aztán én szereltem be. Miután először saját hatáskörben próbáltam megoldani a dolgot, és feltéptem az egyetlen feltéphető fület, még mindig nem történt semmi, így gyorsan e-mailben megtárgyaltuk a tényleges teendőket (ami nem az általam észrevett fül, hanem egy ragasztós címke feltépése volt), és végre hozzájutottam a teavizemhez. Ez volt tegnap.
Most meg, amikor tölteném a bögréjét, hirtelen eláll a vízfolyás. Üres volt az egész tartály!!!! Arra, mondjuk, hamar rájöttünk, hogy biztosan az ártott meg neki, hogy feltéptem az a kék fület – na, de hová lett a víz? Végül, hosszas nézelődés után a tartály alatti polcon találtunk egy egész keveset, de emberek! Itt, legalább 15 liter vízről beszélünk! Aggódva vártuk az alsó szomszéd jelentkezését, de eddig még semmi nyoma, hogy arra távozott volna a víz. De hogy akkor hova lett?
Mindenesetre Dani elmenetben a recepción megrendelte az újabb tartályt, ami – hihetetlen gyorsasággal – egy órán belül meg is érkezett, de a beszereléssel megvártam Danit :- )
Blogoltam, leveleket írtam, elvégeztem az utolsó simításokat a karácsonyi ajándékokon, kreatív ötleteket nézegettem, közben teát szürcsölgettem – igazi lazítós este.
És most végre sikerült elcsípnem a telefont is. Egyszer már csörgött, jó egy hete, de mire megtaláltam, hogy hol is van, abbahagyta. Most felvettem, és kiderült, hogy a lakópark menedzsere személyesen szeretné tiszteletét leróni nálunk, s egyben alázatosan érdeklődni, mennyire vagyunk elégedettek, és mit tehetne még életünk és környezetünk javítása érdekében. Meg is beszéltem egy randevút holnap estére. Dani – utólag – lelkesen támogatta a döntésemet, egyből neki is álltunk listát írni a jó és a javításra szoruló dolgokról.
Aztán már tényleg csak néhány újabb részt néztünk meg a BBT-től (lásd feljebb), és máris éjfél lett.
Hát ilyen, amikor egész nap nem történik semmi.

Fényképek / Photok 3

Imatáblácskák

 

 

Riksa a kihalt olimpiai városrészben, utasra várva

 

ismét egy jópofa szobor

 

Utcai kerékpárszervíz

 

Szabómester javítást azonnalra is vállal!

 

Ellentétek

 

Kerékpáros fuvarozás

 

A bazárnegyed

 

Pudong, a pénzvilág birodalma

 

 

Lepkés ajtódísz

 

A lepkék nagykönyve

 

Longhua templom...

 

... és a hívők

 

Bonsai

 

Mártírsír bambuszerdőben

 

 

 

Science és Technology Museum

 

Hogy kelendőbb legyen a friss zöldség a reggelilhez :-)

 

Turistabarát ország ...

 

... vagy mégis?