A természet igézete

Lendületes, laza ecsetvonások, minimalista, lényeget kiemelő megjelenítés, visszafogott színek – a kínai festmények mindig is közel álltak hozzám.

(Forrás: http://m.szepmuveszeti.hu/)

Tegnap a Nemzeti Galériában megnéztem a Qi Baishi képeiből A természet igézete címmel összeállított kiállítást.

A festményeire írt versek, pecsétnyomóinak szövege boldog, elégedett ember képét sugallja. 1863-ban született, 1957-ben halt meg, 14 éves korától gyakorlatilag művészettel, fafaragással, festéssel, pecsétfaragással, kalligráfiával és verseléssel foglalkozott. Népszerűsége töretlenül ívelt felfelé egész élete során, a hétköznapi emberek épp úgy értékelték festményeit és munkásságát, mint a kínai és külföldi művészkörök. Még a kínai politikusok is elismerték érdemeit, és Kína büszkeségei között tartották számon. (Talán abban is szerencséje volt, hogy még a kulturális forradalom megerősödése előtt meghalt.)

Tájképeket vártam, helyettük a természet apró részleteiről készült festményeket láthattam, virágokat, állatokat, elvétve egy-két emberalakot.

Qi Baishi munkássága előtt a festők csak „nemes” dolgokat örökítettek meg, ő kezdte el bevenni témái közé a hétköznapi növényeket, állatokat, rovarokat, rákokat is.

Ha beszélsz, használj olyan nyelvet, amelyet az emberek megértenek,

A festészetben ábrázolj olyan dolgokat, amiket az emberek ismernek.

Első pillantásra meghökkentőek a festményei, ahol egy nagy, üres vászon egyik sarkában csipeget csak három kiscsibe, vagy egy A4-es képen csak egy kb. életnagyságú légy vagy sáska üldögél. De ha hosszabban néztem, megéreztem a képből áradó nyugalmas. A háttér és a részletek kidolgozása nélküli képek teret adnak a fantáziának, meséket lehet szőni egy-egy kép köré.

Ne legyen köznapi se levél, se virág,

Tustáladból ragyogva nyílik a színes világ.