FraserSuites - 2. rész

 Személyes élmények, tapasztalatok, pillanatképek Szingapúrból, ahol fő állásban 2 éves unokámra vigyázok.

*****

Néhány szó még az apartman házról, ahol az első hónapban laktunk.

Mindenki nagyon kedves és barátságos volt, az éttermi alkalmazottak és a takarítók különösen. Ők minden kisgyerekkel beszélgettek, barátkoztak – persze a felnőttekkel is váltottak mindig néhány szót.

A recepciósoknak remek megfigyelő- és emlékezőképességük volt. Gondoljunk bele, 14 emelet, emeletenként 9 lakosztály, benne időről időre változó emberek… Mégis tudták, ki hányadik emeleten lakik, kihez ki tartozik. Például, ha Ricsivel a szülőket kerestük, és az étterem felé indult (az utcai játszótérről), rögtön mondták, hogy anyu nincs ott, felment vagy valami ilyesmit.

De olyan is volt, hogy kaptam egy üzenetet Danitól, hogy valami nem stimmelt a kártyákkal, ha hazaértem, menjek a recepcióra, hogy „állítsák be”. Mondanom sem kellett semmit. Elindultam a recepció felé, és már nyújtotta a kezét a fiatalember a kártyámért, és kezdte vele a bűvészkedést a számítógépén.

Mindig volt valami aktuális program vagy rendezvény is.

Környezetvédelmi üzenőfal a FraserSuites-ban

Mindjárt a megérkezésem másnapja nőnapra esett. Ezt leginkább onnan tudtam meg, hogy amikor Ricsivel visszajöttünk a sétából, láttuk, hogy az étteremrészben lufikat osztogatnak. Az egyik felszolgáló mondta is, hogy menjünk oda, kapunk mi is.

Kaptunk is. Ricsi boldogan nyúlt érte, de mondták, hogy ez most tulajdonképpen az enyém, nőnapra. Úgyhogy először készült egy fénykép, amin még én fogom, aztán már Ricsié lehetett. (Tényleg, lehet, hogy ez a fénykép meg is van a Frasers honlapján?!?)

Az egyik hétvégén ingyenes buszos, vezetett kirándulást szerveztek Szingapúr fenntarthatóság kiállítására, a Barrage-hoz. Ez egy nagyon érdekes „propaganda” kiállítás. Szingapúr környezetvédelemmel és az élhetőség fenntartásával, javításával kapcsolatos tevékenységét és tennivalóit mutatja be, folyamatosan sulykolva, hogy mi mindent kell nekünk, mint egyéneknek hozzátennünk.

A szálloda egyik visszatérő vendége egy énekes, aki zenés estet tartott a 6. emeleti tetőteraszon. Kellemes este volt, jó hangulatú zene, hozzá a szálloda enni- és innivalót is biztosított. Elméletileg regisztrációhoz kötötték, mivel a BBQ térben csak x-számú asztal és szék volt, de amikor megjelentünk ott családilag, és leálltunk a szélén, hallgatni, senki sem zavart el minket, és hamarosan még ülőhelyünk is akadt.

A szünetben az egyik pincér váltotta fel a hivatásos énekest, persze neki is nagy sikere volt, és még másnap is megdicsértük (meg mások is) a reggelinél.

A vége felé néhány páros táncolt is egy kicsit, na, ez kellett csak a gyerekeknek! Beindultak, és ők is táncolni kezdtek – a maguk módján. Ehhez persze azért már kicsit szűk volt a hely. Csak csodálni tudtam az énekes sztoikus nyugalmát, akinek a (fizikai) szeme sem rebbent, miközben egy-két igen élénk gyerek ott ugrált, pörgött, hadonászott közvetlenül a drága felszerelése mellett. De szerencsére semmi nem rontotta el az este jó hangulatát, és végül még a közeli születésnaposokat is megünnepeltük.

Igaz, utólag kiderült, hogy nem mindegyiket! Pár nap múlva ugyanis magának a Frasers-nek volt a 25. születésnapja. Ez onnan derült ki, hogy mindenkihez személyesen becsengettek egy tájékoztató levéllel, illetve szóban is elmondva, hogy másnap lesz a Frasers születésnapja, ezért az alkalmazottak nagy része szünnapot kap, csak a legalapvetőbb szolgáltatások lesznek elérhetők, és kérik a megértésünket. Vigaszdíjul kaptunk egy apró ajándékot, a fenntarthatóság jegyében egy ceruzát, aminek a végében virágmag van, úgyhogy ha elfogyott a ceruza, el lehet ültetni egy cserépben. 😊

FraserSuites - Az első hónap egy apartment házban

Személyes élmények, tapasztalatok, pillanatképek Szingapúrból, ahol fő állásban 2 éves unokámra vigyázok.

*****

Mivel Daniék is csak most költöztek Szingapúrba, az első hónap (többek között) a lakáskeresés jegyében telt.

Addig is egy apartment házban laktunk, amit Dani cége fizetett. Mivel jó nevű cégről van szó, adnak magukra, és csuda elegáns helyünk volt.

Úszómedence napozóterasszal, pingpongasztallal és BBQ-lehetőséggel a 6. emeleten, játékszoba és kosárlabdapálya a 3-on. És ami a legfontosabb, ingyenes és bőséges reggeli. Mindenféle sült és főtt étel, levesek, szószok, húsos batyuk… – az ázsiai étrendre, ahogy én érzékelem, az a jellemző, hogy reggel, délben, este főtt ételt esznek -, tojás minden formában, főtt virsli, emellett gyümölcs- és salátatálak, muffinok, különböző ízesítésű levelestészták, gyümölcsös joghurt, műzlik... Még kenyérből is legalább 4-5 féle, és nem csak a kalácsszerű amerikai változat, hanem „igazi” magyaros kenyér-kenyér is! :-D

Szóval arany életünk volt. Bár kicsit zaklatott, mert Ricsi elég keveset eszik, és hamar kiszállt a székéből, hogy világgá menjen a csúszdák vagy a kisautók irányába. Esetleg megnézni, hogy máshol is forognak-e a ventilátorok. Ez az egyik kedvenc szokása. Séta közben is folyamatosan kommentálja, hogy a teraszokon, ahova belát, forog vagy nem forog a ventilátor.

Tehát felváltva megreggeliztünk, aztán ki-ki a dolga után látott. Ami a szülőknél a home office, nálam meg Ricsi szórakoztatása volt. A tetőterasz majdhogynem ideális irodának bizonyult, amikor fontos és zavartalan meetingeket kellett lebonyolítaniuk, egyebekben meg igyekeztek megbújni a hálószobákban, ha sikerült.

Mi kezdetben a szűk környéket fedeztük fel, de később Ricsi teljesen ráállt a játékszobára, ami a 10-től 3-ig, 4-ig nekem sem volt ellenemre, bár a légkondit kicsit sokaltam.

Itt, a játszóházban, zajlott a gyerekek szociális élete is. Egy idő után már ismertünk egy pár rendszeres gyereket, megtanultuk, ki milyen temperamentumú, és kire milyen szülők, felügyelők vigyáznak (vagy nem vigyáznak). Ricsi főleg a nála kicsit idősebb lányokkal értett szót, viszont a fiúktól tanult el minden rosszaságot – elsőre!

A játékszoba három részből állt. Volt egy kisgyerekes, itt kisautók, golyós számológép, építőkocka, néhány mesekönyv, két ugrólabda volt, vastag szivacsszőnyeg meg egy rugókra szerelt kis dzsip, amibe többen is belefértek.

Érdekes módon minden gyereknek ugyanaz az egy kamion volt a kedvence, úgyhogy mindig ment a harc érte, vérmérséklet szerint támadással, rablással vagy sírással. Na jó, néha megosztással is. 😊

A középső nagy üres rész a Star Wars-t idézte, az egyik falon keringő űrhajok, a másikon néhány irányítópult, középen meg egy nyolc szögletű asztal – ezen nagyon jól lehetett labdázni a két ugrólabdával!

A legizgalmasabb a harmadik szoba volt, néhány játékautomatával és egy csocsóasztallal. Ricsi először az automatákba szeretett bele, azok vezérlőit nyomogatta lelkesen, de aztán rákapott a csocsóra. Volt ott két nagy kocka, kifejezetten kisgyerekeknek, amiről remekül felérte az asztalt, és hamar rájött, hogy hogyan mozognak a figurák. Célozni meg védeni persze még nem tudott, de azt gyorsan megtanulta, hogyan mozgassa a figurákat, ha a közelébe kerül egy labda.

És persze ott volt még a kosárpálya és egy kinti gyerek játszórész, két, lábbal hajtható kisautóval – újabb zsákmányolási lehetőség a gyerekeknek -, meg egy csúszdával.

(A csúszda miatt a készenléti hátizsákom tartalma egy újabb darabbal gyarapodott, belekerült egy rongy is, amivel a vizet tudom – nagyjából – letörölgetni, amikor pocsolyában áll a csúszdán.)

Az emberek errefelé nagyon barátságosak és mosolygósak. Legalábbis ránk mindenki mosolyog. A személyzet, pincérek, takarítók, szerelők is rögtön „small talk”-ba kezdtek velünk, ha találkoztunk.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt – csak az energiapazarlás zavart. Gondolom, ez a hely imázsából is fakad, mutatni kell a gazdagságot, biztosítani a luxus érzését az itt lakókban.

Az ágynemű és törülközők naponta cserélve – bár ezt lehetett jelezni, ha nem akarja az ember. Az viszont mindennapos programom volt, hogy amikor elment a takarítónő, akkor lekapcsolgattam a lámpákat. Ők mindig úgy hagyták el a lakást, hogy az összes lámpát felkapcsolták. Azokból meg aztán volt sok! És mennyi villanykapcsoló! Egy hónap alatt sem tudtam mindnek megtanulni a funkcióját! Még szerencse, hogy volt a bejárati ajtó mellett egy főkapcsoló is, amikor mindenki elment, ezzel egyszerűen le lehetett kapcsolni az összes villanyt.

(Ennél jobban csak a „Ne zavarj!” jelzést értékeltem, mert Ricsi alvásideje rendszeresen egybeesett a takarítók érkezésével. De ezzel a kis lámpával jelezni tudtam nekik, hogy most „lélek az ajtón se be, se ki!” 😊

Szingapúr - Az első benyomások

Személyes élmények, tapasztalatok, pillanatképek Szingapúrból, ahol főállásban 2 éves unokámra vigyázok.

*****

Az első benyomások

A szingapúri repülőtéren, az érkezési oldal közelében van egy kupolaszerű építmény, amelynek a falai körbe végig növényekkel vannak borítva, és hozzá mindenfelé kis vízesések csordogálnak. Hát persze, hogy itt kezdtük az országnézést!

Ricsi unokám addigra már teljesen elfogadott, így kézen fogva mentünk megcsodálni a látnivalókat, sok-sok másik turistával együtt, akik mind a zöld dzsungelben elhelyezett különböző rajzfilmfigurák és jelenetek között fényképezkedtek. Körbesétáltunk a birodalom aljában, megcsodáltuk az impozáns benyomást, de alapos körülnézésre most persze nem is gondoltunk, inkább gyorsan beterveztük, hogy ide még visszajövünk – csomagok nélkül és kipihenve.

Szingapúr-Changi repülőtér

A repülőtér Szingapúr keleti szélén helyezkedik el, a központi részig, ahol lakunk, kb. fél óra alatt értünk el taxival. Persze tágra nyitott szemekkel néztem a várost, és próbáltam magamba szívni minden érdekességet. Egy darabig egy tengerparti sétány mellett haladtunk, aztán, ahogy beljebb értünk, kezdtek jobban megszaporodni a házak, az út mindkét oldalán.

Szingapurról még biztosan fogok véleményt formálni. Az első élményem viszont kicsit olyan volt, mint amikor a Mona Lisát élőben megláttam. Egészen más, mint elképzeltem. Az csak egy, hogy a képeken mindig süt a nap és ragyogó kék az ég... De felhőkarcolóból sincs ANNYI, amennyit én elképzeltem. Megvannak még a régi koloniális stílusú házak is - méghozzá, amelyeket eddig én láttam, szép állapotban. És ezek között dugják ki a fejüket a toronyházak. Barátságos városka – elsőre ez a jelző jutott eszembe róla. Nincs zsúfoltság az utakon, szellős az elrendezése, sok a zöld az épületek között. Nem éreztem azt nyüzsgést, tömeget, ami a világvárosokat jellemzi (akár pozitív, akár negatív értelemben).  De az is igaz, hogy a repülőtértől a szállodáig még csak egyetlen szegletét ismertem meg.

MCCZ - Kulturális, közösségi és ifjúsági minisztérium

A taxiból kiszállva egyenesen a játszótéri csúszdánál találtam magam, mivel Ricsi az én jelenlétemhez is ragaszkodott – és hát ki tud ellenállni egy ilyen kérésnek! Aztán megebédeltünk egy olaszos pizzériában - és csak ezután tettem be a lábam először a jelenlegi lakásba :-D

Ahonnan aztán hamarosan indultunk is tovább. Daniéknak még mindenféle adminisztrációs ügyeket kellett intézniük, de meglepően gyorsan ment – és a tágas váróteremben játszótér is volt, bár Ricsi inkább az autókat, buszokat nézegette az ablakon keresztül.

Utána meg a Fort Canning parkban sétáltunk egyet. Minden hintára felültünk, és minden érdekes trópusi növényt megcsodáltunk (lehet találgatni, hogy melyik programot ki javasolta :-D  ).