Moldavától Dinkelsbühlig - Sketchtour Dinkelsbühl 3. nap. Az igazság a Kinderzecheről

Reggel pontosan kellett érkezni az USk találkára, mert egy olyan helyre sikerült bekunyerálnunk magunkat, amely amúgy csak speciális esetekben látogatható.

Tehát időben elindultunk hazulról, mert még az Edekába is be kellett ugranunk kenyérért, és azt sem tudtuk, hogy mennyi idő alatt érünk oda, ahova mennünk kell. Szerencsére ez a belső városrész olyan kicsi, hogy 20 perc alatt nagyon kényelmesen is át lehet érni egyik végétől a másikig – mi meg, ugye, inkább lendületesen, mint kényelmesen szoktunk haladni. Úgyhogy bőven jutott időnk még beugrani egy mosdóba is.

Hatalmas piros pont illeti meg a város vezetőségét a számtalan mosdóért. Tiszták, rendezettek, éjjel-nappal nyitva vannak, és olyan jó az elhelyezésük, hogy szükség esetén 5 percen belül biztosan talál egyet az ember. Ennyi turista mellett erre szükség is van – de azért nem megszokott, hogy ilyen jó a helyzet.

A szorgalmas USk-sok, főleg, akik városon belül laknak, a reggeli találkozó időpontjára néha már túl is vannak az első képükön. Vagy legalábbis egy félkész képen dolgoznak. A kevésbé elhivatottak ilyenkor élnek társaséletet, ismerkednek, barátkoznak. 

Mivel, egy szép zöld szalagon, a nyakunkban lóg a névtáblánk, ezért napközben is könnyen felismerjük egymást, és nyugodtan megállhatunk valaki háta mögött, hogy megcsodáljuk az alkotását. Engem, speciel, az sem zavar, ha vadidegenek szólítanak le, de úgy láttam, hogy nem minden rajzoló ilyen rugalmas. Volt, aki szigorúan a papírra meredve mormolt egy Hello!-t, amikor ráköszöntem, de amikor nem álltam azonnal odébb, egy óvatos oldalpillantást vetett rám, és amikor meglátta a zöld szalagot, „Ja, Te is USk-s vagy!” felkiáltással egyből mosolyogva mutatta, hogy mit is rajzolt.

Amikor beengedtek bennünket a 30 éves háború korabeli társzekér-utánzatokat őrző hatalmas hodályba, mindenki munkába kezdett, és pillanatok alatt flowba kerültünk. Vagy egy órán át néma csendben alkottunk. Aztán egyszer csak megszólalt egy hang: ”Van itt még valaki rajtam kívül?” Erre aztán kitört a nevetés, elszállt a flow, és utána már zizegősebben fejeztük be a rajzokat.

 Reggel elhangzott, hogy délben, miután befejeztük itt a rajzolást, lehetőségünk lesz megnézni a Kinderzeche múzeumot is. Kiderült, hogy két vezetés közben ajánlottak nekünk egy kis extra időt, de Ágin és rajtam kívül senkit nem érdekelt a lehetőség. Mi viszont lelkesen kaptunk az ajánlaton, és nem is bántuk meg. Nem csak a Kindenzeche felvonuláshoz tartozó rengeteg kosztümöt és kelléket csodálhattuk meg (csak lábbeliből 1200 pár van!), hanem számos információval is gazdagodtunk. Közülük a legfontosabb, hogy a Turmel Loriról szóló történetből egy szó sem igaz.

A Kinderzeche igaziból az iskolaév végén tartott évzáró kirándulás és eszem-iszom neve. Év végén a diákok felkerekedtek, zeneszóval végigvonultak a városon, és mindenkitől 1 guldent kértek, hogy aztán az összegyűlt pénzből megtarthassák ezt a mulatságot. (Legfrissebb elméletünk szerint innen származhat a „ki fizeti a cehet? kifejezésünk is.)

A piknikre persze nem egyedül mentek a fiatalok, mindig volt velük egy felnőtt is. 1628-ban történt, hogy a pedellus, aki a gyerekeket kísérte, olyan részeg volt, hogy megbotlott, beleesett a folyóba, és megfulladt. Az esetről készült jegyzőkönyv fennmaradt, és bizonyítja, hogy ez a hagyomány már ilyen régóta él.

Kezdetben csak a fiúk vonultak, zenélve. Később a lányok is csatlakoztak hozzájuk, és a táncukat adták az eseményhez. Ez a felvonulás annyira népszerű lett, hogy a felnőttek is csatlakoztak hozzá. Akkor már nem sok köze volt az iskolaév végének megünnepléséhez, hanem népszokássá nőtte ki magát. 127 évvel ezelőtt aztán valaki kitalálta, hogy ha már úgyis ennyi energiát belefektetnek a dologba, zene, tánctanulás, kosztümök stb., akkor kibővíthetnék egy kis történelmi színdarabbal. Legyen szívhez szóló, tanulságos, kicsit összefüggésbe hozható a város történetével (a városban tényleg jártak a 30 éves háborúban a svéd csapatok, még II. Gustav Adolf svéd király is, és tényleg nem rombolták le). Egy szóval, egy jó tollú helyi lakos életre keltette Lorit, a toronyőr lányát, és a hozzátartozó történetet. Amely azóta is töretlenül halad a diadalútján, és a város fő turisztikai nevezetessége.

A ruhákat a Kinderzeche közösség varrja és gondozza, és igyekeznek annyira korhűek lenni, amennyire csak lehet. Az összes ruha gyapjúból van, a dárdák hegyes vége vasból kovácsolt, a hosszú csövű puskák ugyanolyan nehezek, mint annak idején.  

 

 

Komoly fizikai erőnlétet kíván a részvétel a felvonuláson, de úgy tűnik, a város apraja-nagyja töri magát, hogy beöltözhessen. Különösen kelendő Lori szerepe, amelyre minden évben 6-8 jelentkező is van, akik közül komoly felvételi alapján választják ki az igazit. Sok hölgy élete végéig szomorkodik amiatt, hogy annak idején kihullott a rostán, és nem kapta meg ezt a fontos pozíciót.

Délután a városfal mentén mentem körbe, témára vadászva. Rengeteg kiskapun és toronybejárón lehet ki-bejárni a városba, cikáztam is ide-oda, lehetőleg mindenhova bekukkantva, ahova csak lehetett. 

 

Megnéztem a fűszer- és gyógynövénykerteket, a régi toronyőrlakásokból átalakított, kívül régi, belül modern lakásokat (persze, csak kívülről), és felmásztam egy hat szintes toronyba is, ahol egy középkori toronyőr fogadott. Majd a frászt hozta rám, ahogy kapaszkodtam fel a falépcsőn, és egyszer csak rám köszönt. Kiderült, hogy ő is egy csoportosulás tagja (azért írom így, mert jogi és pénzügyi okokból nem akarnak egyesületeket alakítani, inkább csak úgy „vannak”). Tele van a város ilyen történelmi csoportokkal, és mind nagyon lelkesek. A város, ügyesen, úgy döntött, hogy minden olyan tornyot, amibe be lehet menni, valamelyik csoport gondozásába ad. Ők meg lelkesen vigyáznak rá, és igyekeznek mindenféle korhű dolgokat kialakítani bennük.

A toronyból vettem észre egy érdekes felvonulást is. Mindenféle rajzfilmfigurának (??) beöltözött alakok vonultak a városfalon kívül körbe. Én még alaposan körülnéztem odafentről, aztán a falon belül továbbmentem egy kapunyit, közben fényképezgettem. Amikor kikukkantottam a kapunál, akkor ért oda a felvonulás eleje is. Egy nagy táblát szorongattak a kezükben, amelyből kiderült, hogy ők az Ulmer Furs, azaz Ulmi szőrösök.

 

Ulmer furs

Tetőtől talpig műszőrme hacukába beöltözve haladtak, mellettük a felvonulást biztosító felvigyázók és a mentős egy szál ujjatlan pólóban. Éppen akkor kiabálták hangosan az utasítást, hogy megint szünet következik, és mindenki vegye le a fejét, és szellőzzön. De az igazán Szőrösök mit sem törődtek a meleggel, nem voltak hajlandók megválni a jelmez egyetlen darabjától sem. Viszont lelkesen integettek, amikor fényképeztem őket.

Ági közben történelmi ismereteit mélyítette el, és elugrott a közeli Limes múzeumba (Limeseum). A római köri Limes nyugat-európai szakasza világörökség (a magyarok valamiért nem akartak részt venni benne), és számtalan pontján van bemutató anyag. Utunk során már többször láttunk erre utaló hirdetőtáblát. (Házi feladat: nézzetek utána, hogy húzódott végig a Limes északon Európában, délen Afrikában.)

Errefelé most van a spárga- és rebarbaraszezon. Két olyan étel, amelyek Ági nagy kedvencei. Vacsorára is spárgasalátát és spárgás pizzát ettünk, hozzá rebarbaraszörp dukált (Áginak, én ananászt ittam). És persze ment a nagy beszélgetés, nevetgélés, rajznézegetés. Rengeteg hasznos információt szerezhet az ember ilyenkor festékekről, tollakról, mindenféle festő- és rajzeszközökről.

 

 #moldava #dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #sketchtour #sketchbook #urbansketching #USk #ulmerfurs #kinderzeche #kinderzech

Moldavától Dinkelsbühlig - Sketchtour Dinkelsbühl 2. nap

Ugyan azt hallottuk, hogy ma már jóval melegebb lesz, de igazából nem hittük el, főleg mert reggelre még csak 4 fokot ígértek. Szóval beöltöztünk. Aláöltöző, nadrág, (Ágin még bokamelegítő is), hosszú ujjú felső, azon polárkardigán, polármellény, pehelykabát. Ágin pluszban sál és fülvédő is. A táskámban nálam is ott volt, a biztonság kedvéért, de végül nem vettem fel. Igaz, le sem nagyon vettem rétegeket, csak a mellényt, úgy délután 3 felé – köztudomásúlag akkor van általában a legmagasabb nappali hőmérséklet, és a szélcsendes, napos részeken még nekem is kezdett melegem lenni.

Az USk társaság, ha nem is ennyire, de azért eléggé be volt öltözve. Fél órákat, egy órákat egyhelyben állni vagy ülni nem ugyanaz, mint folyamatosan mozogni, esetleg forró kávét szürcsölni valahol. Az átlag turisták szerint viszont kitört a nyár. Rövidujjú pólóban, sortban szaladgáltak, még szellős nyáriruhát is láttunk. Gondolom, ők ugyanolyan megrökönyödötten néztek minket, mint mi őket.

Dinkelsbühl Németország legszebb kisvárosának van kikiáltva (valami újság szavaztatta meg az olvasóit). Tényleg szép kis középkori városka, de három heti utazás után, amelynek során jó néhány középkori várost meglátogattunk, határozottan állíthatjuk, hogy vannak olyanok, amelyek még ennél is nagyobb eséllyel állhatnának sorba. Ennek ellenére nagyon jól lehetett benne sétálgatni, nézelődni, rajzolni.

 

 

 

 Dinkelsbühl

A város a hírnevét nagyon nagy részben egy híres 30 éves háborús történetnek köszönheti. Amikor II. Gusztáv Adolf elfoglalta a várost, és bevonult, hogy közölje a polgárokkal, porig fogja rombolni, egy bátor leányzó, a teljes árvaházzal a háta mögött, eléje vonult és borult és a kisgyermekekre hivatkozva kegyelmet kért a város számára. A király ugyan kicsit megingott, de igazából csak akkor bújt elő az arany szív a durva katonazubbony mögül, amikor meglátott az árvák között egy szőke fiúcskát, aki a saját kisfiára emlékeztette, akinek a halálhíre pár nappal korábban jutott el hozzá.  Szóval meghatódott, és megkegyelmezett a városnak.

 

Dinkelsbühl legendája

Ennek tiszteletére aztán minden évben eljátsszák ezt a jelenetet – 10 napon át, minden nap! Azért 10 napon át, mert régen még nagy volt az ellentét a katolikusok és a lutheránusok között, de a városi sztorit mindenki meg akarta mutatni, így egyik hétvégén a lutheránusok, a következő hétvégén a katolikusok játszották el. Mára már ellenségeskedés és különcködés nincs, de a szokás megmaradt, és a turisták kedvéért a köztes napokat is belevették.

A lényeg, hogy ez a történet élteti várost. Az emléktárgyakon is a híres nagyjelenet játszódik (árva gyerekek, Lorival, a toronyór lányával, a lovon ülő király előtt térdelnek), fel van festve a falra, megjelenik szobor formájában. Még pecsétnyomót is lehet kapni, ami ezt ábrázolja.

Ezen kívül szép fachwerk házak, teljesen körbeérő városfal, számos torony – és rengeteg gólya a fő látnivaló! A mai napi rajzolás témája, ennek megfelelően, tetők és gólyák voltak. Ez utóbbiakkal csak az a probléma, hogy ha állnak, akkor nagyon messze vannak (a legmagasabb tornyok tetején fészkelnek), ha meg repülnek... akkor is. Ráadásul mire előkapná az ember a mobilját, hogy fényképezzen, általában már kirepültek a látóköréből.

 

Dinkelsbühl gólyák városa

Ági mászkált a városban, könyvesboltot, múzeumokat fedezett fel, és időről időre megkeresett, hogy megossza velem az információkat. Én meg szorgalmasan vadásztam a gólyákra. A tetőkre nem kellett vadászni, azok, szerencsére, békésen, nyugodtan megültek a helyükön.

A szervezők felhívták rá a figyelmünket, hogy délután fél órás orgonahangverseny lesz a Szent György-templomban. Így oda is gyülekeztünk, és a templom megtelt rajzoló emberekkel. Érdekes élmény zenehallgatás mellett rajzolni – és nézegetni a különböző helyzetekben rajzoló embereket.

 

Urban Sketchers a Szent György templomban

A koncert témája az induló volt. Hallottunk katonai indulókat, a klasszikus esküvői bevonulót, temetéseken elhangzó vonulási darabokat. Sőt, az orgonista, ráadásként, még a Star Wars legismertebb dalát is eljátszotta! Érdekes hangzása volt ebben a speciális hangszerelésben.

 

Star Wars orgonára hangszerelve

A koncert előtt és után megcsodáltuk a hatalmas bibliai installációjukat is, amely több mint 120 éves. Az egyedisége abban rejlik, hogy az alapját a város épületei adják, úgyhogy fachwerk házak közül űzik ki Ádámot és Évát, és egy középkori vendéglős utasítja el a szállást kereső Máriát és Józsefet.

 

Dinkelbühls, Szt György templom 

Kifogtunk egy érdekes kiselőadást is. Mint kiderült, egy előadássorozat része volt. Két helybeli hölgy tartja. Kiemelnek (szóban) egyetlen alakot az installációból, és arról mesélnek, aköré fűznek gondolatokat. Minket is meginvitáltak, hogy csatlakozzunk – bár először nem egészen értettük, hogy mihez is.

Az aktuális téma a vízhordó lány alakja volt. Meséltek arról, hogy mikor került bele a szobor az installációba (még most is folyamatosan bővítik ezzel-azzal), hogy mit jelentett a közkút és a vízhordás az emberek életében a bibliai időkben, de akár még a XX. században is. Dinkelsbühlben 1907-ben vezették be a vezetékes vizet, tehát azoknak, akik az installációt építették, még lehettek emlékeik a vízhordás idejéről.

Kicsit meditáltunk is a vízről – tiszta vízű forrás hangját, illatát, érzetét képzeltük magunk elő, csukott szemmel. A végén a két hölgy és egyházférfiú előadott egy, a témához köthető bibliai jelenetet, Jézus találkozását a kútnál a szamaritánus asszonnyal. Az egész kb. negyedóráig tartott, ügyes összeállítás volt. Ja, és a legvégén még egy vizes témájú zsoltárt is elénekeltünk együtt!

Este hatkor egy étterem előtt volt a gyülekező, ahova a közös vacsorát is tervezték. A bejárati ajtóhoz vezető lépcső remek lehetőség volt a képek bemutatására. Tele is raktuk az összes lépcsőfokot. Persze, Murphy törvénye, pont akkor akart kijönni egy házaspár, de aztán meglátták a helyzetet, és mondták, hogy nem is olyan sürgős nekik. Pedig már éppen kezdtünk volna felszabadítani nekik egy keskeny gyalogösvénynyi helyet.

Ma nem maradtunk ott vacsorázni, helyette azt szerettük volna felderíteni, hogy tulajdonképpen hol is van Oettingen VÁROS. Ott van ugyanis a szállásunk, de amit mi láttunk a településből, az a 70-es, 80-as évektől épült, jellegtelen házcsoport volt csupán, minden történelmi múlt és a prospektusokban mutogatott szép templom nélkül. Úgyhogy azt gondoltuk, kell még itt lenni valahol egy nagyobb városrésznek is, amit folyton-folyvást hirdetnek, csak jól el van dugva.

 

Oettingen

És igazunk lett! Ha a körforgalomban nem jobbra megyünk, hanem balra, akkor a régi, városjellegűbb, városrészbe kerülünk, és a templomtorony is láthatóvá válik. Igaz, hogy este 7-kor már minden zárva volt – a Hofparkból konkrétan úgy söpörtek ki minket -, de legalább a lelkünk megnyugodott, hogy megoldottuk a rejtvényt.

A város fő érdekessége egyébként, hogy valamikor a XVII. század végén két testvér örökölte, akik nem tudtak megegyezni, ezért ketté osztották a várost maguk között. A város egyik fele katolikus lett, a másik fele lutheránus. A kereskedelmi törvények is eltérően alakultak a két városrészben. Útlevél azért szerencsére nem kellett, ha az ember át akart látogatni az ismerőséhez. Viszont az építkezésben nagyon megmutatkozott a különbség. A lutheránusok, az egyszerűség hívei, megmaradtak a régi fachwerk házaknál. A katolikusok viszont polgáriasodtak, és barokk stílusú házak építésével mutogatták a gazdagságukat. A fő utcán még ma is büszkén néznek szembe egymással az eltérő stílusú épületek.

 

Utcakép Oettingenben

Mivel tartott még a lelkesedésünk, elindultunk, hogy lássunk valamit a meteorkráterból is. Ugyanis Dinkelsbühl és a szállásunkként szolgáló Oettingen között húzódik egy kráter széle. Jó nagy kráterről beszélünk, az egyik szélén (belül) Oettingen van, a másik szélén (szintén belül) Nördlingen, amely jó 16 km-re van innen. Persze a kráter így, talajszinten haladva, nem látható. Nagyon sokáig nem is tudták, hogy létezik, csak a pontosabb térképezések és a légifelvételek idején jöttek rá, hogy mi újság.

 

Geopark Ries 

Manapság viszont már lépten-nyomon erre utaló táblák vannak az út szélén, kialakították a krátertúrát (körben, összesen kb. 130 km), információs táblákat helyeztek el az érdekesebb helyeken. Mi egy kőbányánál találtunk egyet, ahol a meteor becsapódás eredményeként képződött színes breccsát és suevitet mutogatják. Illetve első sorban az információs táblát, mivel a kőzetfeltárás a kőbánya területén van, ahova tilos a belépés, de ha mégis belépsz, akkor csakis a saját felelősségedre teheted.

 

Kőbánya suevittel

Megnyugodtunk, hogy ma is láttunk valamit, és este 9-re már haza is értünk végre, vacsorázni.

 

 #moldava #dinkelsbühl #moldavatoldinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #sketchtour #sketchbook #urbansketching #USk #geoparkries #oettingen #starwars

Moldavától Dinkelsbühlig - German múzeum Nürnberben, az első rajzok Dinkelsbühlben

 Reggel az is kiderült, hogy mit kaphat egy ember ajándékba, akinek az egész élete a mozi körül forog. Természetesen, valami mozisat. :-D A konyhában ezt a remek mintás kötény találtuk.

 

 

 Reggeli után érzékeny búcsút vettünk a barátainktól, és megbeszéltük, hogy most már igazán ők jönnek legközelebb látogatóba, Budapestre. Még soha nem jártak ott, itt az ideje, hogy körülnézzenek nálunk. Talán még moziba is elmegyünk együtt.

Kaptunk tőlük sok jó tippet, de persze a kínálat mindig több, mint az időnk. A mai nap nagy kérdése az volt, hogy Germán gyűjtemény vagy Játékmúzeum. Végül az elsőre esett a választásunk, bár nem voltunk vele teljesen tisztában, hogy mire is számíthatunk. De aztán a múzeumban kiderült, hogy egy általános kultúrtörténeti kiállítás, ahol MINDENT szeretnének bemutatni. Képzőművészet, történelem, régi korok szokásai, kézműves szerszámok és eszközök, játékok, templomi szobrok...

 

German múzeum, Nürnberg

Ez utóbbiak bemutatását nagyon eredeti módon valósították meg. A múzeum épületét ugyanis úgy alakították ki, hogy a modern részt egyszerűen egybeépítették egy régi kolostorépülettel. Az egyházi témájú tárgyakat aztán a kolostor keringőjében és belső udvarain állították ki.

Nagyon gazdag múzeum, a múzeum pénztárában 2 órát ajánlottak a megnézésére, de mi, három órányi nézelődés után, még úgy jöttünk ki, hogy bőven hagytunk hátra meg nem látogatott termeket. Csak hát időszűkében voltunk. És az emberi agy sem képes végtelen mennyiségű információt befogadni.

Nekem legjobban a történelemkönyvnek „álcázott” cserépkályhák tetszettek, amelyeknek minden egyes csempéjén valamilyen más kép volt – vegyesen a görög-római mitológiából, az ó- és újszövetségből és a mindennapi életből. Aki téli estéken a kályha mellé telepedett, a képek nézegetésével is sokáig elszórakoztathatta magát.

 

Kályhacsempék, German múzeum, Nürnberg

Egy másik érdekes kiállítás a zsebnapórákról szólt. Három-négy vitrin, tele kisebb-nagyobb, lecsukható fedelű, zsebben tárolható napórával. Csak arra nem jöttem rá, hogy hogyan használták őket. Hiszen a napóránál az a legfontosabb, hogy a mutató a naphoz képest mindig a megfelelő irányban essen. Vajon hogy tudták mindig betájolni őket?

 

Zsebnapórák, German múzeum, Nürnberg

A Régi mesterségek részleten váratlanul szembe jött velünk egy fénykép a tegnapi vándorlegényeinkről, és megtudtunk egy keveset a róluk.

 

Walz - modern vándorlegények (és -leányok)

Egy újra élesztett hagyományról van szó. A vándorlegények (és -leányok), a szakiskola elvégzése után útra kelhetnek, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek, ismeretlen helyeket, (esetleg) országokat ismerjenek meg, és élettapasztalatokat gyűjtsenek. A vándorútnak legalább 3 évig és 1 napig kell tartania. A céhek helyét nemzetközi hálózattal rendelkező egyesületek vették át, ők támogatják a vándorló fiatalokat út közben. (Hogy ez a támogatás pontosan miből áll, arról nem szólt a rövid leírás). A hagyományos ruházat színe a mesterségüket jelzi. Fontos kitétel, hogy semmiféle digitális cucc nem lehet náluk, se telefon, se tablet, se okosóra... Közlekedésért nem fizethetnek, ha nem sikerül buszra, vonatra felkunyerálni magukat, akkor stoppal vagy gyalog kell menniük. Vészhelyzet esetén az egyesület alkalmilag támogatja őket valami minimális pénzzel, de alapból munkával, maguknak kell megkeresniük a megélhetésre valót. A Walz, azaz ez a fajta vándorlás, 2014 óta az UNESCO világörökség része.

Egy külön épületben volt még egy játék kiállítás részleg is (nem tévesztendő össze a Játékmúzeummal), további 3 emeleten. Babaházak, babaszínházak, ólomhadseregek, régi táblás játékok.

 

Játékistálló, German múzeum, Nürnberg 

 

Papírszinház, German múzeum, Nürnberg

És, ugye, ezenkívül még ott van az igazi játékmúzeum is, amely csak játékokra specializálta magát. De oda most nem jutottunk el, délután 4-re már Dinkelsbühlben volt jelenésünk.

Út közben még beugrottunk elfoglalni a szállásunkat is, egy kis faluban, fél órányira Dinkelsbühltől. Egy családi házhoz vezetett a cím, ahol szegény vendéglátónkat a zuhany alól ugrasztottuk ki. De aztán gyorsan letudtuk a formaságokat, és már indultunk is tovább.

A következő pár nap az Urban Sketchingről fog szólni. Legalábbis nekem. Ági a városban meg a környékén nézelődik majd. Bár nála is van vázlatfüzet, szóval a lehetőség számára is megadatott.

 

SketchTour Dinkelsbühl 

Ezt a négy napos rendezvényt az USk H ohenlohe csapat vezetője, Bettina szervezte. A csapat zömében német alkotókból állt, de azért voltunk néhány külföldről is. Négy napig jártuk a középkori óváros utcácskáit, és kerestük a megörökítésre érdemes részleteket.

Ma délután csak egy könnyed bevezetéssel kezdtük a rajzolást. A fő téma a régi fém cégérek rajzolása volt, de az USk-nak pont az a lényege, hogy semmi kötöttség nincs, mindenki azt rajzol, amit akar, olyan technikával, amilyennel csak szeretne. 

 

Dinkelsbühl

Sajnos, az időjárás nem az elvártnak megfelelően alakult. Amikor áprilisban elindultunk, még úgy nézett ki, hogy 20-22 fok lesz. Ehelyett ma egész nap fújt a szél, és 15 fok fölé nem ment a hőmérséklet. Egyhelyben állva, órákon át, jól át tud fázni az ember. De az élmény, hogy ide-oda kóvályogsz a városban, és mindenhol rajzoló, festegető emberekbe ütközöl, akikkel mindjárt beszélgetni is lehet, az remek.

Azért este már örömmel ültünk be az étterembe, a baráti beszélgetés mellett egy kis forró levesre is. Aztán irány haza. A ma esti program – többek között - a zsákmányolt teák összetömörítése volt. Jó sokat sikerült már beszereznünk a kedvenc márkánkból, ami otthon nem, vagy csak nagyon ritkán és jóval drágábban, kapható. Csak a térfogatát kellett csökkenteni.

 

#nürnberg #GermanMuseum #Moldava #Dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #dinkelsbühl #sketchtour #sketchbook #urbansketching #travelsketchbook

 

Moldavától Dinkelsbühlig - Bámultunk, mint Szerjózsa a moziban

 

 Tavaly nyáron, a francia-spanyol utunk kapcsán, megismerkedtünk egy Servasos családdal, Bayreuthban. Nagyon megkedveltük egymást, úgyhogy most kihasználtuk az alkalmat, és újra meglátogattuk őket. Legalább Bayreuthra is jutott egy egész napunk. Amiről aztán estére kiderült, hogy bár napközben 18 km-t gyalogoltunk, még sem jutott időnk minden fontos látnivalóra.

 

Wagner, persze, mindenütt jelen volt 

A Festspielhaushoz tartozó parkon átvágva, a botanikus kerttel kezdtük, aminek a kedvéért konkrétan keresztül gyalogoltunk a városon, az északi szélétől a déliig. Bár a terv az volt, hogy célirányosan megyünk oda, de azért már az odaút is nagyon cikkcakkos volt, valami látnivaló folyton előkerült, amit meg kellett néznünk, le kellett fényképeznünk. Templombelső, falra mászó szobrok, „középkori” vándorlegények. Ez utóbbiakkal ugyan beszédbe elegyedtünk, de hamar „leráztak” minket, mondván éppen sietnek valahova. Annyit sikerült csak megtudnunk, hogy a régi vándorlegények mintájára járják az országot. De hogy miért, hogyan, meddig, arra nem kaptunk választ (ahogy sok egyéb kérdésre sem).

 

Bayreuth, belváros 

Bayreuth egyetemi város. A botanikus kert is az Egyetemhez tartozik, szorgalmas biológushallgatók itt tanul(mányoz)hatják a növényeket, de mindenki más számára is szabadon látogatható. Szépen kiépített pálmaházuk van, több növényritkasággal, és sok-sok szépen gondozott és szépen növekvő növénnyel.

A kert maga is nagy, földrajzi tájegységek szerint csoportosított növénytársulásokkal. Még a Pannon puszta is külön területet kapott – de se árvalányhajat, se kökörcsint nem láttunk ott.

Viszont láttunk, kicsit odébb, egy szépen megépített homokdűnét, főleg skandináv dűnenövényekkel beültetve. A tóban meg úgy kuruttyoltak a békák, hogy a hangjuk egész Szingapurig elhallatszott.

 

A skandináv homokdűnék jellemző növénye

Egy érdekes, Ausztráliából származó növénnyel is találkoztunk. Egyes fajtáinál olyan kemény a termés héja, hogy magától nem is tud kinyílni. Csak akkor pattan ki, ha megég a bozóttűzben. Ebből látszik, hogy még a bozóttűznek is van haszna.

 

Mint a főnixmadár, ez a növény is tűzből éled újjá

Hazafele sétálva a kórházhoz tartozó Szent Erzsébet templomot is felkerestük. (Ezen az úton Erzsébet folyton ránk köszöntött.) A kórház temploma a szegények gondozásában játszott szerepe miatt kapta róla a nevét, de belül összesen egyetlen modern képen emlékeztek meg róla. 

 

Szent Erzsébet Bayreuthban

Nagyon szépek a város parkjai. Persze, ilyenkor, tavasszal, ez könnyebb, minden zöldell, virágzik, teljes pompájában van.

Bayreuth kulturális élete nagyon sokat köszönhet a Hohenzollern-házból származó nek, (II. Nagy Frigyes, porosz király húgának), aki házassága révén brandenburg–bayreuthi őrgrófné lett, és mivel nagyon unatkozott itt, vidéken, hát belevetette magát a művészetek pártolásába. Kastélyokat, operaházat építtetett, ő maga is írt operákat, rendszeresen szervezett színházi és operaelőadásokat. 1730 és 1756 között, 26 évig, élt és tevékenykedett Bayreuthban, és a város máig meghatározó alakjává nőtte ki magát.

 

 

Wilhelmina porosz királyi hercegnő 

Eddig még nagy szerencsénk volt az időjárással (a tegnapi hatalmas zuhét nem nézve). Most is olyan ügyesen „kiszámítottuk”, hogy sikerült hazaérnünk pont a délutáni zuhé előtt. Házigazdánk, aki alig 5-10 perccel utánunk biciklizett haza a munkából, bőrig ázott.

Az esti program különlegesnek ígérkezett. Moziba mentünk, de nem akármilyen moziba, hanem a barátaink saját mozijába. Ugyanis a férj, melléktevékenységként, egy mozihálózat tulajdonosa és üzemeltetője (persze a felesége is rengeteget besegít). Több városban is vannak mozijaik, de mi most csak itt helyben maradtunk. 

 

 

A mozi neve a Kranz und Glorie kifejezésen alapuló szójáték

Maga a mozikomplexum gy 7 emeletes épület, ugyanilyen magas parkolóházzal egybeépítve (a parkolóház nem az övék!). A sok vetítőtermen kívül egy bár és egy bisztró is helyet talált itt, van pingpong asztal és kényelmes beszélgetős helyek a fiataloknak... Igyekeznek mindig új ötletekkel előállni, hogy bevonzzák a közönséget. Kialakítottak például olyan luxus termeket, ahol mindenkinek saját lábtámaszos, hátra dönthető fotelje van, természetesen kis asztalkával és pohártartóval.  

A bejárat mellett pedig, a fázósabbakra gondolva, takarókat kínálnak. (Sok, figyelmességre utaló, apró részletet vettünk észre. 

 A bárban például, ahol pinzát vacsoráztunk (nem tévesztendő össze a pizzával), az étel mellé mindjárt kéztörlő kendőt is hoztak – 2 darabot. Előtte és utána is megtörölgethette az ember a kezét.)

Mi a luxusteremnél „jóval szerényebb” terembe mentünk (a luxus teremben már minden jegy elkelt), ahol szintén fotel kényelmességű ülések voltak, dupla karfával (!!) és tágas lábtérrel.

A mozik mindenhol a reklámokból élnek. Itt is kerek 25 percig csak reklámokat és előzeteseket vetítettek. Aztán a vásznon megjelent egy fagylaltreklám (legalábbis mi azt hittük), felkapcsolták a villanyokat, és hirtelen egy kis kosárkát lóbáló fiú jelent meg, fennhangon kérdezgetve, hogy ki kér fagylaltot. Kiderült, hogy a vetített kép nem reklám, hanem a választék. Persze nem tudtuk kihagyni az alkalmat, hogy egyszer fagyit együnk egy vetítésen. Ilyet még nem láttunk, és nem is hallottunk, de, állítólag, itt Németországban ez teljesen általános.

Hazafelé mesélték, hogy egyéb újításokat is bevezettek. Például van kötögetős mozielőadásuk is, kifejezetten idős hölgyek – mint célközönség – számára. Fotelek, félhomály, megy a film, persze olyan, ami ezt a korosztályt érdeki, szóval megy a film, de nem túl hangosan, közben lehet kötögetni, és akár beszélgetni is. Mintha csak otthon lenne az ember. Azzal a különbséggel, hogy itt közben társaságban vagy. Érdekes ötlet, azt mondják, van rá érdeklődés

Egyébként „Az ördög Prádát visel 2.”-t láttuk. Gyenge utánzata az elsőnek.

 

#Bayreuth #Bayreuthbotanicalgarden #Wagner #Walz #Wilhelmina #franzandgloria #Moldava #Dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig