Reggeli közben – mivel folyton az ablakhoz szaladgáltunk, ellenőrizni, hogy látjuk-e a rókát – észrevettük, hogy valami fő a kerti tűzhelyen. Persze, mindenféle teória felmerült, az állatoknak szánt mosléktól a szilvalekvárfőzésig (ezt a tavaszra való tekintettel hamar elvetettük). Aztán, amikor kiugrottam az autóhoz a margarinért, megláttam, hogy Michal, a házigazdánk, már ott szorgoskodik a garázsban, úgyhogy mindjárt megkérdeztem tőle. Kiderült, hogy méhviaszt főz – vagy inkább olvaszt. Ha jól értettem, a lépben összegyűlt viaszt szűri meg az egyéb szennyeződésektől, és tömbösíti, hogy később majd lépalap készüljön belőle a keretekbe. (Vagy valami ilyesmi.) Elmesélte azt is, hogy itt a hegyen annyival rövidebb a tavasz (virágzás), hogy ugyanannyi méhcsalád nála 20 liter mézet, a völgyben meg (ahol melegebb van, és hosszabb a virágzási idő) 60 litert ad. Nem is igazán a mézért tartja őket, hanem azért, hogy legyen, aki beporozza a hegyi virágokat.
Közben Ági nem győzte kivárni a margarint, úgyhogy kijött utánam, megnézni, hol vesztem el. És gyorsan elújságolta Michalnak, hogy milyen szép rókát látott tegnap. Érdekes módon, Michal kevésbé volt lelkes. Már az összes tyúkját és libáját elvitte – úgyhogy most már csak néhány birkát tart, azok túl nagyok a rókának :-D -, és a szomszédban is alig van már szárnyas jószág, amiért a rókának még érdemes lenne idejárni. Hiába, minden szép környezetnek megvan a maga árnyoldala is. Főleg, ha az ember elsősorban tyúktartó és csak másodsorban természetimádó.
Délelőtt átugrottunk Németországba – ahol a benzin drágább, az élelmiszer viszont, Michal szerint olcsóbb. Még jó, hogy bevásároltunk a Lidlben! :-D
Közvetlenül a „határ” túloldalán is áll még vagy 8-10 ház, saját falunévvel – látszik, hogy itt is az emberekkel mit sem törődve, egy falut kettévágva, húzták meg annak idején az országhatárt.
Mi persze nem ide igyekeztünk, hanem egy kicsit távolabb, Altenbergbe. Olvastunk ugyanis egy történelmi regényt, amely az Érchegységben játszódott, és egyik fő vonala pont Altenberg megszületése és fejlődése volt.
Sajnos a mai Altenbergben nyomokban sem emlékeztetett semmi a középkorra. Németországban nagyon sok szép középkori városközponttal találkozhat az ember, de ez a város egyetlen házzal sem büszkélkedhet. Sőt, még a regény kapcsán felállított, a főszereplőkre emlékeztető szobrot sem találtuk (bár nagyon nem is kerestük, mert csak utólag jutott eszünkbe).
Viszont volt Edeka. Régen, ha az NDK-ban (vagy jóval ritkábban az NSZK-ban) jártunk, az Apfelsaft és a túrótorta (NEM az amerikai stílusú cheesecake) volt a favorit. Meg Drezdában az Eisbecherek (csodálatosan megkomponált fagylaltkelyhek, igen baráti áron). Mára változott az érdeklődésünk. A Teewurst mellett most a mákos-marcipános joghurtot és egy spéci szilvateát vadászunk.
Joghurttal ugyan nem volt szerencsén, de teát találtunk. Mindjárt fel is vásároltuk az egész készletüket, mind a 13 dobozt, mert nálunk ez nagy üzemben fogy – és hát hárman vagyunk a zsákmányra.
Ez itt nem a reklám helye. :-D
Aztán elsétáltunk a Bányászmúzeum tábla mutatta irányba. Némi keresgélés után megkérdeztünk egy járókelőt is, aki felvilágosított, hogy tényleg van ilyen múzeum, de nem itt, hanem egy heggyel odébb.
Tehát autóba ültünk, és odahajtottunk – csak hogy megállapítsuk, a péntek a hét egyetlen napja, amikor zárva tartanak.
Régi csille a bányamúzeum előtt
Viszont találtunk egy plakátot, hogy mától vasárnapig történelmi vásár lesz egy megint másik faluban. Gyorsan megszavaztuk, hogy még belefér, úgyhogy tovább autóztunk. A plakátokat meg is találtuk az adott faluban, de maga a rendezvény nem volt se a templomtéren, sem a sportpályán... Végül egy vidáman sörözgető baráti társaság igazított útba bennünket. Az útmutatásuk alapján meg is találtuk a helyet, de még mielőtt odaértünk volna, kiderült, hogy nincs ott parkoló. Úgyhogy visszatértünk a sörözőkhöz, leparkoltuk a kocsit, elmondtuk nekik, hogy miért jöttünk vissza, aztán gyalog elsétáltunk a sátrakhoz. Ahol kiderült, hogy a vásárt még csak építik, és majd délután 4-kor nyitnak. Ezt mindenki tudhatja, aki az interneten utánanéz!
Úgyhogy az új barátaink nagy derültségére 10 perc múlva már ismét a parkolóban voltunk.
Az első "modern" goffri a XIX. századból származik
Ezek után úgy döntöttünk, hogy mára ennyi volt a kulturturizmus. Hazafelé vettük az irányt, hogy az éjszakai két órás verseny előtt még aludjunk egyet.
Közben lassan kezdett szállingózni a többi csapat is, akik a három napos verseny alatt itt fognak aludni a „mi” turistaházunkban. Érdekes a szobaelosztás, farkastörvények uralkodnak, mindenki szabadon választhat a még üres szobák (vagy ágyak) közül. Mi tegnap lestoppoltuk az egyetlen három ágyas szobát. A többiben mind ennél több hálóhely van – emeletes ágy, alul dupla, felül szimpla megoldással, esetleg teljes szobát betöltő emelt dobogó (alatta rengeteg tárolóhellyel). Igaziból főleg télen használják, sífutásra nagyon alkalmas a környék.
Praktikus hálóhely - az ágyak alatt minden cucc elfér
Ez a mostani esemény nem igazi rogaining, hanem annak egy speciálisan kitalált, könnyített és egyben nehezített változata. Három részből áll. Péntek éjjel egy két órás verseny a sötétben, szombaton délelőtt egy 5 órás nappali verseny, ugyanazon a terepen, végül vasárnap délelőtt egy 4 órás nappali verseny, szintén ugyanazon a terepen, de egy olyan térkép segítségével, amelyet az Osztrák-magyar monarchia 2. katonai felmérése során készítettek, valamikor 1826 és 1866 között. Izgalmas játék.
A most érkező csapatok általában a verseny helyszínén kezdték, ahol elvégezték a regisztrációt, így már csak a térképosztásra kellett újból ott lenniük. Mi viszont jó korán odamentünk, mert regisztrálnunk kellett még, meg a fizetést is a helyszínen intéztük. Sőt, már a nyári Európa-bajnokságra, amit szintén Janék rendeznek, is gyorsan befizettünk – nehogy lemaradjunk. Kedves gesztus Jan barátunktól, hogy évek óta helyben fizethetünk, így nem jönnek még rá a több ezer forintos banki költségek.
Este 9-kor volt a rajt. Mindig vicces, ahogy kirajzanak a csapatok. Mindenki egyszerre indul, és általában két, maximum három irány van, amerre menni lehet, és mindig van egy, amelyiket sokkal nagyobb tömeg részesít előnyben. Mi viszont legtöbbször a „népszerűtlenebb” utat választjuk, főleg, ha a másik irányban közeli pont van, mert ott, közvetlenül indulás után nagyon összetorlódnak az emberek, és ez mindjárt az elején jelentős időveszteséget okozhat.
Ugyan csak félhold volt, de még így is eléggé világított ahhoz, hogy úton, ösvényen gyalogolva nem volt szükség az összes fejlámpára. Egy darab remekül bevált mindhármunknak. Pedig messze nem volt olyan erős fénye, mint némely más lámpáknak. Volt egy fajta, ami ténylegesen elvakította az embert – gyalog ez csak kellemetlen volt, de amikor a verseny után mi már hazafelé tartottunk az autóval, és szembejöttek ilyen fejlámpás egyedek, megállapítottuk, hogy közúton használva igen veszélyes a forgalom többi résztvevője számára.
A fennsíkon leginkább a mocsaraktól féltünk, de még az egyébként panaszra okot adó szárazságnak is vannak előnyei. A kiemelkedő zsombékokon egyensúlyozva szinte teljesen száraz lábbal megúsztuk. Összesen 4 pontot gyűjtöttünk a 2 óra alatt, ami az ilyen éjszakai versenyen rekordnak számít nálunk. Ezen a három napos versenyen nem narancssárga-fehér bóják vannak felakasztva a pontok jelzésére, hanem vagy építkezésnél használt piros-fehér műanyag csíkok, kóddal ellátva, vagy még az sem – egy adott tereptárggyal kapcsolatban kell megválaszolni valamilyen kérdést.
Szerencsére az idő sem volt olyan hideg, mint amilyenre az előző esti séta alapján számítottunk. Igaz, jól be voltunk öltözve. Rajtam például, felül, 5 réteg volt. Itthon aztán a vetkőzésnél kiderült, hogy bár út közben nem éreztük, hogy melegünk lenne, de azért alaposan megizzadtunk, minden rétegen érezni lehetett a nyirkosságot.
A végső időpontnál kb. negyedórával előbb értünk be, és egyből indultunk is haza, így aztán zavartalanul, még a tömeg előtt, le tudtunk zuhanyozni. Aztán az ágyból, félálomban, elégedetten hallgattuk az érkező tömegeket, akiket ilyen jól „kicseleztünk”.
#rogaining #Moldava #Altenberg #Érchegység #éjszakaiverseny


_1280x960.jpg)
_1280x916.jpg)