Moldavától Dinkelsbühlig - Göttingeni városnézés

Laza napot terveztünk, csak egy kis helybeli városnézéssel. A barátaink a város szélén laknak, úgyhogy egy kis erdőn keresztül sétáltunk le a városba. A központban mindjárt bele is botlottunk a város egyik nevezetességébe, a libás Lizibe.

 

Gänseliesel kútja

A közkút szobra ő, libái szorgalmasan köpik a vizet, immár kerek 125 éve. Persze, mindenen jelen van, kulcstartótól kezdve a konyharuhán át sminktükörig. Sőt, még a Playmobilt is rávették, hogy a 125 éves jubileumra Gänseliesel figurákat gyártsanak nekik, limitált szériában.

 

Ganseliesel a Playmobiltól

A hozzá tartozó történet pedig az, hogy 1898-ban a város vezetősége pályázatot írt ki a Városháza előtt elhelyezendő köztéri kút megtervezésére. Mivel a Városházát is oroszlánok díszítik, meg az amúgy is egy tiszteletet parancsoló állat, hát mindenki oroszlános kutat tervezett. Kivéve egyetlen embert, aki valami sokkal hétköznapibban és az egyszerű emberekhez közelebb állóban gondolkodott, és akinek az ötletét és alkotását aztán villámgyorsan meg is szavazta a nép. És mivel ők jártak a kútra vízért, hát a város vezetősége hallgatott rájuk, és néhány év elteltével Lizit és a libáit állította fel a Városháza előtti téren.

A Tourist Inform előtt - ahol mindezt megtudtuk – volt egy másik érdekes szobor is. Fából faragott, parókás „vitéz”, elgörbült végű karddal álldogált egy trónuslábakkal ellátott sámlin. Mellette egy ugyanolyan sámli, csak sokkal magasabbra helyezve.

 

Egyszer lent, egyszer fent

Persze neki is van története. Johann Ernst Hermann jogásznak tanult, itt Göttingenben, az 1800-as évek elején. Miután végzett, fellázadt (más fiatal jogászokkal együtt) az elavult jogrendszer ellen, és kirobbantották a Göttingeni forradalmat. Elbuktak, és a többséget börtönbe zárták, de ő Franciaországba szökött, és ott élt tovább. Aztán amikor a 48-as forradalmak kitörtek szerte Európában, „jó érzékkel” már az elnyomók oldalán állt harcba, amiért aztán, a forradalmak leverése után, amnesztiát kapott. De komoly pozícióba sosem sikerült felküzdenie magát.

A szoborkompozíció azt szimbolizálja, hogy olykor a kisember is lehet nagy, kerülhet valaki magas polcra, és könnyen le is zuhanhat onnan. Egyszer fent, egyszer lent – és még, amikor azt hiszed, hogy fent vagy, lehet, hogy akkor is csak egy kissámlin állsz. Nagyon szimbolikus!

Közben már múzeumidő lett, úgyhogy elsétáltunk a Forum Wissenhez, amely az egyetemhez tartozó intézmény, és leginkább a fiatalok tudományok iránti érdeklődésének felkeltésére szolgál. Ingyenes kiállítóhely, állandó és alkalmi kiállításokkal – és itt is eltöltöttünk szerény 4 órát.

A termekben ízelítőt adnak a különböző tanszékek életéből – persze izgalmas tárgyakkal, érdekes leírásokkal, amelyek vonzóvá tehetik a szakot a fiatalok számára.

 

Régi számológép

Kiállítottak egy-egy darabot az egyetem számos gyűjteményéből, amelyek, az egyetem terjeszkedésével, mára már a város mintegy 40 különböző helyen láthatók. Képzőművészeti alkotások, filmarchivum, néprajzi gyűjtemények, történelmi gyermek- és ifjúsági irodalom, a világ legrégibb, fennmaradt, egyetemi koponyagyűjteménye, szülészettörténeti gyűjtemény, algakultúrák gyűjteménye, régi, természettudományhoz köthető tárgyak a matematika, fizika, kémia, geofizika témaköréből, hogy csak néhányat említsek.

 

Lófej másolat, az eredetit a Pantheonból hozták el Nyugat-Európába

Részletesen elmesélték egy, a görög Pantheonról ellopott lófej és az abból készült gipszmásolatok viszontagságos útját.

Bemutatták a régi szobrok restaurálásának nehézségeit. Láthattuk az egyetemi archívumot és a tudományos könyvtárakat szimbolizáló könyvtornyot.

 

A tudás vára könyvekből épül

Az egyik terem a munkába való átmenet lépéseiről és nehézségeiről szólt. A végén volt egy társasjáték is, ahol részben saját döntéseid, részben a véletlen alapján végigélhetted az életedet 18 éves korodtól nyugdíjba menésig. A végeredmény x mennyiségű pénz és szabadidő volt – és elgondolkozhattál rajta, elégedett vagy-e vajon azzal, ahogy az életed alakult.

 

Életút társasjáték

Egy érdekes rész magáról a kutatásról, gyűjtésről, rendszerezésről szólt. Még az ehhez szükséges türelmet és várakozást is formába öntötték – hiszen ez roppant fontos része az eredmények elérésének.

 

A várakozás a kutatás és vizsgálódás fontos része

Persze felsorolták az itteni kutatók leghíresebb, legizgalmasabb találmányait, fejlesztéseit is. Láttunk pattogatott kukoricából készült csomagolóanyagot és széket, a göttingeni tojásként elhíresült szuper áramvonalas autó modelljét (végül soha nem került forgalomba), és egy szegény kismalacot is, amelyet kifejezetten arra tenyésztettek ki, hogy „emberkísérleteket” végezzenek rajta. Ugyanis a sertés orvosbiológiailag nagyon hasonlít az emberhez, és ezért a minnesotai minimalac és a vietnámi csüngőhasú disznó keresztezésével létrehoztak egy kifejezetten kísérleti célokra szánt fajtát, amelynek még a bőre is majdnem annyira világos, mint az emberé, hogy a bőrön jelentkező tüneteket is jól lehessen látni. Napjainkban a göttingeni minisertés a kutatásokban leggyakrabban alkalmazott minidisznó fajta. Nagy segítség a kutatásokban, de kétes értékű dicsőség szegény kismalac számára.

 

Csomagolóanyag pattogatott kukoricából

 

 

A göttingeni tojás

Nagyon érdekes volt az egyik falon egy bonyolult kapcsolatrendszer ábrázolása, amely azt mutatta, hogy néhány itteni tudós hogy viszonyult egymáshoz. Apja, lánya, férje, felesége, barátja, ellensége, mentora, támogatója – esetleg elgáncsolója volt-e egyik a másiknak.

 

Kapcsolódások

A szellemi tevékenység után, levezetésként, elsétáltunk a fél órányi útra lévő temetőbe is, ami manapság már inkább egy városi park. Nagy, zöld terület, elszórtan, rendszertelenül elhelyezett régi sírokkal. 1975-től ugyanis a területet már nem használták temetőnek (bár 2005-től azoknak, de csak azoknak, akiknek korábbi családtagjai itt vannak eltemetve, újból engedélyezték itt a temetkezést. Nem sokan éltek vele, talán 2-3 új fejfával találkoztunk).

 

Új fejfa a régi sírkő mellett

A temető leginkább az itt eltemetett híres emberekről nevezetes, akiknek jó része a göttingeni egyetemhez kötődik. Például Max Planck és Max Born. Valamint Zsigmondy Richárd, kémikus, aki a göttingeni Nobel-díjasokról megemlékező Nobelrondellben is helyet kapott.

 

Nobelrondell a göttengeni városi temetőben

 

 

Zsigmondy Richárd, Nobel-díjas kémikus, sírköve

Érdekes volt, hogy a sírkövek, legalább felerészben, ténylegesen simán csak kövek voltak. Egy-egy formás kődarab, és abba bevésve az elhunyt neve – gyakran minden egyéb információ nélkül.

 

Sírkövek a göttingeni temetőben

Otthon aztán bőven volt mit mesélnünk, de azért a késői vacsora után még egy party Qwirkle is belefért.

#Göttingen #ForumWissen # Gänseliesel #Playmobil #muzeum #göttingenitemeto 

 

Moldavától Dinkelsbühlig - Irány Göttingen

 

Reggel hamar összeszedelőzködtünk, és már indultunk is. Bár messze nem olyan korán, mint a „lakótársaink”, akik mind építőmunkások voltak. Este, amikor megérkeztünk, már ott sörözgettek az udvarra kitett asztalok mellett, reggel viszont nyomukat sem láttuk, se nekik, se az autóiknak. Sőt, hangjukat sem hallottuk, se este, se reggel – nagyon úriemberek voltak.

Az első – terven kívüli - megállónk Arnsteinben volt, ahol észrevettünk egy szép várromot, úgyhogy gyorsan felkaptattunk, hogy közelebbről is megnézzük. A legérdekesebb az egyik őrtorony volt. Félig leomlott, de olyan formában, mintha kettévágták volna, és remekül lehetett látni a fal mentén körbefutó lépcső szerkezetét.

                                                                      Arnstein, őrtorony

Volt egy fő vár(rom)épület is, és utólag, már lentről, láttuk, hogy még egy külön „teraszos” rész, várudvar(?) is tartozott hozzá, de, úgy látszik, az odavezető utat benőtték a bokrok, mert egyáltalán nem tűnt fel.

Mindenesetre a várhegy aljában gondosan figyelmeztettük egymást, hogy a kölcsönzőből (nem) vételezett túrabotokat tegyük gondosan vissza a helyükre.

 

Túrabot kölcsönző

A napi fő úticélunk Halberstadt volt. Persze itt is csak egy parkolóházban tudtunk helyet találni, de megérte. Mindjárt egy érdekes táblába botlottunk.

 

Női parkolóhelyek

Némi töprengés után arra jutottunk, hogy szőke nőknek foglalt parkolók – bár nem tűntek szélesebbnek a többieknél (nem a szőke nők, hanem a parkolók). Később, a barátainktól megtudtuk, hogy minden nő használhatja, nem csak a szőkék. Biztonságosabbak a többi parkolóhelynél, közelebb vannak a kijárathoz, jobban megvilágítva, bekamerázva, ilyesmi.

Maga a parkolóház egy pláza legfelső emeletén volt – és persze csak a plázán keresztül lehetett kijutni belőle. Úgyhogy gyorsan kihasználtuk az alkalmat és megebédeltünk, közben megállapítottuk, hogy ez a hely már önmagában is remekül ábrázolja Németország erős elöregedését. Rengeteg idős ember sétálgatott fel-alá, rolátort tologatva. Beszélgettek, nézelődtek, kávéztak. Utólag láttuk, hogy minimum két nagy öregek otthona is van a közvetlen közelben – valószínűleg ez is hozzájárult.

Mi azonban plázajárás helyett inkább a régi városközpont felé vettük az irányt. Találtunk egy román korinak kinéző templomot, aminek a két tornya között ott kínálta magát egy átjáró folyosó is, de sajnos nem lehetett bemenni. Úgy tűnt, teljesen használaton kívül van. Nem csak egy nyitott (vagy nyitható) ajtót, de még kiírást (pl. miserendet) sem találtunk rajta.

A következő templom már egy gótikus dóm volt, erősen renoválás alatt. A Dome/Schatz kiírások alapján először úgy értelmeztük, hogy csak belépőjeggyel látogatható, de aztán kiderült, hogy van a Dome és van a Schatz, azaz a kincstár. Ez utóbbit úgy hirdették, hogy a Vatikán után a második legnagyobb egyházi kincsgyűjtemény – de még ezzel sem tudtak becsalogatni bennünket. A templomot azonban töviről-hegyire megnéztük – a kerengőjével és az oromzatról, renoválás céljából leszedett szobrokkal egyetemben.

 

Szobrok a templomban

Aztán beugrottunk a Stadtmuseumba – és eltöltöttünk benne több mint három órát! Mindenféle állandó kiállítások voltak benne, a város történetéről és a 2. világháború utáni újjáépítésről, a múzeumi kutatásokról, a 70-es évek relikviáiról (pl. Sandmänchen és Zuckertüte). 

Volt egy karikatúra kiállítás is a környezetvédelemről – néhány valóban szellemes és/vagy találó ötlettel. Persze amikor az ember 30 viccet lát ugyanabban a témában, egy idő után már kevésbé fogékony rájuk.

 

Fiúk, lányok! Legyetek nagyon ízletesek. Csak így tudjuk 
visszaadni nekik a mérget, milligrammról, milligramrra

 

 

Gyalog az iskolába?
Ebben a forgalomban? 

Külön érdekesség volt egy másik ideiglenes(nek tűnő) kiállítás, amely az apokalipszistól az eufóriáig (azaz a második világháború legutolsó napjaiban történt totális lebombázástól a Németországok egyesítéséig) kísérte végig a város életét. Fotókiállítás volt, de nem összefüggő formában, hanem mindenhol felállítva néhány paraván, ahol éppen volt hely. Kicsit meglepő volt a velocipéd mellett egy lebombázott ház fényképe, aztán a régészeti leletek mellett néhány kép a sikertelen szökésekről Nyugat-Berlinbe. De hamar ráállt az ember agya erre a koncepcióra is.

A legfelső emeleten még megcsodáltunk egy teljesen berendezett patikát, és ismét tudatosították bennünk, hogy a világ első benzinkútja egy patika volt, mert az első Ford-modell, amelyikkel Bertha Ford valóban megtett egy hosszabb utat (a férje tudta nélkül!) a patikában kapható foltbenzinnel (Ligroin) üzemelt.

A hosszas múzeum- és városnézés után Wernigerodeben már csak egy gyors sétára volt időnk. A híres városháza, amire Ági nagyon fente a fogát, sajnos nagyrészt körbe volt állványozva, és eltakarva. Viszont a templom tornyán – hosszas nézelődés után - sikerült felfedeznünk a vércsefészket.

 

Wernigerode

Maga a városka igazi, gyönyörű, favázas házakból áll, nem csak egy szűk kis főtér, de az összes mellékutcák is csupa ilyen házakkal van tele. És remek zsánerszobrokat láttunk, a lámpagyújtogatótól kezdve a fenyőtobozt gyűjtögető lányig. Gyakran ezekből a szobrokból lehet a legjobb néprajzi, történeti ismereteket szerezni.

 

Tobozgyűjtő lány

Az autópálya helyett egy kisebb utat választottunk, végig keresztül a Harzon. Nagyon szép volt a tavaszi erdő zöldje. Csak a nagy területeken fogpiszkálókénk sorakozó elhalt fenyőerdők szomorították el az embert.

Valami bogár tesz tönkre hatalmas területeket. Persze próbálnak tenni ellene, de nem nagyon sikerült. Más állatok viszont az emberek jó szívére és józan eszére apellálnak, amikor azt kérik, hogy hajtsunk már kicsit lassabban.

 

Kérjük, lassabban!

A barátaink már nem győzték kivárni az érkezésünket. Előzőleg megbeszéltük, hogy nem jövünk 7 óra előtt, mert ők is csak addigra érnek haza, és ezt mi annyira túlteljesítettük, hogy csak valamikor fél 9 tájban érkeztünk meg.

Nagy volt az öröm, és finom volt a meleg gulyásleves meg az aranygaluska.

#Arnstein #Halberstadt #Wernigerode #környezetvédelem