8 nap Albániában - Apollónia, a régi görög város

2019.03.12-19.

Ismét görög romokhoz, egy egész romvárosba indultunk. Illetve indulni egy tengerparti városkába indultunk, ahol van egy görög templomrom, de mire odaértünk, kiderült, hogy egyrészt nem a tengerparton van (már), másrészt egy egész görög várost kezdtek itt feltárni. A később ugyanitt épült Szűz Mária kolostorból múzeum lett, de ezen kívül, szabadtéren is mindenhol láthatóak falmaradványok, boltsor, amfiteátrum, épített kövek, a város ott létének különféle nyomai.

Albánia, Apollónia

Albánia, Apollónia - ősi görög út

A kis település valaha a tengerpart deltatorkolatában állt. Hanyatlása a tengeröböl feltöltődésével kezdődött. Mára a tengerpart messzire eltávolodott a várostól. A település azonban soha nem néptelenedett el teljesen, ha jelentőségét nem is nyerte vissza, környéke  máig lakott. Felületes megállapítás szerint ma alapvetően állattenyésztésből és a görög romvároshoz kapcsolódó turizmusból élnek.

Előtérben a birkák, háttérben a történelmi romok - sajnos, nem sikerült rájönnöm, mi lehet.

Apollónia máig megőrizte nevét. Ez a harmincvalahány, Apolló istennek szentelt, ismert város egyike. Ma Albánia legjelentősebb régészeti emléke. Akit részletesen is érdekel a város és a régészeti feltárás, annak ajánlom a Wikipedia idevonatkozó cikkét. 

Kedvencem ez a kút. Körben a mélyedéseket a vödörhúzó kötelek vájták ki.

Bebarangoltuk töviről-hegyire. Főleg én, mert a többiek egy idő után inkább csak beszélgettek, amíg én távolabbi felfedezőutakra mentem. Így aztán a hegyre futó ősi görög útszakaszt sem látták, meg a hegytetőn besűllyesztett beton "tankparkolókat" és/vagy lőállásokat sem (mint utóbb kiderült, ezek a 2. világháború emlékei) . De azért mindnyájan elégedetten távoztunk. Igazán érdekes hely volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

2. világháborús építmény maradványa

A következő napirendi pont a tengerpart lett volna, de nem egykönnyen találtunk oda. (Ekkor dolgoztam ki az elméletemet a tengerpart előretöréséről - amit utóbb hivatalos információk is megerősítettek :-)  )

Viszont ismét tapasztalhattuk az albánok segítőkészségét. Amikor a kis faluban, a tengerpartot irányba véve, végül zsákutcába futottunk, az idős boltos készséggel állt rendelkezésünkre. Angolul ugyan nem beszélt, de egyből kiszaladt az utcára, és még elcsípte az elmenni készülő vevőjét, hogy majd ő... 

Sajnos, az ő angolja sem volt  elég egy útbaigazításhoz, viszont ő is odahívott egy másik fiút, aki nem csak angolul beszélt egész jól, de Heni telefonján is pikk-pakk kiismerte magát, és pillanatok alatt behozta a google-térképen az útvonalat :-)

Amit követve el is jutottunk egy újabb falucskába, Darézezé e Re-be, átmentünk egy rozogának kinéző fahídon (közvetlen mögöttünk egy  távolsági busz - úgy tűnt ő nem aggódott a híd állapota miatt) .... és meg is érkeztünk MAJDNEM a tengerig. Ugyanis egy csatorna állta az utunkat, amin gyalogosoknak szánt fahidacskák voltak - valamikor. Mára azonban már olyan hiányos volt az egész, hogy esély sem volt rá, hogy átmenjünk.

Mesebeli van-is-meg-nincs-is híd

De azért nem adtuk fel. A faluba visszatérve, és a hídon újra átóvakodva, sikerült átkeverednünk a csatorna másik oldalára, ott már kijutottunk a lapos, széles, nedves homokos tengerpartra, ahol a helyi vagány csávók hajkurászták az autóikat fel-alá :-) (Na, nem volt annyi, hogy zavaró lett volna, inkább, csak mint jelenség volt érdekes). Egy kicsit bogarásztunk, fényképeztünk, kagylót gyűjtöttünk, a bátrabbak áztatták egy kicsit a lábukat... 

Aztán az éhség győzött. Az elsőre kinézett, étterem jellegű  faházacskáról kiderült, hogy még nem nyitott ki, viszont találtunk egy másikat, ahol éppen 7 halász tartott "bankettet", úgyhogy mi is besorakoztunk. 

Igaz, hogy a vendéglősök az albánon kívül csak olaszul beszéltek valamennyit, viszont találékonyak voltak. Tálcán kihordtak minden alapanyagot a konyhából - rákot, kagylót, halat, polipot, húst - mi meg csak ráböktünk, hogy ezt meg azt kérjük. Azt, hogy milyen fazonban fog érkezni, persze szintén nem tudtuk, ahogy azt sem, hogy mekkora adag, de végül finom, rozmaringgal megszórt grillezett hússzeletek és (gondolom szintén grillezett) tengeri herkenytűk érkeztek. Rengeteg! Ami korábban a tálcán volt, azt minden feltálalták nekünk :-D Az asztal annyira telítve volt kajával, hogy a tányérjainkat úgy kellett egyensúlyozni, hogy le ne veszekedjenek róla.

"Szerény" ebédünk Darézezé e Re-ben :-)

Ritkán élvezhet az ember ilyen gondos kiszolgálást. Kérésre még azt is megmutatták, hogy is kell fogyasztani a rákot. (Az ollóját „diótörővel” kell szétroppantani, a testpáncélját meg kézzel. Vagy fordítva? Én nem ettem belőle, így nem maradt meg pontosan a technika sem.)

Innen aztán már egyenes út vezetett hazáig. Vagy legalábbis nagyjából egyenes. A távolságok nem olyan nagyok errefelé, de az utak minősége - és a közlekedésben résztvevők magatartása - erősen súlyosbító körülmény. A körforgalomban tanúsított magatartásukon csak az autópálya szélén haladó, szélesen megrakott kerékpárt toló, vagy a pályán minden körülnézés nélkül átvágó gyalogosok tesznek túl.

De ismét épségben hazaértünk, és még parkolóhelyet is találtunk. (Az élet apró örömei.)