Ha
szombat, akkor Parkrun. Sue és Laci most önkéntesek voltak. Az
ilyen rendezvényem mindig kell egy pár ember, akik állnak a
kanyarokban, és írányítják az embereket, regisztrálnak,
fogadják a befutókat, mennek a legutólsó futóval a sor végén…
Mivel mondtam, hogy nekem mindegy, hogy résztvevő vagy önkéntes
vagyok, engem is beosztottakaz egyik kanyarhoz. A plusz feladatom az
volt, hogy ne engedjem ki a kapun a teheneket, ha hirtelen
feltétlenül úgy éreznék, hogy a fú zöldebb a kerítés másik
koldalán. De nem volt semmi gond. Amint az első csapat elszaladt
mellettük, sértődötten odébbvonultak, a kapu közelébe sem
jöttek. Úgyhogy nyugodtan fényképezhettem a futókat.
 |
| Számos kutya is résztvesz a futáson, nem mindegyik egyforma lelkesedéssel |
 |
| Jellegzetes ausztrál táj |
Ebédre
távoli rokonokhoz voltunk hivatalosak, Brisbane másik végébe.
Nagyon távoli rokonokhoz. Nagymama nővérének a fia élt
Ausztráliában, és amikor megözvegyült, feleségül vett egy
másik magyar hölgyet, Mariát. Laci ebben az időszakban vette fel
velük a kapcsolatot, és időnként meglátogatta őket, vagy
elugrott segíteni,
ha egy erős kézre volt szükségük. Aztán Béla meghalt, de
továbra is tartották a kapcsolatot Máriával, aki utóbb feleségül
ment egy másik magyar öregúrhoz, Miklóshoz. Most már ők az idős
rokonok – ugyanaz a fejsze, csak fejét meg a nyelét cserélték
ki :-D
Szóval
hozzájuk mentünk, és finom magyar ebéddel vártak, zöldborsó
levest kaptunk, káposztástésztát és almáspitét. És persze
sztorikat a régi szép időkról. Miklós fiatal korában a nagy
nyugati útépítéseken volt gépszerelő, ide-odautazott, 45 fokos
vagy még nagyobb hőségben, rablók támadták meg, és hasonló
izgalmas dolgokban volt része. Milyen jó is visszaemlékezni a
hőskorra – főleg a kellemes verandán egy pohár hideg vörösbor
mellett :-D
Mivel
hazafelé megint elég lassan haladtunk, kitaláltuk a “ki
lát leghamarabb...” játékot. Mindenki mondott
két dolgot, amit keresni kellett, aztán izgatottan forgattuk a
fejünket, hogy előbb lássunk repülőgépet, három kerekű
motort, nagy dobozt egy furgon hátuljában, mint a többiek. Mivel
frissen kitalált játék volt, eleinte minden menet után
módosítottuk a szabályokat, amíg végre egy nagyjából
elfogadható változatig
eljutottunk. Ez kb. egybe
esett azzal is, amíkor
megérkeztünk Dayboróba. Sebaj, jó lesz a játék a további
utazásokra is.
Este,
kutysétáltatás ürügyén meglátogattuk Carolt. Egész héten nem
volt otthon, valami továbbképzésen vett részt. Gemma, a szomszéd
nagylány, aki mindig hadba állítható kutya- és
gyerekfelvigyázóként, ment át éjszakára Annabelhez, hogy ne
legyen egyedül , illetve reggel időben elinduljon az iskolába. Na,
ez nem mindig sikerült. Egyik reggel Gemmának korán kellett
indulnia, Annabel meg elaludt, és lekéste az iskolabuszt. Úgyhogy
a továbbiakban már Gemma vitte kora reggel magával, munkába
menet.
 |
| Naplemente a fák között |
Mára
aztán már Carol is hazaérkezett, úgyhogy gyorsan beugrottunk
hozzá egy villámlátogatásra. A verandája korlátján egy remek
könyöklő van, olyan bárpultszerűen kialakítva, ahol egy pohár
bor vagy sör mellett remekül lehet élvezni a kilátást. Igazi
ausztrál életérzés.
