Levendula-fesztivál

Két éve tervezzük már, hogy leugrunk Tihanyba, a Levendula-fesztiválra. de mindig közbejött valami. Talán emiatt különlegesen nagy elvárásokkal készültünk az idei rendezvényre. Ami általában magában is hordozza a büntetést, csalódás formájában.

Ne várj előre semmit, és amikor ott vagy, vegyél észre és élvezz minden apróságot – már régen rájöttem, ez az élmény teli utazás igazi receptje.

Szombaton reggel indultunk. Mivel már régen nem jártam a Balatonnál, ki is ment a fejemből, hogy szombat, reggel, kánikulában, bizony nem a legideálisabb időpont az M7-en.  A helyzeten persze amúgy sem tudtam volna nagyon változtatni, de legalább előre tudom, hogy mibe vágok bele. Így aztán út közben állítottam gyorsan rá magam az „ez van, ezt kell szeretni” állapotra.

Szépen learaszoltunk Füredig. Az utolsó kilométereken már teljesen beállt a sor, eszembe is jutott, hogy amikor pár éve Zánkára mentem, ugyanez volt a helyzet. Ezek szerint a letérést a 71-re még mindig nem oldották meg.

Füreden egy kellemes kis vendégházban szálltunk meg, lecuccoltunk, aztán irány Tihany. Na, itt kezdődtek a „bajok”.

Nem láttunk sehol egyetlen iránymutató táblát sem. Úgyhogy szépen felkanyarogtunk az apátsághoz – arra vezetett a főút -, és egy kis szerencsével még parkolóhelyet is találtunk a Visszhang-dombon (ahol, mint tudjuk, sajnos már régóta nincs visszhang).

Innen indultunk el felderíteni a terepet. Némi kérdezősködés után kiderült, hogy biztosat a helybéliek sem tudnak (!!), de ha van valami levendulás, az biztos a Levendula-ház környékén van, ami pedig a Belső-tónál található – ott lent (mutatták).

Úgyhogy a rekkenő hőségben, Tihany hangulatos kis utcácskáin leereszkedtünk a Belső-tóhoz.

A Levendula-házban aztán kiderült, hogy az új levendulásban Szedd magad akció van egész nap (erről nem szólt a programot bemutató internetes oldal), az ős-levenduláshoz  vezető séta viszont csak este 6-kor kezdődik, és három és fél órán át tart (erről sem írtak semmi előre). És igen, a solymászbemutatót 4 órára hirdették meg, de pontosan nem tudják hol is kerül megtartásra. Ennyit a szervezésről és a negatívumokról.

Mivel egyenlőre sólymoknak még nyomát sem láttuk, végigjártuk a kirakodóvásárt, amely elég „zártkörű” volt, viszont aki árus mégis eljött, az árult mindent, amit csak el lehet képzelni levendulából (meg amit nem) – levendulás illatzsákokat, levendulaszappant, szörpöt, süteményt, fagylaltot, levendulával hímzett terítőt, és levendula mintás mázas edényeket, levendulás hűtőmágnest és levélnehezéket. Amilyen hőség volt, a fagylalt és a limonádé fogyott a legjobban.

Közben telt-múlt az idő, és már kezdtünk lemondani a madaras programról, amikor egyszer csak megjelent egy autó www.solymasz.hu felirattal, és a vásáron keresztülhajtva megindult a rét másik vége felé. A tömeg meg utána…

Megérte a várakozást. A fiatal pár, akik saját neveltjeiket hozták el nekünk, remek bemutatót tartottak. Tartalmas előadás közben baglyokat, héjákat, sólymokat röptettek, gyakran a közönség feje felett – vagy akár köztük átvágva. Mivel a baglyok és a héják amúgy is gyakran a fák között vadásznak, nem volt nekik gond, hogy az emberek között is úgy suhanjanak át, mint az erdőben, hozzá sem érve senkihez. Nekünk viszont annál váratlanabb volt, ahogy hirtelen közénk vágtak, s mire felocsúdtunk, már ott sem voltak. 

Láthattunk egy remek sast is, a legnagyobb tetszést mégis az öt bagolyfióka és a három hónapos kookaburra (ausztrál Kacagó Jack) aratta. Ráadásul a kisbaglyokat még simogatni is szabadott – már aki odafért hozzájuk. 

Mivel akkor már kb. másfél órája álltunk a tűző napon, lemondtunk erről az élvezetről, és inkább visszasétáltunk a Levendula-házhoz, ahol  vetített előadást néztünk meg a levendula betelepítésének történetéről, meg a térségben lezajlott miocén kori vulkanikus tevékenységről, majd töviről-hegyire végignéztük a múzeumot, és kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett. El van a gyerek, ha játszik – főleg ha még hűvös is van hozzá.

A Levendula-ház kertjében is van még látnivaló, a tóba nyúló rövid kis tanösvény, egy fűzfavesszőből font labirintus, aminek a közepén lógó harang megkongatásával lehet jelezni a diadalmas célba érést, fából épült kilátó, szabad téri kiállítás a környék kőzeteiből, levendulakert.

Csak a levendula teát felejtettük el megkóstolni, pedig a vendéglátónk a lelkünkre kötötte.

Az ős-levendulás megtekintését, önálló séta keretében, másnapra halasztottuk. Vasárnap reggel azonban kiderült, hogy az autó gyengélkedik, így a göröngyös földút helyett inkább a napközben még forgalommentes(ebb) autópályát választottuk, és hazafelé vettük az irányt.

A fürdésről azért nem mondtunk le, Fűzfő határában találtunk egy remek szabadstrandot, ott csobbantunk egyet a Balatonban. Aki utánozni szeretne bennünket, siessen. Már épül a kerítés és a beléptető kapu. Érvényben van még vajon az a törvény, hogy minden helység köteles legalább egy ingyen strandot is fenntartani? Mert ha igen, jól eldugják őket.

Ime, a bizonyíték, hogy sütött a nap :-)