Moldavától Dinkelsbühlig - Sketchtour Dinkelsbühl 3. nap. Az igazság a Kinderzecheről

Reggel pontosan kellett érkezni az USk találkára, mert egy olyan helyre sikerült bekunyerálnunk magunkat, amely amúgy csak speciális esetekben látogatható.

Tehát időben elindultunk hazulról, mert még az Edekába is be kellett ugranunk kenyérért, és azt sem tudtuk, hogy mennyi idő alatt érünk oda, ahova mennünk kell. Szerencsére ez a belső városrész olyan kicsi, hogy 20 perc alatt nagyon kényelmesen is át lehet érni egyik végétől a másikig – mi meg, ugye, inkább lendületesen, mint kényelmesen szoktunk haladni. Úgyhogy bőven jutott időnk még beugrani egy mosdóba is.

Hatalmas piros pont illeti meg a város vezetőségét a számtalan mosdóért. Tiszták, rendezettek, éjjel-nappal nyitva vannak, és olyan jó az elhelyezésük, hogy szükség esetén 5 percen belül biztosan talál egyet az ember. Ennyi turista mellett erre szükség is van – de azért nem megszokott, hogy ilyen jó a helyzet.

A szorgalmas USk-sok, főleg, akik városon belül laknak, a reggeli találkozó időpontjára néha már túl is vannak az első képükön. Vagy legalábbis egy félkész képen dolgoznak. A kevésbé elhivatottak ilyenkor élnek társaséletet, ismerkednek, barátkoznak. 

Mivel, egy szép zöld szalagon, a nyakunkban lóg a névtáblánk, ezért napközben is könnyen felismerjük egymást, és nyugodtan megállhatunk valaki háta mögött, hogy megcsodáljuk az alkotását. Engem, speciel, az sem zavar, ha vadidegenek szólítanak le, de úgy láttam, hogy nem minden rajzoló ilyen rugalmas. Volt, aki szigorúan a papírra meredve mormolt egy Hello!-t, amikor ráköszöntem, de amikor nem álltam azonnal odébb, egy óvatos oldalpillantást vetett rám, és amikor meglátta a zöld szalagot, „Ja, Te is USk-s vagy!” felkiáltással egyből mosolyogva mutatta, hogy mit is rajzolt.

Amikor beengedtek bennünket a 30 éves háború korabeli társzekér-utánzatokat őrző hatalmas hodályba, mindenki munkába kezdett, és pillanatok alatt flowba kerültünk. Vagy egy órán át néma csendben alkottunk. Aztán egyszer csak megszólalt egy hang: ”Van itt még valaki rajtam kívül?” Erre aztán kitört a nevetés, elszállt a flow, és utána már zizegősebben fejeztük be a rajzokat.

 Reggel elhangzott, hogy délben, miután befejeztük itt a rajzolást, lehetőségünk lesz megnézni a Kinderzeche múzeumot is. Kiderült, hogy két vezetés közben ajánlottak nekünk egy kis extra időt, de Ágin és rajtam kívül senkit nem érdekelt a lehetőség. Mi viszont lelkesen kaptunk az ajánlaton, és nem is bántuk meg. Nem csak a Kindenzeche felvonuláshoz tartozó rengeteg kosztümöt és kelléket csodálhattuk meg (csak lábbeliből 1200 pár van!), hanem számos információval is gazdagodtunk. Közülük a legfontosabb, hogy a Turmel Loriról szóló történetből egy szó sem igaz.

A Kinderzeche igaziból az iskolaév végén tartott évzáró kirándulás és eszem-iszom neve. Év végén a diákok felkerekedtek, zeneszóval végigvonultak a városon, és mindenkitől 1 guldent kértek, hogy aztán az összegyűlt pénzből megtarthassák ezt a mulatságot. (Legfrissebb elméletünk szerint innen származhat a „ki fizeti a cehet? kifejezésünk is.)

A piknikre persze nem egyedül mentek a fiatalok, mindig volt velük egy felnőtt is. 1628-ban történt, hogy a pedellus, aki a gyerekeket kísérte, olyan részeg volt, hogy megbotlott, beleesett a folyóba, és megfulladt. Az esetről készült jegyzőkönyv fennmaradt, és bizonyítja, hogy ez a hagyomány már ilyen régóta él.

Kezdetben csak a fiúk vonultak, zenélve. Később a lányok is csatlakoztak hozzájuk, és a táncukat adták az eseményhez. Ez a felvonulás annyira népszerű lett, hogy a felnőttek is csatlakoztak hozzá. Akkor már nem sok köze volt az iskolaév végének megünnepléséhez, hanem népszokássá nőtte ki magát. 127 évvel ezelőtt aztán valaki kitalálta, hogy ha már úgyis ennyi energiát belefektetnek a dologba, zene, tánctanulás, kosztümök stb., akkor kibővíthetnék egy kis történelmi színdarabbal. Legyen szívhez szóló, tanulságos, kicsit összefüggésbe hozható a város történetével (a városban tényleg jártak a 30 éves háborúban a svéd csapatok, még II. Gustav Adolf svéd király is, és tényleg nem rombolták le). Egy szóval, egy jó tollú helyi lakos életre keltette Lorit, a toronyőr lányát, és a hozzátartozó történetet. Amely azóta is töretlenül halad a diadalútján, és a város fő turisztikai nevezetessége.

A ruhákat a Kinderzeche közösség varrja és gondozza, és igyekeznek annyira korhűek lenni, amennyire csak lehet. Az összes ruha gyapjúból van, a dárdák hegyes vége vasból kovácsolt, a hosszú csövű puskák ugyanolyan nehezek, mint annak idején.  

 

 

Komoly fizikai erőnlétet kíván a részvétel a felvonuláson, de úgy tűnik, a város apraja-nagyja töri magát, hogy beöltözhessen. Különösen kelendő Lori szerepe, amelyre minden évben 6-8 jelentkező is van, akik közül komoly felvételi alapján választják ki az igazit. Sok hölgy élete végéig szomorkodik amiatt, hogy annak idején kihullott a rostán, és nem kapta meg ezt a fontos pozíciót.

Délután a városfal mentén mentem körbe, témára vadászva. Rengeteg kiskapun és toronybejárón lehet ki-bejárni a városba, cikáztam is ide-oda, lehetőleg mindenhova bekukkantva, ahova csak lehetett. 

 

Megnéztem a fűszer- és gyógynövénykerteket, a régi toronyőrlakásokból átalakított, kívül régi, belül modern lakásokat (persze, csak kívülről), és felmásztam egy hat szintes toronyba is, ahol egy középkori toronyőr fogadott. Majd a frászt hozta rám, ahogy kapaszkodtam fel a falépcsőn, és egyszer csak rám köszönt. Kiderült, hogy ő is egy csoportosulás tagja (azért írom így, mert jogi és pénzügyi okokból nem akarnak egyesületeket alakítani, inkább csak úgy „vannak”). Tele van a város ilyen történelmi csoportokkal, és mind nagyon lelkesek. A város, ügyesen, úgy döntött, hogy minden olyan tornyot, amibe be lehet menni, valamelyik csoport gondozásába ad. Ők meg lelkesen vigyáznak rá, és igyekeznek mindenféle korhű dolgokat kialakítani bennük.

A toronyból vettem észre egy érdekes felvonulást is. Mindenféle rajzfilmfigurának (??) beöltözött alakok vonultak a városfalon kívül körbe. Én még alaposan körülnéztem odafentről, aztán a falon belül továbbmentem egy kapunyit, közben fényképezgettem. Amikor kikukkantottam a kapunál, akkor ért oda a felvonulás eleje is. Egy nagy táblát szorongattak a kezükben, amelyből kiderült, hogy ők az Ulmer Furs, azaz Ulmi szőrösök.

 

Ulmer furs

Tetőtől talpig műszőrme hacukába beöltözve haladtak, mellettük a felvonulást biztosító felvigyázók és a mentős egy szál ujjatlan pólóban. Éppen akkor kiabálták hangosan az utasítást, hogy megint szünet következik, és mindenki vegye le a fejét, és szellőzzön. De az igazán Szőrösök mit sem törődtek a meleggel, nem voltak hajlandók megválni a jelmez egyetlen darabjától sem. Viszont lelkesen integettek, amikor fényképeztem őket.

Ági közben történelmi ismereteit mélyítette el, és elugrott a közeli Limes múzeumba (Limeseum). A római köri Limes nyugat-európai szakasza világörökség (a magyarok valamiért nem akartak részt venni benne), és számtalan pontján van bemutató anyag. Utunk során már többször láttunk erre utaló hirdetőtáblát. (Házi feladat: nézzetek utána, hogy húzódott végig a Limes északon Európában, délen Afrikában.)

Errefelé most van a spárga- és rebarbaraszezon. Két olyan étel, amelyek Ági nagy kedvencei. Vacsorára is spárgasalátát és spárgás pizzát ettünk, hozzá rebarbaraszörp dukált (Áginak, én ananászt ittam). És persze ment a nagy beszélgetés, nevetgélés, rajznézegetés. Rengeteg hasznos információt szerezhet az ember ilyenkor festékekről, tollakról, mindenféle festő- és rajzeszközökről.

 

 #moldava #dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #sketchtour #sketchbook #urbansketching #USk #ulmerfurs #kinderzeche #kinderzech

Moldavától Dinkelsbühlig - German múzeum Nürnberben, az első rajzok Dinkelsbühlben

 Reggel az is kiderült, hogy mit kaphat egy ember ajándékba, akinek az egész élete a mozi körül forog. Természetesen, valami mozisat. :-D A konyhában ezt a remek mintás kötény találtuk.

 

 

 Reggeli után érzékeny búcsút vettünk a barátainktól, és megbeszéltük, hogy most már igazán ők jönnek legközelebb látogatóba, Budapestre. Még soha nem jártak ott, itt az ideje, hogy körülnézzenek nálunk. Talán még moziba is elmegyünk együtt.

Kaptunk tőlük sok jó tippet, de persze a kínálat mindig több, mint az időnk. A mai nap nagy kérdése az volt, hogy Germán gyűjtemény vagy Játékmúzeum. Végül az elsőre esett a választásunk, bár nem voltunk vele teljesen tisztában, hogy mire is számíthatunk. De aztán a múzeumban kiderült, hogy egy általános kultúrtörténeti kiállítás, ahol MINDENT szeretnének bemutatni. Képzőművészet, történelem, régi korok szokásai, kézműves szerszámok és eszközök, játékok, templomi szobrok...

 

German múzeum, Nürnberg

Ez utóbbiak bemutatását nagyon eredeti módon valósították meg. A múzeum épületét ugyanis úgy alakították ki, hogy a modern részt egyszerűen egybeépítették egy régi kolostorépülettel. Az egyházi témájú tárgyakat aztán a kolostor keringőjében és belső udvarain állították ki.

Nagyon gazdag múzeum, a múzeum pénztárában 2 órát ajánlottak a megnézésére, de mi, három órányi nézelődés után, még úgy jöttünk ki, hogy bőven hagytunk hátra meg nem látogatott termeket. Csak hát időszűkében voltunk. És az emberi agy sem képes végtelen mennyiségű információt befogadni.

Nekem legjobban a történelemkönyvnek „álcázott” cserépkályhák tetszettek, amelyeknek minden egyes csempéjén valamilyen más kép volt – vegyesen a görög-római mitológiából, az ó- és újszövetségből és a mindennapi életből. Aki téli estéken a kályha mellé telepedett, a képek nézegetésével is sokáig elszórakoztathatta magát.

 

Kályhacsempék, German múzeum, Nürnberg

Egy másik érdekes kiállítás a zsebnapórákról szólt. Három-négy vitrin, tele kisebb-nagyobb, lecsukható fedelű, zsebben tárolható napórával. Csak arra nem jöttem rá, hogy hogyan használták őket. Hiszen a napóránál az a legfontosabb, hogy a mutató a naphoz képest mindig a megfelelő irányban essen. Vajon hogy tudták mindig betájolni őket?

 

Zsebnapórák, German múzeum, Nürnberg

A Régi mesterségek részleten váratlanul szembe jött velünk egy fénykép a tegnapi vándorlegényeinkről, és megtudtunk egy keveset a róluk.

 

Walz - modern vándorlegények (és -leányok)

Egy újra élesztett hagyományról van szó. A vándorlegények (és -leányok), a szakiskola elvégzése után útra kelhetnek, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek, ismeretlen helyeket, (esetleg) országokat ismerjenek meg, és élettapasztalatokat gyűjtsenek. A vándorútnak legalább 3 évig és 1 napig kell tartania. A céhek helyét nemzetközi hálózattal rendelkező egyesületek vették át, ők támogatják a vándorló fiatalokat út közben. (Hogy ez a támogatás pontosan miből áll, arról nem szólt a rövid leírás). A hagyományos ruházat színe a mesterségüket jelzi. Fontos kitétel, hogy semmiféle digitális cucc nem lehet náluk, se telefon, se tablet, se okosóra... Közlekedésért nem fizethetnek, ha nem sikerül buszra, vonatra felkunyerálni magukat, akkor stoppal vagy gyalog kell menniük. Vészhelyzet esetén az egyesület alkalmilag támogatja őket valami minimális pénzzel, de alapból munkával, maguknak kell megkeresniük a megélhetésre valót. A Walz, azaz ez a fajta vándorlás, 2014 óta az UNESCO világörökség része.

Egy külön épületben volt még egy játék kiállítás részleg is (nem tévesztendő össze a Játékmúzeummal), további 3 emeleten. Babaházak, babaszínházak, ólomhadseregek, régi táblás játékok.

 

Játékistálló, German múzeum, Nürnberg 

 

Papírszinház, German múzeum, Nürnberg

És, ugye, ezenkívül még ott van az igazi játékmúzeum is, amely csak játékokra specializálta magát. De oda most nem jutottunk el, délután 4-re már Dinkelsbühlben volt jelenésünk.

Út közben még beugrottunk elfoglalni a szállásunkat is, egy kis faluban, fél órányira Dinkelsbühltől. Egy családi házhoz vezetett a cím, ahol szegény vendéglátónkat a zuhany alól ugrasztottuk ki. De aztán gyorsan letudtuk a formaságokat, és már indultunk is tovább.

A következő pár nap az Urban Sketchingről fog szólni. Legalábbis nekem. Ági a városban meg a környékén nézelődik majd. Bár nála is van vázlatfüzet, szóval a lehetőség számára is megadatott.

 

SketchTour Dinkelsbühl 

Ezt a négy napos rendezvényt az USk H ohenlohe csapat vezetője, Bettina szervezte. A csapat zömében német alkotókból állt, de azért voltunk néhány külföldről is. Négy napig jártuk a középkori óváros utcácskáit, és kerestük a megörökítésre érdemes részleteket.

Ma délután csak egy könnyed bevezetéssel kezdtük a rajzolást. A fő téma a régi fém cégérek rajzolása volt, de az USk-nak pont az a lényege, hogy semmi kötöttség nincs, mindenki azt rajzol, amit akar, olyan technikával, amilyennel csak szeretne. 

 

Dinkelsbühl

Sajnos, az időjárás nem az elvártnak megfelelően alakult. Amikor áprilisban elindultunk, még úgy nézett ki, hogy 20-22 fok lesz. Ehelyett ma egész nap fújt a szél, és 15 fok fölé nem ment a hőmérséklet. Egyhelyben állva, órákon át, jól át tud fázni az ember. De az élmény, hogy ide-oda kóvályogsz a városban, és mindenhol rajzoló, festegető emberekbe ütközöl, akikkel mindjárt beszélgetni is lehet, az remek.

Azért este már örömmel ültünk be az étterembe, a baráti beszélgetés mellett egy kis forró levesre is. Aztán irány haza. A ma esti program – többek között - a zsákmányolt teák összetömörítése volt. Jó sokat sikerült már beszereznünk a kedvenc márkánkból, ami otthon nem, vagy csak nagyon ritkán és jóval drágábban, kapható. Csak a térfogatát kellett csökkenteni.

 

#nürnberg #GermanMuseum #Moldava #Dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #dinkelsbühl #sketchtour #sketchbook #urbansketching #travelsketchbook