Moldavától Dinkelsbühlig - Sketchtour Dinkelsbühl 4. nap. Haid, fél úton hazafelé

 Reggel a bolhapiacon kezdtünk. Ez ugyan nem a középkori város nevezetességei közé tartozik, de nem is töltöttünk benne annyi időt, mint ott. Viszont hihetetlenül olcsó volt minden. 10 EUR-ért kaptam egy vadonatúj, sok zsebes hátizsákot, Ági meg túrt magának 4 blúzt, és amikor az árát kérdezte, a leányzó nagyon bátortalanul felvetette, hogy 8 EUR, ha nem találjuk túl drágának. Szóval jól kezdődött a napunk.

Tele van a város apró részletekkel, amelyeket menet közben csipeget össze itt-ott a figyelmes ember. A középkori városrész körül, nagyon udvariasan, ingyen parkolók vannak, több is, és jó nagyok. Ennek ellenére sokan szeretnének a városon belül is autóval közlekedni, és nem csak a helyi lakosok. Nekik persze már fizetniük kell a parkolásért, de van egy fél órás ingyenes parkolási lehetőség, amelyhez a Zsemle-gombot kell megnyomni. Először nem értettük, mi az a zsemle-gomb, de aztán kitaláltuk, hogy biztos arra van, hogy aki csak beugrik egy zsemléért a boltba, annak azért mégse kelljen fizetnie. Aztán közelebbról is megnéztük a parkolóautomatát, és kiderült, hogy a zsemle-gomb tényleg zsemle gomb.

 

Zsemlegomb a parkolóautomatán

A másik érdekesség, hogy a házak nincsenek összeépítve, két ház között mindig van egy keskeny rés, ajtóval lezárva. Különböző elméleteket gyártottunk rá, hogy mi célt is szolgálhatnak, de a valóság túlszárnyalta a fantáziánkat. Kiderült, hogy ide nyíltak a házakból a latrinák, és szemetet meg a mosogatóvizet is ide öntötték ki. Persze ezt el is kellett takarítani, és mivel erre nem igen akadt vállalkozó, mindig az éppen büntetésben lévő emberek végezték ezt a munkát. A szag hiányából ítélve mára már, szerencsére, mindenhova eljutott a vízöblítéses WC kulturája. :-D

 

Középkori "szemétledobó" a házak között

Ha a Kinderzeche felvonulást nem is láthattuk (majd valamikor júliusban lesz, de a ruhapróbák már megkezdődtek), azért a város, Anyák napja tiszteletére (ami itt május 2. vasárnapja) kedveskedett nekünk egy kis műsorral. A Knabengruppe (azaz fiú zenekar) szolgáltatott egy háromnegyedórás koncertet, két helyszínen is. Szegény fiúk, 7-től kb. 15 évesig, összesen úgy százan (!!), talpig 30 éves háborús kosztümökbe (gyapjú uniformis, magas szárú csizmába betűrt nadrággal) voltak beöltözve, fejükön fekete, háromszög alakú kalap, hozzá varrt fehér parókával.

Az időjárás kitett magáért Anyák napja kedvéért. Még mi is csak egy szál hosszú ujjú felsőben voltunk! A gyerekek meg ott álltak a tűző napon, és türelmesen várták a zenedarabokat összekötő hosszabb-rövidebb beszédek végét. Az ájuláshoz legközelebb állókat a zenetanár időnként kiemelte közülük, és elvitte egy kicsit az árnyékba, a többieknek vizet osztogatott, és aggódva kérdezgette, hogy bírják-e még. De mindezek ellenére is hűségesen kitartottak, és remek kis előadást produkáltak.

 

Dinkelsbühli Knabengruppe

A száz fiúból 40 kisdobos volt, a többiek fémfúvósok. Ez egyben az előléptetés fokozata is a zeneiskolában, amely egész évben készül erre és az ehhez hasonló fellépésekre.

A záróbeszédben elhangzott, hogy ma, kivételesen, fel lehet menni a templomtoronyba. Persze egyből odaügettünk Ágival, hogy ki ne maradjunk az eseményből, és még a tömeg előtt érjünk oda, de kár volt úgy sietnünk. Tömegek sem voltak, és a torony sem volt nyitva. Úgyhogy visszamentünk érdeklődni, és egyenesen a főpolgármestert vettük célba, aki összekapta magát, és egyből intézkedni kezdett. Kiderült ugyan, hogy a tornyot majd csak 2 órakor nyitják ki, de mivel Ági úgy kezdte, hogy mi csak 1-ig érünk rá, és utána már indulunk haza, Magyarországra, külön nekünk előkerítették a TourInform vezetőjét.

Amíg vártunk rá, a főpolgármester meghívott bennünket egy kávéra, amelyet a finn testvérváros polgármesterének a társaságában fogyaszthattunk el. Illetve fogyaszthattunk VOLNA el, mert közben előkerül a főnök a kulccsal, és ő is sietésben volt, meg mi is. Szóval kávé helyett inkább felvágtáztunk 220 lépcsőn a torony tetejére. Elől Ági diktálta a tempót, mögötte én szedtem a lábam, hátul meg ott lihegett és fújtatott a nálunk vagy 20-25 évvel fiatalabb férfi, akinek teljesen vörös volt már a feje, mire felértünk. És igen szaggatottan tudott csak válaszolgatni Ági kedélyesen társalgó stílusú kérdéseire. :-D És a teraszra sem lépett ki, mert tériszonyos. Valószínűleg örökké emlékezetessé tettük számára ezt a napot.

A kilátás nagyon szép volt, a jó idő ebben is a kedvünkre szolgált. A vezetőnk szerint innen, a toronyból nyújtja a város a legszebb látványt. Meglepő volt a házak egyforma színű teteje. Nagyra értékeltük ezt az egységességet, de csodáltuk is, hogy ennyire meg tudták ezt oldani.

 

Dinkelsbühl madártávlatból

Bár már eddig is láttuk, hogy itt szigorúan betartják a szabályozásokat. A városfalon belül a házak falára mindent csak gót betűkkel szabad felírni. Az utcák, terek nevét, a boltok feliratát (legyen az 100 éves patika vagy kínai meditációs központ), a házszámokat, a reklámszlogeneket. Bár ezek a feliratok mai szemmel elég nehezen olvashatók, de jól erősítik a város történelmi hangulatát.

 

Gótbetűk az egységes városképért

Azért még sikerült egy kis gyors rajzolást is belecsempésznem a délelőttbe. Jó téma volt a zenélő fiúk csapata, készítettem is róluk néhány életképet. Szerencsére jóval kevesebbet mozogtak, mint egy átlag járókelő, akit néha megpróbálok lekapni.

De ezek már tényleg az utolsó rajzok voltak. Egy gyors búcsúzkodás után, a jövő évi újabb találka reményével, ki-ki hazafelé vette az útját.

Mi csak Linzig jöttünk, illetve Linz mellett, Haidban foglaltunk szállást. Hiába lát az ember a booking.comon egy csomó fényképet, ez a szállásfoglalás mindig egy lutri. Ez alkalommal egy motelt fogtunk ki, amelyet néhány bolgár fiatalember üzemeltet. Amikor végre sikerült bejutnunk, és kulcsot kapnunk a szobánkhoz, már nem volt semmi gond, de előtte azért akadtak kisebb zökkenők.

Vacsora előtt még tettünk egy rövid sétát a környéken, és megtudtuk, hogy Haid ugyan 1593 óra létező település, de igazi „hírnevet” 1941-től kapott. Akkor építettek fel itt egy nagy munka- és barakktábort, ami aztán, különböző funkciókkal, egészen az 50-es évekig fennmaradt.

Ma már egy kockaházakból álló lakótelep és két modern (60-as évekbeli) templom áll az egykori barakkok helyén.

 

Közeleg a vihar. 
Haid, evengélikus templom

Csak rövid sétát terveztünk, nagy szerencsénkre, mivel alig értünk haza, amikor megérkezett egy vihar. Először csak teljes sötétség, távoli, de igencsak méretes villámok és dörgés, de aztán leszakadt az ég, esett, mintha dézsából öntötték volna. Nem tartott nagyon sokáig, de ha kint ér bennünket, akkor ronggyá áztunk volna. Így meg a szobából gyönyörködtünk benne, a vacsoraszendvicsünket rágicsálva.

 

 #moldava #dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #sketchtour #urbansketching #USk #haid #semmeltaste #knabengruppe

Moldavától Dinkelsbühlig - Sketchtour Dinkelsbühl 2. nap

Ugyan azt hallottuk, hogy ma már jóval melegebb lesz, de igazából nem hittük el, főleg mert reggelre még csak 4 fokot ígértek. Szóval beöltöztünk. Aláöltöző, nadrág, (Ágin még bokamelegítő is), hosszú ujjú felső, azon polárkardigán, polármellény, pehelykabát. Ágin pluszban sál és fülvédő is. A táskámban nálam is ott volt, a biztonság kedvéért, de végül nem vettem fel. Igaz, le sem nagyon vettem rétegeket, csak a mellényt, úgy délután 3 felé – köztudomásúlag akkor van általában a legmagasabb nappali hőmérséklet, és a szélcsendes, napos részeken még nekem is kezdett melegem lenni.

Az USk társaság, ha nem is ennyire, de azért eléggé be volt öltözve. Fél órákat, egy órákat egyhelyben állni vagy ülni nem ugyanaz, mint folyamatosan mozogni, esetleg forró kávét szürcsölni valahol. Az átlag turisták szerint viszont kitört a nyár. Rövidujjú pólóban, sortban szaladgáltak, még szellős nyáriruhát is láttunk. Gondolom, ők ugyanolyan megrökönyödötten néztek minket, mint mi őket.

Dinkelsbühl Németország legszebb kisvárosának van kikiáltva (valami újság szavaztatta meg az olvasóit). Tényleg szép kis középkori városka, de három heti utazás után, amelynek során jó néhány középkori várost meglátogattunk, határozottan állíthatjuk, hogy vannak olyanok, amelyek még ennél is nagyobb eséllyel állhatnának sorba. Ennek ellenére nagyon jól lehetett benne sétálgatni, nézelődni, rajzolni.

 

 

 

 Dinkelsbühl

A város a hírnevét nagyon nagy részben egy híres 30 éves háborús történetnek köszönheti. Amikor II. Gusztáv Adolf elfoglalta a várost, és bevonult, hogy közölje a polgárokkal, porig fogja rombolni, egy bátor leányzó, a teljes árvaházzal a háta mögött, eléje vonult és borult és a kisgyermekekre hivatkozva kegyelmet kért a város számára. A király ugyan kicsit megingott, de igazából csak akkor bújt elő az arany szív a durva katonazubbony mögül, amikor meglátott az árvák között egy szőke fiúcskát, aki a saját kisfiára emlékeztette, akinek a halálhíre pár nappal korábban jutott el hozzá.  Szóval meghatódott, és megkegyelmezett a városnak.

 

Dinkelsbühl legendája

Ennek tiszteletére aztán minden évben eljátsszák ezt a jelenetet – 10 napon át, minden nap! Azért 10 napon át, mert régen még nagy volt az ellentét a katolikusok és a lutheránusok között, de a városi sztorit mindenki meg akarta mutatni, így egyik hétvégén a lutheránusok, a következő hétvégén a katolikusok játszották el. Mára már ellenségeskedés és különcködés nincs, de a szokás megmaradt, és a turisták kedvéért a köztes napokat is belevették.

A lényeg, hogy ez a történet élteti várost. Az emléktárgyakon is a híres nagyjelenet játszódik (árva gyerekek, Lorival, a toronyór lányával, a lovon ülő király előtt térdelnek), fel van festve a falra, megjelenik szobor formájában. Még pecsétnyomót is lehet kapni, ami ezt ábrázolja.

Ezen kívül szép fachwerk házak, teljesen körbeérő városfal, számos torony – és rengeteg gólya a fő látnivaló! A mai napi rajzolás témája, ennek megfelelően, tetők és gólyák voltak. Ez utóbbiakkal csak az a probléma, hogy ha állnak, akkor nagyon messze vannak (a legmagasabb tornyok tetején fészkelnek), ha meg repülnek... akkor is. Ráadásul mire előkapná az ember a mobilját, hogy fényképezzen, általában már kirepültek a látóköréből.

 

Dinkelsbühl gólyák városa

Ági mászkált a városban, könyvesboltot, múzeumokat fedezett fel, és időről időre megkeresett, hogy megossza velem az információkat. Én meg szorgalmasan vadásztam a gólyákra. A tetőkre nem kellett vadászni, azok, szerencsére, békésen, nyugodtan megültek a helyükön.

A szervezők felhívták rá a figyelmünket, hogy délután fél órás orgonahangverseny lesz a Szent György-templomban. Így oda is gyülekeztünk, és a templom megtelt rajzoló emberekkel. Érdekes élmény zenehallgatás mellett rajzolni – és nézegetni a különböző helyzetekben rajzoló embereket.

 

Urban Sketchers a Szent György templomban

A koncert témája az induló volt. Hallottunk katonai indulókat, a klasszikus esküvői bevonulót, temetéseken elhangzó vonulási darabokat. Sőt, az orgonista, ráadásként, még a Star Wars legismertebb dalát is eljátszotta! Érdekes hangzása volt ebben a speciális hangszerelésben.

 

Star Wars orgonára hangszerelve

A koncert előtt és után megcsodáltuk a hatalmas bibliai installációjukat is, amely több mint 120 éves. Az egyedisége abban rejlik, hogy az alapját a város épületei adják, úgyhogy fachwerk házak közül űzik ki Ádámot és Évát, és egy középkori vendéglős utasítja el a szállást kereső Máriát és Józsefet.

 

Dinkelbühls, Szt György templom 

Kifogtunk egy érdekes kiselőadást is. Mint kiderült, egy előadássorozat része volt. Két helybeli hölgy tartja. Kiemelnek (szóban) egyetlen alakot az installációból, és arról mesélnek, aköré fűznek gondolatokat. Minket is meginvitáltak, hogy csatlakozzunk – bár először nem egészen értettük, hogy mihez is.

Az aktuális téma a vízhordó lány alakja volt. Meséltek arról, hogy mikor került bele a szobor az installációba (még most is folyamatosan bővítik ezzel-azzal), hogy mit jelentett a közkút és a vízhordás az emberek életében a bibliai időkben, de akár még a XX. században is. Dinkelsbühlben 1907-ben vezették be a vezetékes vizet, tehát azoknak, akik az installációt építették, még lehettek emlékeik a vízhordás idejéről.

Kicsit meditáltunk is a vízről – tiszta vízű forrás hangját, illatát, érzetét képzeltük magunk elő, csukott szemmel. A végén a két hölgy és egyházférfiú előadott egy, a témához köthető bibliai jelenetet, Jézus találkozását a kútnál a szamaritánus asszonnyal. Az egész kb. negyedóráig tartott, ügyes összeállítás volt. Ja, és a legvégén még egy vizes témájú zsoltárt is elénekeltünk együtt!

Este hatkor egy étterem előtt volt a gyülekező, ahova a közös vacsorát is tervezték. A bejárati ajtóhoz vezető lépcső remek lehetőség volt a képek bemutatására. Tele is raktuk az összes lépcsőfokot. Persze, Murphy törvénye, pont akkor akart kijönni egy házaspár, de aztán meglátták a helyzetet, és mondták, hogy nem is olyan sürgős nekik. Pedig már éppen kezdtünk volna felszabadítani nekik egy keskeny gyalogösvénynyi helyet.

Ma nem maradtunk ott vacsorázni, helyette azt szerettük volna felderíteni, hogy tulajdonképpen hol is van Oettingen VÁROS. Ott van ugyanis a szállásunk, de amit mi láttunk a településből, az a 70-es, 80-as évektől épült, jellegtelen házcsoport volt csupán, minden történelmi múlt és a prospektusokban mutogatott szép templom nélkül. Úgyhogy azt gondoltuk, kell még itt lenni valahol egy nagyobb városrésznek is, amit folyton-folyvást hirdetnek, csak jól el van dugva.

 

Oettingen

És igazunk lett! Ha a körforgalomban nem jobbra megyünk, hanem balra, akkor a régi, városjellegűbb, városrészbe kerülünk, és a templomtorony is láthatóvá válik. Igaz, hogy este 7-kor már minden zárva volt – a Hofparkból konkrétan úgy söpörtek ki minket -, de legalább a lelkünk megnyugodott, hogy megoldottuk a rejtvényt.

A város fő érdekessége egyébként, hogy valamikor a XVII. század végén két testvér örökölte, akik nem tudtak megegyezni, ezért ketté osztották a várost maguk között. A város egyik fele katolikus lett, a másik fele lutheránus. A kereskedelmi törvények is eltérően alakultak a két városrészben. Útlevél azért szerencsére nem kellett, ha az ember át akart látogatni az ismerőséhez. Viszont az építkezésben nagyon megmutatkozott a különbség. A lutheránusok, az egyszerűség hívei, megmaradtak a régi fachwerk házaknál. A katolikusok viszont polgáriasodtak, és barokk stílusú házak építésével mutogatták a gazdagságukat. A fő utcán még ma is büszkén néznek szembe egymással az eltérő stílusú épületek.

 

Utcakép Oettingenben

Mivel tartott még a lelkesedésünk, elindultunk, hogy lássunk valamit a meteorkráterból is. Ugyanis Dinkelsbühl és a szállásunkként szolgáló Oettingen között húzódik egy kráter széle. Jó nagy kráterről beszélünk, az egyik szélén (belül) Oettingen van, a másik szélén (szintén belül) Nördlingen, amely jó 16 km-re van innen. Persze a kráter így, talajszinten haladva, nem látható. Nagyon sokáig nem is tudták, hogy létezik, csak a pontosabb térképezések és a légifelvételek idején jöttek rá, hogy mi újság.

 

Geopark Ries 

Manapság viszont már lépten-nyomon erre utaló táblák vannak az út szélén, kialakították a krátertúrát (körben, összesen kb. 130 km), információs táblákat helyeztek el az érdekesebb helyeken. Mi egy kőbányánál találtunk egyet, ahol a meteor becsapódás eredményeként képződött színes breccsát és suevitet mutogatják. Illetve első sorban az információs táblát, mivel a kőzetfeltárás a kőbánya területén van, ahova tilos a belépés, de ha mégis belépsz, akkor csakis a saját felelősségedre teheted.

 

Kőbánya suevittel

Megnyugodtunk, hogy ma is láttunk valamit, és este 9-re már haza is értünk végre, vacsorázni.

 

 #moldava #dinkelsbühl #moldavatoldinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #sketchtour #sketchbook #urbansketching #USk #geoparkries #oettingen #starwars

Moldavától Dinkelsbühlig - German múzeum Nürnberben, az első rajzok Dinkelsbühlben

 Reggel az is kiderült, hogy mit kaphat egy ember ajándékba, akinek az egész élete a mozi körül forog. Természetesen, valami mozisat. :-D A konyhában ezt a remek mintás kötény találtuk.

 

 

 Reggeli után érzékeny búcsút vettünk a barátainktól, és megbeszéltük, hogy most már igazán ők jönnek legközelebb látogatóba, Budapestre. Még soha nem jártak ott, itt az ideje, hogy körülnézzenek nálunk. Talán még moziba is elmegyünk együtt.

Kaptunk tőlük sok jó tippet, de persze a kínálat mindig több, mint az időnk. A mai nap nagy kérdése az volt, hogy Germán gyűjtemény vagy Játékmúzeum. Végül az elsőre esett a választásunk, bár nem voltunk vele teljesen tisztában, hogy mire is számíthatunk. De aztán a múzeumban kiderült, hogy egy általános kultúrtörténeti kiállítás, ahol MINDENT szeretnének bemutatni. Képzőművészet, történelem, régi korok szokásai, kézműves szerszámok és eszközök, játékok, templomi szobrok...

 

German múzeum, Nürnberg

Ez utóbbiak bemutatását nagyon eredeti módon valósították meg. A múzeum épületét ugyanis úgy alakították ki, hogy a modern részt egyszerűen egybeépítették egy régi kolostorépülettel. Az egyházi témájú tárgyakat aztán a kolostor keringőjében és belső udvarain állították ki.

Nagyon gazdag múzeum, a múzeum pénztárában 2 órát ajánlottak a megnézésére, de mi, három órányi nézelődés után, még úgy jöttünk ki, hogy bőven hagytunk hátra meg nem látogatott termeket. Csak hát időszűkében voltunk. És az emberi agy sem képes végtelen mennyiségű információt befogadni.

Nekem legjobban a történelemkönyvnek „álcázott” cserépkályhák tetszettek, amelyeknek minden egyes csempéjén valamilyen más kép volt – vegyesen a görög-római mitológiából, az ó- és újszövetségből és a mindennapi életből. Aki téli estéken a kályha mellé telepedett, a képek nézegetésével is sokáig elszórakoztathatta magát.

 

Kályhacsempék, German múzeum, Nürnberg

Egy másik érdekes kiállítás a zsebnapórákról szólt. Három-négy vitrin, tele kisebb-nagyobb, lecsukható fedelű, zsebben tárolható napórával. Csak arra nem jöttem rá, hogy hogyan használták őket. Hiszen a napóránál az a legfontosabb, hogy a mutató a naphoz képest mindig a megfelelő irányban essen. Vajon hogy tudták mindig betájolni őket?

 

Zsebnapórák, German múzeum, Nürnberg

A Régi mesterségek részleten váratlanul szembe jött velünk egy fénykép a tegnapi vándorlegényeinkről, és megtudtunk egy keveset a róluk.

 

Walz - modern vándorlegények (és -leányok)

Egy újra élesztett hagyományról van szó. A vándorlegények (és -leányok), a szakiskola elvégzése után útra kelhetnek, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek, ismeretlen helyeket, (esetleg) országokat ismerjenek meg, és élettapasztalatokat gyűjtsenek. A vándorútnak legalább 3 évig és 1 napig kell tartania. A céhek helyét nemzetközi hálózattal rendelkező egyesületek vették át, ők támogatják a vándorló fiatalokat út közben. (Hogy ez a támogatás pontosan miből áll, arról nem szólt a rövid leírás). A hagyományos ruházat színe a mesterségüket jelzi. Fontos kitétel, hogy semmiféle digitális cucc nem lehet náluk, se telefon, se tablet, se okosóra... Közlekedésért nem fizethetnek, ha nem sikerül buszra, vonatra felkunyerálni magukat, akkor stoppal vagy gyalog kell menniük. Vészhelyzet esetén az egyesület alkalmilag támogatja őket valami minimális pénzzel, de alapból munkával, maguknak kell megkeresniük a megélhetésre valót. A Walz, azaz ez a fajta vándorlás, 2014 óta az UNESCO világörökség része.

Egy külön épületben volt még egy játék kiállítás részleg is (nem tévesztendő össze a Játékmúzeummal), további 3 emeleten. Babaházak, babaszínházak, ólomhadseregek, régi táblás játékok.

 

Játékistálló, German múzeum, Nürnberg 

 

Papírszinház, German múzeum, Nürnberg

És, ugye, ezenkívül még ott van az igazi játékmúzeum is, amely csak játékokra specializálta magát. De oda most nem jutottunk el, délután 4-re már Dinkelsbühlben volt jelenésünk.

Út közben még beugrottunk elfoglalni a szállásunkat is, egy kis faluban, fél órányira Dinkelsbühltől. Egy családi házhoz vezetett a cím, ahol szegény vendéglátónkat a zuhany alól ugrasztottuk ki. De aztán gyorsan letudtuk a formaságokat, és már indultunk is tovább.

A következő pár nap az Urban Sketchingről fog szólni. Legalábbis nekem. Ági a városban meg a környékén nézelődik majd. Bár nála is van vázlatfüzet, szóval a lehetőség számára is megadatott.

 

SketchTour Dinkelsbühl 

Ezt a négy napos rendezvényt az USk H ohenlohe csapat vezetője, Bettina szervezte. A csapat zömében német alkotókból állt, de azért voltunk néhány külföldről is. Négy napig jártuk a középkori óváros utcácskáit, és kerestük a megörökítésre érdemes részleteket.

Ma délután csak egy könnyed bevezetéssel kezdtük a rajzolást. A fő téma a régi fém cégérek rajzolása volt, de az USk-nak pont az a lényege, hogy semmi kötöttség nincs, mindenki azt rajzol, amit akar, olyan technikával, amilyennel csak szeretne. 

 

Dinkelsbühl

Sajnos, az időjárás nem az elvártnak megfelelően alakult. Amikor áprilisban elindultunk, még úgy nézett ki, hogy 20-22 fok lesz. Ehelyett ma egész nap fújt a szél, és 15 fok fölé nem ment a hőmérséklet. Egyhelyben állva, órákon át, jól át tud fázni az ember. De az élmény, hogy ide-oda kóvályogsz a városban, és mindenhol rajzoló, festegető emberekbe ütközöl, akikkel mindjárt beszélgetni is lehet, az remek.

Azért este már örömmel ültünk be az étterembe, a baráti beszélgetés mellett egy kis forró levesre is. Aztán irány haza. A ma esti program – többek között - a zsákmányolt teák összetömörítése volt. Jó sokat sikerült már beszereznünk a kedvenc márkánkból, ami otthon nem, vagy csak nagyon ritkán és jóval drágábban, kapható. Csak a térfogatát kellett csökkenteni.

 

#nürnberg #GermanMuseum #Moldava #Dinkelsbühl #MoldavatolDinkelsbühlig #urbansketchershohenlohe  #dinkelsbühl #sketchtour #sketchbook #urbansketching #travelsketchbook