Moldavától Dinkelsbühlig - A Monarchia térképészei nyomában

 

Ma jóval korábban, 9-kor kezdődött a verseny, hogy aztán még mindenki kényelmesen haza is utazhasson.

A mai nap ennek a versenysorozatnak a legizgalmasabb része. Ugyanazon a területen, ahol péntek éjjel és szombaton napközben is már versenyeztünk, ma egy olyan térkép alapján kell boldogulni, amelyet az Osztrák-magyar monarchia 2. katonai felmérése során készítettek, valamikor 1826 és 1866 között. A domborzat ugyan még nagyjából a régi, és a főbb utak vonalvezetése sem változott túl sokat azóta (errefelé nincsenek új autópályák, meg ilyesmik), de a kisebb ösvények iránya és száma, sőt a patakok medre is erősen módosult. Szóval óvatosan kell bánni a ténylegesen jelen lévő terep és a térképen látható ábrázolás közti párhuzamok megvonásával.

Áginak és Máténak egész jól ment, hogy az előző napi tapasztalatok alapján némiképp belőjék magukat a térképen és a helyszínen, én sokszor alig kapisgáltam valamit. De azért az első pár pontot szépen begyűjtöttük. Mert persze ha a régi térképen megjelölnek egy pontot (kereszteződés, patak stb.) annak azért ma is ott kell lennie. Vagy pontosabban mondva, lennie kell valahol. Tehát ha ott állunk egy jól látható útkereszteződésben (erdei utakról, ösvényekről beszélünk), és sehol nem találjuk a pontot, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy van a közelben egy másik, sokkal jellegtelenebb ösvény is, amelyet az 1800-as évek óta őriz a népi bölcsesség, de az új utak létrejöttével már egyre kevésbé használnak. Itt jön be aztán a helyiek (pl. a házigazdánk) előnye, akik tudják, hogy igen, van itt egy rejtett ösvény, egy félig leomlott fal vagy hasonló.

A legizgalmasabb pont sűrűn meghúzott szintvonalakkal határolt kör közepén volt. Mi – és amint láttuk, nagyjából mindenki más is – azt gondolta, hogy ez egy csúcs. Ennek megfelelően fel is másztunk valahova, ahol találtunk is egy keresztet – ez volt megjelölve célnak. Csak éppen a kereszt túlságosan új volt ahhoz, hogy a régi térképen már jelölhették volna, ráadásul a feladott „rejtvénynek” sem felelt meg a rajta lévő szöveg.

                                                             Ez a kereszt nem az a kereszt

Viszont ott üldögélt egy békés párocska, akik úgy néztek ki, mint akik csak sima, de azért már jól informált turisták, és mindjárt azzal fogadtak bennünket, hogy ez a kereszt nem az a kereszt. Aztán az is kiderült, hogy ők is versenyzők, csak éppen fogalmuk sincs, merre tovább. Más jellegzetesebb kiemelkedés nem igazán volt a környéken.

                                                               De akkor merre tovább?

Szerencsére megjelent az egyik barátunk, akinek évekkel ezelőtt Érden, egy ottani rogaining versenyen felajánlottunk egy fuvart Budapestre, és ez a gesztus azóta is összeköt bennünket. Na, ő meg a csapattársa aztán kitalálták, hogy jóval odébb vagyunk, mint kellene. Gyorsan odavetettek nekünk is némi információt, aztán elszaladtak, mint a nyulak – többé nyomukat sem láttuk. Mindenesetre mi is elindultunk abba az irányba, és láttuk, hogy egy VÖLGYBEN nyüzsögnek a versenyzők, úgyhogy végül sikeresen rátaláltunk mi is a pontra.

A völgyek viszont általában vizenyős területet is jelentenek, az embernek figyelnie kell, hogy lehetőleg csak zsombékra lépjen, ha ép bőrrel, akarom mondani száraz cipővel meg akarja úszni. (Vicces itt ez a kifejezés, mert úszni szerettünk volna a legkevésbé.)

                                                             Félig kiszáradt zsombékos

Miután egész jól álltunk az idővel, elhatároztuk, hogy még egy pontot becserkészünk. Sajnos itt végül nem lett szerencsénk. Ott voltunk a pont közvetlen környezetében, de nem sikerült rátalálni. Velünk együtt legalább 10 más ember is tanácstalanul járt fel-alá a terepen. Végül aztán feladtuk, mert fontosabb volt, hogy időre beérjünk. 

                                       A "dugóka" rögzíti az indulás és az érkezés pontos idejét

A mai ebéd rizottó volt, és külön örömteli meglepetésként megtaláltuk Máté tegnapi térképét is, amit egész reggel siratott. Nem csak a térkép, hanem a nyakba akasztós térképtartó miatt is. Pont erről ismertünk rá az ebédlőben, mert egy Messe Frankfurt feliratú pánt volt. Tegnap, ebéd után, itt felejtette, és a vendéglős bölcsen kitalálta, hogy ma biztosan visszatér majd a tulajdonos, és megörül neki. Így is lett.

Az eredményhirdetés vidáman, az út közepén zajlott. Ha véletlenül autó keveredett arra, kicsit félreálltunk, átengedtük, aztán folytattuk az eseményt. A végén pedig mindazok, aki nem nyertek, tombola keretében kaptak valami kis apróságot, hogy senki se menjen el szomorúan.

A szállásunk már megint kihalt. Az emberek zöme a verseny után egyből hazafelé vette az irányt. Az okosabbak kihasználták a verseny vége és az eredményhirdetés közti időt, és még gyorsan hazaugrottak zuhanyozni és átöltözni. Mi inkább az autóban aludtunk egyet (több más kimerült versenyzőhöz hasonlóan).

Este még egy másfél-két órás levezető beszélgetést tartottunk Michallal. Ő ezen a régi térképen jól szerepelt, mert az összes tereptárgyat ismerte, meg tudta, hogy hol vannak a patakok, mit jelölnek a folyók – persze a keresztet is könnyen megtalálta, és a mi utolsó, felhagyott pontunkat is – ami egy háromszögelési pont volt egy póznával, szóval aki helybeli, annak elég jellegzetes.

Ez volt az első rogainingje, de nagyon tetszett neki. Viccből mindjárt össze is boronáltuk Mátéval a nyári Európa-bajnokságra, meglátjuk lesz-e belőle valami. Korosztályban mindenesetre összepasszolnak, és Michal vidám, jó kedélyű fickó, aki nem veszi véresen komolyan a versenyt – szóval, még akár lehetnek is egy jó páros.

Ha már korosztályról beszélünk – délután, a rogaininges kategóriákat nézegetve, egyszer csak rájöttünk, hogy Máté már nem is Open (azaz 23-40 év közötti), hanem immár átlépett a veteránba (40-55). Szóval már most is ebben a kategóriában versenyezhettünk volna. És akkor a kategóriánkban a 18. helyett (29-ből) a 12. helyen végeztünk volna. :-D

A nyári versenyre is az Open kategóriába neveztünk, de ezt még tudjuk módosítani, csak most megvárjuk előbb, hogy Michal tud-e jönni a versenyre (mozdonyvezető, úgyhogy elég összevissza van a munkaideje).

Mindenesetre nagyon jól elbeszélgettünk. Közben csatlakozott hozzánk még egy leányzó, akinek ez volt az első rogaining versenye, és a kategóriájukban mindjárt elsők is lettek. Igaz, hogy tájfutó háttérrel rendelkezik.

Érdekes, hogy a legtöbb országban a tájfutók adják a rogainingezők alapbázisát, a magyar tájfutóknak viszont, akiket eddig agitáltunk, egyáltalán nem fűlik a foguk ehhez a sporthoz.