Két esemény köré építettük fel ezt a jelenlegi utat. Április végén Csehországban egy három napos rogaining versenyen akartunk részt venni, május elején pedig egy négy napos Urban Sketching rendezvényre készültem, Németországba. Úgyhogy összekötöttük a két programot, és kitöltöttük a köztes napokat is. Erről a kalandozásról szólnak az elkövetkező blogbejegyzések.
Kora délután útra keltünk útra, hárman, Ági, a nővérem Máté, az egyik fia és én, hogy ismét hódoljunk a rogaining örömeinek.
Máté is nagyon rákapott erre a sportra, de eddig még hiába kerestünk neki saját, korban hozzáillő partnert, nem jártunk sikerrel. Így nekünk kell hozzáfiatalodni, és a kellemes Ultraveterán helyett az Open kategóriában indulni, ahol 23-40 évesekkel - és sokkal több résztvevővel - kerülünk egy értékelés alá. Esélyünk sincs a jó kis 4. helyezésünkre. :-D
De a verseny öröme azért ugyanúgy megmarad!
Szóval útra keltünk, azzal a jó érzéssel, hogy immár nem kell azon töprengeni, hogy végül is most tél van-e vagy nyár, esőre, hóra, netalán kánikulára öltözzünk és csomagoljunk-e. Merthogy Európa időjárásának jelen állása alapján, bármi is lehet. De ha már elindultunk, úgyis abból tudunk már csak élni, amit a táskákban találunk. Vagy végső esetre ott a bankkártya. :-D
Az utunk egész kellemesen alakult. Az egyetlen említésre méltó esemény az volt, amikor meg akartunk állni egy kis időre az autópályán, egy parkolónak jelzett helyen. Már a bejáratot is alig találtuk meg, mert kb. a bejáratig kilógtak a kamionok. De azért csak beóvakodtunk - és minden talpalatnyi helyen kamionok álltak, néha két sorban is. Ráadásul, a kamionparkolókon kívül a személyautó parkolóhelyeken is, egyenként 7 autóbeállót elfoglalva. Végül is csak egy kamion mellé, párhuzamosan tudtunk beállni, és ott centiztek el mellettünk az indulófélben lévő kamionok.
Sajnos a kép nem adja vissza jól a helyzetet, viszont szép a naplemente rajta. :-D
Autópálya parkoló, alkonyi fényben - de hol parkolhatnak a személyautók?
Ja, és nagyon sok állatot láttunk. Amikor már letértünk az autópályáról, többek között négy őzet és egy nyulat közvetlenül mellettünk, az út szélén - sőt előttünk átszaladva!
Ennek ellenére minden rendben ment, egészen addig, amíg este 3/4 9 körül meg nem érkeztünk a címre, ahol a szállásunkat vártuk. Egy icipici falu icipici, eldugott kis utcájába, sötétben, sehol egy házszám... Még szerencse, hogy legalább egy fiatalember akadt, aki aztán mindjárt fel is világosított bennünket, hogy NEM A MEGFELELŐ TELEPÜLÉSEN vagyunk! Mert hogy van egy Vralov Prága közelében, ahova másnap készülünk az állatkertbe, ott vagyunk most, viszont van egy Vralov Brno mellett is, két órányira innen, VISSZAFELÉ, ahol meg a szállásunk van.
Szóval este 3/4 9-kor kellett nekiállni új szállást keresni. Szerencsére egy faluval odébb mindjárt belebotlottunk egy szállodába. Egy (számunkra) méregdrága szállodába (több, mint duplája az előző szállásnak), de legalább reggelit kapunk ennyi pénzért. És akkora terasz tartozik hozzá, hogy az egész nagy- családi karácsonyi partit kényelmesen megtarthatnánk itt! Úgyhogy legalább a csillagokban gyönyörködtünk egy kicsit, mielőtt, a hideg miatt, visszavonulót fújtunk.
A tévedést magamra vállalom. A foglalásban, a leírt cím egyben egy link is volt, amely a térképen mutatta a helyet. Csak én nem kattintottam rá, hanem csak bemásoltam a címet a saját térképalkalmazásomba - ami aztán nem a megfelelő várost mutatta.
Egy szép kis váracskáról is lemaradtunk így, amely a másik helyen épp a szállásunkkal szemben kellette volna magát. :-(
Külön "vicc", hogy Ági mondogatta is út közben, hogy korábban, amikor otthon ránézett, neki a térkép egész máshova mutatta a várost, de aztán eszünkbe jutott, hogy módosítottam közben a szálláson, úgyhogy megállapodtunk, hogy ő még biztos a régire emlékszik. Elvégre itt a kezemben a telefon, egyértelműen mutatja, hogy merre kell menni. Mit lehet itt eltéveszteni? Hát, lehetett. Bennem fel sem merült, hogy egy országon belül két azonos nevű helyiség is előfordulhat.
Most már csak az a kérdés, mit kapunk reggelire – rántottát vagy rántottát?
#vralov #autopályaparkolo #csehország
_1280x960.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése