Nepál 6. nap / 3. túranap Jagat (1300 m) – Bagarchap (2160 m)

Megtett táv/Daily distance:  18 km

A nap fénypontja

Zsuzsa: Elestem a patakmederben, és nem törtem össze semmimet

Orsi: A Father and Son étterem története Talban

The best part of the day

Susan: Falling down in the watercourse, and not breaking any bones

Orsi: The story of the Father and Son restaurant in Tal

Szint: 2160 m

Indulás: 6:12

Érkezés: fél 6 körül

Vacsora: ….

Szállás: ….NPR/szoba/éj

Korán indultunk, így az út elején még teljesen egyedül voltunk. A nálunk jobb kondícióban lévő turisták és a szervezett csoportok általában csak kényelmes reggelizés után kelnek útra, aztán nap közben szép lassan behoznak minket.

Nepal, Annapurna trek

Változatos tájon haladtunk, meredek emelkedők és lejtők, függőhidak, kiépített lépcsők és kitaposott ösvények váltogatták egymást. Ahogy szaporodtak az úton az emberek, megkezdődtek a főleg információszerzésre irányuló beszélgetések is. Egy nyugdíjas, amerikai házaspártól különösen hasznos információkat szereztünk a későbbi szállásokra vonatkozóan.

Az élővilág egyre nagyobb gekkókkal egészül ki. Kis odafigyeléssel egész jól megközelítheti őket az ember, bár fényképezni azért nem hagyták magukat. Jelenlétük azonban biztosíték a kellemes hőmérsékletre.

A napi étkezést úgy szervezzük, hogy reggelire és ebédre általában hideget eszünk, kekszet aszalt gyümölccsel, magvakkal, esetleg almával, banánnal, amit út közben vásároltunk, és a vacsora a fő étkezés, ahol nagyobb adaggal és meleg étellel jutalmazzuk a napi teljesítményünket. Időnként feldobtuk ezt az étrendet valami helyi csemegével, amit útszéli árusoktól vettünk. Így ettünk például hamisítatlan fahéjas csigát is.

Fahéjas csiga és társai / Cinamon roll and more

Talban viszont egy olyan barátságos szállodát találtunk, hogy megálltunk ebédelni. A tulaj, egy harminc év körüli fiatalember, odajött az asztalhoz beszélgetni. A legtöbb nepáli, legalábbis, aki kapcsolatban van a turistákkal, egész jó beszéli az angolt. Vagy ha ő nem is, hát a fia, lánya, unokája – valaki, akit bármikor elő lehet keríteni, amikor szükség van rá. 

Itt erre nem volt szükség, a Father & Son Guesthouse ifjú tulajdonosa maga mesélte el, hogy egy erre járó olasz turista támogatta a szálloda építését, aki beleszeretett a környékbe, és segíteni akart egy helyi emberen. Azóta is visszajár ide, és elmélyült barátságukat mi sem mutatja jobban, mint a választott név, amelyben a Father az olasz támogatóra, a Son pedig a szerencsés nepáli fiatalemberre utal, aki mindent megtesz, hogy megőrizze a hely vonzerejét. Vidám színekben pompázó, frissen festett falak. Színes virágágyások, hívogatóan berendezett kerthelyiség.

Hotel Father and Son, Tal (Nepal)

Amúgy érdekes ez is. Kívülről minden szálloda gondosan karban van tartva, vonzó, csalogató. 2000 méter alatt színesre festik a falakat (feljebb már szürke terméskő minden épület). A rózsaszín és a kék a kedvenc párosítás, de más élénk színek is előfordulnak. A szobák belsejével kapcsolatban már nem ennyire igényesek. A vakolt falakon látszik, hogy már rég frissítésre szorulnak, a deszkafal kicsit szúette, az ágynemű nem biztos, hogy frissen lett cserélve – úgyis mindenki a saját hálózsákjában alszik, nem igaz? A falon fogas helyett gyakran csak néhány szög van, vagy még az sincs. Mintha csak azzal törődnének, hogy becsábítsák a vendéget, azzal már nem, hogy hosszabb távon pozitív reklámot biztosítsanak maguknak.

Dharapaniban újabb ellenőrző ponthoz értünk, újabb pecsétet kaptunk. Ilyenkor mindig pihenünk is egy kicsit. Az iroda előtt, ahogy például a legtöbb szálloda előtt is, kőből vagy fából kiépített padkák vannak, ahol kényelmesen le lehet tenni a csomagokat, és lehet szusszanni egyet.

Közben ismét szóba elegyedtünk, ezúttal néhány ausztrállal, és megtudtuk, hogy a hordárok bérleti díja napi 25-30 dollár. Ezt figyelembe véve mindjárt jobb szájízzel cipeltük tovább a zsákunkat. Nem beszélve arról, amikor „lazán” odavethetjük valakinek, hogy „hát igen, 15 kilós, de azért elbírunk vele” J

4 óra körül úgy döntöttünk, hogy egy faluval még továbbmegyünk. Elvileg fél órányi út lett volna, de még nem volt gyakorlatunk benne, hogy is kell „átszámítani” a távolságot idővé. Mert, ugye, súlyosbító tényező lehet a terep és a szintkülönbségek, az országút vagy az ösvény választása, és nem utolsó sorban az aktuális erőnlétünk is.

Általában úgy tűnik, hogy sűrűn vannak a falvak, de amikor már lassan kezd alkonyodni, akkor bezzeg nem akar feltűnni az az egy, ami a térkép szerint itt van, a sarkon túl. Végül fél 6 után érkeztünk meg, és igen csak örültünk, amikor letettük a zsákunkat a szállásunkon.

Annapurna Trek, Nepal

A kertben vacsoráztunk, Zsuzsa dal bhatot, én zöldséglevest. Az ebédlő, ahova később a hűvös elől behúzódtunk, úgy tűnt, egyben a család lakhelye is. Kis alvófülkék voltak függönnyel leválasztva a családtagok részére, ami itt például legalább három, de inkább négy generációt jelentett. Mindenütt hasonló helyzetet láttunk. A helyiek még annál is szerényebben éltek, mint amilyen körülményeket nekünk biztosítottak a vendégszobákban. Lehet, hogy nem is gondolták át, hogy mennyi számukra felesleges igénye van egy külföldinek.

Az életük a közösségi térben, a kályha körül zajlik. A momót ott nyújták, a földre tett deszka mellett guggolva. A gyerekek már 7-8 éves kortól részt vesznek a vendéglátásban, kiszolgálnak, leszedik az asztalt, hozzák-viszik a sótartót, chili-paprikát, hiányzó evőeszközt. A kutya, aki szintén családtag, jön és simogatásért törleszkedik. Része vagyunk az itteni életnek. 

Nepál 5. nap / 2. túranap Bahundanda (1310 m) – Jagat (1300 m)

 Megtett táv/Daily distance:  16 km

A nap fénypontja

Zsuzsa: átmászás az ösvénybe beszorult traktoron

Orsi: 1. túl vagyunk az első függőhídon, nem is olyan vészes! 2. Gyerekek a „világ végéről”, a hegyen túlról járnak el az iskolába, nap mint nap, és örülnek, hogy van lehetőségük a tanulásra.

 The best part of the day

Susan: climbing over a tractor, blocking our path

Orsi: 1 we are over the first suspension-bridge, it was not as bad as I thought 2 Children coming into the school from „nowhere” (from the other side of the mountain), every day, and being happy to have the possibility to learn 

Szint: 1300 m

Vacsora: dal bhat – 400 NPR, sült rizs – 350 NPR

Szállás: 350 NPR/szoba/éj

Errefelé este 6 körül lemegy a nap, reggel 6 körül kezd világosodni. Mivel közvilágítás nincs, és a szobák világítása is minimális, ez nagyjából meghatározza a napirendünket is. Késő délután megérkezünk a szállásra, néha esetleg még van idő egy kis sétára a faluban, aztán már sötétedik is. Vacsora, egy kis szöszmötölés, és irány az ágy. Reggel ¾ 6-körül ébredünk, összeszedelőzködünk, és indulunk.

A reggeli készülődés az első napokban még több időt vett igénybe, később jobban belerázódtunk a hátizsák napi csomagolásába. Azzal viszont rengeteg időt nyertünk, hogy általában reggeli nélkül indultunk útra, és az első pihenőnél ettünk csak valamit a saját készleteinkből. Egyelőre még kitartottak az otthonról hozott szalámiskenyerek (nem, nem volt semmi bajuk), amit egy kis helyi forrásvízzel öblítettünk le.

Bízva kathmandui tanácsadónkban, a nemzeti part területére érve már mi is végig ugyanazt a vizet ittuk, mint a helyiek, mindenféle szűrés és fertőtlenítés nélkül. Annyit trükköztünk csak, hogy egy kis C-vitamin porral ízesítettük, így langyosan is jobb volt az íze, könnyebb volt megközelíteni a „kötelező” napi adagot. Zsuzsának kétszer volt kisebb, rövid lejáratú hasmenése, nekem egyszer, a hágónál. A víz teljesen OK. Persze a városba visszaérve mi is visszatértünk a palackozott ásványvízhez.

A körút kb. háromnegyedén autóval (dzsippel, kisbusszal) is járható, köves út is vezet. Ez néha megegyezik a turistaútvonallal, sok helyen viszont külön ösvényt alakítottak ki a gyalogosok számára. Ennek időnként a rövidítés, jóval többször a szebb természeti élmény volt az oka. Viszont mindkét esetben nehezített – meredek, erősen és hullámzóan szintes – utat jelentett. Az ember egy idő után megtanulja, hogy választhat a kényelem és az esztétikum között. Értelemszerűen reggel a kaland a nyerőbb, estére viszont már általában az ésszerűség dominál.

Egyelőre viszont még reggel volt, így a keskeny és mély bevágásban vezető ösvényt választottuk, amelyen félúton egy felborult traktorral találkoztunk. Nagyjából kitöltötte a rendelkezésére (nem) álló helyet – elképzelni sem tudtuk, mit kereshetett itt – így aztán nem maradt más hátra, mint átmászni rajta. Az ember nem is gondolná, mekkora nagy darab egy ilyen jószág.

Mit keres egy traktkor a bevágásban? / Where did this tractor come from?

Ismét összetalálkoztunk egy itteni ismerősünkkel. Amerikai, ő is teljesen egyedül túrázik, de nálunk jobb az erőnléte. Általában beiktat valami kitérőt, hosszabbítást is a napi menetbe. Így aztán nagy valószínűséggel akkor is összefutunk, ha mi lassabban haladunk.

A körút legnagyobb része folyómederben, de nem a folyó szintjén halad. A faluk is inkább a hegyoldalba települtek, gondolom a monszun idején a folyónak is egészen mások a méretei, mint most, az ösvények azonban általában még magasabban visznek, így folytonos hullámzásban vannak. Ha erősen lefelé megyünk, akkor már lehet tudni, hogy előbb-utóbb ismét függőhíd következik, és a völgy másik oldalán folytatódik az út. Bizony elfacsarodik az ember szíve, amikor a nagy fáradtsággal megnyert szinteket ilyen könnyedén elveszíti, hogy aztán ismét kapaszkodó következzen. A napi szállások közti szintek különbsége talán nem is olyan nagy, de összeadva a sok le-fel szintet, olykor tiszteletre méltó eredményeket kapunk.

Kora délután érkeztünk meg Jagatba, ahol a falu elején kerestünk szállást magunknak, mert innen vitt le az út a hőforráshoz, amit Zsuzsa feltétlenül ki akart próbálni. Neki is vetkőztünk, fürdőruha, szárong, lábbelinek szigorúan maradt a biztonságos bakancs, és elkezdtük a leereszkedést a folyóig. Kb. az út egyharmadánál volt egy függőhíd, amely a hegyen túli, láthatatlan faluba vitt. Én itt táboroztam le, innen figyeltem Zsuzsa ereszkedését, aztán a dicsőséges fürdését.

Közben megjelent két iskolásgyerek (az egyenruháról könnyen felismerhetőek), akik Jagatból jöttek, és a hídon át, a nagy semmibe tartottak. Sokáig figyeltem őket, ahogy vietnámi papucsban, élénken beszélgetve kapaszkodnak felfelé a szomszéd hegyen, hogy aztán eltűnjenek valahol a fák között. Később még számos ilyen gyerekkel találkoztunk, akik a szomszédos falukból jártak be az iskolába, napi 1-2 órát gyalogolva, vidáman, gondtalanul.

Útban hazafelé / On the way hom

Ugyanez nem mondható el Zsuzsáról, aki jóval szuszogósabban kapaszkodott felfelé (az emelkedő egyikünknek sem erőssége). Ráadásul a fürdővel sem volt megelégedve. Két medence, amibe csövön át vezetik a vasban és más ásványi sókban gazdag vizet. Mivel a kieresztés nem igazán megoldott, ezért a kicsapódott anyagtól a medence vize erősen pocsolya állagot vesz fel. Szép, vörös színű, iszapos pocsolyáét. De javára legyen írva, hogy hősiesen megmártózott benne J

Meleg vizes medence / Hot spring

Megjelennek az első megoldandó feladatok. Zsuzsa hátizsákjának elszakadt a pántja, meg kell varrni. Még jó, hogy van nálunk egy minimál varrókészlet. A nadrágja is elszakadt, pont az ülepénél, ennek leplezésére az út további részében a trikóját a nadrágon kívül, „szoknyaként” hordta. A hasadás, majd egy kis idő múlva a másik is, szerencsére csak széltébeN terjedt, így végig leplezhető volt.