A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nepal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nepal. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 1., vasárnap

Nepál 24. nap Kathmandu – Dubai

A nap fénypontja
Zsuzsa: Gomba a dal bhatban
Orsi: alvókuckó a dubai repőlőtéren, a fal mellett, a padlón – a kényelem netovábbja!
The best part of the day
Susan: Mushroom in the dal bhat
Orsi: a snug spot on the terminal in Dubai, next to the wall, on the floor – the height of comfort

Ismét a "megszokott" ágyunkban ébredtünk, a hindu templom kolompolására. 5-kor kezdődött, de aztán legalább 2-2,5 órán át időről időre megszólaltatták a harangokat, éppen csak egy-két kongatás erejéig. Két vagy három különböző hang szólal meg. Jó volna tudni, hogy mi a funkciójuk. Olyan ez is, mint az imamalmok, hogy ha valaki elmegy mellettük, kondít egyet rajtuk, hogy jelet küldjön az égieknek?

8-kor reggeliztünk, 9-kor elmentünk megnézni a házigazdánk és volt hegyi vezető üzlettársa által alapított iskolát. 1995-ben alapították, egy kis fáskamrasor jellegű épületben, most ott van az ebédlő, konyha és az első osztály. Idővel bővült egy másik földszintes, majd egy 2 emeletes épülettel is. 8 évfolyamon 416 diákjuk van, akiknek igen alacsony tandíj mellett nyújtják a tanulás lehetőségét.

Az összes többi iskolához hasonlóan itt is kötelező az igazi angol stílusú egyenruha. Bár többször hallottam, hogy különböző módokon támogatják a szegény gyerekeket, hogy ők is elvégezhessék az iskolát, de furcsa módon ez a támogatás az egyenruhára sehol nem terjed ki, annak beszerzése mindenhol a szülőket terheli. Azt gondolnám, hogy ez pont egy olyan dolog, amivel lehetne valahogy enyhíteni az anyagi terheket.

Mindenesetre az eddig mindenfelé látott világoskék ing, sötétkék szoknya, nadrág, pulóver stb. összeállításhoz képest kellemes változatosság volt a szürke, egy kis bordó díszítőcsíkkal. Még egyen kötöttsapkájuk is volt, bár azt csak a kicsiken láttunk.



A közös reggeli napindításra mentünk oda. Felsorakoztak az osztályok az udvaron, és egy társuk vezényszavára tornázni kezdtek. Karok előre, oldalra, fej föle, taps, oldalra, le, kilép, vissza, kilép, vissza. Ezt a mozdulatsort aztán később még többször megismételték. Közben angol nyelvű program folyt. Pl. egy tanárnő kérdéseket tett fel a különböző osztályoknak, és a helyes választ adó ajándékot kapott. Sajnos, nem láttam, mit. Az elsősök kérdése az volt, hogy betűzzék Európát és a „movie” szót. Talán a harmadikosoktól egy film rendezőjét kérdezték, aztán valami színészt es egy írót is - nem minden kérdést értettem, de úgy tűnt az általános műveltség szinten tartása a cél. Kb. 5-től felfelé azonban már nemigen tudták megválaszolni a gyerekek a kérdéseket. Elénekelték a nepáli himnuszt, néhány harmadikos felolvasott a napi újságból.

Az osztálytermekbe cipő nélkül léptek be, a poros járdán, udvaron tapicskolva még egy kört előtte a zoknijukban. Amikor elkezdődött a tanítás, kicsit körülsétáltunk sz iskolában is, illetve az épület függőfolyosóján. A gyerekek kántálva tanulnak, a tanár elkiált valamit, ők meg utána kiabálják kórusban. Az osztályok ajtaja nyitva van, így aztán elég nagy a hangzavar, nekem legalábbis úgy tűnt. Dekoráció szinte semmi, a falakra nagyon ráférne már egy meszelés, az épület viszont, kívülről egész jól néz ki. Pont, mint a szállásoknál.

Alapítványi iskola Kathmanduban / Foundation-school in Kathmandu

Visszasétáltunk a lakáshoz, aztán elindultunk körülnézni a környéken. Mivel az esti géppel már indultunk haza, a fő cél a maradék pénzek elköltése volt. Találtunk egy élelmiszerboltot, ahol jól elnézelődtünk. Én bögrés levesport vettem, csak úgy, a vicc kedvéért (egyébként ugyanaz a Knorr zacskós leves kb. fele annyiba került, mint idehaza), Zsuzsa mindenféle fűszereket meg egyéb kulináris dolgokat. Még sajtot is, amit nem tudtak pontosan kimérni, így aztán a végösszeg több lett, mint amennyi pénzünk volt. 

Kezdődött a számolgatás, hogy mi mennyi, mi az ami nem is kell annyira… Addig vacakoltunk, míg végül a mögöttünk álló osztrák lányok megunták, és kisegítettek minket 20 rúpiával. Persze ebből is beszélgetés kezdődött aztán a bolt előtt, de hamar búcsút intettek.

A pénzzel együtt elfogyott a lendületünk is. Lassan visszasétáltunk a házhoz, miközben próbáltam még magamba szívni az utolsó benyomásokat, aztán nekiálltunk a végső csomagolásnak. Nem kapkodtuk el a dolgot, csak szépen komótosan. Megnéztük még egyszer a papírgyárat, megcsodáltuk a cég prospektusát, amiben egy remek, könyv alakú fülbevaló is kellette magát, de sajnos készen nem volt. Mindig mindenből csak annyit gyártanak le, amennyire megrendelésük van.

A tetőteraszról körbecsodálkoztunk, és elkészítettük a búcsúfotókat.

Színes, szélesvásznú álomkabát

Aztán lassan eljött az indulás ideje is. Búcsúajándékul kaptunk egy fehér selyemsálat, khatát is, melyet, több más helyzet mellett az érkező és/vagy távozó vendégeknek szoktak adni a tibeti kultúrákban.

A közelben fogott taxi, mint általában az itteniek, egy kicsi kocsi volt. A mienk éppen egy Suzuki maruti, amelynek a csomagtartóját félig már ki is töltötte a gáztartály. A két hátizsák elég kemény falat volt neki, de végül megoldottuk valahogy.

Közvetlenül a repülőtér előtt rendőri ellenőrzés volt. Konkrétan a kocsi vezetőjére és az utasokra voltak kíváncsiak. Valami konkrét céljuk lehetett, mert a repülőtéren is érződött, hogy nem a normál ügymenet szerint mennek a dolgok. Az egyik ajtón csak a nepáliakat engedték be (munkavállaló vízummal), a másikon a külföldieket. Aztán az ajtón belül már megint vígan keveredhettünk.

Külön biztonsági kapu volt nőknek és férfiaknak. Ilyet még Dubaiban sem láttunk! Pedig egész itt létünk alatt nem éreztük, hogy bármiben is másképp kezelték volna a nőket, mint Európában.

A repülőjegyünk Pozsonyig szólt, és a különböző jegyellenőrzéseknél a reptéri alkalmazottak (!) kétszer is megkérdezték, hogy ugyan már áruljuk el, hol is van az a Bratislava, ahova repülünk.

A repülőjegyünkön nem volt kapuszam csak egy zónajel, B. A terminálban viszont egyetlen zóna volt, D jelöléssel, de azért végül csak felkerültünk a gépre. Irány haza!

Nepál 19. nap / 16. túranap Ghara (1700 m) – Ghorepani (2870 m)

Megtett táv/Daily distance:  10 km
A nap fénypontja
Zsuzsa: Esti üldögélés a kályha mellett
Orsi: „Dzsungel könyve” érzés a terméskő lépcsők és zuzmós fák között.
The best part of the day
Susan: Sitting at night next to the oven
Orsi: The Jungle Book feeling, among the rough stairs and lichen-covered trees.

Végig lépcsős úton kapaszkodtunk felfelé. Mély együttérzéssel gondoltam a kisgyerekekre, akik a felnőtteknek méretezett lépcsőkön hasonló akadályokkal küzdenek meg időnként, amikor szinte térdig érő lépcsőfokokat küzdenek le. Csak ez itt egy egész napon át, folyamatosan tartott. Szerencsére sok, teherhordóknak épített, szépen kialakított pihenőhely van. Még így is nem győztük áldani az eszünket, hogy Gharából indultunk neki, és nem Tatopaniból, egy huzamban.

Kőlépcsők Tatopanitól Ghorepaniig / Stone staircases from Tatopani to Ghorepani

Ghorepani ismét egy nevezetes hely, innen lehet felkapaszkodni a Poon Hillre, ahonnan gyönyörű napfelkeltét lehet látni – már ha éppen szerencséje van az embernek, és az Annapurna övezetre néző kilátása is híres. Ráadásul a faluból további túrautak is indulnak, így aztán, aki erre jár, mind itt száll meg, vagyis a település csak szállodákból, boltokból és persze German bakery nevű cukrászdákból áll.
Ghorepani, Nepal

Zsuzsa felderítő útra indult, amíg én a zsákokat őriztem, de végül 4-5 szállót végignézve is arra jutott, hogy nagyjából ugyanaz a kínálata és az ára mindegyiknek.

Annapurna Circuit, Nepal

Már megint 2700 méter felett vagyunk, ismét előkerültek a meleg ruhák, és estefelé a szálloda összes turistája, mind az öt, a tűz körül foglalta a helyet. A kályha, mint mindenhol, itt is padokkal volt körbevéve, ami eredendően a család tartozkodási helye, de a fázós turisták is odatömörülnek. Mi csak beszélgettünk, leveleztünk, meg élveztük a meleget, a helyi asszonyok viszont szorgosan dolgoztak. Egész este retket szeleteltek, hogy aztán majd a tetőn, ponyvára szétterítve megszárítsák, és eltegyék ínségesebb időkre. Az aszaláson kívül semmilyen más tartósítási módszerrel nem találkoztunk.

Megtapasztalhattuk a bérelt hegyivezetők árnyékos oldalait is. A mellettünk vacsorázó spanyol párhoz egyszer csak odacsapódott egy részeg nepáli, akiről kiderült, hogy az ő vezetőjük és hordáruk. Állítólag minden este ez volt a műsora, de most még az átlagosnál is jobban kiütötte magát. A többi nepáli elvonszolta ugyan aludni, de hamarosan ismét megjelent, hogy bennünket, külföldieket szórakoztasson. Elég kellemetlen lehet kifogni egy ilyet, aztán „élvezni” az élményt minden este.

Némi zenei áthallásban is részünk volt, hiába ez már „kultúrövezet”, itt már a turisták (nepáliak és külföldiek) is mulatnak, de csak addig tűnt fel, amíg beszéltünk róla, aztán már el is aludtam.

A rossz hírek azért minket is elértek. Levélváltás:
2016.11.09. Zsuzsa férje: Mi van veletek? Remelem, csak net nincs.
2016-11-09 Orsi: Szia, tenyleg csak a nettel volt baj, nem velunk. Zs irt egy hosszú levelet, de egyenlore nem akar atmenni. Ha megkapod majd tovabbitanad az en csaladomnak is? Teljesen at vagyok fagyva, nem tudom, mikor tudok osszeutni egy sajat levelet.
2016-11-09 Zsuzsa férje: De jo ezt hallani, mar kicsit aggodtam. Es azt hittem, hogy a hidegnek vege, es leereszkedtetek. Girl power! Ha mar Hillarynak nem ment!


Hát persze, hogy ezután egész este már csak az amerikai választás eredménye volt a téma.

Nepál 18. nap / 15. túranap Dana (1400 m) – Ghara (1700 m)

Megtett táv/Daily distance:  10 km
A nap fénypontja
Zsuzsa: Gyönyörű táj, a vonszolódás ellenére
Orsi: Már megint inspiráció voltam, ezúttal egy 20 éves lány számára
The best part of the day
Susan: Fatiguing walking, but beautiful landscape
Orsi: I was an inspiration again, this time for a 20 years old girl J

Szint:  1700 m
Indulás: 7:30
Érkezés: 16:40
Vacsora: … NPR).
Szállás: … NPR/szoba/éj
Reggelizés közben, ezúttal, egy svéd család életébe pillanthattunk be. Papa, két huszonéves fiával. Az Annapurna Circuit előtt a Mount Everesten jártak, úgyhogy nekik a hágó nem volt nagy élmény.

Mint kiderült, a felesége félig magyar, ami ilyen messzeségben már szinte rokoni szálakkal fűzi össze az embereket. Napközben aztán azt is láttuk, hogy a túra nagy részében a fiúk előrenyargalnak, az apa meg komótosan, gondolataiba mélyedve menetel a nyomukban.

Egyre nehezebben járódik be a lábam egy-egy (újra)indulásnál. Az egyetlen szerencse, hogy felfelé haladva enyhül a fájdalom, ami egy kis könnyítés az emelkedőkön. Kell is ez, mert már ismét kevesebb a ruharéteg rajtunk, így az csípőcsontom és a hátizsák csatja között is jóval vékonyabb a szigetelés. Az út elején, amikor szintben haladtunk, időnként majdnem elsírtam magam a különböző fájdalmaktól. Zsuzsa viszont lelkesen hajtott Tatopaniig, A hőforráshoz igyekezett nagyon, meg egy étteremhez, ahol végre ismét van wifi.


11 órakor értünk oda, meg is találtuk a fürdőt, a falun kívül, szépen kitáblázva. Két medence, de mindenki az egyikben tömörült, a másik üres volt. Főleg nepáli férfiak élvezték a vizet és az életet. A lábukat a medencébe lógatva várták, hogy felszolgálják nekik az ebédet. Tisztára mint egy 5 csillagos étteremben J

Hot spring, Tatopani, Nepal
A kifolyónál egy nepáli srác fürdött és mosta a ruháit.

Zsuzsa lelkesen belevetette magát a habokba, és ázott egy kicsit, miközben én fel-alá mászkáltam a kerítés mentén, hogy a lábam üzemben maradjon. Ez a módszer enyhíti a fájdalmat, viszont elég fárasztó.

Ez már kultúrhely volt egyébként. Jagatban csak úgy ott volt a medence, és bárki használhatta (aki elég elszánt, hogy leereszkedik odáig, majd ismét felkapaszkodik a faluba). Itt nem csak a fürdésért kellett fizetni, hanem már a büfé területére sem léphettél ingyen. Nem mintha vásárolni akartam volna valamit, de a fényképezéshez jobb szög lett volna, mint a kerítésen kívülről.

Utána, az elkövetkezőkhöz bemelegítés-képpen, egy lépcsősoron visszamásztunk a faluba, ebédelni. Egy barátságos kis szállodában, a Trekking's Innben, leveseztünk. Közben egy izraeli lánnyal beszélgettünk, aki 23 éves volt, szőke, karcsú, és minden helyzetben lazán elérte, hogy a helybéliek segítsenek neki, legyen szó stoppolásról, ingyen kajáról vagy szállásról. A fiatalság varázsa.

Ő viszont, a koromra miatt, engem tekintett tökéletes inspirációnak. Teljesen meg volt hatva (ő, nem én), ahogy a teljesítményemet dicsérte, és azt ecsetelte, milyen még benyomást teszek rá. Ezek szerint már nem hiába volt ez az egész (tor)túra. (Az aktuális fájásaimmal, és az előttünk álló 1700 m-es kapaszkodóra gondolva, nem voltam hasonlóan üdvözült állapotban, bár azért kétség kívül feldobott, ahogy beszélt rólam J )

Úgy terveztük, hogy a következő emelkedést nem egy nap alatt tesszük meg. Már nem vagyunk túl frissek. És rájöttünk, hogy jól elkiabáltuk, amikor pár nappal korábban azon ujjongtunk, hogy innen már csak lefelé visz az út J

Tatopanitól meredek terméskő lépcsősor vezet felfelé Ghorepaniig, időnként kertek között, vagy valakinek a telkén keresztül. (Pani vizet jelent nepáliul, azért szerepel annyi falunévben) Itt már nem segít a kidolgozott „aprólépésekkel” trükköm, a lépcső magassága szabja meg, hogy mekkorát kell lépni. Hiába vagyunk alacsonyabban, sokkal fárasztóbbnak bizonyult, mint felkapaszkodni a Thorung La hágóra.

Jól esik a pihenés / I like these rest places
Örömmel nyugtáztuk, amikor sikerült elérnünk Gharát. A falu szélén elkapott egy tíz éves forma lány hogy szállást keresünk-e, és mindjárt el is vezetett a családi vallalkozásig. Útközben rosszallóan nézte, ahogy mindig lemaradtunk mögötte. Zsuzsa célzatosan megemlítette, hogy egész nap gyalogultunk, és egy 15 kg-os zsákot cipelünk, amihez a leányzó nemes egyszerűséggel csak annyit tett hozzá: „igen, és öregek is vagytok” J


Wifi az egész faluban nincs, (Tatopaniban sem volt), nincs meleg zuhany, és kicsit későn vettük észre, hogy ablaküveg sincs, csak fa ablaktáblák. Úgy látszik, ez már meleg égövnek számít, bár mi nem észleltük, amíg a ház előtti asztalkánál kb. az összes ruhánkban a vacsorára vártunk.

Az ebédlőnk / Our dinning room.
Kilátás az ablakunkból / View from our window

2016. december 31., szombat

Nepál 17. nap / 14. túranap Kalopani (2535 m) - Dana (1400 m)

Megtett táv/Daily distance:  15 km
A nap fénypontja
Zsuzsa: Forgalmi dugó miatt néhány óráig nem volt forgalom az úton.
Orsi: Üldögélés este, a „banánligetben”
The best part of the day
Susan: Because of a traffic-jam, for some hours there was no traffc on the road.
Orsi: Sitting in the banana grove, in the evening.

Úgy tűnik, most kezdenek tartósan kiürülni az energiatartályaink. Reggel már nem ébredünk magunktól, ¾ 6 körül, hiába fekszünk le 8-fél 9 között. Viszont jóval kevesebb ruhadarabra van már szükségünk. Azért csak érződik lassan a kisebb tengerszint feletti magasság hatása. Reggel ugyan még rajtunk van a pehelykabát, de napközben aztán, több más réteggel együtt, szépen visszakerül a zsákba.


Annapurna Ciruit, Nepal
A fenyővel kevert lombos erdő zónából egyetlen nap alatt a szubtrópusi banánfák és bambuszok közé ereszkedtünk. Ismét megjelentek a gyíkok. A növényzet is színesedett, Zsuzsa lelkesen fényképezte a színpompás virágokat, hogy megörvendeztesse vele az otthoniakat.

A nap érdekessége volt, hogy kb. egy órával az indulás után dugóba keveredtünk. Azaz mi, gyalogosok, értelemszerűen nem, csak az úton fel- és lefelé haladó négy kerekű járművek. Egy teherautó ugyanis, roppant pechesen, pont ott kapott durrdefektet, ahol képtelenség volt kikerülni. Mivel pótkerekük nem volt, ahogy mi futtában diagnosztizáltuk, ezért mindenki szépen várt, amíg valahonnan megérkezett a felmentő sereg.

Így aztán kb. négy órán át zavartalanul haladtunk a szinte pormentes országúton, csak egy-egy motor húzott el mellettünk időnként. Felfelé, velünk szemben, egy darabig még jöttek autók, de elég gyorsan megszűnt a forgalom. Jóval később, amikor elértünk egy településre, láttuk, hogy egy rendőr a felfelé menő forgalmat egy üres telekre, bocsánat buszpályaudvarra tereli.

Amikor aztán megindult a forgalom, akkor viszont volt por bőven! Pláne, hogy a szél is ismét feltámadt. Viszont érdekes látványossággal szolgáltak az úton száguldozó  járművek. Az utak minősége, ahogy már korábban részleteztem is, katasztrofális. A szívem hasad meg a motorokért és SUV „terepjárókért”, amivel száguldozni próbálnak rajta. Kipörög a motor, csattan az alváz a kőhöz, tiltakozva nyüszög a rugózat, de a vezető nem törődik semmivel, fülig érő szájjal gyűri le a kilométereket.


Száguldó motorosok / Sweeping motobikes

Út közben szereztük be az infót, hogy Tatopani is igen drága, ráadásul tele is vannak a szállások. (Vannak ilyen felkapottabb települések.) Amúgy is előbb, terveztünk megállni, de így további indokunk is volt rá. A energiaszint csökkenés jele hogy nem csak reggelre nem állunk vissza friss állapotra, de délután is hamarabb kimerülünk, és út közben is több megállásra van szükségünk.

Danában benéztünk az első utunkba eső szállásra, de mivel nem volt rajtunk nyomás, el is vetettük mindjárt. Kívülről, valamilyen szinten, az egyszerű fogadók is vonzóak tudnak lenni, ami azonban a szobák megjelenésében már ritkán köszön vissza. Igy aztán, erőink felturbózására, megittunk egy kólát, aztán elballagtunk a következő szállóig (nem kellett messzire menni :-D ) Itt egy jóval kevésbé „rusztikus” szobát kínáltak, gázboileres forró vízzel. Ez fontos, mert a napenergiás maximum az első kettő fürdőzőnek biztosít meleg vizet. Ez viszont, ha be van kapcsolva, bárkinek.

Sajnos én még csak bárki sem voltam. A HOT SHOWER feliratú ajtó mögött csak zuhany volt, meleg (víz) egyáltalán nem. Ez persze már csak akkor derült ki, amikor meztelenre vetkőztem, és a meleg víz érkezésére várva kimostam az összes fehérneműmet. Úgyhogy villámgyors frissítő zuhanyt vettem, aztán irány vissza a szobába.

Zsuzsa ezek után már reklamációval kezdte, és őt a szomszédos fürdőszobába küldték, ebben volt elhelyezve a boiler, amit be is kapcsoltak neki. (Bár amikor én mentem zuhanyozni, akkor is éppen arra járt valaki, és megkérdezte, hogy fürödni indulok-e. Ezek szerint csak a társalgás kedvéért tette fel a kérdést.)

Amíg a vacsoránkra vártunk, megnéztük a boltot is (all in one – üzlet, szálloda, étterem), amelyik szintén már inkább a helyiek igényeihez igazodott. Hirtelen egészen más stílusú – és minőségű – ruházati cikkeket, olcsóbb édességeket, és jóval több iskolaszert kínáltak, mint a korábban.

A házak ismét színesednek. Megjelent a vilagoskék és rózsaszín. Hurrá, visszatértünk a melegebb éghajlatra. De csak színben, a hőmérséklet estefele még mindig erősen lesüllyed. Leggings, vékony nadrág, zokni, hosszú ujjú felső, pulóver és pehelykabát volt rajtam, még a kapucnit is a fejemre húztam, amíg a banánfa ligetben a vacsoránkra vártunk.
Dana, Nepal
Zsuzsán ma reggel ismét kijöttek a magassági rosszulléttel kapcsolatos tünetek, de a kb. 1200 m-es szintcsökkenés helyre hozta. A vacsorát továbbra is megosztva esszük, és utólag még kipótoljuk egy kis csokis keksszel. Nem pilótakeksz, de mégiscsak egy kis kényeztető édesség.

Nepál 16. nap / 13. túranap Marpha (2670 m) – Kalopani (2535 m)

Megtett táv/Daily distance:  20 km
A nap fénypontja
Zsuzsa: Nem volt biztos, de végül csak elértünk Kalopaniig.
Orsi: 1. Találtam egy ammoniteszt. 2. Egy fiatal, erős, ausztrál fickó mély átéléssel mondta: Utálom ezt a hátizsákot!
The best part of the day
Susan: Arriving to Kalopani, after some uncertainty.
Orsi:1. I have found a piece of ammonites. 2. A young, strong, Australian guy told us with deep empathy: „I hate this backpack!”

Szint:  2535 m
Indulás: 7:22
Érkezés: 17:24
Vacsora: … NPR).
Szállás: … NPR/szoba/éj
A helyben elköltött reggeli miatt megint későbbre esett az indulás. Igaz, későn is ébredtünk, 6 után. A mulatozás tegnap viszont csak kb. 10-ig tartott. Mondtuk is reggel a tulajnak, amikor kérdezte, hogy nem zavartak-e nagyon, hogy egy magyar este 10-kor még szinte bele sem kezd.


Ma a poros országút helyett a turistaösvény mellett döntöttünk. Azt reméltük, hogy a folyóvölgyet követi. A völgyben egy fő- és sok kis mellékágban folyt a folyó. Közte kavicságy, amiben roppant szerencsével találtam egy kis darab amminiteszt is. A szuvenir boltokban mindenfelé árultak hasonlókat (na, jó, sokkal épebbeket), és mondták is, hogy itt helyben találják, de már a súlya miatt sem akartam venni. Viszont, ha már ott kelleti magát a lábam előtt, mégsem hagyhatom ott!

Valószínűleg ezért kellett, a jelzést szem elől tévesztve, erre mennünk. Mert nem sokkal ezután a fősodor végleg utunkat állta. Miközben visszafelé mentünk, láttunk néhány turistát, akik éppen bevágtak az erdőbe. Egy kitaposott mellékösvényhez jutottunk, úgy látszik, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik elkevertek errefelé. Az erdőben aztán egy elágazásnál megint a rosszabbik énünkre hallgattunk, és a folyó felett egy olyan kitett csapásra jutottunk, hogy inkább sürgősen visszafordultunk róla. Ha már eddig nem kellett kockázatos helyeken járnunk, ne pont most kísértsük meg a sorsot, hogy leesünk-e vagy sem.

Igazi turistajelzés /Sign made by a tourist

A másik irányba vezető nem-igazi-ösvény is eszementen meredek volt, de az legalább az erdőben ment felfelé toronyiránt, amíg végül elérte a jelzett túrautat. Nagy bánatunkra az is erősen felfelé tartott. Aztán meg meredeken le. Hiába írja az útikönyv, hogy laza, szintes úton haladunk...

Változik a vegetáció. Először az volt újdonság, hogy végre ismét látunk bokrokat, fákat. A fenyők közé egyre több lombos fa is keveredik – de azért a melegebb hőmérsékletet még nem igazán érezzük. Egy szakaszon összedobált kövek, kidőlt fák mindenfelé, alighanem még a 2015-ös földrengés okozhatta, és azóta sem jutott idő rá, hogy igazán megtisztítsák az ösvényt.

Ahol a völgy kiszélesedett, és kicsit megemelkedett a folyószinttől, apró településen mentünk át. Csak pár házból állt, de legalább kettő ebből is guesthouse volt. A többiek, látszólag, a kertből meg az állataikból élnek.

Ha feltámad a szél / When the wind is blowing

Bár elhatároztuk, hogy legkésőbb 5-kor mindig leállunk, a körülmények időnként közbeszólnak. A következő, kicsit nagyobbnak mondott faluban terveztünk megszállni, de úgy tűnik, sikerült kifognunk (talán) az egyetlen olyan települést, ahol nem kínáltak szállást. Így hát továbbvonszolódtunk Kalopaniig, ahol szinte mindjárt a falu szélén egy roppan elegáns szállodára bukkantunk. 
Kalopani, Nepal

Mivel a szállás itt sem tűnt sokkal drágábbnak a többi helynél, maradtunk. A zuhany, WC csempézett volt (talán az egyetlen ilyen, amit Kathmandun kívül láttunk), tükörrel, meleg vízzel. A társalgóban puha, bőr ülőgarnitúra, súlyos, faragott asztalok és székek – de fűtéssel itt sem szolgáltak.

Az étlapon, a megszokott menütől eltérően, különlegességeket is kínáltak. Lasagna, gnocci és más egzotikus ételek kellették magukat. Még sültcsirke is, amiről Zsuzsa álmodozik napok óta. Az én favoritom, amióta tegnap megcsapta valami hasonló illat az orromat, a húsleves. Mivel azonban az árak is igen magakelletőek, például egy adag Tandori csirke 3000 rúpia volt, így megmaradtunk a szokásos levesnél és sült rizsnél, de egy lasagnát azért megengedtünk magunknak. Nem voltam elájulva tőle. Szerintem teljesen almáspite íze volt. El is döntöttem, hogy maradok inkább a helyi ételeknél, azokat sokkal finomabban tudják elkészíteni.

Nepál 15. nap / 12. túranap Kagbeni (2800 m) – Marpha (2670 m)

Nepál 15. nap / 12. túranap Kagbeni (2800 m) – Marpha (2670 m) november 5.
Megtett táv/Daily distance:  18 km
A nap fénypontja
Zsuzsa: gombaleves (24 óra alatt 3 adag)
Orsi: Marpha szűk utcácskái
The best part of the day
Susan: Mushroom soup (3 portion in 24 hours)
Orsi: The narrow, little streets in Marpha

Szint:  2670 m
Indulás: 7:30
Érkezés: 15:00
Vacsora: … NPR).
Szállás: … NPR/szoba/éj
Reggel korán akartunk indulni, de a szobaárhoz kötelező volt a reggeli. Tegnap a séta előtt megrendeltük a vacsorát, és percre pontosan meg is kaptuk, így bíztunk benne, hogy a reggelivel is ugyanez lesz a helyzet. Sajnos, nem így történt, amikor fél 7-kor megjelentünk az asztalnál, kiderült, hogy még el sem kezdték készíteni. Ez aztán jó 40 perc késést jelentett az indulásnál. Mióta így lelassultunk, igyekszünk a korai indulással rásegíteni arra, hogy nagyjából tartani tudjuk a tervezett útszakaszokat.

A másik lehetőség erre az országút, amely általában rövidebben vezet, mint a turistáknak szánt erdei ösvény, Igaz, poros (nagyon is), és folyton figyelni kell a buszokra, dzsipekre, motorokra, viszont nem kell plusz távokat és szinteket megtenni. Ez a fájó lábammal nyomós érv, és hát a zsák is beleszól a döntésbe. 15 kg az csak 15 kg. Érdekes, hogy mennyit számít már néhány ruhadarab is. Amikor minden meleg cuccunk rajtunk volt, jóval könnyebben vettük a zsákcipelést. Most gyakran csak azért kell megállni, hogy pihentessük a vállunkat.

Jomsom sokak végcélja a hágó után. Repülőtere van, és legalább hat különböző légitársaság irodáját láttuk. Gondolom, a többség charter járatot üzemeltet. Láttunk egy gépet is, max. 10 fős lehetett.

A kikövezett utcákon sok a bolt és a szolgáltató. Fodrász, kozmetika, mosoda – civilizációs igények. A hágón túl a túrafelszerelést kínálgató üzletek voltak túlsúlyban. Manangban még gyorsan ajánlkozott egy cipész. Itt a másik oldalon pedig már nagyobb a kereslet a túrafelszerelés, vagy legalább a ruházat regenerálására. A zsebkendőtől a pehelykabátig mindent kimosnak, és megszárítanak, és mindennek megvan a szabott ára.

Teljes szépségápolási kínálat / "A complete solution for beauty"

A városka végén, nagyjából szemben a repülőtérrel, egy katonai iskola van, hegyimentők számára, hatalmas alapterületen. A kapuban őrt álló kiskatona lelkesen beszélgetett egy arra járó civil ismerősével. A bejárat két oldalán, mint szinte mindenhol errefelé, sárga virágból készült dísz, szép rézkorsóban. Fényképezni persze tilos.

Jomsomról azt sikerült még előzetesen megtudni, hogy nagyon magasak itt a szállásárak. Egy szobáért akár 1500 rúpiát is elkérnek (eddig a legdrágább helyen 300-at fizettünk), és a nagy kereslet miatt kapnak is. Az okos turista viszont egyszerűen tovább sétál a következő faluba, ahol már ismét minden a normál kerékvágásban üzemel.

Marpha előtt visszatértünk a turistaösvényre, ami kőkerítéssel elkerített szántóföldek és veteményesek között vezető, keskeny kikövezett utacska volt. A szálláshelyet, Rita Guesthouse, még tegnap ajánlották a holland beszelgetőpartnereink, akik előző éjszaka aludtak itt. Zsuzsa elment tudakozódni, én meg a hátizsákokra vigyáztam, miközben ott zajlott előttem a falu mindennapi élete, mint egy National Geography filmben. Volt időm szemlélődni, mert elég sokára került elő. Megnyugtatott, hogy nem a szálloda van ennyire távol, csak mindjárt beszélgettek is egy jót a tulajjal.

Igaz, először nem akart szobát adni Zsuzsának, mert nepáli vendégeket várt, akikről tudja, hogy mulatósak, és félt, hogy zavarni fog bennünket a zaj. Ha tudná, hogy csak leteszem a fejem a párnára, és már alszom is! Zsuzsa meg esténként zenehallgatással csendesíti le a gondolatait, s a füldugó miatt ő sem érzékeny a külső zajokra. A Kékszakállú herceg vára, Don Giovanni, Mozart Requiemje ráadásul hatékonyan ellensúlyozza a napi fáradtságot is.

Rita Guesthouse, Marpha, Nepal

A saját fürdőszobában csak langyos víz csordogált. A szoba nagyon hideg volt . Vagy csak én voltam kimerült? Nem tudtam rávenni magam a fürdésre. Helyette uzsonna gyanánt megettünk egy szórt almáspitét, amire Zsuzsa már olyan régóta fente a fogát. Mellé teát és gombalevest fogyasztottunk. Csak összeillően :-)

Utána sétára indultunk a faluba. A főutca tele van szuvenír boltokkal. Szőtt táskák, ponchók, sálak, a bolt belsejében színes, nagy formátumú ékszerek, féldrágakövekkel.

Minden közvetlenül az utcára nyílik, a boltok, a szállodákhoz csatolt éttermek, a lakószobák, a cipészműhely, meg az istállók is. A funkciók gyakran összemosódnak. A bolt vagy étterem egy légtérben van a lakással, vagy csak egyetlen ajtó választja el a kettőt egymástól. A bolt általában a lakás első szobája, teljes átjárással a többi lakrész felé. Aki árul, annak itt zajlik az élete. Szoptat, vacsorázik, esetleg kézműveskedik, miközben a betérő vásárlókra vár.

Sok jó ember szűk helyen is elfér /Narrow streets in Marpha, Nepal

Az utcák szűkek, de egy kis jóindulattal mindenki elfér. A túramotoros, a hatalmas bálát cipelő néni, a fényképezőgépébe bámuló turista, még a mezőről hazatérő juhnyáj is. A kutyák az utcán sétálva bekukucskálnak a házakba, senki nem kergeti el őket. Szép, egészséges kinézetük van, látszik, hogy szeretik őket az itteniek. Sokáig követett bennünket egy rókavörös példány, de sajnos olyan fáradt voltam már, hogy nem volt erőm megállni, és elővenni a gépet.

Közvilágítás itt sincs. Ahol már nincsenek boltok, hogy némi világosságot szolgáltassanak, ott teljes a sötétség. A negyedhold és a csillagos ég azért elég fényt ad. Persze csak ha nem jön éppen egy motor szembe, hogy elvakítsa az embert. 

Érdekes, mennyire bíznak az itteniek az emberekben. A boltok ajtaja tárva-nyitva, néha elő sem kerül a tulaj, hiába vár rá az ember. Hasonló a helyzet a szállásokon is. Az ebédlőben, a pultnál ott van kirakva keksz, kóla, tonhalkonzerv, mindenféle, és egész estére ott hagyják a vendégeket egyedül. Jó egy ilyen bizalommal teli légkörben élni.