Moldavától Dinkelsbühllig - A lipcsei állatkert

 

Korai indulást terveztünk, ami nagyjából sikerült is, bár azért a búcsúzásnál még beszélgettünk egy sort Michallal.

A benzinkútnál már tegnap megtankoltunk, de ablakot mosni nem tudtunk, mert folyton foglalt volt az ablakmosó készség. Hosszú tömött sorban álltak az autók – na jó, folyamatosan gördültek oda, várni nem sokat kellett -, és mind német volt! Egyetlen csehet sem láttunk az idő alatt, amíg megtankoltunk. Pedig ANNYIRA azért nincs közel a legközelebbi német városka. De úgy látszik még mindig megéri nekik. A benzinturizmus valahol a világon mindig éppen virágkorát éli. Másrészről hallottuk azt is, hogy egyes német rendszámú autóknak cseh utasai voltak. Biztosan ennek is megvan valami roppant fontos és trükkös oka.

Mindenesetre ma ablakmosással kezdtünk. És mivel tegnap (azaz hétvégén) már mindenki megtankolt, üres volt az egész benzinkút. Már csak azért is, mert még ki sem nyitott.

Út közben persze megint EDEKA vadászaton voltunk. A fedősztori a kenyérvásárlás volt, de azért a boltban ismét felvásároltuk a teljes szilvástea készletet, amely ez esetben szerény 2 dobozból állt.

Aztán már nem volt megállás a lipcsei állatkertig! Az első megoldandó feladat a parkolás volt. Illetve nem a parkolás a nagy feladat, hanem az ingyenes parkolóhely lehetőségének elengedése. Nagyon szűkmarkúan bánnak manapság az ingyen helyekkel, viszont közvetlenül az állatkerttel szemben kellette magát egy parkolóház, ahol, stílusosan, még az egyes szekciók is állatokról voltak elnevezve.

Mindenesetre a parkolás messze nem volt olyan drága mulatság, mint maga az állatkert, ahol ráadásul se a sajtóigazolványunkra, se az ősz hajunkra nem voltak tekintettel. Cserébe viszont reggeltől zárásig koptattuk az ösvényeiket.

Persze itt is egyből a sörényes farkasnál kezdtünk – amit rájöttünk, hogy van, mert ezt nem is tudtuk előre. Ugyan elsőre nem sikerült meglátnunk, de később kétszer is.

És láttunk sok más érdekességet meg „cukiságot” is. Tavasz van, úgyhogy elég sok helyen voltak kölykök, csikók, fiókák.

                                                         Kiskacsák - a mimikri bajnokai
 

Jó ötlet ebben az állatkertben, hogy sok állat nem csak saját fajtája társaságában álldogál egy-egy ketrecben, hanem az eredeti élőhelyen található más állatokkal együtt. Érdekes kombinációk vannak, például a sörényes farkas és a hangyászsün (akit sajnos nem láttunk), vagy az orrszarvú, a gepárd és az antilopok (valami egész halvány belső kerítéssel elkülönítve).

Az állatkert igazi szenzációja viszont jelenleg a Gondwana, amely a budapesti tervezett biodrómhoz hasonló. Egy hatalmas buborék, benne pálmaház jellegű növényzet és állatvilág. Bár a bejáratnál nagyon óvtak minket a túlzott páratartalomtól és hőségtől, és gondosan elláttak tanácsokkal, hogy mit tegyünk, ha már nem bírjuk elviselni („Hagyja el mielőbb a létesítményt!”), egyáltalán nem volt vészes. Messze nem volt olyan párás a levegő, mint, emlékeim szerint, a budapesti Pálmaházban.

Egyébként az egész nem egy túl nagy terület, de olyan ügyesen vezetnek az ösvények benne, hogy sokkal nagyobbnak érződik. Van benne egy majomsziget is, ahol kerítés nélkül élvezhetjük a majmok látványát. Érdekes módon ezek a majmok egyáltalán nem akartak „barátkozni”, szolidan megmaradtak a saját térfelükön, és onnan nézték érdeklődve a „szórakoztatásukra odaterelt” embereket.

Kevésbé volt visszafogott a fakókeselyű, akinek szintén be lehetett menni a ketrecébe. Először a cipőmet támadta meg, aztán a farmerem szárát, végül rákapott a szövött oldaltáskámra, és addig ráncigálta, amíg ki nem szakadt. Ekkor elégeltem meg én is a mókát.

Ő viszont nem, úgyhogy új játszótársat keresett, és talált, Ági személyében. Mondjuk, elég egyoldalú volt a játék, mert csak a keselyű élvezte. Ági hátizsákjának a pántját ráncigálta, Ági meg igyekezett kikerülni a hatóköréből. Máté remek videót készített az egész történetről, azóta már többször is megnéztük, és mindig nagyon jól szórakozunk rajta.

Visszakanyarodva még egy kicsit a Gondwanához, sok madár is röpködött benne szabadon (a fakókeselyűk nem itt voltak). A leglátványosabb a szinte teljes egészében piros madagaszkári szövőmadár volt. Mindenhol ott cikázott, illegette magát.

Persze függőhíd is volt, ahogy egy dzsungel környezetben dukál. Remek rálátást kínált, felülről, a növényzetre, de mivel nagyon keskeny volt, és a legtöbb ember csak „végig akart rohanni” rajta, így nem tudtunk nézelődni, toltak a mögöttünk jövők.

Több helyen is táblák figyelmeztettek, hogy a lajhárok az egész Gondwana területén szabadon mászkálhatnak, és még a tetőszerkezetbe kapaszkodva is láthatjuk őket (mármint ők kapaszkodnak a tetőszerkezetbe! :-D ), úgyhogy a sok egyéb látnivaló mellett még folyamatosan felfelé is tekergettük a fejünket, de végül, sajnos, egyet sem láttunk.

Érdekes dolgot láttunk viszont az elefántházban. A kinti kifutóban észrevettünk egy nagy, labda alakú rácsos alakzatot. Azt hittük, játékszer, de az elefántházban (ahova a hideg elől behúzódtak az állatok) kiderült, hogy etető. Ilyen rácsos labdákba rakják nekik a szénát, aztán az állatok ügyesen kihuzigálják az ormányukkal. A kiselefánt, buzgalmában a fél ormányát belenyomta a szénába, úgy igyekezett megkaparintani egy-egy csomót.

Fél 6-kor aztán, amikor már kezdték kisöpörni az embereket az állatkertből, még gyorsan visszaügettünk a sörényes farkasokhoz (akiket Máté már napközben is meglátogatott (és látott is) egyszer), és láttuk őket! Sőt, az egyik, sétálgatás közben, nem csak egy egeret fogott a kedvünkért, de még egy kis galambvadászatba is belevágott – igaz, eredménytelenül. De nem sok híja volt, a mancsa borzolta a galamb tollait.

                                                                     Sörényes farkas

A sörényes farkasok felett meg egy rácsos csőjáratban megjelentek az ormányos medvék (koatik) is, akik éppen egészségügyi sétájukat végezték.

                                                                 Koiti az "alagútjában"

Utolsóként még a koalákat is meglátogattuk, és láttunk is három darabot. Az egyik, a kedvünkért, még mozgott is. Az ágon fektéből felült – és úgy aludt tovább. :-D

Máté Lipcsén túl, egy szép tóvidéken nézett nekünk szállást. Legalábbis így gondolta a térkép alapján, de a valóságban kiderült, hogy a tavak ugyan ott voltak, de gyakorlatilag megközelíthetetlenül. Se parkolóhely, se ösvények a víz felé. Legalábbis nem olyan, amit a jött-ment emberek is észrevesznek. Így aztán a tónézés nem sok látványt kínált.

Már maga a szállásra bejutás sem volt egyszerű, mert a szobakulcsot tartalmazó széfhez nem kaptuk meg a kódot. Szerencsére hamar kiderült, hogy nincs túlbonyolítva a rendszer. Egyetlen kód létezik – azt elárulta az egyik vendég, aki épp akkor jött ki az ajtón -, aztán a széfben, sima borítékban, ott sorakozik az összes szoba kulcsa.

Csinos, rendezett kis szálló volt, de teljes mértékben átjáró vendégekre kialakítva. Volt ugyan konyha, de nem volt benne se edény, se tányér, se semmi  hasonló cucc, és összesen egy szék volt az asztal mellett. A szobákban meg egy sem, csak az ágyak.

Nekem megfelelt, én annyira náthás voltam, hogy egész nap rázott a hideg, úgyhogy amúgy is az volt az első dolgom, hogy ágyba bújjak. Ott kanalazgattam aztán az Ági által komponált babos, metéltes csirkehúslevest. Finom meleg volt.

#Lipcse #állatkert #Gondwana #fakokeselyu #sorenyesfarkas #koiti