19. Ami még kimarad

Az előző blogban ugyan már hazaértem, de a jegyzeteimben találtam még néhány érdekességet.

Légszennyezettség – Eddig háromszor jártam Shanghaiban, először decemberben, aztán májusban, idén pedig júniusban. Korábban mindig tiltakoztam, amikor a légszennyezettségről kérdeztek, most viszont sajnos én is tapasztaltam. Na, nem azt a horrorisztikus képet, amit időnként előrángatnak, és mutatnak Peking utcáiról, hogy mindenki maszkban van, és senki az orráig sem lát a szmogtól, de az tény hogy ott tartózkodásom két hete alatt Shanghaiban egyetlenegyszer sem volt ragyogó kék az ég, a szürkés „lazur” mindig jelen volt a fejünk felett. (Ez persze Balira nem vonatkozik!)

Mindamellett jártamban-keltemben más nyomát nem tapasztaltam a szennyezett levegőnek – nem voltak porosak a növények levelei, viszonylag kevesen hordtam maszkot, és magamon meg a ruhámon, cipőmön sem tapasztaltam lerakódást. Csak az a szép kék ég, csak az hiányzott.

Wu Changshuo emlékháza -a szürkéskék ég alatt

Újfent pozitívan nyugtáztam viszont azt a megoldást, amivel Ázsián kívül én még nem találkoztam  - bár állítólag már Európában is kezd megjelenni. Nevezetesen azt, hogy a közvécék előtti mosdók úgy vannak elhelyezve, hogy miután kezet mostál, már egyetlen kilincset sem kell megfognod. Mindig is erős kihívást jelentett, hogyan fogjam meg a tisztára mosott kezemmel a mindenki által agyonfogdosott kilincset. Ki is fejlesztettem már rá jó néhány módszert, bár ezek sajnos nem mindig járnak harci sérülések nélkül, itt viszont kéz mosás után egyszerűen csak kisétál az ember a nyitott előtérből (illetve egyetlen helyen volt ajtó, az viszont fotocellás volt). Hasonló megoldást örömmel üdvözölnék idehaza is a McDonald’sban, repülőtéren, vasútállomáson és mindenhol máshol.

És ha már a témánál vagyunk. Malajziában és Indiában, az alapos tisztaságra törekedve, minden WC-nél kézi zuhany is volt, hogy dolga végeztével azonnal tisztába is tehesse magát az ember.

De térjünk vissza Kínára. Sok az eszkimó és … mindenkinek jár fóka. Ezért aztán mindenhol nagyon sok munkaerőt alkalmaznak. Hogy tényleges munka nem mindenkinek jut, az igazából senkit sem zavar.

Az ingatlan irodákba például számolatlanul veszik fel az alkalmazottakat, akiknek egy része szorosan egymás mellett álló íróasztalok és számítógépek mellett unatkozva várja a potenciális ügyfeleket. Más részük viszont, öltönyben, fehér ingben, jó esetben még nyakkendőben is, az utcán álldogál – vagy még inkább az útpatkán üldögél nagy táblák mellett, melyeken a környék eladó/kiadó ingatlanjai kelletik magukat. Nem volt igazán világos a számomra, hogy honnan is várják tulajdonképpen az érdeklődőket. Gyalogszerrel rajtam kívül legfeljebb egy-két helybéli – főleg nagyszülők és unokák – járnak, az autósok, motorosok pedig annyira el vannak foglalva egymással és azzal, hogy bevágjanak egymás elé, hogy biztosan nem érnek rá ezeket a táblákat tanulmányozni.

Hasznosabb viszont a sok munkaerő a lakótelepi karbantartó részlegeknél. A mi házunkban (23 emeletes toronyház) úgy történt a szemétgyűjtés, hogy minden emeleten volt egy kuka (szelektív hulladékgyűjtéssel csak utcai kukáknál találkoztam, elvétve), szépen kibélelve szemeteszsákkal, a lakók abba szórták a szemetet, és a takarítószemélyzet időről időre elvitte a teli (?) zsákot, és újat hozott. Nem tudom, milyen sűrűn cserélték a zsákokat, mert soha nem sikerült senkivel találkoznom ott, viszont éjjel-nappal akármikor is mentem, hogy bedobjam a szemetet, szinte mindig éppen friss, üres szemetes zsák volt a kukában.

Szorgos munkaerő - az ablaknál keressétek :-)

És egy kis divat bemutató. Úgy tűnik, Shanghai az öltözködés terén is a szélsőségek városa. Idősebb emberek (a korukat megállapítani nem igazán tudtam) előszeretettel viselik a Mao-éra stílusát. Egyenes szárú nadrág, szűkítés és mandzsetta nélküli ingkabát. Igaz, legtöbbször már nem zsákvászonból készül, főleg a kabátnál „bátran” használják a (visszafogott) színeket és mintákat, de a stílus még teljesen a régebbi kor lenyomatát hordozza.

Ennél jobb divatfotót sajnos nem találtam a képeim között 

Így viszot már senki nem öltözik (Utcai gőzgombóc árus szobra)

A fiatalok körében viszont teljes az összevisszaság. Itt láttam a legelegánsabb és leglepukkantabb ruházatokat egyaránt. Rengeteg az extravagáns, és sajnos még több az egyszerűen csak ízléstelen. Sokszor messziről ordít, hogy az amerikai filmekből, médiából vették a példát, csak éppen az apró részletek összehangolása nem sikerült.

Amit választanak, azt nagyon választják. A szakadt farmert csak az anyag felvető szálai tartják egyben, a flitteres ruhán több a flitter, mint a textil, az élénk színek olyan harsányak, hogy még sötétben is rikítanának.

A kínai lányok körében közkedvelt a muszlin, hordják is minden lehetséges és lehetetlen alkalomra – munkába, esküvőre, bevásárláshoz és hegymászás közben – de tényleg. Nem sikerült olyan élethelyzetet találni, ahol legalább egy-két muszlin szoknyába, muszlin felsőbe öltözött lánnyal ne találkoztam volna. Rendszerint flitterrel, gyöngyökkel és strasszal is kombinálják. És az összhang „megőrzése” érdekében gyakran neon színű, gumi talpú tornacsukát, vagy szőrös csizmát viselnek hozzá.

Ugyanakkor aki elegáns, az viszont tökéletesen az. Finoman, visszafogottan, hűvös magabiztossággal – öröm rájuk nézni.

És a történet lezárásaként, íme néhány ár, a teljesség igénye nélkül:

Repülőjegy, Budapest-Shanghai, retur: 150,000 Ft

      Shanghai:

Múzeumi belépők: 8-20 RNB

Ebéd gyorsétkezdében, itallal: 13-35 RNB

Metro, feltöltő kártyás, távolság alapú számlázás, két hét alatt: 150 RNB

      Bali (helyi fizetőeszköz a rúpia, de sok helyen USD-ral fizettünk):

vízum, reptéren rendezhető: 25 USD

ország elhagyásakor a reptéren fizetendő kilépési illeték (???): 200.000 rúpia

Bali Brió teljes körű szolgáltatása (Blue Pointtól kikötőig, onnan hajóval Lembonganra, ott a motelig, majd ugyanez vissza a repülőtérig): 45 USD/fő

egész napos körutazás, bérelt kisbusszal és sofőrrel: 90 USD

belépők a templomokba: kb. 1,5 USD/fő

masszázs: 15 USD/fő

kerékpár bérlés (egész délutánra) 20.000 rúpia/fő

Bingtang sör, nagy üveges: 25-35.000 rúpia

egy tál finom és bőséges étel: 15.000 rúpiától (elegáns helyen akár 100.000-ig is)

egy pohár juice: 20-30.000 rúpia

szárong: 30-50.000 rúpia (reptéren a duty free shopban 150.000)
(1 RNB = kb. 37 Ft, 1 USD = kb. 11.500 indonéz rúpia, 2014. július)

Ezzel ez az utazás hivatalosan is véget ért.

Ui. Ha nem akarsz lemaradni semmiről, iratkozz fel az e-mailes értesítésre (jobb felső sarokban). Időnként kisebb kaliberű úti élményeimről is beszámolok.