Nepál 25. nap Dubai – Pozsony - Budapest

Dubaiban ugyanarra a viszonylag kicsi terminálra kerültünk, mint idefelé. 6 órát kellett itt éjszaka agyonütnünk. Karfával elválasztott kemény és hideg műanyag székek, jeges légkondi … nem igazán várakozásbarát hely. Végül találtunk egy kis elszeparált padlót az első üléssor és az ablak között.

Mi mindenre is jó egy szárong! Most éppen lepedőként szolgált. Közben zsákmányoltam egy prospektust is, ami szerint itt egy csomó szolgáltatás van, sleeping boxok, uszoda, játszótér... Félálomban ugrott be a megoldás, hogy mi ezek szerinte egy „fapados” váróteremben vagyunk, ami az olcsó járatok utasait szolgálja ki, de van itt valahol egy (vagy több) másik terminál, ahonnan a nívósabb gépek indulnak. Na, az ő utasaiknak járnak ezek az extra szolgáltatások!

Dubai repülőtér / Dubai airport

A müezin énekét reggel fél hatkor viszont nekünk is biztosították. Micsoda élet, tegnap reggel még egy hindu templom kolompolása ébresztett, ma egy müezin...

A tervezett beszállási idő 8:25-kor volt. Kb. fél 7-ig próbáltunk még pihenni, aztán már csak az indulásra vártunk. Megreggeliztük a tegnap vett sajt felét egy kis agyonmorzsálodó hájastésztával, megörültünk egy működő konnektornak, gyorsan feltöltöttük a telefonokat...

Kis késéssel, de végre beszálltunk a gépbe. Jó sokáig „taxiztunk” a kifutókon erre-arra, amíg végül a pilóta bemondta, hogy feltételezett műszaki hiba miatt elhalasztjuk az indulást. Vagy 20 percig üldögéltünk még a gépben, amíg kitalálták, hogy mégis inkább szálljunk ki.

Vissza a buszra, majd az érkezési kapuhoz, ismét átmentünk az ellenőrzésen. Minden alkalommal becsengett nálam a készülék. Korábban a külön fülkében meg is motoztak, de most már csak legyintettek rám. Igaz, a kezemben volt a "visszutas" kártya.  Visszakerültünk a terminálra, ahonnan elindultunk.

Útközben, még a buszban, amikor azt hittük, egyből egy másik géphez visznek, sikerült pár pillanatra elcsípni egy kósza wifit, és elküldeni egy rövid üzenetet, hogy ne aggódjanak az otthoniak, halvány gőzünk sincs, mikor érünk haza, de valami majdcsak lesz.

Megkezdődött az újabb várakozás, csak most már azt sem tudtuk, meddig fog tartani. Semmi infó, hogy mi lesz tovább. Kb. másfél óra múlva, miközben végig a hangszórókat figyeltük, Zsuzsa a tettek mezejére lépett, és az infopultnál mindenféle reklamációkra készült, de ehelyett azzal a hírrel jött vissza, hogy a 12-es kapunál van a beszállás, (a terminál másik végén), ha ugyan már le nem késtük a gépet. Lóhalálában sántikáltam utána az emberek között cikázva, de szerencsére a tájékoztatás lekésés fele csak rémhír volt.

Ott vártak az utastársaink is a kapu körül. Tájékoztatótáblán, hangosbemondón a járat jelzése továbbra sem volt, a kapu fölé sem volt kiírva, hogy innen megy a pozsonyi járat. Nem is tudom, honnan kellett volna tudnunk, hogy hol és mikor van a beszállás.

Megint buszra szálltunk, kivittek a világ végére, ismét becuccoltunk otthonosan a helyünkre. És tovább várakoztunk, mert az élelmiszer ellátmány még csak ezután érkezett, apró adagokban. Kb. még egy órát ültünk a szellőzés nélküli gépben, az Egyesült Arab Emirátus szabad, napsütéses ege alatt, mire végre elindultunk.

A kompenzáció ingyen kávé és üdítő, és ingyen mozi hozzáférés volt. Így legalább teszteltük a minőségét is. Csak annyit mondok, ha fizettem volna érte, nagyon elégedetlen lettem volna azzal, amit a pénzemért kapok. Viszont, csak úgy, mint idefelé, megkaptuk a szokásos repülős ebédet, igaz a második körben a kávéért már fizetni kellett volna – a Colát még akkor is ingyen osztogatták. Azt hittem volna, hogy pont fordítva lesz.

Pozsonyban kaptuk az üzenetet, hogy este 8-kor még megy egy vonat Budapest felé. Mivel 6 óra körül volt, nem is idegeskedtünk, komótosan begyűjtöttük a csomagjainkat, kisétáltunk a buszmegállóhoz, békésen megvártuk a buszt, és törtük a fejünket, mivel üssük agyon a időt 8-ig. Annál kellemesebben ért bennünket a hír, hogy a 6 órás vonat is késve érkezik, így még sikerült azt elcsípnünk, és fél 10-re már meg is érkeztünk a Keleti pályaudvarra.Lám csak, nem hiába mondta Zsuzsa még az elején, hogy azért választott engem útitársnak, mert én olyan szerencsés vagyok!

Nepál 1. nap Budapest – Pozsony – Dubai – Kathmandu

Napközben sűrűn, két óránként járnak vonatok Pozsonyba. Mivel nem tudtuk pontosan, hogy fogunk eljutni a vasútállomásról a reptérre, így egy korai vonatot választottunk és valóban, bőven jutott idő mindenre.

Pozsony nagyon udvarias kis város, közvetlen buszjárat van a pályaudvar és a repülőtér között. A 61-es busz 20 percenként jár és 1,20 euró (2016-ban) volt a jegyár. Mindjárt megvettük a visszafelé útra szükséges jegyeket is, hogyha úgy adódna, időt nyerjünk ezzel majd hazafelé jövet. Most így utólag belegondolva, nem is tudom, hol tudtunk volna buszjegyet venni a repülőtéren? Valami automatának csak kellett lennie.

Kellemes meglepetés volt, hogy a jegyet árusító hölgy magyarul szólt hozzánk, és még akkor sem rebbent a szeme sem, amikor kiborítottam elő az összes 5-10 centesemet, hogy abból guberáljuk össze a 4,80-at. Később, a hegyekben, sokszor áldottam magam ezért a mozdulatért, amivel jó néhány dekától sikerült megszabadulnom J

Mivel elég korán érkeztünk, üres repülőtér fogadott. A várakozás alatt úgy tűnt, nem túl sok érkező és induló gépük van, így aztán nem volt sor és tömeg, viszont minden alkalmazott kedves, mosolygós és előzékeny volt.

Pozsonyi repülőtér / Bratislava airport

Az olcsó repülőgépnek, persze, általában híg a leve. Arra fel is készültünk, hogy enni nem kapunk (annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor az első járaton mégis komplett ebédet tettek le elénk. Csak az italért kellett fizetni.)

Viszont költségcsökkentő tényező volt a lábtámasz, és az ülésre szerelt zseb, valamint az útitakaró hiánya. Ez utóbbi főleg induláskor hiányzott nagyon, amikor a legnagyobb teljesítménnyel nyomatják a légkondit, és még állítani sem lehet rajta. 

Persze fülhallgatót is csak pénzért lehetett volna bérelni, de mivel a legtöbb szórakoztató elektronikai rendszer amúgy sem működött, így ez nem volt gond. Zsuzsa monitorján azért tudtuk figyelni, hogy éppen merre járunk, ahhoz nem kell hang. 

Az út nagy részét amúgy is átaludtam, részben mert az előző napokban eléggé kihajtottam magam, részben, hogy így könnyítsem meg a szervezetem számára az időzónához való alkalmazkodást.

A dubai repülőtér terminálja meglepően szerénynek tűnt egy ilyen gazdag országhoz és nagy légiforgalomhoz képest. A visszafelé úton, amikor jóval több időt töltöttünk itt, jöttem csak rá, hogy a „fapados” terminálon vagyunk. Élőben ugyan nem sikerült látnom, de egy prospektusból kiolvashattam, hogy milyen luxus szolgáltatásokat kínálnak a másik várótermi részben. Játszótér, uszoda, alvófülkék… ami szem-szájnak ingere. 

Persze bő áruválasztékkal ellátott duty-free shopok nálunk is voltak. A turista minden szinten költi a pénzét. A kényelmes fotelekkel, klubhelyiség-szerűen berendezett dohányzó sem hiányzott. A zömében arab férfiak otthonosan elterpeszkedve beszélgettek, iszogattak, fújták a füstöt, miközben a nem dohányzó utazóközönség kényelmetlen műanyag székeken, nagy kabátban feszengett a jeges fuvallatú légkondicionálók alatt.

Valamiért nem tetszettem ennek a repülőtérnek. Ahányszor csak átmentem a fémdetektoron, mindig kiszúrt, pedig semmi fém nem volt rajtam. Viszont itt a személyi motozás nem mindenki szeme láttára történik, egy külön kis fülkébe tessékelnek be, ott tapogat végig egy hölgy, hogy van-e nálad rejtett géppuska vagy fém evőpálcika.