Megtett
táv/Daily distance: 20 km
A
nap fénypontja
Zsuzsa:
Nem volt biztos, de végül csak elértünk Kalopaniig.
Orsi:
1. Találtam egy ammoniteszt. 2. Egy fiatal, erős, ausztrál fickó mély átéléssel
mondta: Utálom ezt a hátizsákot!
The best part of the day
Susan: Arriving to Kalopani, after some uncertainty.
Orsi:1. I have found a piece of ammonites. 2. A young,
strong, Australian guy told us with deep empathy: „I hate this backpack!”
A
helyben elköltött reggeli miatt megint későbbre esett az indulás. Igaz, későn
is ébredtünk, 6 után. A mulatozás tegnap viszont csak kb. 10-ig tartott.
Mondtuk is reggel a tulajnak, amikor kérdezte, hogy nem zavartak-e nagyon, hogy
egy magyar este 10-kor még szinte bele sem kezd.
Ma
a poros országút helyett a turistaösvény mellett döntöttünk. Azt reméltük, hogy
a folyóvölgyet követi. A völgyben egy fő- és sok kis mellékágban folyt a folyó.
Közte kavicságy, amiben roppant szerencsével találtam egy kis darab amminiteszt
is. A szuvenir boltokban mindenfelé árultak hasonlókat (na, jó, sokkal
épebbeket), és mondták is, hogy itt helyben találják, de már a súlya miatt sem
akartam venni. Viszont, ha már ott kelleti magát a lábam előtt, mégsem hagyhatom
ott!
Valószínűleg
ezért kellett, a jelzést szem elől tévesztve, erre mennünk. Mert nem sokkal
ezután a fősodor végleg utunkat állta. Miközben visszafelé mentünk, láttunk
néhány turistát, akik éppen bevágtak az erdőbe. Egy kitaposott mellékösvényhez
jutottunk, úgy látszik, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik elkevertek errefelé.
Az erdőben aztán egy elágazásnál megint a rosszabbik énünkre hallgattunk, és a
folyó felett egy olyan kitett csapásra jutottunk, hogy inkább sürgősen
visszafordultunk róla. Ha már eddig nem kellett kockázatos helyeken járnunk, ne
pont most kísértsük meg a sorsot, hogy leesünk-e vagy sem.
Igazi turistajelzés /Sign made by a tourist |
A
másik irányba vezető nem-igazi-ösvény is eszementen meredek volt, de az legalább
az erdőben ment felfelé toronyiránt, amíg végül elérte a jelzett túrautat. Nagy
bánatunkra az is erősen felfelé tartott. Aztán meg meredeken le. Hiába írja az útikönyv,
hogy laza, szintes úton haladunk...
Változik
a vegetáció. Először az volt újdonság, hogy végre ismét látunk bokrokat, fákat.
A fenyők közé egyre több lombos fa is keveredik – de azért a melegebb
hőmérsékletet még nem igazán érezzük. Egy szakaszon összedobált kövek, kidőlt
fák mindenfelé, alighanem még a 2015-ös földrengés okozhatta, és azóta sem
jutott idő rá, hogy igazán megtisztítsák az ösvényt.
Ahol
a völgy kiszélesedett, és kicsit megemelkedett a folyószinttől, apró
településen mentünk át. Csak pár házból állt, de legalább kettő ebből is
guesthouse volt. A többiek, látszólag, a kertből meg az állataikból élnek.
Ha feltámad a szél / When the wind is blowing |
Bár
elhatároztuk, hogy legkésőbb 5-kor mindig leállunk, a körülmények időnként
közbeszólnak. A következő, kicsit nagyobbnak mondott faluban terveztünk
megszállni, de úgy tűnik, sikerült kifognunk (talán) az egyetlen olyan
települést, ahol nem kínáltak szállást. Így hát továbbvonszolódtunk Kalopaniig,
ahol szinte mindjárt a falu szélén egy roppan elegáns szállodára bukkantunk.
Mivel a szállás itt sem tűnt sokkal drágábbnak a többi helynél, maradtunk. A zuhany, WC csempézett volt (talán az egyetlen ilyen, amit Kathmandun kívül láttunk), tükörrel, meleg vízzel. A társalgóban puha, bőr ülőgarnitúra, súlyos, faragott asztalok és székek – de fűtéssel itt sem szolgáltak.
Kalopani, Nepal |
Mivel a szállás itt sem tűnt sokkal drágábbnak a többi helynél, maradtunk. A zuhany, WC csempézett volt (talán az egyetlen ilyen, amit Kathmandun kívül láttunk), tükörrel, meleg vízzel. A társalgóban puha, bőr ülőgarnitúra, súlyos, faragott asztalok és székek – de fűtéssel itt sem szolgáltak.
Az
étlapon, a megszokott menütől eltérően, különlegességeket is kínáltak. Lasagna,
gnocci és más egzotikus ételek kellették magukat. Még sültcsirke is, amiről Zsuzsa
álmodozik napok óta. Az én favoritom, amióta tegnap megcsapta valami hasonló illat
az orromat, a húsleves. Mivel azonban az árak is igen magakelletőek, például
egy adag Tandori csirke 3000 rúpia volt, így megmaradtunk a szokásos levesnél
és sült rizsnél, de egy lasagnát azért megengedtünk magunknak. Nem voltam
elájulva tőle. Szerintem teljesen almáspite íze volt. El is döntöttem, hogy
maradok inkább a helyi ételeknél, azokat sokkal finomabban tudják elkészíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése