Tegnap még ujjatlan nyári ruhában szaladgáltunk az utcán,
éjszaka aztán megjött a lehűlés. Reggel óta ömlik az eső, mintha dézsában
öntenék. Daniék fodrászhoz akartak menni, de végül úgy döntöttek, ki sem teszik
a lábukat. Megértem, én sem kívánkozom sehova. Olyan sötét van, mintha
legalábbis már este 8 óra lenne (vagy mostanában mikor van a naplemente utolsó
fázisa?). Szóval lazsálunk. Későn reggeliztünk, szerintem összevonjuk az ebédet
a vacsorával. Közben Kínáról szóló érdekességeket olvasgatok, és bíztatom az
égieket, hogy hozzanak jobb időt. Akár eshet is, de csak rövid ideig, aztán
legyen megint meleg, hogy felszáradjon. Nem is kívánok sokat, igaz?
***
Dani kínai tanárnője kiadta feladatul, hogy nézzen meg egy
bizonyos kínai filmet, lehetőleg az angol feliratok mellőzésével, és írja le a
tartalmát kínaiul. Úgyhogy délután nekiültünk ucsorázni és filmet nézni.
A békés halászfaluban a kislányát szórakoztató apukát 5 perc
múlva látványos vércsorgatás mellett bekapta egy tengeri szörny, amelyik aztán
megevett még két embert, hasonlóan szélesvásznú változatban. Mi meg csak
pislogtunk, hogy miért pont erre a horrorra esett a tanárnő választása?!?
Szerencsére később szelídült a történet, és csak időnként dobtak be egy-egy
erősen naturalisztikus részletet. Volt még benne a hal démonon kívül disznó
démon, démonvadászok és majomkirály is, és a keleti filozófiával sem
fukarkodtak. Összességében egész jó volt, jó néhány szellemes poénnal. Ja, és a
lényege az volt, hogy egy fiatal tanonc hogyan jut el odáig, hogy igazi
buddhista szerzetessé váljon. Hogy Dani hogy fogja ezt tartalmilag
összefoglalni, azt nem tudom. És mivel kínaiul írja, nem is fogom megtudni.
Este csak elmentek fodrászhoz. Igen, este. Hat körül
indultak, Sophie kb. negyed 10-re ért haza, de itt az ilyesmi teljesen
természetes a szolgáltatók körében. Első éjjel, amikor érkeztem, hajnali fél 2
körül láttam a taxiból, hogy az utca sarkon ott áll legalább 3-4 árus, akik
gyümölcsöt meg főtt kaját (levest, nyársra húzott sült húst, talán zongziit is)
kínál - és egész nagy vevőkörük is volt. Hogy kikből tevődik össze egy ilyen
éjszakai, az útpadkán üldögélő és „vacsorázó” vevőkör, azt sajnos nem sikerült
kiderítenem. Ja, és Dani mondta, hogy már nem jár alapból az a jó kis fejmasszázs a hajvágáshoz,
amit első itt létem alkalmával annyira élveztem. Úgy látszik, itt is egyre
üzletiesebbé (sablonosabbá) válnak a dolgok.
Vacsorára saját készítésű dumplingot, azaz gyúrt tésztába töltött zöldséges-húsos táskát ettünk.
Vacsorára saját készítésű dumplingot, azaz gyúrt tésztába töltött zöldséges-húsos táskát ettünk.
Készül a dumpling |
A nap megkoronázásaképpen este nekiálltunk kockázni. Olyan
jól elszórakoztunk vele, hogy majdnem éjfél lett, mire végre sikerült
abbahagynunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése