Kína 2017 – Guilin Park és Qibao Old Street

Tegnap nagy hangszóró próbálgatást, meg szervezési zajokat hallottam a közelből, aztán Dani felvilágosított, hogy a mellettünk lévő elkerített rész egy óvoda. Arra meg már magamtól is rájöttem, hogy akkor évnyitóra készülnek. Úgyhogy ma, amikor meghallottam, hogy felcsendül a zene, egyből összekaptam magam, és leszaladtam, hogy megnézzem.

Azt nem tudom, hogy a kicsik között mennyi volt a japán gyerek, mert még mindig nem tudom megkülönböztetni őket a kínaiaktól, de az biztos, hogy nyugati gyereket egyet sem láttam. Lehet, hogy mégsem ennyire nemzetközi ez a lakópark?

Viszont 6 európai kinézetű személy is nyüzsgött a gyerekek körül, 3 ővónéni és 3 óvóbácsi. Öten fiatalok voltak, és lazán el tudtam fogadni, hogy önkénteskednek világszerte, és most éppen erre vitte őket az útjuk. A hatodik viszont egy ötvenes férfi volt, akiről már kevésbé gondoltam volna ugyanezt. El is határoztam, hogy ha találkozom vele az óvodán kívül, leszólítom, és megpróbálom kifaggatni egy kicsit.

Maga a megnyitó nagyon hasonlított a nálunk megszokotthoz. Talán annyi különbséggel, hogy nálunk nincs hivatalos zászlófelvonás, amikor buzgó gyereklábak verik a díszlépést – katonásan, ceremoniálisan, de teljesen összevissza J

Viszont itt is szavaltak a gyerekek hosszabb-rövidebb verseket, miközben az anyukák és az óvónénik némán tátogva szuggerálták őket, és súgtak ha belesültek. A versek itt is arról szóltak, hogy de jó nekem, hogy óvodás lehetek, és papa-mama milyen büszke rám (a papa-mama részt tökéletesen értettem, a többi már csak feltételezés a szituáció alapján J). A vers hosszát persze az is befolyásolta, hogy hányszor akadt el közben a kis szereplő, esetleg mi volt a legnagyobb sebesség, amellyel egy szuszra el tudta hadarni, hogy aztán megkönnyebbült mosollyal visszaugrándozzon a helyére.

Évnyitó az óvodában

 A kulturális rész után a 6 külföldi előtornázott a gyerekeknek, akik több-kevesebb sikerrel, de osztatlan lelkesedéssel próbálták követni a mozdulatokat. Ezzel vége is lett az ünnepségnek. A gyerekek elvonultak az óvoda különböző részeibe csoportfényképezésre, a kerítés mellett kukucskáló anyukák meg lélekben elengedték egyetlen szemük-fénye kezét, és hazaindultak.

Guilin Park, Shanghai

Estefelé Sophie-val volt randevúm, így a délután egy részét egy útba eső parkban töltöttem. Parkot találni igazán nem nehéz errefelé, és mindegyik kellemes tartózkodási hely. A Guilin park a 12-es metró vonalán található. Az 1930-as években egy gazdag (egyes források szerint gengszter) kínaié volt, 1958 óta pedig állami tulajdonban van, és közparkként üzemel. A hagyományos kínai kertek minden jellemzőjét tartalmazza, kacskaringós ösvények, mesterséges dombok tetején kis pihenő pavilonok, csatornák felett átívelő, vagy cikk-cakkban áthaladó kőhidak, rejtett pagodák, mesterséges sziklaalakzatok, nagy szabad terek és kőpadok az elmélyüléshez. Simán elsétálgattam benne több mint egy órát, pedig nem tartozik a nagyobb parkok közé.

Viszont ez is tele van macskával. Eddig nem tűnt fel, de most úgy látom, hogy Sanghaiban rengeteg van belőlük mindenfelé. A lakóparkunkban is ott bujkálnak a bokrok alján, sőt vannak „sajátjaink” is. A mellettünk lévő ház földszinti erkélyen lakik három kismacska, akiket mindig megcsodálunk, ha arra járunk. Időnként kilógnak a teraszról, és felfedező utat tesznek – vagy csak egyszerűen élvezik a szabadság nyújtotta gyönyöröket.

A parkok pedig szinte elképzelhetetlenek nélkülük. Lelkes önkéntesek etetik őket, és, úgy tűnik, ez teljesen legális, és elfogadott dolog. Jön a nénike, a táskája tele macskatáppal, végigmegy a kerten, és a bokrok alján elhelyezett tálkákat feltölti élelemmel. A macskák közben ott dorombolnak a lába körül. Élvezik egymás társaságát, és azután mindenki megy a maga dolgára.

Én is, mert ideje volt indulni a találkára. A metrón álldogálva, érdeklődve vettem észre, hogy a mellettem lévő műanyag kapaszkodón egy angol nyelvű Walt Whitman vers díszeleg. Miután elolvastam, megnéztem a saját kapaszkodómat is, és – véletlenek már pedig nincsenek J - Petőfi egyik verséből állt rajta egy részlet, magyarul! Erre már vettem magamnak a fáradtságot, és, a többi utazó érdeklődő vagy értetlen tekintetétől kísérve, elsétáltam egy darabon a kocsi hosszában, hogy megnézzem, még mi érdekeset találok. Több magyar vers ugyan nem került a szemem elő, viszont találtam egy németet is a sok angol költő között. Két oldalt, az ülések feletti kapaszkodókon pedig kínai versrészletek díszelegtek. Így is meg lehet próbálni becsempészni a kultúrát az emberek fejébe J

Egy shanghai metrókocsiban - hol máshol? :-)

Kb. 8 körül értünk a Qibao Old Street-re, amely a tájékoztatók szerint az egyetlen épen megőrzött régi városrész Shanghai könnyen elérhető körzetén belül. Hogy egyetlen, azt ugyan megkérdőjelezem, mert számos régi utcával lehet még találkozni, de ezt kiemelték, és karbantartják – sőt a mellé épülő új részt is a régies stílushoz igazították – lévén turista attrakció. (A többieket meg egyszerűen csak sorsára hagyják, amíg lebontása nem kerülnek.)

Egy kis csatorna partján terül el. A másik oldalon, közvetlenül a víz mellett szintén van egy utcasor, ugyanebből az időből, de az már nem része a látványosságnak. Egyszerűen csak szegény, kopott és nagyon lehangoló. Az egyik „lakás”, ahova menet közben bepillantottunk, egyetlen szobából állt, amelyben két emeletes ágy, és egy asztal, azon néhány konyhai edény, jelentette a berendezést. Az emberek valószínűleg csak aludni járnak ide, az életük az utcán zajlik, mint a régi „szép” időkben.

Na, de minek járkál az ember ezen az oldalon, ha a másikat is csodálhatja, nem igaz? (Kivéve, ha tenyérjóslásra vágyik, mert az utca első háza pont egy tenyérjósé volt. A második meg egy tetováló szalon felirattal büszkélkedett. Amúgy pont olyan volt kívül-belül, mint a többi lerobbant lakás.)

QiBao Old Street  by night, Shanghai

A turistás oldalon viszont egymást érték az éttermek, kifőzdék, piros lampionfüzérek, bazársoron árult hagyományos kínai édességek és ajándéktárgyak – vásári bóvlikkal tarkítva. Ez újdonság volt számomra. Eddig, az ilyen régi városrészekben, más városokban járva, nem találkoztam még vigyorgó Minyonokkal és Disney-hercegnős hajpántokkal. A városon belüli mindent-a-kedves-vevőért bazárokban igen, de az ilyen helyeken megmaradtak a pecsétnyomók, kínai festmény másolatok, selyem táskák, legyezők és hasonlók mellett. Változik a világ!

A szentélyekben felfüggesztett kívánság táblácskák is modernizálódnak

És igen, itt, a  bazársoron is mindenhol lehetett fizetni alipay-jel! Az árusok csak előkapták a QR-kód leolvasójukat, rátartották a vevő telefonjára, és már kész is volt. Egyszerűbb dolog, mint tömött pénztárcával járkálni.