Kína 2017 – Hong Kong emeletes villamossal

Dani reggel ¾ 7-kor találkozott néhány kollégájával, hogy taxival, együtt menjenek az irodába, ahol aztán egész álló napon át üléseztek. Csak este fél 10 felé keveredett haza.

Én az emeletes villamost akartam kipróbálni, és mivel azt írja az útikönyv, hogy érdemes végigmenni az egész vonalon, mert remek városnéző túra, hát kisétáltam az egyik végállomásig, a Kennedy Town-ig. Ezzel kb. el is ment a délelőttöm, mivel közben persze minden utamba akadó látnivalót megszemléltem. A belvárosból kikerülve jobbára a való világot élvezhettem, helyiektől nyüzsgő, szűkebb utcácskákat, egyszerűbb lakókörnyezetet, hétköznapi használati és fogyasztási cikkeket árusító kisboltokat.

Rábukkantam a szárított és egyéb módon konzervált étkezési és gyógyászati célokat szolgáló, csak-a-jó-isten-tudja-hogy-mik utcájára is. Úgy nagyjából annyit mondhatok, hogy gyógynövények, bogyók, hal, rák, polip, gyümölcsök, gomba, cápauszony, szarvasagancs, rinocéroszszarv kellette magát minden boltban. A kínálatnak maximum a negyedét tudtam értelmezni, a többiről halvány fogalmam sem volt. De biztos, hogy nagyon hasznosak, mert némelyiket igencsak komoly összegekért vesztegették.

Szárított cápauszonyt adok és veszek

A végállomáson boldogan rogytam le egy (az igazat megvallva igencsak kényelmetlen) ülésre. Természetesen az emeleten, hogy kb. 1 órás villamosúttal tényleg átszeljem az egész szigetet. Ennek a járatnak az a különlegessége is megvan, hogy a világon az egyetlen olyan villamoshálózat, amelynek minden villamosa emeletes. Nem csak egy vonal van, kiágazik néhány mellékvonal erre-arra, úgyhogy nagyon sok villamos közlekedik, van, hogy 3-4 is összefut egyszerre. Néha annyira egymás nyomában járnak, hogy a piros lámpánál akár át is nyúlhatnék az egyikből a másikba. Aztán valamelyik egyszer csak elkanyarodik, és megint kiürül a pálya.

Emeletes villamos, Hong Kong

A végállomástól ismét gyalog indultam visszafelé. Igaz, a villamosból is sok érdekeset meg lehet figyelni, de mégis az emberek között haladva az igazi. Persze ez megint a külváros. A házak itt is ugyanolyan magasak (vagy tán még magasabbak is, hiszen az újakat mindig a város szélén építik, és már nem ritkák az 50-60 emeletes tornyok sem), csak kevésbé vannak jó állapotban, a boltok kínálata is egyszerűbb, és elvétve látni csak turistát. Viszont számos különféle iskolai egyenruhában gyönyörködhettem. A kedvencem a fehér ing, fehér szoknya/nadrág volt. Képzelem a kedves anyukák hogy örülhetnek neki. Persze lehet, hogy ez pont egy elitebb iskola egyenruhája, ahol úgyis a háztartási alkalmazott dolga a mosás.

Iskolabusszal viszik haza a kicsiket

Nagyon sok idős embert, főleg nőket láttam az utcákon, parkokban, villamoson. Többnyire fiatal kísérővel, akiről látszott, hogy fizetett gondozónő, de sokszor tűnt úgy, hogy egyben olyan „barátnőféle” is. Többször is láttam, hogy a parkban találkoztak idős dámák, és a gondozónőikkel együtt csiviteltek a padon.

Azért egy pár megállót csak metróval tettem meg egy kietlenebb szakaszon, mert már kezdett elkopni a lábam. Aztán mégis egy megállóval előbb felszínre jöttem, hogy a tengerparton sétálják vissza a kompig. Gondoltam én. De nem olyan egyszerű ám szűk utcákon, a felhőkarcolók között tájékozódni. Megtettem néhány tiszteletkört, mire végre sikerült távolabb megpillantani egy olyan toronyalakzatot, amely alapján aztán be tudtam tájolni magam, hogy végül hazaérve egy pohár jeges ásványvízből merítsek erőt az esti attrakcióhoz, a fényshow-hoz.

Az éjszaka fényei, Hong Kong

Kellemes helyzetben voltam, mert a show nagy része ugyan a szigeti felhőkarcolók kivilágításával zajlik, viszont a látványt (és a zenét) erről az oldalról lehet legjobban élvezni – még úgy is, hogy a párás levegőben egy kissé elmosódottak voltak a játékosan mozgó fények.

Egy ilyen elegáns szállodának természetesen konditerme és medencéje is van. Ez utóbbi szauna közeli légköre ugyan nem vonzott, Dani viszont az esti munka után még felvonult edzeni egyet.