Moldovától Dinkelsbühlig - Kreatív vásár után kirándulás az ördög szószékére

 

Ma hajnalban búcsút vettünk Mátétól. Illetve én például már tegnap este búcsút vettem tőle, hogy ma ne zargassam a hajnali készülődései közben (mert amúgy reggel fél 6 körül általában már ébren vagyok, és írom a naplót). Ági és Dutyi kivitték az állomásra, és vártuk tőle a híreket – a müncheni állatkertről. Mert azért (is) indult ilyen korán, hogy út közben még oda is beugorhasson.

Jelentem, ott is látott sörényes farkast. Bár nem mutogatták magukat teljes pompájukban, mint a korábbi helyeken, de azért a fűben heverészve egyszer még a fejüket is felemelték.

Mi egy kreatív vásárral kezdtünk, aminek a hirdetését két napja láttuk a városban. A szokásos vásár volt, sok asztal, még több néző. Meglepően sok pecsétnyomót láttunk, legalább 4-5 standon kínálták őket nagy választékban.

 

Pecsétnyomók minden mennyiségben

A másik jelentős vonal a textil volt – táskának és patchworknek való egyaránt. Még olyan textileket is lehetett kapni, amelyekre előre rá voltak nyomva a kivágandó darabok, így a szabásmintával nem is kellett bajlódni, gyorsan neki lehetett kezdeni a varrásnak. Az egyik ilyen nem is csak egy táskát, de egy egész szettet kínált így, előnyomtatva – útitáskát, neszesszert, telefonnak való oldaltáskát.

A legérdekesebbnek viszont azt a holland standot találtuk, ahol valóban minimális pénzekért lehetett mindenfélét (főleg papír barkácsárut) kapni. Mesélte a hölgy, hogy majdnem minden hétvégén mennek valahova – és fel is sorolt mindenféle no-name településeket. Amiben nem csak az az érdekes, hogy ez nekik, ennyi utazgatással megéri, hanem az is, hogy milyen kultusza van itt még a kreatívkodásnak, hogy ennyi helyen tartanak ilyen rendezvényeket.

 

Szőlőmaggal töltött hűtő/melegítő párnácskák.
De a szőlőmag akár magában is kapható.

Vásárlátogatás után hazaugrottunk ebédelni. Finom spenótos, tonhalas tésztát ettünk, aztán útra keltünk lemozogni. Egy kedvelt kirándulóhelyre autóztunk el, ahol először a helyi kisvendéglő túrótortáját teszteltük, azután nekivágtunk a hegyoldalnak. Én ugyan úgy értettem, hogy valami várromhoz megyünk, de a vége egy kilátópont lett, a Teufelskanzel, azaz az ördög szószéke. És az ördög tényleg megkörnyékezte a fiatalokat, akik, természetesen, a védőkorláton kívül ülve lógatták a lábukat a szikláról. Erról ugyan nincs képem (személyiségi jogok is vannak a világon, és amúgy sem jutott eszembe, hogy lefényképezzem), de a tájképet megörökítettem.

 

Kilátás a Teufelskanzelről

A séta külön érdekessége volt, hogy valaha a gerincen húzták meg a Kelet- és Nyugat-Németország közti határvonalat, s mivel a mi ösvényünk is ott vezetett, hát végig a régi határkövek mentén sétáltunk. Lehetett nosztalgiázni az egykori játékot játszva (akkoriban, persze, szigorúan csak szocialista államok, pl. Csehszlovákia és Magyarország között)– egyik lábam itt, a másik ott.

 

 #kreativ vásár #Göttingen #Teufelskanzel #határkövek #Moldava #Dinkelsbühl #MoldavátólDinkelsbühlig