2013. március 30., szombat

Az utazás 1. rész

Itt ülök Seremetyevon, és múlatom az időt.
A gépünk elvileg 23:35-kor, gyakorlatilag 00:30-kor indult a Ferihegyről.
A tervem az volt, hogy az 5 órás repülőút alatt jól kialszom magam, de alig hunytam le a szemem, amikor a gép nagy zökkenőkkel már földet is ért. Kellett egy kis idő az álmos agyamnak, amíg eszembe jutott, hogy hát persze, Moszkvában három órával több van, mint Budapesten, a jegyemen meg minden indulást és érkezést helyi időben adtak meg.
Ezzel együtt még mindig hihetetlen, hogy hetven perc alatt elrepültünk Budapestről Moszkvába - és ebbe az időbe még két ételosztás is belefért (na, jó, az első "csak" ital volt). És még aludtam is.
Ráadásul a késés ellenére a kiírtnál negyed órával korábban érkeztünk.
Vagy nagyon jó szelünk volt, vagy már eleve beleszámolják ezeket a késéseket is az érkezési időbe :-)
És most, mint már írtam, itt ülök Seremetyevon, és múlatom az időt.
Az előbb még feküdtem, mert egyenlőre kevés az utas, és sok a pad, jut mindenkinek,
 aki akar és tud aludni.
Kicsit foghíjasan állnak a székek, meg a huzat is jön be az ablakoknál, de hát kicsire nem adunk. Egy jó órácskát én is szundítottam.
Csak közben kivilágosodott, ráadásul a nap is süt, úgyhogy kipattant a szemem (meg amúgy is elegem volt a repülőtéri vadromantikából. Majd alszom inkább a repőlőn.)
Kilátok innen a repülőtér betonjára. Olyan az egész, mintha alaszkai, füves, vidéki reptéren lennénk. Mindent hó bort, és hatalmas kupacokban áll a sóder meg zuzalékkő mindenfelé. Köztük egy-egy repülőgép is. Hogy hogy fognak kievickélni a kifutókra?!? Kiváncsi vagyok, mennyit fogunk gurulni a földön. Innen, ahol ülök, még egyetlen gépet sem láttam se fel-, se leszállni, Csak egy felvezető pálya van, amelyik hómentes.
Lassan ébred a repülőtér. Nyitnak a du.ty free shopok, nyitogatják a szemüket az alvó utasok, megjelennek a takarítónők.
A gépem 10:50-kor indul tovább. Addig bőven van időm,hogy sétáljak még egy kört a terminálban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése