Személyes élmények, tapasztalatok, pillanatképek Szingapúrból, ahol főállásban 2 éves unokámra vigyázok.
*****
Az első benyomások
A szingapúri repülőtéren, az
érkezési oldal közelében van egy kupolaszerű építmény, amelynek a falai körbe végig
növényekkel vannak borítva, és hozzá mindenfelé kis vízesések csordogálnak. Hát
persze, hogy itt kezdtük az országnézést!
Ricsi unokám addigra már teljesen elfogadott, így kézen fogva mentünk megcsodálni a látnivalókat, sok-sok másik turistával együtt, akik mind a zöld dzsungelben elhelyezett különböző rajzfilmfigurák és jelenetek között fényképezkedtek. Körbesétáltunk a birodalom aljában, megcsodáltuk az impozáns benyomást, de alapos körülnézésre most persze nem is gondoltunk, inkább gyorsan beterveztük, hogy ide még visszajövünk – csomagok nélkül és kipihenve.
A repülőtér Szingapúr keleti
szélén helyezkedik el, a központi részig, ahol lakunk, kb. fél óra alatt értünk
el taxival. Persze tágra nyitott szemekkel néztem a várost, és próbáltam
magamba szívni minden érdekességet. Egy darabig egy tengerparti sétány mellett
haladtunk, aztán, ahogy beljebb értünk, kezdtek jobban megszaporodni a házak, az
út mindkét oldalán.
Szingapurról még biztosan fogok véleményt formálni. Az első élményem viszont
kicsit olyan volt, mint amikor a Mona Lisát élőben megláttam. Egészen más, mint
elképzeltem. Az csak egy, hogy a képeken mindig süt a nap és ragyogó kék az
ég... De felhőkarcolóból sincs ANNYI, amennyit én elképzeltem. Megvannak még a
régi koloniális stílusú házak is - méghozzá, amelyeket eddig én láttam, szép
állapotban. És ezek között dugják ki a fejüket a toronyházak. Barátságos városka
– elsőre ez a jelző jutott eszembe róla. Nincs zsúfoltság az utakon, szellős az
elrendezése, sok a zöld az épületek között. Nem éreztem azt nyüzsgést, tömeget,
ami a világvárosokat jellemzi (akár pozitív, akár negatív értelemben). De az is igaz, hogy a repülőtértől a
szállodáig még csak egyetlen szegletét ismertem meg.
A taxiból kiszállva egyenesen a játszótéri csúszdánál találtam magam, mivel Ricsi az én jelenlétemhez is ragaszkodott – és hát ki tud ellenállni egy ilyen kérésnek! Aztán megebédeltünk egy olaszos pizzériában - és csak ezután tettem be a lábam először a jelenlegi lakásba :-D
Ahonnan aztán hamarosan indultunk is tovább. Daniéknak
még mindenféle adminisztrációs ügyeket kellett intézniük, de meglepően gyorsan
ment – és a tágas váróteremben játszótér is volt, bár Ricsi inkább az autókat,
buszokat nézegette az ablakon keresztül.
Utána meg a Fort Canning parkban sétáltunk egyet. Minden
hintára felültünk, és minden érdekes trópusi növényt megcsodáltunk (lehet
találgatni, hogy melyik programot ki javasolta :-D ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése