Moldavától Dinkelsbühlig - Irány Göttingen

 

Reggel hamar összeszedelőzködtünk, és már indultunk is. Bár messze nem olyan korán, mint a „lakótársaink”, akik mind építőmunkások voltak. Este, amikor megérkeztünk, már ott sörözgettek az udvarra kitett asztalok mellett, reggel viszont nyomukat sem láttuk, se nekik, se az autóiknak. Sőt, hangjukat sem hallottuk, se este, se reggel – nagyon úriemberek voltak.

Az első – terven kívüli - megállónk Arnsteinben volt, ahol észrevettünk egy szép várromot, úgyhogy gyorsan felkaptattunk, hogy közelebbről is megnézzük. A legérdekesebb az egyik őrtorony volt. Félig leomlott, de olyan formában, mintha kettévágták volna, és remekül lehetett látni a fal mentén körbefutó lépcső szerkezetét.

                                                                      Arnstein, őrtorony

Volt egy fő vár(rom)épület is, és utólag, már lentről, láttuk, hogy még egy külön „teraszos” rész, várudvar(?) is tartozott hozzá, de, úgy látszik, az odavezető utat benőtték a bokrok, mert egyáltalán nem tűnt fel.

Mindenesetre a várhegy aljában gondosan figyelmeztettük egymást, hogy a kölcsönzőből (nem) vételezett túrabotokat tegyük gondosan vissza a helyükre.

 

Túrabot kölcsönző

A napi fő úticélunk Halberstadt volt. Persze itt is csak egy parkolóházban tudtunk helyet találni, de megérte. Mindjárt egy érdekes táblába botlottunk.

 

Női parkolóhelyek

Némi töprengés után arra jutottunk, hogy szőke nőknek foglalt parkolók – bár nem tűntek szélesebbnek a többieknél (nem a szőke nők, hanem a parkolók). Később, a barátainktól megtudtuk, hogy minden nő használhatja, nem csak a szőkék. Biztonságosabbak a többi parkolóhelynél, közelebb vannak a kijárathoz, jobban megvilágítva, bekamerázva, ilyesmi.

Maga a parkolóház egy pláza legfelső emeletén volt – és persze csak a plázán keresztül lehetett kijutni belőle. Úgyhogy gyorsan kihasználtuk az alkalmat és megebédeltünk, közben megállapítottuk, hogy ez a hely már önmagában is remekül ábrázolja Németország erős elöregedését. Rengeteg idős ember sétálgatott fel-alá, rolátort tologatva. Beszélgettek, nézelődtek, kávéztak. Utólag láttuk, hogy minimum két nagy öregek otthona is van a közvetlen közelben – valószínűleg ez is hozzájárult.

Mi azonban plázajárás helyett inkább a régi városközpont felé vettük az irányt. Találtunk egy román korinak kinéző templomot, aminek a két tornya között ott kínálta magát egy átjáró folyosó is, de sajnos nem lehetett bemenni. Úgy tűnt, teljesen használaton kívül van. Nem csak egy nyitott (vagy nyitható) ajtót, de még kiírást (pl. miserendet) sem találtunk rajta.

A következő templom már egy gótikus dóm volt, erősen renoválás alatt. A Dome/Schatz kiírások alapján először úgy értelmeztük, hogy csak belépőjeggyel látogatható, de aztán kiderült, hogy van a Dome és van a Schatz, azaz a kincstár. Ez utóbbit úgy hirdették, hogy a Vatikán után a második legnagyobb egyházi kincsgyűjtemény – de még ezzel sem tudtak becsalogatni bennünket. A templomot azonban töviről-hegyire megnéztük – a kerengőjével és az oromzatról, renoválás céljából leszedett szobrokkal egyetemben.

 

Szobrok a templomban

Aztán beugrottunk a Stadtmuseumba – és eltöltöttünk benne több mint három órát! Mindenféle állandó kiállítások voltak benne, a város történetéről és a 2. világháború utáni újjáépítésről, a múzeumi kutatásokról, a 70-es évek relikviáiról (pl. Sandmänchen és Zuckertüte). 

Volt egy karikatúra kiállítás is a környezetvédelemről – néhány valóban szellemes és/vagy találó ötlettel. Persze amikor az ember 30 viccet lát ugyanabban a témában, egy idő után már kevésbé fogékony rájuk.

 

Fiúk, lányok! Legyetek nagyon ízletesek. Csak így tudjuk 
visszaadni nekik a mérget, milligrammról, milligramrra

 

 

Gyalog az iskolába?
Ebben a forgalomban? 

Külön érdekesség volt egy másik ideiglenes(nek tűnő) kiállítás, amely az apokalipszistól az eufóriáig (azaz a második világháború legutolsó napjaiban történt totális lebombázástól a Németországok egyesítéséig) kísérte végig a város életét. Fotókiállítás volt, de nem összefüggő formában, hanem mindenhol felállítva néhány paraván, ahol éppen volt hely. Kicsit meglepő volt a velocipéd mellett egy lebombázott ház fényképe, aztán a régészeti leletek mellett néhány kép a sikertelen szökésekről Nyugat-Berlinbe. De hamar ráállt az ember agya erre a koncepcióra is.

A legfelső emeleten még megcsodáltunk egy teljesen berendezett patikát, és ismét tudatosították bennünk, hogy a világ első benzinkútja egy patika volt, mert az első Ford-modell, amelyikkel Bertha Ford valóban megtett egy hosszabb utat (a férje tudta nélkül!) a patikában kapható foltbenzinnel (Ligroin) üzemelt.

A hosszas múzeum- és városnézés után Wernigerodeben már csak egy gyors sétára volt időnk. A híres városháza, amire Ági nagyon fente a fogát, sajnos nagyrészt körbe volt állványozva, és eltakarva. Viszont a templom tornyán – hosszas nézelődés után - sikerült felfedeznünk a vércsefészket.

 

Wernigerode

Maga a városka igazi, gyönyörű, favázas házakból áll, nem csak egy szűk kis főtér, de az összes mellékutcák is csupa ilyen házakkal van tele. És remek zsánerszobrokat láttunk, a lámpagyújtogatótól kezdve a fenyőtobozt gyűjtögető lányig. Gyakran ezekből a szobrokból lehet a legjobb néprajzi, történeti ismereteket szerezni.

 

Tobozgyűjtő lány

Az autópálya helyett egy kisebb utat választottunk, végig keresztül a Harzon. Nagyon szép volt a tavaszi erdő zöldje. Csak a nagy területeken fogpiszkálókénk sorakozó elhalt fenyőerdők szomorították el az embert.

Valami bogár tesz tönkre hatalmas területeket. Persze próbálnak tenni ellene, de nem nagyon sikerült. Más állatok viszont az emberek jó szívére és józan eszére apellálnak, amikor azt kérik, hogy hajtsunk már kicsit lassabban.

 

Kérjük, lassabban!

A barátaink már nem győzték kivárni az érkezésünket. Előzőleg megbeszéltük, hogy nem jövünk 7 óra előtt, mert ők is csak addigra érnek haza, és ezt mi annyira túlteljesítettük, hogy csak valamikor fél 9 tájban érkeztünk meg.

Nagy volt az öröm, és finom volt a meleg gulyásleves meg az aranygaluska.

#Arnstein #Halberstadt #Wernigerode #környezetvédelem