Nepál 14. nap / 11. túranap Charabu (4230 m) - Muktinath – Kagbeni (2800 m)

Megtett táv/Daily distance:  12 km

A nap fénypontja

Zsuzsa: jól kinéző, meleg takarók

Orsi: Muktinath hangulata, a vidám turisták, a nyüzsgés

The best part of the day

Susan: nice looking, warm blankets

Orsi: the atmospere of Muktinath, the happy tourist, the milling around

Indulás: 7:22

Érkezés: 15:45

Vacsora: … NPR).

Szállás: … NPR/szoba/éj

Utólag visszagondolva, már tegnap is szeles volt a lefele út, de nem értünk rá az időjárással foglalkozni, volt elég bajunk anélkül is. Éjszaka viszont arra ébredtünk, hogy nagyon dudál a szél. Igaz, hogy maga a tetőszerkezet kialakítása is olyan volt, hogy ráerősített a hangra, de ezzel együtt is szembesülnünk kellett a szomorú ténnyel, hogy bizony hideg szél fúj odakint. Mivel tudtuk, hogy az árnyékos hegyoldalon fogunk menni, ismét a teljes tegnapi ruházatunkat (lényegében a teljes ruházatunkat) magunkra kaptuk.

Lássuk csak: aláöltöző (nadrág és felső), vastag nadrág, azon esőnadrág (szélvédő és hőszigetelő). Hosszú ujjú póló, ing, két pulóver, pehelymellény, pehelykabát, vastag szélálló esőkabát. Sál, téli sapka, kesztyű. Tegnap a mellény kivételével a teljes felszerelés végig rajtam volt. Ma, amikor végre átértünk a napos oldalra, több réteg is hirtelen lekerült rólunk. De azért reggel, indulásnál még nagyon jól esett.

Muktinath, Nepal

Kb. 1 óránkba került, amíg világosban eljutottunk Muktinathig. A jelzés sem volt egyértelmű, de ez fényes nappal sokkal kisebb gondot jelentett. Mindenesetre utólag is örültünk neki, hogy előző nap utunkba került az a pár házacska.

Muktinathban hirtelen visszatér a civilizáció. Innen már ismét vezet igazi országút(nak kinevezett út) lefelé. Mivel egy híres hindu templom is van itt, óriási a vallási turizmus. A település utcáin egymást érik a turistabuszok, a túramotorok (milyen remekül lehet bőgetni őket!), a bérelt dzsipek, a menetrendszerű buszok. Az idelátogatók zöme már nepáli és indiai. A hágó felől érkező turisták hamar tovább is mennek, és sokan a következő városkában, Jomsomban, már repülőre is szállnak. Megmászták a hágót, minek strapálnák magukat az út hátralévő részével. Az utcán hömpölygő emberáradat már nem bakancsot és szélkabátot visel, hanem ismét a színpompás helyi viseletekben hullámzik fel-alá.

Muktinath, Nepal

Francia Riviera, nepáli módra / French Riviere, Nepalese-wise

Igazi turizmusra épült település. A hegyről úgy nézett ki, mintha egy hatalmas iparnegyedhez közelednénk. Félkész szürke épületnyúlványok mindenfelé. Közelebbről aztán kiderült, hogy építkezési lázban van az egész város, egymást érik a szállodák, de ezek az új épületek is annak készülnek. Itt minden a turizmusról szól. Rengeteg az utcai árus, szinte minden második bolt előtt van egy kirakott asztal helyi szőttesekkel, kasmírsálakkal, Thorung La feliratú kötött sapkákkal és réz szobrocskákkal.

Itt készülnek az eladásra szánt sálak / Hand-loom for weaving scarves for sale

Összevont reggeli-ebéd címén kihasználtuk a netet, és gyorsan tájékoztattuk otthon maradt szeretteinket, hogy szerencsésen túléltük a hágómászást. Aztán tiszta lelkiismerettel nekiestünk a szárított gombalevesnek és a mousakának, ami gombás, sajtos paradicsomos krumplit takart. Finom volt.

Mousaka

Az előző napi kalandok után az úton mentünk Kagbeni felé. Rettentő poros. Az országút csak be van vágva a hegy oldalába, semmi kövezés, pláne aszfaltburkolat. (Igaz, most építik az út mentén a vízelvezető csatornát). Esős időben jól kijárják a buszok az utat, úgyhogy mély árkok jelölik a nyomvonalakat, amikben azonban nagy darab kövek éktelenkednek, az út többi részéhez hasonlóan.

Itt motorral közlekedni legalább olyan extrém sport, mint a bunji jumping vagy a felhőkarcoló mászás. Láttunk néhány esést is, de rendszeresebb, hogy csak kifarol a motor, és még időben meg tudják állítani. Ilyenkor (vagy ha esze van, már előbb) az utas leszáll, és előre sétál odáig, ahol már megint kissé simább az út. A vezető meg lassúbb tempóba próbál meg ismét átjutni az akadályon (ami rendszerint vízátfolyással is párosul, csak hogy még izgalmasabb legyen a történet).

Persze ez azt is jelenti, hogy ha jön egy (vagy több) motoros, esetleg autó vagy busz, akkor a gyalogosnak félre kell húzódnia – már, ha éppen van hová. Mert azért annyira nem szélesek az utak. Hajóvonták találkozása sok helyen tilos. Vagy csak mi hisszük. Ahol azt gondolnánk, hogy egy kocsi is alig fér el, ott ők ügyesen elevickélnek egymással szemben. Aki nagyon türelmetlen az néha előzni is megpróbál, ami szintén izgalmas látványt nyújt időnként.

Közben ismét feltámadt a szél. Nem elég, hogy a port kavarta, de olyan erős volt, hogy időnként zsákostól megdobott. Kemény munka volt a haladás. Még szerencse, hogy közben volt néhány alkalom egy kis spontán pihenésre. Például, amikor egy csoport fiatal motoros megkért, hogy … fényképezzük le őket? Nem nyert, minket akartak lefényképezni magukkal! Ilyet eddig még csak Kína belső részein tapasztaltam. Nepálban eddig úgy tűnt, hogy van elég turista ahhoz, hogy ne legyünk érdekesek.

A falu szélén kerestünk szállást, hogy másnap kevesebbet kelljen visszafelé, az országútig gyalogolni. Csuda egy elegáns helyre kerültünk. Itt már ügyeltek a társalgó dekorációjára is, és ígértek fűt-fát – de a „hot shower” legfeljebb melegecske volt, és a wifi is csak hébe-hóba működött.

Viszont miénk lehetett a „legutolsó” üres szoba. Még konnektor is volt benne, bár használni nem sikerült, valami baj lehetett a csatlakozással. Sebaj, úgyis várni kellett a kajára, közben a telefonokat is töltöttük.

Itt is akadt beszélgetőpartner. Egy holland család, apa két huszonéves fiával. Az idősebb fiú már évek óta Ázsiában él, hol ebben, hol abban az országban, most éppen Kambodzsában, a saját szállodájában dolgozik (egy társával üzemelteti). Ő is szakács, mint a belga férfi, akivel a hágó előtt beszélgettünk. Számára ez bizonyára általában is megkönnyíti a munkaszerzést, ugyanúgy, ahogy az angolok, amerikaiak, is mindig találnak maguknak nyelvtanári állást, ha pénzre van szükségük.

Kagbeni, Nepal

Lesétáltunk a faluba. Az országútról egy középkori francia templomra emlékeztető épület hívja fel magára a figyelmet, magában a faluban viszont ez már annyira nem szembeötlő, hogy alig találtuk meg. Az egész falu dimbre-dombra épült, a sok szinteltolódás és a keskeny utcácskák miatt minden egymásra települ, az erőd (mert végülis az volt) alig válik el a többi háztól.

Muktinathban még sima földút vezetett a városon keresztül, itt viszont – és innentől lefele Naya Pulig, ahol elhagytuk ezt a területet – szinte minden falu főbb utcái és a kivezető utcák is egész sokáig terméskővel vannak kirakva. Ez önmagában is nagyon rendezett külsőt biztosít egy-egy településnek.

 Sok a boltocska, de már nem minden a turistákról szól. A vegyesboltok kínálatában megjelennek a hétköznapibb dolgok, lencse, rizs, iskolai füzet, gyerekruha. Úgy tűnik, itt állandóbb életformára rendezkedtek be, nem csak a turistaszezonban laknak itt.

A lábam egyre jobban fáj. A dolog úgy működik, hogy már egész rövid, akár fél perces pihenő után is nem tudok ráállni, kell neki 20-30 kísérletező lépés, amíg a fájdalom eltompul valamelyest, és elindulhatok – lassan, óvatosan figyelve arra, hogy hová is lépek.

Lelkesen használom a túrabotokat. Valamelyest segítenek a súly átvételében, és az egyensúly megtartásában is, amire olykor nagy szükség van. Már máskor is megfigyeltem, hogy minél óvatosabban igyekszik menni az ember, annál könnyebben kibillen az egyensúlyából. Amikor csak zsigerből teszi egyik lábát a másik elé, akkor a teste magától is pontosan tudja, mit kell csinálnia.

Ez a lábfájás az egész további utunkat meghatározta. A sebességünket most már ez lassította, viszont pihenni nem nagyon akaródzott, mert utána még fájdalmasabb volt az indulás. Út közben eddig is főleg az ösvényt néztem, de most már szinte egyfolytában lefelé fordítottam a tekintetemet, hogy elkerüljem a kiállóbb köveket.

Kellemes változatosság volt, ha hosszabb időre megálltunk valahol, és lekerült a hátizsák a hátunkról. Zsák nélkül a lábfájás is elviselhetőbb volt, jóval felszabadultabban tudtam élvezni a látványt. Például az esti falunézéseket – mindig szeretem figyelni, hogy milyen az élet máshol, mit a hasonlóságok, különbségek, mi az, ami figyelemfelkeltő vagy mosolyra derít.

Kőkerítéssel védett szántóföld / Fieldland with stone fence