2018. december 2., vasárnap

Bribie Island, aztán irány Magyarország!


Nehéz volt a reggeli tevékenykedés. Utoljára ültem ölemben a laptoppal a széles franciaágyon, és figyeltem a pulykák mozgolodósát, miközben a blogomat írtam.
Utoljára kukkantottam be a függöny mögé, hogy találkozzak a denevérünkkel, utoljára készítettem szódát az automatával…

Indulás után még összefutottunk Lisával, aki a falu másodpostása, és hetente egyszer-kétszer beugrik az igazi postás helyett, hogy neki is legyen szabad napja. Most is éppen munkában volt, tele volt az autója levelekkel, csomagokkal – és az elengedhetetlen filctollal, amivel a barátok postai küldeményére szokott egy-egy smiley-t rajzolni. Ez ám a személyre szóló szolgáltatás!

Bribie Island-ra készültünk, csak előtte még megfuttattuk a kutyákat – akik szintén velünk jöttek, mert Laciék hazaérkezése nagyon későre volt várható – egy szabad tengerparton. Duke ugyan inkább a szárazföldön rohangászott, Asha viszont lelkesen vetette bele magát az apány miatt visszamaradt pocsolyákba, hajkurászta a madarakat, száguldozva fröcskölte a vizet szanaszét.

Mi meg a rákhadseregekkel szórakoztunk. 1-2 centis apró rákok hatalmas tömege szedte szaporán a lábát, aztán hirtelen irányt váltottak, és másfelé szaladtak tovább. Ha az ember nagyon közel ment hozzújuk, és “üldözte” őket, akkor pillanatok alatt beásták magukat az iszapba. Remek játék volt :-)

Apró rákok garmadája

Hé, ne szaladjatok el!

Sue a hídon ment át a szigetre a kocsival meg a kutyákkal, de nekem Laci tartogatott még egy kalandot. Kajakkal szeltük át a kb. 1 km-es tengerszorost. A két szélén egész csendes volt a víz, középen azért alaposan megcsapkokdtak minket a hullámok. A fő áramlatban pedig hirtelen egész rakás medúza között találtuk magunkat, Másfél-két tenyérnyi, égszinkék állatokkal volt tele a víz. Olyan mennyiségben úszkáltak körülöttünk, hogy még az evezés is nehézséget okozott, folyton beléjük ütköztünk. Csoda, hogy egyet bele nem lapátoltam a mögöttem ülő Laci ölébe!

Medúzák, apálykor, a szárazföldön rekedve

Kajakozás medúzák között

Ausztráliában nem a nagyvadak a legveszedelmesebbek, sokkal több gond van az apró élőlényekkel. Három héten át tele voltam mindenféle viszkető és dagadó csípésekkel, nem is vettem észre, hol szereztem őket, csak azt észleltem, hogy megint új helyen vakaródzom.
Na, itt a szigeten, gyorsan még szereztem egy utolsó csípést a “gyűjteményemhez”. Alighanem egy hangya lehetett, mindenesetre pillanatok alatt egy 200 forintosnál nagyobb daganat éktelenkedett a combomon. Ausztrália nem hagyott emlék nélkül :-)


Múzeum Bribie islandon

Persze itt, a szigeten is van múzeum. Kis szigetről beszélünk, kevés bemutatni valóval, de azért feltalálták magukat. A sziget érdekesebb lakóinak szenteltek egy-egy diaporámát. Az Anglilából Alaszkán és Németországon át idekeveredett festőművésznek, a múlt század egy nőalakjának, aki egyszerű feleségként került ide, de egymaga építette fel az egész helyi oktatási rendszert, a sétahajónak, amely a század elején a szárazfölddel kötötte össze a szigetet… Sajnos nem értünk a végére, mert 4-kor zártak, úgyhogy udvariasan kidobtak bennünket.

Mivel még mindig volt időnk a repülőm indulásáig, tettünk egy sétát a közeli mangróve erdőben is, ahol szépen kiépített megemelt ösvény vezet körbe. Ez is természetvédelmi terület, kutyák csak pórázon tehetik be a lábukat.

Mangrove erdő, apály idején

Utolsó pillanatban mégiscsak sikerült egy igazi, ausztrál WC-jelzésre is rábukkannom a benzinkút melletti étkezdecsoport épületében.



Aztán már tényleg csak a búcsúzkodás maradt hátra.

Lehetne az érkezés is. De sajnos ez a búcsú pillanata

Becsekkolás közben bukkantam rá Lisa levelére:

Viszlát, Orsi,
szerencsés hazautat !!!
Nagyon klassz volt, hogy itt voltál, várunk vissza.
Felszállás után 7 perccel integess ki az ablakon, mert akkor fogsz elrepülni a házunk felett!”

Hát igen. Lisa már csak ilyen. Abu Dhabiban és Amsterdamban is, ahol átszálltam, mindig volt alkalmam ellenőrizni, hogy nyomon követi a járataimat, és lelkiismeretesen tájékoztatja a baráti társaságot (és engem is), hogy minden rendben volt a járatommal, és hány éves volt a gép, amelyikkel repültem.


Az első 14 órás utat nagyjából átaludtam. Az AbuDhabi – Amsterdam járaton viszont egy kedves osztrák hölgy volt a szomszédom, akival remekül elbeszélgettünk.Most éppen Nepálból mentek hazafelé. Hollandiában él a férjével, akivel utazás közben, Új-Zélandon ismerkedett meg. Hát igen, ilyen is van.

Az arab félszigeten remek, felhőtlen kilátás volt. Kukucskáltam is buzgón kifelé – csak éppen értelmezni nem tudtam, amit láttam. Szabályos négyzetek elszórva a sivatagban … de hogy mi célból?!?

Az egész út alatt legalább hétszer át kellett mennem fémkereső biztonsági kapun (Abu Dhabiban ki is emeltek, és mehettem motozásra, amíg a csomagom “szabad préda” volt a futószalag végén). A csomagomat is ugyanennyiszer ellenőrizték, de most volt először, az amsterdami repülőtéren, hogy zavarba jöttek a kábelgyűjteményemtől. A telefon, fényképezőgép, laptop kábeleit is töltőit, valamint a tartalék aksit részben nem szabad bőröndben szállítani, részben nem is akarnám, mert az a biztos csak, ami velem van. De eddig még egyetlen esetben sem volt probléma. Itt viszont roppant bizalmatlanul néztek rám, amíg ki nem derült, hogy nem pokolgépet őrizgetek a hátizsákomban, egyszerűen csak halomba rakott kábeleket :-)

Zongora a repülőtéren

7 órát töltöttem ezen a repülőtéren. A városba nem tudtam kimenni, mert a télikabátom a bőröndben volt, de nem is volt kedvem hozzá. Már hátam mögött völt 21 óra utazás, leginkább aludni szerettem volna, de ezt a repülőteret csudára alvásmentesítőre találták ki. Akár szék, akár pad, mindent úgy alakítottak ki, hogy a karfák miatt ne lehessen elfeküdni rajtuk. Úgyhogy sétáltam, amíg bírtam. Végigböngésztem a reptéri könyvtár teljes választékát – jobbára holland nyelvű könyveket - és élveztem az élőzenét. A könyvtár mellett ugyanis egy zongora volt felállítva, rajta a tábla, hogy nyugodtan örömzenéljen, akinek kedve van hozzá. Szinte mindig akadt valaki, aki szép dallamokkal egy kicsit szórakoztatta a többi várakozót.

Kell ennél kellemesebb befejezés egy utazásnak?

2 megjegyzés:

  1. Csodás utazáson voltál. Nagy élvezettel olvastam a beszámolódat, szuperek voltak :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett. Tényleg csodálatos volt, és jó érzés tudni, hogy sikerült átadni belőle valamennyit a blogomon keresztül :-)

      Törlés