18. Shanghai ismét sírva búcsúzik

Ezt is megértem. Visszaérkeztünk Baliról Shanghaiba (hajnali fél 3-kor, az utca sarkon még ott árultak az éjszakai kifőzdések!), és rádöbbentem, hogy már csak két nap, és megint el kell búcsúznom a kicsi fiamtól.

Sült és főtt dumpling reggelire

Reggel elugrottunk az egyik közeli bisztróba reggelizni – végre igazi kínai reggeli, örvendezhettek Sophie szülei -, aztán Sophie és a szülei útnak indultak hazafelé illetve dolgozni. Dani  otthonról dolgozott, én meg ide-oda kapcsolgattam a háziasszony és üzletasszony üzemmód között.
Miközben az egy hét alatt összegyűlt e-mailjeimet próbáltam elolvasni, ötször etettem meg a mosógépet, és egyre nagyobb nehézségek árán kerestem helyet a következő adag teregetni valónak.
Az eső vigasztalanul esett, már a reggeliből hazafelé jövet megállapítottuk, hogy Balin sokkal kékebb az ég, sokkal tisztábbak az utcák és sokkal türelmesebbek a közlekedők – vitathatatlanul mindenkin mutatkoztak az utazás-elvonási tünetek.
A gmail és a google vagy be sem jött, vagy pár másodperc után megszakadt. Egy egész napi kísérletezéssel épp csak annyira jutottam, hogy az utolsó két napot le tudtam ellenőrizni, hogy lássam, jöttek-e újabb fordítási munkák. Szerencsére jöttek, így nem kell aggódnom a betevő falatom miatt. És akár dolgozhattam is rajta, mivel nem vontak el olyan „felesleges” tevékenységek, mint az e-mail-ek olvasgatása, vagy henye Facebook olvasgatás. Az internet részleges blokkolása sajnos elég gyakori errefelé, de most különösen kitettek magukért.
Így aztán könnyű szívvel hagytam otthon másnap reggel a gépemet, hogy kiélvezzem az utolsó napomat Shanghaiban.
Már többször próbáltam megtalálni egy Ecseri-piac szerű utcácskát, a Dongtai Roadot, eddig teljesen sikertelenül. Úgyhogy ezt tűztem ki napi feladatul. Úgy tűnik, eddig is csak az akarással lehetett a baj, mert most elsőre odataláltam.régiség- és bolhapiacként jellemezték a leírások, megemlítve, hogy azért az „antik” fogalommal legyünk óvatosak. És milyen igazuk volt. Amikor először láttam meg egy sárkányszobrot, ami azonnal megragadta a szívemet, csak a mérete volt az, ami miatt nem kezdtem azonnal vad alkudozásba, aztán amikor két standdal odébb megint találkoztunk, és a következőnél ismét, és mindenhol és minden méretben, és vasból, bronzból, alumíniumban (na jó, abból azért nem), akkor már „kezdett” gyanús lenni, hogy ez erősen tömegáru. Attól persze még ugyanolyan jó pofa volt – szeretem a sárkányokat, a kínaiakat és a magyarokat egyaránt. És mivel nem vagyok rasszista, jöhetnek más országból származó sárkányok is.
Mindenesetre volt azon a piacon kopott pisztolytáskától ’igazgyöngy’ nyakláncig, jáde faragványtól horpadt vájdlingig, katonai kitüntetésektől Jimmy Hendrix plakátokig minden.

Dongtai Road, bolhapiac

Egy valami nem volt – vevő. Szakadt az eső, csak itt-ott lézengett egy-egy mindenre elszánt turista. Így aztán túl nagy volt az egy vevőjelöltre jutó eladók száma, és mivel a bőröndjeim már becsomagolva, és teljesen kitömve álltak odahaza, tehát semmit nem szándékoztam már vásárolni, egy idő után meguntam a folyamatos hárítást és elsétáltam a Yuyuan Gardenhez, amely az előzőhöz hasonló hely, csak nem bolhapiac, hanem kis üzletek tömkelege, amely főként (kínai és külföldi) turisták által keresett holmikat, selymet, ékszert, kínai szobrokat, festményeket, bútort, faragványokat, teát, édességet – és mindennemű hamísított márkát kínál szép, hagyományos kínai épületkörnyezetben. A bazár közepén rábukkantam egy kis tavacskára, amely felett cikkcakkos hídon fényképezkedtek a turisták, és egy hosszú tömött sor mellett elhaladva eljutottam Shanghai legjobb dumplingját áruló étkezdéhez is. Azt, hogy dumplingot árul, elég hamar kitaláltam, azt, hogy ez a legjobb a városban, Sophie mondta utólag. Jó magam nem tudok véleményt nyilvánítani, mert nem álltam be a sorba.
Meglepő volt, hogy bár már kétszer is jártam itt, se ezt a kifőzdét, se a cikkcakkos hidat nem láttam eddig. Ebből látszik, hogy az esőnek is megvan a maga haszna. Kevesebb turista, több észrevehető látványosság.

Tavacska a Yuyuan Gardennél

Mivel éppen kezdett előderengeni a nap, gondoltam metró helyett inkább gyalog sétálok ez a Shanghai múzeumig. A képek között terveztem megszárítkozni és tartalmas búcsúpillanatokat szerezni. Aztán amikor éppen fél úton jártam két metróállomás között, megint rákezdte az eső. Akkor jutott eszembe, hogy ennek a blogbejegyzésnek a „Shanghai sírva búcsúzott” lesz a címe. De már ott gyanús volt, hogy mintha egyszer már ellőttem volna ezt a poént. Úgy látszik, az utolsó napom rendszeresen ilyen nedvesre sikeredik.
Végigsétáltam kedvenc dzsungeles parkjaim egyikén, ismerősként köszöntöttem néhány utcasarkot, a buszpályaudvart, ahonnan első nap kirándulni indultunk, a tornaszerekkel felszerelt játszótereket, a tajcsizó embereket… És enyhe szomorúsággal integettem a Shanghai múzeumnak, amikor odaérve kiderült, hogy nem 6-kor zár, ahogy én gondoltam, hanem 5-kor, és fél 5-től már nem engednek be látogatókat.
A repülőút hazafelé eseménytelen volt. Amikor a pilóta Seremetyevón rendben lerakta a gépet, többen megtapsolták. Kicsit elméláztam azon, hogy vajon miért illeti meg külön tisztelet azért, mert megfelelően végzi a munkáját, aztán az jutott eszembe, hogy mi volna, ha ezt más foglalkozásokra is kiterjesztenénk, és megtapsolnák a pincért, ha nem lötyögteti ki a levest, a szakácsot, ha finomat főz, az utcaseprőt, ha minden szemetet összeszed az utcán, és a boltost, amikor azt ad, amit kérek. Végtére is mindenki megérdemli, hogy értékeljük a munkáját.
Mivel a 18 kilós böröndöm kereke tönkrement, ezért – a kárrendezési hercehurca befejeztével – taxival mentem haza. Miközben az utasok jogairól kifüggesztett táblázatot olvasgattam, eszembe jutottak a kínai taxisok.

Különösen a 2. és 3. pontra hívnám fel a kínai taxisok figyelmét

Nem baj! Megyek én még a Ti utcátokba!