Kína 2017 – Búcsú Hong Kongtól

Reggel érzékeny búcsút vettem Danitól. Ő még marad a hétvégéig, nekem viszont holnap már megy a gépem vissza, Budapestre. Így ma délután már utazom haza Sanghaiba. Ha az időjárás Is úgy akarja. Az előrejóslások tájfunnal ijesztgetnek mára és szombatra is (amikor majd Dani repül vissza Shanghaiba).

Előtte viszont még visszasétáltam a Történeti múzeumba, lévén szerda, nyitvatartási nap.

Hong Kong Museum of History

Mivel csak egy almát reggeliztem, szerettem volna valami kaját venni, de egyetlen pékség sem akadt az utamba (pedig amúgy lépten-nyomon vannak). Viszont egy nyitott terű boltban ott kellette magát egy helyes blúz, kellemes anyagból, jó szabással, olcsón. Ebből is látszik, hogy nem egy belvárosi plázában jártam éppen. Meg abból, hogy nem lehetett felpróbálni (szinte felháborodottan tiltakozott az eladó, amikor rákérdeztem), nem volt a ruhában semmilyen bevarrt címke, anyagösszetétel, gyártó ilyesmi, pedig a csomagolása alapján abszolút gyári terméknek nézett ki, és bár az árát beütötte egy ódivatú kasszagépbe, blokkot nem tudott adni róla. Ez is Hong Kong, ha nem is ugyanaz az oldal.

A Hong Kong Museum of History megérte a fáradtságot. Részletes és gazdag kiállítás volt a sziget földtani kialakulásáról, történelméről az őslakóktól kezdve egész az 1997-es visszacsatolásig, az ópiumháborúról, népszokásokról s kínai hiedelmekről, a kínai japán háborúról, az egyik rész pedig korabeli utcának volt berendezve, bolttal, teázóval, zálogházzal, szabóval és fényképésszel, postahivatallal és rendőrséggel. Simán el lehetett tölteni benne vagy három órát!

Hong Kong Museum of History

Utána már egyenesen a repülőtérre mentem, illetve a buszpályaudvarra, ahonnan a reptérre menő városi járat indult. Hong Kong tele van plázákkal és felüljárókkal, melyek közös jellemzője, hogy számtalan kijáratuk van, és elég nehéz eligazodni, hogy melyik hová vezet. Most is így jártam. A pályaudvar közelítőleges helyére simán eljutottam, de a buszomhoz vezető lejáratot sokkal nehezebb volt megtalálni. A megkérdezettek sem tudtak segíteni, bár itt nincsenek nyelvi problémáim, szinte mindenki beszél angolul, és jobban is kedvelik, mintha mandarin nyelvjárásban szólnék hozzájuk (már, ha tudnék J ). Végül aztán csak sikerült találnom egy közlekedési informátort, aki eligazított.

Több mint egy órás buszozással értem ki a reptérre, ahonnan a szokásos, háromszori sorban állás után gondon nélkül indult a gépünk. Tájfunnak nyoma sem volt.

Sőt, Sanghaiban sem, ahova szerencsésen és időben megérkeztünk. Azért, hogy ne teljen teljesen eseménytelenül az utazás, két érdekes epizóddal is gazdagodtam.

Az egyik egy külföldi és egy kínai hölgy között zajlott. A külföldi megkérdezte a másikat, hogy mennyi a pontos idő most Shanghaiban (Hong Kongból érkeztünk, ahol ugyanaz az időzóna van). A másik hölgy udvariasan mondta, hogy 7 óra 50 perc, mire az első megkérdezte, “reggel vagy este?” Mintha nem is velünk együtt utazott volna a repülőgépen.

A másik furcsa utas egy idősebb kínai férfi volt, aki nem volt hajlandó felszállni a buszra, ami a géptől a főépületbe vitt bennünket. Ott ágált, hogy ez már túl van zsúfolva (tényleg túl volt, azért is örültünk volna, ha végre indulunk már), és ő erre már nem hajlandó felszállni, ő megvárja a következőt. Hiába mondta neki a sofőr, hogy ez van, erre kell felszállni, az öregúr csak tiltakozott, és reklamált. Nem tudom, mi lett a vége, mert végül elindult valamerre, és eltűnt a szemem elől. Lehet, hogy a végén ő ült be a sofőr székébe, és ő vezette a buszt?!? :-D

A metró a sok kijáratával még utoljára megtréfált. A repülőtérről hazamenni nem volt gond, de ilyen későn már egyes kijáratok le vannak zárva. Így aztán máshol kerültem felszínre, mint gondoltam, és hiába láttam a Science and History Museumot, ami remek tájékozódási pont, a sötétség mégis megkevert, és tettem egy kitérőt a Century Park felé, mielőtt hazataláltam volna. De legalább láttam az éjjeli életet, sétáló párokat, gördeszkás fiatalokat, kutyafuttatókat…

Sophie otthon azzal fogadott, hogy az Air France két napja sztrájkol, és holnapra is tájfun várható. Úgyhogy még vagy fél órán át próbáltunk információt beszerezni a repülőjáratokról, de hiába. Végre belenyugodtunk, hogy legkorábban holnap fog bármi is kiderülni, aztán gyorsan mindent belehajigáltam a bőröndbe, és fél 12-kor már mentem is aludni.

Kína 2017 – Temető és mozgólépcső

A mai napra a Hong Kong Museum of History volt előirányozva. A recepción megkérdeztem, hogy jutok oda, és a kisasszony, némi töprengés után azt mondta, messze van, a legegyszerűbb, ha taxit hívok. Mégis milyen messze? Hát úgy 20 percnyi sétára. Szegény, nem tudta, kivel áll szemben :-D

A térkép alapján lazán odataláltam, aztán meglepődve láttam, hogy zárva van. Egy tábla tájékoztatott, hogy csak hétfőn, szerdán és pénteken fogad látogatókat. Érdekes nyitva tartás egy múzeum számára. Vele szemben viszont ott volt a Science Museum, úgyhogy azzal vigasztalódtam. Minden ilyen múzeum sokban hasonlít egymáshoz, de mindegyikben van egy-két különlegesség is, amit máshol még nem láttam. És persze remekül el lehet játszani a különböző kísérletekkel meg fejtörőkkel.

Vajon hogy lehet egyetlen szögön kiegyensúlyozni az összes többit?

Délután aztán megint átkompoztam a szigetre, mert találtam egy temetőt, amit szerettem volna megnézni. Az egyik villamosvonal végállomásának a közelében volt, és ez tényleg temetőnek bizonyult! Igaz, hogy katolikus temető, de azért magán viselte a helyi jellegzetességeket is. A legszembetűnőbb az elhelyezkedése volt, a hegyoldalban, teraszosan ültek a sírok, mint a rizsföldek – gondolom, a sík terület már a régi szép időkben is kellett a lakóházak számára.

Hegyoldalban kialakított temető

Hong Kong egy másik leg-je,  a Central–Mid Levels mozgólépcső, egy mozgójárda és mozgólépcső rendszer, mely a város központi részét köti össze egy jóval magasabban elhelyezkedő negyeddel. 800 méter hosszú és 135 méter szintkülönbséget hidal át. A leghosszabb kültéri fedett mozgólépcsőrendszer a világon. Reggel hattól tízig lefelé megy, hogy a negyed lakóit levigye a bálvárosi munkahelyekre, 10:15-től irányt vált és egészen éjfélig szállítja felfelé a hazafelé igyekvőket meg a turistákat.

Mert bár eredetileg csak a helyiek közlekedésének egyszerűsítését szolgálta volna, de idővel népszerű látnivaló lett belőle, és fellendítette a környék turizmusát is. 

Azt reméltem, hogy a tetejéről talán tudok néhány szép fényképet készíteni a városról, de ez még mindig maga a város – szűk utcák, toronyházak, a járdáról lenézve maximum az alattunk  lévő utcára, vagy egy-egy sikátorba lehet belátni egy keskeny résen át.

Ennyi látszik a lábunk alatt elterülő városból

Kína 2017 – Hong Kong emeletes villamossal

Dani reggel ¾ 7-kor találkozott néhány kollégájával, hogy taxival, együtt menjenek az irodába, ahol aztán egész álló napon át üléseztek. Csak este fél 10 felé keveredett haza.

Én az emeletes villamost akartam kipróbálni, és mivel azt írja az útikönyv, hogy érdemes végigmenni az egész vonalon, mert remek városnéző túra, hát kisétáltam az egyik végállomásig, a Kennedy Town-ig. Ezzel kb. el is ment a délelőttöm, mivel közben persze minden utamba akadó látnivalót megszemléltem. A belvárosból kikerülve jobbára a való világot élvezhettem, helyiektől nyüzsgő, szűkebb utcácskákat, egyszerűbb lakókörnyezetet, hétköznapi használati és fogyasztási cikkeket árusító kisboltokat.

Rábukkantam a szárított és egyéb módon konzervált étkezési és gyógyászati célokat szolgáló, csak-a-jó-isten-tudja-hogy-mik utcájára is. Úgy nagyjából annyit mondhatok, hogy gyógynövények, bogyók, hal, rák, polip, gyümölcsök, gomba, cápauszony, szarvasagancs, rinocéroszszarv kellette magát minden boltban. A kínálatnak maximum a negyedét tudtam értelmezni, a többiről halvány fogalmam sem volt. De biztos, hogy nagyon hasznosak, mert némelyiket igencsak komoly összegekért vesztegették.

Szárított cápauszonyt adok és veszek

A végállomáson boldogan rogytam le egy (az igazat megvallva igencsak kényelmetlen) ülésre. Természetesen az emeleten, hogy kb. 1 órás villamosúttal tényleg átszeljem az egész szigetet. Ennek a járatnak az a különlegessége is megvan, hogy a világon az egyetlen olyan villamoshálózat, amelynek minden villamosa emeletes. Nem csak egy vonal van, kiágazik néhány mellékvonal erre-arra, úgyhogy nagyon sok villamos közlekedik, van, hogy 3-4 is összefut egyszerre. Néha annyira egymás nyomában járnak, hogy a piros lámpánál akár át is nyúlhatnék az egyikből a másikba. Aztán valamelyik egyszer csak elkanyarodik, és megint kiürül a pálya.

Emeletes villamos, Hong Kong

A végállomástól ismét gyalog indultam visszafelé. Igaz, a villamosból is sok érdekeset meg lehet figyelni, de mégis az emberek között haladva az igazi. Persze ez megint a külváros. A házak itt is ugyanolyan magasak (vagy tán még magasabbak is, hiszen az újakat mindig a város szélén építik, és már nem ritkák az 50-60 emeletes tornyok sem), csak kevésbé vannak jó állapotban, a boltok kínálata is egyszerűbb, és elvétve látni csak turistát. Viszont számos különféle iskolai egyenruhában gyönyörködhettem. A kedvencem a fehér ing, fehér szoknya/nadrág volt. Képzelem a kedves anyukák hogy örülhetnek neki. Persze lehet, hogy ez pont egy elitebb iskola egyenruhája, ahol úgyis a háztartási alkalmazott dolga a mosás.

Iskolabusszal viszik haza a kicsiket

Nagyon sok idős embert, főleg nőket láttam az utcákon, parkokban, villamoson. Többnyire fiatal kísérővel, akiről látszott, hogy fizetett gondozónő, de sokszor tűnt úgy, hogy egyben olyan „barátnőféle” is. Többször is láttam, hogy a parkban találkoztak idős dámák, és a gondozónőikkel együtt csiviteltek a padon.

Azért egy pár megállót csak metróval tettem meg egy kietlenebb szakaszon, mert már kezdett elkopni a lábam. Aztán mégis egy megállóval előbb felszínre jöttem, hogy a tengerparton sétálják vissza a kompig. Gondoltam én. De nem olyan egyszerű ám szűk utcákon, a felhőkarcolók között tájékozódni. Megtettem néhány tiszteletkört, mire végre sikerült távolabb megpillantani egy olyan toronyalakzatot, amely alapján aztán be tudtam tájolni magam, hogy végül hazaérve egy pohár jeges ásványvízből merítsek erőt az esti attrakcióhoz, a fényshow-hoz.

Az éjszaka fényei, Hong Kong

Kellemes helyzetben voltam, mert a show nagy része ugyan a szigeti felhőkarcolók kivilágításával zajlik, viszont a látványt (és a zenét) erről az oldalról lehet legjobban élvezni – még úgy is, hogy a párás levegőben egy kissé elmosódottak voltak a játékosan mozgó fények.

Egy ilyen elegáns szállodának természetesen konditerme és medencéje is van. Ez utóbbi szauna közeli légköre ugyan nem vonzott, Dani viszont az esti munka után még felvonult edzeni egyet.

Kína 2017 – Hong Kong először

Hajnali fél 7-kor felkelni, vasárnap, ki hallott már ilyet? A dolgozó ifjúság hétvégén 10-ig pihenni szokott. Kivéve, ha éppen utazás van kilátásban. Daninak ugyan munka, nekem viszont egy újabb lehetőség.

A gépünk 9:35-kor indult. 7-kor fogtunk egy taxit a ház előtt, a reptérig 45 perc, sorban állás a csomagfeladáshoz 40 perc, sorban állás az országból való kilépéshez (igen, Hong Kong ebből a szempontból külföldnek számít) 25 perc, sorban állás a kézipoggyász és személyi ellenőrzéshez újabb 25 perc. Az eredeti terv az volt, hogy majd a reptéren reggelizünk, sőt talán még a VIP várót is kipróbálhatom Dani első osztályú jegyével. Ehelyett, mire mindennel végeztünk, már az utolsók között voltunk a beszálló kapunál.

Dani jóvoltából első osztályon utazhattam, míg ő az én jegyemmel a turista részlegen szerénykedett. Ritkán adatik meg nekem, hogy luxus körülmények között utazzam, így most is lelkesen szívtam magamba minden új élményt. Aki sűrűn repül első osztályon, nyugodtan ugorja át ezt a részt :-D

A légikisasszony személyesen kísért a helyemre, kikapta a kezemből a hátizsákomat, nehogy nekem kelljen fáradnom azzal, hogy berakom a csomagtartóba. Miután leültem, rohanva hozta a forró, nedves kéztörlőt, hogy felfrissüljek, és egy pohár narancslét, ha netán szomjamat akarnám oltani. Egy zacskóban oda volt készítve egy pár papucs, hogy kényelembe helyezhessem megfáradt lábaimat, miközben leadtam a rendelésemet az ebéd ügyében. Mivel tudom, hogy milyen az úri viselkedés, nem tettem hozzá, hogy „de itt legyen ám iziben, mert éhen halok!”, csak reméltem, hogy mielőbb megkapom. Felszállás után egyből meg is érkezett, fehér abrosszal letakart kisasztalra tálalva.

Business Class

Sőt, extra meglepetésként, az ebéd végén még fagylaltot is kaptunk!

A légikísérőm lépten-nyomon megérdeklődte, hogy van-e még valami kívánságom, szeretnék-e inni valamit, belesúgta a fülembe, hogy mennyi idő még az érkezésig, és hány fok várható. Hong Kongban. Igazán semmi panaszom nem lehetett.

Ablaknál ültem, és sikerült elcsípnem egy olyan látványt, amit még én is felismerek itt Shanghaiban, a  mesterséges, kör alakútavat, melyhez a 16-os metróvonal kimegy. Utána már végig a tenger felett repültünk, így remek szigeteket láthattam. Majdnem mindegyiken volt egy-két(-három) „kiharapott” tengeröböl, némelyik kikötőnek kialakítva, de sok természetes képződménynek látszott. Kicsi szigetek voltak, de azért a legtöbb lakottnak tűnt, utakkal, házakkal, az egyiken még toronyházakat is láttam.

Hong Kongban, Dani bőröndjének begyűjtése után egyből elcsípett bennünket a Tourist Information Centre egyik embere, és részletes információkkal látott el a város nevezetességeire, a közlekedésre és egyéb fontos tudnivalókra vonatkozóan. Igazán udvarias eljárás az ide érkező turistákkal szemben. Egy csomó brossúra mellett még egy tájékoztatót is a kezünkbe nyomott, amiben az összes jelentősebb hotelre vonatkozóan felsorolják a taxi viteldíját, és megmutatták, hogy milyen tájékoztató cédulát kell kapnunk a sofőrtől, ha beszállunk egy járműbe.

Bár ezt nem kaptuk meg, de a viteldíj tényleg annyi volt, amennyi a listában szerepelt. (Itt jegyzem meg, hogy Hong Kong állítólag a legbiztonságosabb városok közé tartozik, nem csak a taxis nem csap be, de az egyéb bűnözés is minimális szinten van.)

A szálloda remekül passzolt az első osztályú repülőjegyhez. Egy igazi, békebeli hotel, mint a brit koloniális időkben játszódó filmekben. Fényűző lobby, márvány falakkal, üveg csillárokkal, hatalmas virágdísszel a terem közepén, enyhe rózsaillattal, szolgálatkész személyzettel, akik még az ajtót is kinyitották előttünk, valahányszor ki- vagy bementünk, a kávézóban kerek asztalokkal és kényelmes fotelekkel, a bárban halk zenével – és még csak a bejelentkezésnél tartunk!

Mivel a szobát csak fél 4 után lehet elfoglalni, a csomagjainkat elvitte egy londiner (természetesen legközelebb már majd csak a szobánkban fogjuk viszont látni, nekünk már nincs velük semmi dolgunk), mi meg elindultunk ebédelni – és egyből szembesültünk a város kevésbé elbűvölő oldalával is, az árakkal. Egy ásványvíz, amely Shanghaiban 2-3 RNB, az itt 15 HKD (1 RNBt 0,8 HKD-ért váltanak, tehát ez nem indokolja ezt a hatalmas különbséget), és hasonló árkülönbségek vonatkoznak minden másra is, aminél volt hasonlítási alapunk.

Egyedül a közlekedés volt a shanghaihoz hasonlóan kellemes árszintű. Annyi, hogy míg ott távolság alapú viteldíj van, itt a magyarországihoz hasonlóan egységárasak a járművek, akármekkora távolságot teszel is meg. Viszont buszból, metróból is van többféle árkategóriájú, úgyhogy érdemes odafigyelni, melyiket használja az ember.

Hong Kong remek találmánya az Octopus kártya, egy feltöltős rendszerű fizetőeszköz, amivel nem a járműveken, de szinte minden boltban és például múzeumokban is lehet fizetni. Elég, ha az ember csak egy minimális készpénzt tart magánál, kivételes esetekre, minden másra ott az Octopus.

Az utcákon megcsapja az embert a 33 foknál jóval többnek érződő párás meleg, de sebaj, ha már kezd nehezen elviselhető lenni, az ember se perc alatt talál egy plázát, ahol legalább 10-12 fokkal hidegebb van. Hong Kong tele van plázákkal – és a plázák tele vannak luxuscikkeket árusító üzletekkel. (Ha például el akarsz jutni a Star Ferry-től a Langham hotelig, menj egyenesen előre, aztán a Dior boltnál kanyarodj balra. A Dolce & Gabananál fordulj jobbra, és amint elhagyod a Cartier szalont, már ott is a szálloda bejárata :-D )

Az ebédet a vízparton költöttük el, közben néztük a hajókat, és a túlparton az „igazi” Hong Kongot, azaz a belváros. A szállodánk (és Dani irodája) a kontinensen, Kowloonban volt. (Hong Kong földrajzi elhelyezkedése sokkal bonyolultabb, mint ahogy gondoltam.)

A délutáni terv az volt, hogy felderítjük, hogy tud Dani a legrövidebb úton eljutni gyalog a hotelből az irodájába. Egyszer már járt itt, és akkor is errefelé lakott, de persze nem pont itt, és amúgy is 6 évvel ezelőtt volt … szóval nem volt annyira egyszerű a dolog. Mindenesetre közben találtunk egy kellemes parkot, flamingókkal, tornaszerekkel, sétautakkal és rengeteg piknikező, jobbára muszlin nővel.

Komolyan veszik a dohányzási tilalmat!

Daninak mindjárt eszébe is jutott, hogy a háztartási alkalmazottaknak, akik errefelé zömében fülöp-szigetekiek thaiföldiek, indonézek, heti egy szabadnapjuk van, mégpedig a vasárnap. Ilyenkor mind kiözönlenek a városba, ellepik a parkokat, de még a szélesebb járdákat, aluljárókat is. Hullámpapír kartonokkal leteríten

ek egy darab területet, aztán letelepednek rá, és egész nap ott ülnek, esznek-isznak, beszélgetnek. Estére, amikor vége a kimenőnek, hirtelen eltűnnek, csak a rengeteg kartonpapír és egyéb szemét marad ott utánuk.

Végül Dani irodáját is megtaláltuk, miután az Elements pláza összes részlegét (Föld, Fém, Tűz, Víz, Levegő) bejártuk, és még egy kiállított Porschébe is beültünk. A hazafelé vivő út viszont még bonyolultabbnak tűnt (nagy építkezések vannak errefelé éppen, útlezárásokkal párosítva), úgyhogy, amikor visszaértünk a szállodába, hogy elfoglaljuk a szobánkat, inkább körkérdést intézett a kollégáihoz, akik szintén itt laknak (valami nemzetközi meetingre gyűltek össze), hogy kinek van valami értelmes tippje a reggeli munkába menetelre.

Elements Plaza - A "Víz" részlegen egy modern víziszörnnyel

Közben én a szobával ismerkedtem. Nem járok olyan sűrűn ilyen elegáns helyeken, hogy ne tudnék élvezni minden apró részletet. Telefontöltő és konnektor átalakító épp úgy tartozéka a szobának, mint világítással ellátott nagyító tükör és a fehér orchidea a fürdőszobában, egy tál gyümölcs, kristálypoharak, álkandalló, ásványvíz minden mennyiségben – és személyre szóló köszöntés a TV képernyőjén!

Miután kigyönyörködtük magunkat a szobában, átmentünk a komppal a túloldalra. Ez még igazi, régi vágású komp, alsó és felső fedélzettel, állítható háttámlájú padokkal, hogy bármelyik irányba nézhessenek az ülések – ez a legkedveltebb és legolcsóbb közlekedési eszköz a szárazföld és a szigetre épült belváros között.

Egy újabb turista látványosság, a Peak Tram. Az 1800-as évek vége felé épült, azóta persze már többször megújult fogaskerekű szerű villamos, fel az egyik, szép kilátást nyújtó hegy nyergébe (Rengeteg itt a hegy. Szinte nincs is más, csak hegy és felhőkarcoló J). Minden turista számára „kötelező”, úgyhogy még így, az esti órákban is kb. 20 percig vártunk, amíg sorra kerültünk.

Korabeli megállóhely - ma már csak látványosság

Fentről tényleg remek a kivilágított Hong Kong látványa. A legtöbb nézelődő a kötelező fotók után újból sorba áll, hogy lefelé is villamossal menjen, mi viszont gyalog tettük meg a kb. egy órás utat, a milliomos villa- és lakónegyeden keresztül, aztán még visszasétáltunk a kompkikötőig is. A végén már igencsak éreztük a lábunkat az egész napos talpalástól A lépésszámlálóm szerint 21000 lépést tettünk meg (fejenként! :-D ). Jól esett végre lerogyni a rekamiéra (mert azunk is van), és elkölteni méreteiben szerény (de árában horribilis) Subway szendvicseinket, kellemes tea, és halk zeneszó kíséretében.

Átbillenthető háttámlájú üések a történelmi Star Ferry-n

Az úri élet velejárói, hogy míg mi a város jártuk, a szobánkból eltűnt az a kevés szemét, amit eddig termeltünk, a bárasztalkán ott termett egy jéggel teli vödör, és az éjjeli szekrényemre szolgálat készen elhelyeztek egy bársony ékszertokot a gyűrűim és különböző kösöntyűim éjszakai tárolására :-D