Nepál 18. nap / 15. túranap Dana (1400 m) – Ghara (1700 m)

Megtett táv/Daily distance:  10 km

A nap fénypontja

Zsuzsa: Gyönyörű táj, a vonszolódás ellenére

Orsi: Már megint inspiráció voltam, ezúttal egy 20 éves lány számára

The best part of the day

Susan: Fatiguing walking, but beautiful landscape

Orsi: I was an inspiration again, this time for a 20 years old girl J

Szint:  1700 m

Indulás: 7:30

Érkezés: 16:40

Vacsora: … NPR).

Szállás: … NPR/szoba/éj

Reggelizés közben, ezúttal, egy svéd család életébe pillanthattunk be. Papa, két huszonéves fiával. Az Annapurna Circuit előtt a Mount Everesten jártak, úgyhogy nekik a hágó nem volt nagy élmény.

Mint kiderült, a felesége félig magyar, ami ilyen messzeségben már szinte rokoni szálakkal fűzi össze az embereket. Napközben aztán azt is láttuk, hogy a túra nagy részében a fiúk előrenyargalnak, az apa meg komótosan, gondolataiba mélyedve menetel a nyomukban.

Egyre nehezebben járódik be a lábam egy-egy (újra)indulásnál. Az egyetlen szerencse, hogy felfelé haladva enyhül a fájdalom, ami egy kis könnyítés az emelkedőkön. Kell is ez, mert már ismét kevesebb a ruharéteg rajtunk, így az csípőcsontom és a hátizsák csatja között is jóval vékonyabb a szigetelés. Az út elején, amikor szintben haladtunk, időnként majdnem elsírtam magam a különböző fájdalmaktól. Zsuzsa viszont lelkesen hajtott Tatopaniig, A hőforráshoz igyekezett nagyon, meg egy étteremhez, ahol végre ismét van wifi.

11 órakor értünk oda, meg is találtuk a fürdőt, a falun kívül, szépen kitáblázva. Két medence, de mindenki az egyikben tömörült, a másik üres volt. Főleg nepáli férfiak élvezték a vizet és az életet. A lábukat a medencébe lógatva várták, hogy felszolgálják nekik az ebédet. Tisztára mint egy 5 csillagos étteremben J

Hot spring, Tatopani, Nepal

A kifolyónál egy nepáli srác fürdött és mosta a ruháit.

Zsuzsa lelkesen belevetette magát a habokba, és ázott egy kicsit, miközben én fel-alá mászkáltam a kerítés mentén, hogy a lábam üzemben maradjon. Ez a módszer enyhíti a fájdalmat, viszont elég fárasztó.

Ez már kultúrhely volt egyébként. Jagatban csak úgy ott volt a medence, és bárki használhatta (aki elég elszánt, hogy leereszkedik odáig, majd ismét felkapaszkodik a faluba). Itt nem csak a fürdésért kellett fizetni, hanem már a büfé területére sem léphettél ingyen. Nem mintha vásárolni akartam volna valamit, de a fényképezéshez jobb szög lett volna, mint a kerítésen kívülről.

Utána, az elkövetkezőkhöz bemelegítés-képpen, egy lépcsősoron visszamásztunk a faluba, ebédelni. Egy barátságos kis szállodában, a Trekking's Innben, leveseztünk. Közben egy izraeli lánnyal beszélgettünk, aki 23 éves volt, szőke, karcsú, és minden helyzetben lazán elérte, hogy a helybéliek segítsenek neki, legyen szó stoppolásról, ingyen kajáról vagy szállásról. A fiatalság varázsa.

Ő viszont, a koromra miatt, engem tekintett tökéletes inspirációnak. Teljesen meg volt hatva (ő, nem én), ahogy a teljesítményemet dicsérte, és azt ecsetelte, milyen még benyomást teszek rá. Ezek szerint már nem hiába volt ez az egész (tor)túra. (Az aktuális fájásaimmal, és az előttünk álló 1700 m-es kapaszkodóra gondolva, nem voltam hasonlóan üdvözült állapotban, bár azért kétség kívül feldobott, ahogy beszélt rólam J )

Úgy terveztük, hogy a következő emelkedést nem egy nap alatt tesszük meg. Már nem vagyunk túl frissek. És rájöttünk, hogy jól elkiabáltuk, amikor pár nappal korábban azon ujjongtunk, hogy innen már csak lefelé visz az út J

Tatopanitól meredek terméskő lépcsősor vezet felfelé Ghorepaniig, időnként kertek között, vagy valakinek a telkén keresztül. (Pani vizet jelent nepáliul, azért szerepel annyi falunévben) Itt már nem segít a kidolgozott „aprólépésekkel” trükköm, a lépcső magassága szabja meg, hogy mekkorát kell lépni. Hiába vagyunk alacsonyabban, sokkal fárasztóbbnak bizonyult, mint felkapaszkodni a Thorung La hágóra.

Jól esik a pihenés / I like these rest places

Örömmel nyugtáztuk, amikor sikerült elérnünk Gharát. A falu szélén elkapott egy tíz éves forma lány hogy szállást keresünk-e, és mindjárt el is vezetett a családi vallalkozásig. Útközben rosszallóan nézte, ahogy mindig lemaradtunk mögötte. Zsuzsa célzatosan megemlítette, hogy egész nap gyalogultunk, és egy 15 kg-os zsákot cipelünk, amihez a leányzó nemes egyszerűséggel csak annyit tett hozzá: „igen, és öregek is vagytok” J

Wifi az egész faluban nincs, (Tatopaniban sem volt), nincs meleg zuhany, és kicsit későn vettük észre, hogy ablaküveg sincs, csak fa ablaktáblák. Úgy látszik, ez már meleg égövnek számít, bár mi nem észleltük, amíg a ház előtti asztalkánál kb. az összes ruhánkban a vacsorára vártunk.

Az ebédlőnk / Our dinning room.

Kilátás az ablakunkból / View from our window

Nepál 5. nap / 2. túranap Bahundanda (1310 m) – Jagat (1300 m)

 Megtett táv/Daily distance:  16 km

A nap fénypontja

Zsuzsa: átmászás az ösvénybe beszorult traktoron

Orsi: 1. túl vagyunk az első függőhídon, nem is olyan vészes! 2. Gyerekek a „világ végéről”, a hegyen túlról járnak el az iskolába, nap mint nap, és örülnek, hogy van lehetőségük a tanulásra.

 The best part of the day

Susan: climbing over a tractor, blocking our path

Orsi: 1 we are over the first suspension-bridge, it was not as bad as I thought 2 Children coming into the school from „nowhere” (from the other side of the mountain), every day, and being happy to have the possibility to learn 

Szint: 1300 m

Vacsora: dal bhat – 400 NPR, sült rizs – 350 NPR

Szállás: 350 NPR/szoba/éj

Errefelé este 6 körül lemegy a nap, reggel 6 körül kezd világosodni. Mivel közvilágítás nincs, és a szobák világítása is minimális, ez nagyjából meghatározza a napirendünket is. Késő délután megérkezünk a szállásra, néha esetleg még van idő egy kis sétára a faluban, aztán már sötétedik is. Vacsora, egy kis szöszmötölés, és irány az ágy. Reggel ¾ 6-körül ébredünk, összeszedelőzködünk, és indulunk.

A reggeli készülődés az első napokban még több időt vett igénybe, később jobban belerázódtunk a hátizsák napi csomagolásába. Azzal viszont rengeteg időt nyertünk, hogy általában reggeli nélkül indultunk útra, és az első pihenőnél ettünk csak valamit a saját készleteinkből. Egyelőre még kitartottak az otthonról hozott szalámiskenyerek (nem, nem volt semmi bajuk), amit egy kis helyi forrásvízzel öblítettünk le.

Bízva kathmandui tanácsadónkban, a nemzeti part területére érve már mi is végig ugyanazt a vizet ittuk, mint a helyiek, mindenféle szűrés és fertőtlenítés nélkül. Annyit trükköztünk csak, hogy egy kis C-vitamin porral ízesítettük, így langyosan is jobb volt az íze, könnyebb volt megközelíteni a „kötelező” napi adagot. Zsuzsának kétszer volt kisebb, rövid lejáratú hasmenése, nekem egyszer, a hágónál. A víz teljesen OK. Persze a városba visszaérve mi is visszatértünk a palackozott ásványvízhez.

A körút kb. háromnegyedén autóval (dzsippel, kisbusszal) is járható, köves út is vezet. Ez néha megegyezik a turistaútvonallal, sok helyen viszont külön ösvényt alakítottak ki a gyalogosok számára. Ennek időnként a rövidítés, jóval többször a szebb természeti élmény volt az oka. Viszont mindkét esetben nehezített – meredek, erősen és hullámzóan szintes – utat jelentett. Az ember egy idő után megtanulja, hogy választhat a kényelem és az esztétikum között. Értelemszerűen reggel a kaland a nyerőbb, estére viszont már általában az ésszerűség dominál.

Egyelőre viszont még reggel volt, így a keskeny és mély bevágásban vezető ösvényt választottuk, amelyen félúton egy felborult traktorral találkoztunk. Nagyjából kitöltötte a rendelkezésére (nem) álló helyet – elképzelni sem tudtuk, mit kereshetett itt – így aztán nem maradt más hátra, mint átmászni rajta. Az ember nem is gondolná, mekkora nagy darab egy ilyen jószág.

Mit keres egy traktkor a bevágásban? / Where did this tractor come from?

Ismét összetalálkoztunk egy itteni ismerősünkkel. Amerikai, ő is teljesen egyedül túrázik, de nálunk jobb az erőnléte. Általában beiktat valami kitérőt, hosszabbítást is a napi menetbe. Így aztán nagy valószínűséggel akkor is összefutunk, ha mi lassabban haladunk.

A körút legnagyobb része folyómederben, de nem a folyó szintjén halad. A faluk is inkább a hegyoldalba települtek, gondolom a monszun idején a folyónak is egészen mások a méretei, mint most, az ösvények azonban általában még magasabban visznek, így folytonos hullámzásban vannak. Ha erősen lefelé megyünk, akkor már lehet tudni, hogy előbb-utóbb ismét függőhíd következik, és a völgy másik oldalán folytatódik az út. Bizony elfacsarodik az ember szíve, amikor a nagy fáradtsággal megnyert szinteket ilyen könnyedén elveszíti, hogy aztán ismét kapaszkodó következzen. A napi szállások közti szintek különbsége talán nem is olyan nagy, de összeadva a sok le-fel szintet, olykor tiszteletre méltó eredményeket kapunk.

Kora délután érkeztünk meg Jagatba, ahol a falu elején kerestünk szállást magunknak, mert innen vitt le az út a hőforráshoz, amit Zsuzsa feltétlenül ki akart próbálni. Neki is vetkőztünk, fürdőruha, szárong, lábbelinek szigorúan maradt a biztonságos bakancs, és elkezdtük a leereszkedést a folyóig. Kb. az út egyharmadánál volt egy függőhíd, amely a hegyen túli, láthatatlan faluba vitt. Én itt táboroztam le, innen figyeltem Zsuzsa ereszkedését, aztán a dicsőséges fürdését.

Közben megjelent két iskolásgyerek (az egyenruháról könnyen felismerhetőek), akik Jagatból jöttek, és a hídon át, a nagy semmibe tartottak. Sokáig figyeltem őket, ahogy vietnámi papucsban, élénken beszélgetve kapaszkodnak felfelé a szomszéd hegyen, hogy aztán eltűnjenek valahol a fák között. Később még számos ilyen gyerekkel találkoztunk, akik a szomszédos falukból jártak be az iskolába, napi 1-2 órát gyalogolva, vidáman, gondtalanul.

Útban hazafelé / On the way hom

Ugyanez nem mondható el Zsuzsáról, aki jóval szuszogósabban kapaszkodott felfelé (az emelkedő egyikünknek sem erőssége). Ráadásul a fürdővel sem volt megelégedve. Két medence, amibe csövön át vezetik a vasban és más ásványi sókban gazdag vizet. Mivel a kieresztés nem igazán megoldott, ezért a kicsapódott anyagtól a medence vize erősen pocsolya állagot vesz fel. Szép, vörös színű, iszapos pocsolyáét. De javára legyen írva, hogy hősiesen megmártózott benne J

Meleg vizes medence / Hot spring

Megjelennek az első megoldandó feladatok. Zsuzsa hátizsákjának elszakadt a pántja, meg kell varrni. Még jó, hogy van nálunk egy minimál varrókészlet. A nadrágja is elszakadt, pont az ülepénél, ennek leplezésére az út további részében a trikóját a nadrágon kívül, „szoknyaként” hordta. A hasadás, majd egy kis idő múlva a másik is, szerencsére csak széltébeN terjedt, így végig leplezhető volt.