8 nap Albániában - Shkoder és a mesi híd

2019.03.12-19.

Elindultunk felfedezni az országot.

Miután reggel nagyjából megterveztük a 7 napos programot (hogy legyen majd mit módosítani), nekivágtunk a legtávolabbi úticélunknak. (Persze lehettek volna még távolabbiak is, de bölcsen felmértük a lehetőségeinket és az útviszonyokat.)

Szóval elmentünk Shkoderbe, ahol Rozefa vára a fő attrakció, amely olyan, mint magos Déva vára, amibe, tudvalevőleg, Kőmíves Kelemennét befalazták. Csak azt 12 kőmíves építette, ezt meg csupán három - talán azért is volt szükségük még egy kis asszonyi "segítségre" is.

Mindenesetre nem igazán értettem meg, hogy miért is alakult ki pont erről a várukról ez a befalazós legenda, mert bár hatalmas egy vár, de semmi extra - úgy értem, se nem túl magas falak, se nem meredek hegyoldal ... De hát ki tudja, hogy egy várépítőnek mi lehet probléma!

Skhoder

Maga a vár még Krisztus előtt kezdett kiépülni, az illírek ideje alatt, aztán jöttek a bizánciak, a törökök, szóval mindenki épített hozzá még egy kicsit, amíg a végén hatalmas lett. Ahogy egy magyar útleírásban olvasható, az egri vár tokkal-vonóval elférne csak az egyik udvarában - összesen három is van neki.

Ja, és az első világháborúban az osztrák-magyar monarchia csapatai is állomásoztak benne.

De mostanra nagyjából csak romokból áll. Remek hely a kóborlásra, lépcsőre fel, falról le, fényképezni, kilátást nézegetni mindenfelé, elmélkedni a szorgalmas, ügyes, és kitartó elődök hatalmas munkáiról.

Egész Albániában ezek a magas hegyek voltak a legmeglepőbbek a számomra.
Mit csináltam a földrajzórán, amikor ezekről tanultunk?!?

Az útikönyv valami nagyon szép sétálóutcát is emlegetett a városban, (minden közelebbi leírás nélkül), de, bár csodás kilátásunk volt a várból, hiába meresztgettük a szemünket aváros felé, nem sikerült rájönnünk, merre lehetne egy óváros vagy hasonló történelmi városrész. 

Megkérdeztük a belépőjegyeket osztogató férfit, aki ugyan nem igen tudott angolul, de amikor eleget mutogattuk neki az ujjunkkal, hogy sétálni akarunk, meg hajtogattuk, hogy utca (albánul rruga - igen, így két r-rel az elején), akkor felderült a képe, és elmagyarázta, hogy menjünk át a hídon (ő is az ujjaival "gyalogolt"), és ott van a túloldalon. 

Shkoder, Ólommecset - kívülről...

Úgy döntöttünk, hogy először inkább megnéztük az Ólommecsetet - amiről szintén nem igazán tudtuk, hogy mi is az. (Útikönyvünk nincs, csak innen-onnan összeszedett információmorzsáink). De legalább láttunk valamit a várból, amire ráfogtuk, hogy az lehet. Úgyhogy becéloztuk az irány, és elindultunk a szűk utcácskákon. Fényképezni valót találtunk magunknak bőven :-) Aztán már egy tábla is jelezte, hogy jó felé megyünk, úgyhogy ezennel kijelenthetjük, hogy a képen látható épület az Ólommecset. Sajnos ennél bővebb leírással nem szolgáltak a helyszínen sem. 

A mecset teteje, szerintem, bádoglemezekkel volt borítva. Az is lehet, hogy ólomlapok voltak - vagy csak valamikor voltak ólomlapok .... Mindenesetre nelég romos állapotban volt, ráadásul zárva is, de azért az ablakokon keresztül itt-ott bekukucskálhattunk, és gyönyörködhettünk a boltíves kialakításokban. Úgy tűnik azért vallási célokra még (legalábbis időnként) használatban van.

... és belülről

Török fejfák

Azért csak izgatott minket az a híres sétálóutca is, úgyhogy kocsiban ültünk és egy kis kevergéssel eljutottunk a hídhoz. Nem úgy tűnt a másik oldal, mint egy felkapott turistalátványosság, de azért át mentünk körülnézni. A híd túloldalán bolhapiac fogadott - illetve nem igazán tudtuk eldönteni, hogy eladásra vagy mondjuk mosás utáni szárításra teregették ki az avittas szőnyegeket és ágytakarókat a híd korlátjára. Első benyomásra egy igen szegényes negyedbe keveredtünk, és a kevésbé erős idegzetű útitársaim villámgyorsan leszavazták a további keresgélést :-) 

Mondjuk, amúgy sem tudtuk, hogy pontosan mit is keresünk.

Viszont tudtuk, hogy van itt "a közelben" egy szamárhátíves török hid, "valahol északkelet felé, Mesiben".  Ezúttal egy benzinkutastól kértünk tanácsot, aki szintén nem tudott angolul, és először elég tanácstalanul nézett ránk. Aztán nagy nehezen megértette az angol híd szót, és lelkesen mutatta, hogy itt van 100 méterre. Mi viszont ragaszkodtunk Mesihez. Erre, nem tudom, miért, Macedóniába akart elküldeni bennünket, de végül csak felderült a képe, hogy „Á-á-á, Mé-ész, ura e Méész" mi meg lelkesen bólogattunk, hogy biztosan az, és egyből rájöttünk, hogy az i-betüt már csak a magyar ragozás tette hozzá a városnévhez :-)

Miután sikeresen irányba álltunk, idővel már irányjelző tábláink is lettek, ami bíztató volt, hogy tényleg valami érdekesség felé haladunk. Viszont az út ismét igen szerény kinézetű településeken és igencsak szűk utakon át vitt. Azért csak mentünk rendületlenül, bár a fedélzeten zendülés csírái kezdték felütni a fejüket - "most már biztosan eltévedtünk", "itt biztosan nem férünk el", "ezen az úton nem tud két autó elmenni egymás mellett", "adjuk fel, mert sosem érünk haza"... 
Hát az biztos, hogy a valós életről kaptunk keresztmetszetet út közben :-)

Ura e Mes (azaz a mesi kőhíd - csak gyalogosoknak és két kerekű járműveknek

De a bízva bízók győztek a hitetlenekkel szemben, és senki nem bánta meg! Csodás kőhidat találtunk, és hozzá egy remek, kavicsos folyómedret is. Úgyhogy itt is elfényképezgettünk úgy egy órácskát, rengeteg kavicsot gyűjtöttünk, szelektáltunk, fájó szívvel ott hagytunk, hogy helyükre újakat csúsztassuk a zsebünkbe... Mindennek ellent tudok állni, csak a kísértésnek nem - főleg ha kavics formájában érkezik :-D 

Aztán már csak vissza kellett találnunk Tiranába, ami meglepően könnyen ment, mert egy új úton, a folyó másik oldalán vezetett vissza a GPS, ahol kulturáltabb utak és gyorsabb haladás segített bennünket.

Jöhetett a következő feladat, parkolóhelyet találni. Ez kicsit izgalmas volt, mert első körben mindenki másképp emlékezett arra, hogy melyik utcaszakaszokon is lehet ingyen parkolni. A házigazdánk ugyan mondott ezt-azt tegnap, amíg vezetett bennünket, de annyi impulzus között nem mindent sikerült megjegyeznünk. Végül aztán csak megegyeztünk abban, hogy azok a parkolóhelyek az ingyenesek, ahol a P betű alatt nincs kiegészítő tábla. Addigra már a többedik körünket tettük a környéken, de szerencsénk volt, mert pont rábukkantunk egy üres helyre. Kicsit szűkecske volt, de Heni remekül uralta a helyzetet 😊

Az esti városnézést leszavaztuk, csak üldögéltünk az asztalnál, és sztoriztunk, amíg aztán sorban kidőltünk - illetve bedőltünk az ágyba.