8 nap Albániában - Tirana és a Dajti-expressz

2019.03.12-19.

Ennyi utazgatás után már ideje volt, hogy a fővárosra is szánjunk egy napot. Főleg, mert a hivatalos ünneptől eltérően, Tiranában ma ünnepelték a tavasz ünnepet.

Az elbasani fiaskóból tanulva, úgy döntöttünk, hogy csak délután kapcsolódunk be a fiestába, hátha akkor már nagyobb élet zajlik. Különben is, fel akartunk menni a Dajti-expressz névre hallgató libegővel a Dajti-hegyre, és úgy gondoltuk, minél korábban megyünk, annál rövidebb sort kell végigállnunk.

Sajnos a GPS és az útjelző táblák ezúttal sem álltak a helyzet magaslatán. Kb. sejtettük az irányt, és el is indultunk arrafelé, remélve, hogy egy idő után már kapunk valami információt, de vagy nem jó utat választottunk, vagy csak úgy alapból nem tartották fontosnak jelölni, hogy merre is kell menni az alsó állomáshoz, mindenesetre egy idő után már kezdett gyanússá válni a helyzet. Ebben a kritikus pillanatban viszont megjelentek a Dajti feliratú útjelző táblák, amiknek egy darabig nagyon megörültünk, de ahogy egyre feljebb vitt az út a hegyoldalban, ismét gyanakodni kezdtünk, most már konkrétan arra, hogy alighanem a felső állomás felé tartunk. Autóval! Amikor mi libegőzni akartunk!

Aztán már nem is ez volt a legnagyobb bajunk, mert az út kezdett egyre keskenyebbé és egyre kanyargósabbá válni, és váltig azon izgultunk, nehogy szembe jöjjön valaki. 

Egy étteremnél, ahol azt hittük, már megérkeztünk, szusszanásnyi pihenőt tartottunk, és megcsodáltuk a láncban álló bunkereket. Tele van az ország ilyen építményekkel - ezek még mind a 2. világháború maradványai lennének?!? Úton-útfélen találkozik velük az ember.

Albánia. Bunkerek országszerte

Aztán végül csak elértünk az út végére - ha nem is tervezett végcélunkhoz, de valóban a felső állomásra. Úgyhogy az elképzelt fel-le retúr  út helyett le- és felfelé libegőztünk.. Albánia egyetlen, egyben a  Balkán leghosszabb függővasútján 15 percig tart az út egy-egy irányba. Mint utóbb kiderült (és ezért nem is láttuk), az alsó állomás közelében van a Bunkart múzeum (egy bunkerben berendezett kiállítás), a felső állomáson viszont teljes a majális hangulat - legalábbis a mi, tavasz ünnepi hétvégénken az volt. Gyalog még fel lehet menni egészen a hegy tetejére, de az állomás teraszáról is csodálatos kilátás nyílik a városra. A parkoló körül meg felnyergelt csacsik és lovak várják az "extrém" sportra vágyókat, de lehet célba lőni is, légpuskával vagy ijjal egyaránt. 

Mire visszaértünk a libegőzésből a kocsihoz, már minden tele volt piknikező emberekkel, és még egyre csak érkeztek az autók. Azon az úton, amerre mi lefelé akartunk haladni! Már előre láttuk szomorú sorsunkat - és egyáltalán nem becsültük alá a helyzetet :-)

Adott egy, kis jóindulattal, másfél sávosnak mondható, nagyjából csak hajtűkanyarokból álló, hegyi út, gyakorlatilag védőkorlát nélkül, igencsak mérsékelt útpatkával itt-ott. Ehhez jön egy olyan szembeforgalom, amelyben a sofőrök nagy része csak a padlógázt ismeri. Remek kombináció! Ráadásul még dudálnak is, mintha ővék lenne az egész világ. Szegény Heni teljesen megőszült mire sikerült épségben lejutnunk a hegyről. Le a kalapot előtte!

Ezek után villámgyorsan megszavaztuk, hogy, miután hazaértünk,  a nap további részében mellőzzük az autót, és inkább gyalogszerrel folytatjuk a város felfedezését. Szerencsére nagyon turistabarát méretű, az érdekesebb látnivalók gyalogszerrel is könnyedén elérhetők.

Szkander bég lovasszobra Tiranában

A központi térrel és Szkander bég szobrával kezdtük - aki, tudvalevőleg az albánok legnagyobb nemzeti hőse volt. Egy időben Hunyadi Jánossal is szövetkezett a törökök ellen, de sajnos se  az 1444-es várnai csatába, sem az 1448-as második rigómezei csatába nem ért oda időben a csapataival.

Nagy meglepetésünkre zajlott az élet a téren! Az operaház előtti részén környezetvédelmi kiállítás(szerűség) volt. Kihelyezett asztalok mellett különböző egyesületek önkéntesei üldögéltek az érdeklődökre várva, előttük meg mindenféle, hulladékból készült gyerekalkotás volt látható.

A másik oldalon pedig ott voltak az Elbasanban hiányolt árusok is. Azt ugyan nem nagyon láttuk, mit árulnak, mert óriási volt az érdeklődés irántuk, teljesen körülállták az emberek a standokat. 

Használt nylonzacskókból gyűrögetve

Úgyhogy tovább is sétáltunk a szintén szuperlatívuszokkal emlegetett Újpiac felé. Még mindig nem tanultuk meg, hogy minden állítást tört szorzóval kell átszámítani :-) Azt mindenesetre megállapítottuk, hogy érdemes volna meghívni a házigazdánkat, és megnézni, mit szól mondjuk a Vásárcsarnokhoz.

Azért persze érdekes volt, főleg a kínálata.

Az első árusoron szinte kizárólag magok, szárított gyümölcsök és olajbogyó volt - óriási mennyiségben és választékban!

Középen némi zöldség és gyümölcs, helyi eredetű gyógyfüvek szárított csokrokban és bezacskózva, végül a bolhapiac részleg következett mindennel, ami elég régi ahhoz, hogy már érdekes legyen valakinek, de még nem elég régi ahhoz, hogy az antik piacon lehessen értékesíteni.

Szárított gyümölcsök zsákszámra a tiranai Újpiacon

Tirana érdekességeit kutatva találtunk a neten egy fotót egy jópofa, festett lépcsőről. Hosszas keresgélés után is csak annyit sikerült megtudnunk, hogy valahol a Grand Parkban található. Úgyhogy arra vettük az irányt, és egy remek sétányra bukkantunk, ahol - a tavaszünnep miatt - minden fát pöttyös ruhába bújtattak. A sétány végén, a műszaki egyetem előtti téren pedig, bónuszként, ott volt a várva várt zenekar is. A színpad előtt a szokásos csápoló fiatalok, fiatal szülők a zenére ide-oda lépegető kisgyerekekkel, a tömegtől kissé távolabb álló alkalmi hallgatóság.

Az egyetem lépcsőjének tetejéről pedig már a hangerő is teljesen elviselhető volt :-) 

És szintén a lépcső tetejéről remekül le lehetett gurulni biciklivel is - mármint aki elég vagánynak akart látszani. A lépcső alján ugyanis, egy keskeny járdán túl úttest húzódott, és a fiúk általában nem tudtak megállni a járdán, hanem teljes sebességgel keresztülgurultak az úton is. Végül az ott posztoló rendőrök is megelégelték, és elkapták az egyik fiú frakkját. Igazán úri módon bántak vele, messziről is látszott, hogy atyai hangon próbálják megértetni vele, miért is helytelen, amit tesz. A srácon is látszott, hogy úgy pereg le róla, mint minden hozzáhasonló tizenévesről. De néha a a sors a legnagyobb rendező! Pont amíg ez a jelenet zajlott, egy újabb fiú rongyolt le a lejtőn, egyenesen át az országúton - éppen csak átcsúszva egy csikorogva fékező autó előtt! Na, ez - legalábbis egy időre - többet ért minden szentbeszédnél :-)

Szabadtéri fodrászat a Grand Parkban (Tirana, Albánia)

A park tényleg elég nagy, és azt sem tudtuk, merre keressük a festett lépcsőnket, így nem is csoda, hogy nem találtuk meg. Helyette viszont élvezhettük itt is a fesztiválozó hangulatot. Egy újabb zenekar, mellette kitelepült férfifodrász (csak a megfelelő piaci rést kell megtalálni!), hömpölygő tömeg mindenfelé, virágokkal lepkékkek és katicabogarakkal kidekorált fák és köztéri bútorok.

A zene egészen hazáig kísért bennünket, mert egy csomó mellékutcában színpadokat állítottak fel, ahol a befutóban lévő zenekarok biztosították a szórakozást és a jó hangulatot.