8 nap Albániában - Tavaszünnep Elbasanban és az Ohridi tó

2019.03.12-19.

Mindig érdekes mások tanácsait követni – én legalábbis érdekes élménynek könyvelem el, ha a helyiek által fontosnak tartott helyszíneket, eseményeket meglátogatok. Ha más nem is sül ki belőle, arról azért képet kap az ember, hogy egy adott országban, térségben, mit tartanak fontosnak, jelentősnek a helybéliek :-)

A szállásadónk, amikor átadta a lakást, teljesen olyan benyomást keltett, mint aki maga is sokat utazik. Nagyon jól beszélt angolul, a lakás úgy van felszerelve, mint aki pontosan tudja, mi kell az utazóknak, a konyhában palackos víz, tea, kávé meg ilyesmik mind elő voltak készítve, jól kezelhető információ mindenről, ami csak egy turista számára fontos lehet ...
És külön a lelkünkre kötötte, hogy ki ne hagyjuk 14-én Elbasant, ahol az albánok hagyományos tavaszünnepe alkalmából az ország legnagyobb fesztiválja lesz. Persze, gondoltuk, ha fesztivál, ott a helyünk.

Úgy döntöttünk, hogy a fesztivállal kezdünk, mert ki tudja, mennyi időt vesz igénybe, ne kelljen szomorkodni, hogy miért nem jöttünk előbb. A városba menő, aztán a fő utcára vezető útvonal "ígéretes" volt, mert rendőrök irányították a forgalmat, és mindenkit eltereltek a belváros közeléből. Gondoltuk, akkora a tömeg, hogy amiatt nem engedik az autósokat behajtani, micsoda remek kis fesztivál lesz!

Hát, nagyot csalódtunk. Ezért nem szabad előre elképzelni, hogy mit is várunk :-D

Az első látnivaló egy BNV-szerű kiállítás volt, amelyet egyetlen sportcsarnokban tartottok. Emberből ugyan volt benne rengeteg, de a kiállítói standok tartalma elég szóbéli volt. Még leginkább külföldi cuccokkal próbálták elkápráztatni a nagyérdeműt, és vásárlókat találni maguknak. Az ilyen helyek mindig érdekes keresztmetszetét adnak egy ország gazdasági helyzetéről.

Szervezési érdekesség volt, hogy a rendezvényhez, hivatalosan, nem tartozott mosdóhelyiség. Minden tapasztalt utazó tudja, hogy az ilyen helyek remek lehetőséget kínálnak a folyó ügyek elintézésére, és nem is szabad kihagyni ezeket a lehetőségeket. Hát itt nem volt semmi ilyesmi. Azért persze nem hagytuk magunkat, és végül elárulták, hogy a női öltözőben, ami egy jelöletlen ajtó mögötti újabb ajtóból nyílott, megtaláljuk az áhitott kis helyiséget. Az biztos, hogy tömeg nem volt benne - rajtunk kívül, úgy tűnik, senki sem tudott róla :-D

Ezután kimentünk a fő utcára a "standok" közé, ahol továbbra is azt vártuk, hogy valami érdekesre bukkanunk. Hát, nem bukkantunk. Volt 1 darab qofte (ez az itteniek csevapcsicsája) sütő fickó (apukám örült volna, mert erre a fesztiválra igazán nem lehetett azt mondani, hogy csak az evésről szól), egy csomó bazáros (műanyag, kínai gagyik), valamint mindenfelé ballakume és "barátság" karkötő árusok.

A tavaszünnep elmaradhatatlan süteménye

A ballakume egy kissé a darálós kekszre emlékeztető, kukoricalisztból készült, kb. tenyérnyi, kör alakú sütemény, és ennek az ünnepnek elengedhetetlen tartozéka, ilyenkor mindenki "kötelezően " ezt (v)eszi. A piros-fehér vékony sodrott vagy csomózott karkötők nem tudom mit jelképeznek, de mindenhol pontosan ugyanolyanokat lehetett kapni, úgyhogy biztosan az is valami hagyomány.

"Dita e Verës", azaz a Nyár napja,  mára már hivatalos államünnep. Ilyenkor üdvözlik a tavasz beköszöntét, virágba borítják az utcákat, hosszú és boldog életet kívánnak egymásnak. Mivel az egész rendezvény a tavasz ünnepléséről szól, ezért még virágkoszorúkat is árulnak (persze művirágból), amit a 3 - 16 éves lányok lelkesen hordanak is.

Tömeg az tényleg volt, mindenki fel-alá grasszált az utcán, de az általunk fesztiválinak gondolt "kellékek", mondjuk egy zenekar vagy tánccsoport - és leginkább egy izgalmas kirakodóvásár - teljességgel hiányzott. Helyette volt férfi erőfitogtató program: két helyen karikát lehetett dobálni üvegekre, egy izgatott férficsoport közepén meg egy inas fiatalember tartotta magát éppen húzódzkodva a rúdon, és mindenki azt leste, meddig bírja.

Érdekes, hogy mindkét helyen csak férfiak tömörültek az attrakció körül, egyetlen nő sem volt a nézők között.

Erőfitogtatás

Kicsit betértünk a várfallal körülvett régiesebb negyedbe. Itt csend volt, és béke, úgy tűnik, az egész műsor csak a főutcán zajlott.

Szerencsére aztán a néprajzi múzeum is az utunkba akadt, ráadásul még ingyenes is volt - bár itt amúgy sem vágja földhöz az embert egy-egy múzeumi belépő. Ide, hétköznap, kb. 200 forintért mehetünk volna be.

Elbasan. Néprajzi múzeum egy korabeli épületben

Társaságunk hangulata mindenesetre közelített a nullponthoz. Nem ilyen fesztivált vártunk, és erre csekély vígasz volt, hogy helyette bepillanthattunk a valós életükbe, és képet kaptunk arról, mit neveznek errefelé a „leglátványosabb” rendezvénynek. Közben az eső is szemerkélni kezdett, így a hangulatunk tovább romlott, de azért megszavaztuk, hogy elmegyünk az Ohridi tóhoz, amit még reggel kinéztünk magunknak - hátha közben kiderül az ég.

Hát, nem derült ki. Viszont az útról kiderült, hogy kb. egy órán át tele van hajtűkanyarokkal. A minősége egész jó volt, azzal nem volt baj, de akinek, Petőfivel szólva "lenn az Alföld tengersík vidékén" van a hona és világa, az bizony nehezen barátkozik meg egy olyan helyzettel, ahol kanyar kanyart ér, és a szalagkorlátok minősége is hagy némi kívánni valót maga után. 

Újrahasznosítás - lépcső gumiabroncsokból a hegyoldalban

Az ég teljesen beborult, minden szürke volt, közeledett az alkonyat. Igy aztán, végül nem mentünk el addig a - nagyobb - városkáig, amit kinéztünk magunknak, hanem az első alkalommal, ahol módunk nyílt rá, letértünk egyenesen a tóhoz. Az utazók angyala velünk volt, és egy csodás kis halászfaluban, Linben, bukkantunk ki. Meredek sziklafal és a tópart közé beszorult egyetlen (szűk) utcás zsákfalu volt. Ez persze már csak akkor derült ki, amikor kezdtünk beszorulni az utcába - ami persze (elvben) két irányú volt. Nem is kétséges, hogy egyszer csak elérkezett az a pillanat, amikor már nem tudtunk elmenni a szemben álló furgon mellett - amelyik mögött még egy autó várakozott!

Emlékeztek arra a játékra, hogy két vonat vagonjai hogy tudnak helyet cserélni egy olyan sínen, ahol egyetlen vagonnyi kitérő van? Na, pontosan ezt játszottuk mi is. (Szerencsére pont ott történt ez a találkozó, ahol volt egy ici-pici kitérő rész.)

Mi hátra tolattunk, a furgon előre jött a kitérőbe, mi előre mentünk a helyére, ő továbbgurult a mi helyünkre. Aztán mi tolattunk hátra a kitérőbe, hogy a 2. autó is el tudjon menni mellettünk (na, jó, nem elmenni, csak kigurulni az utcából, majd mi begurultunk végre a tervezett utcánkba. A 2. visszatolatott a mi helyünkre, elengedte a furgont, amelyik visszatolatott az eredeti helyére, és már a kék autó is továbbmehetett. Ilyen egyszerű volt :-D

Albánia, Ohridi-tó

Eközben mi elértünk a falu végére, amelyet nem egy falu vége tábla, hanem egy zárt udvar jelzett. De legalább volt egy talpalatnyi hely, ahol le tudtuk állítani a kocsit, és az (immár) szakadó esőben kiszálltunk fényképezni, és nézelődni egy kicsit - a helyi kecskét, birkát hazaterelgető nénik és bácsik nagy gyönyörűségére. Látszott rajtuk a büszkeség, hogy mennyivel több eszük van, mint nekünk, még a kecskéik is tudják, hogy eső elől eresz alá kell állni, csak ezek a kelekótya turisták áztatják magukat ronggyá :-)

Végül aztán megelégeltük a falusi romantikát, és betértünk a falu főterén lévő étterembe, ahol fejedelmi vacsorát és barátságos kiszolgálást kaptunk. Amikor már kezdtünk belekeveredni a saláták és köretek rendelésébe, a tulaj intett, hogy hagyjuk csak, majd ő tudja, hogy mit és mennyit hozzon nekünk. Mindjárt azzal kezdte, hogy a ház ajándékaként előételnek feltálalt egy nagyon ízletes lecsóféleséget, amit túróval készítenek (a fergese az albánok egyik hagyomásos étele) és mellé apró sült halakat. Mellé a salátákat, meg köreteket. Kicsit olyan volt mint Kínában, nem egészen tudtuk, mit, mikor és mivel kell enni, de mire nagyjából tele lettünk, megjelentek a főételek is, halkedvelőknek egyenesen a tóból kifogott helyi specialitások, beluschke és koran (mindkettő csak ebben a tóban élő lazacféle), és még ingyen tortát is kaptunk a végén, desszertnek. Bár addigra, elvileg, már egy falat sem ment le a torkunkon, de azért becsülettel betermeltük azt is.

Előételek

Közben megcsodáltuk a helyi (albán) mozaikok megvásárolható rekonstrukcióit, és a meleg kályha mellett szépen megszáradtak az ázott kabátjaink is. Aztán a sötét éjszakában irány haza. És láss csodát, még a parkolóhelyünk is "megvárt" bennünket Tiranában :-)