A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parkrun. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Parkrun. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 29., csütörtök

Parkrun, Brisbane, parti a ház alatt


Ha szombat, akkor Parkrun. Ezúttal egy kicsit távolabbi eseményre látogattunk el, Bunyaville-be. Ez a szervezet jóval több embert fog össze, mint az Ocean View-i, itt még gyaloglókból is volt vagy 10, így aztán nekem is akadt versenytársam.

Lelkes készülődők a ParkRun előtt
A dolog érdekessége volt, hogy ismét egy természetvédelmi területen jártunk (van abból itt jócskán), ahol koalák is szoktak tartózkodni. A szervezők, amikor kijelölik a távot, gondosan végignézik azokat a fákat is, ahol a koalák általában az idejüket szokták tölteni, és ha találnak egyet, akkor a földre rajzolt nyíllal jelzik, hogy merre is érdemes keresgélni – amiből egyből kiviláglik, hogy azért nem annyira gyakori az előfordulásuk, és még a helyiek számára is érdekességnek számítanak. Sajnos, most egyet sem tudtak prezentálni nekem. Lassan bele kell nyugodnom, hogy az emlék- és fotógyűjteményembe ez bizony nem kerül be!

A következő program Brisbane volt, ahova vonattal mentünk Strathpine-ból. Brisbane-ben szinte lehetetlen parkolni, és még ha talál is az ember helyet, egy csomó pénzbe kerül. Egyszerűbb leparkolni az elővárosban, és inkább a helyiérdekű vasúttal beutazni.

Még olyan szerencsém is volt, hogy épp amíg a vonatunkat vártuk, addig haladt át az állomáson egy régi időket idéző gőzmozdony vontatta nosztalgiavonat. Aranyos volt az állomásfőnök, mert, miután éppen elment az orrunk előtt a vonat, és indultunk sétálni egyet a következőig, a vselkedésemből kikövetkeztetve, hogy érdeklődő turista vagyok, szólt, hogy ne menjünk sehova, mert 5 perc múlva érkezik ez a ritka járat. Csak hétvégén halad itt keresztül hébe-hóba. Persze egyből lecövekeltem a vágányok mellé, de még egy helybéli fickó is izgatottan visszafordult a kapuból, amikor meghalltotta, hogy milyen atrakció várható. Sajnos, a vonat a másik vágányon jött, így csak részleteiben láttuk elsuhanni, de persze buzgón integettünk az utasoknak :-)

Ne lépj a vágányokra! Vagy - büntetés, baleset esetleg rosszabb lesz a vége!


Brisbaane városnéző program volt – a lehető legkevesebb várossal. A Roma Street Parklandban kezdtünk, ahol találtunkegy remek gyerek botanikus kertet, jópofa játszótereket, sok-sok “vizisárkányt”, sőt még egy “igazi, tengerparti” strandot is. Meleg napunk volt, itt nyüzsgött, aki csak tehette. 

Óriási zöldségek a gyerek botanikus kertben

Békésen napozó "vizi sárkányok"

Ki hitte volna, hogy a gyömbér ekkorára nő!

"Tengerpart" a belvárosban

Persze a vendéglátóipari egységeknek is nagy forgalmuk volt, és az ibiszek, akiknek a népi elnevezése “bin chicken”, azaz szemetes csirke, szorgalmasan keresgéltek az asztalok között. Muszáj volt önállónak lenniük, mert az emberektől közvetlenül nem remélhettek ennivalót.


Azért csak összeszegedik amit az asztalok között találnak


Egész nap vihar előtti, fülledt meleg volt. El is bágyadtunk hamar, és a parknézegetést hajókázással váltottuk fel. Van egy ingyenes kishajó járat, amely fel-alá megy a város hosszában. Mivel hétvége volt, és tikkasztó hőség, mindenki csak felszállni akart, és hajókázni. Leszálló nem igen volt, így a harmadik-negyedik megálló után, a parton várakozók nagy része már hoppon maradt, mivel, ha nem volt elég kiszálló, beszállni sem lehetett.

Sétahajó a Brisbane-en

Kb. ennyi volt a nagyváros – ez is meghaladta Sue és Laci tűréshatárát, úgyhogy menekültünk is vissza az autónkhoz, és a békés kis erdei házunkhoz. De szusszanni sem volt oidőnk, mert otthon már várt egy meghívó Johnéktól, akik el akartak dicsekedni nekem aj kerti kemencével, amit John saját kezüleg épített.

Mi sül a kemencében?

Közben a vihar is megérkezett, így végül a ház alatt vacsoráztunk. A fő fogás tepsiben sült zöldséges hús volt, a vegetáriánusok pedig kaliforniai paprikába töltött paradicsomos, fűszeres krumplipürét kaptak. Persze megkóstoltam azt is, nagyon finom volt.

Csokoládéval tűzdelt sült banán

Külön érdekesség volt számomra, hogy a háziasszony erős vonzalmat táplál a repülőgépek iránt. Időnként még Brisbane-be is beugrik, hogy eltöltsön egy-két órát a repülőtéren, és figyelje a fel-leszálló gépeket. Egyébként meg egy telefonos app segítségével a házuk felett elrepülő gépeket figyeli, és azonosítja be. Vacsora közben is fel-felugrált, és kiszaladt megnézni, éppen merre húz el egy gép. Aztán visszajött, és részletesen tájékoztatott bennünket, hogy a megszokotthoz képest merre tért el a vonalától, és mi lehetett az oka. Jó érzés, ha az ember látja, hogy másnak is vannak furcsa hobbijai :-)

2018. november 20., kedd

Parkrun és rokonlátogatás


Ha szombat, akkor Parkrun. Sue és Laci most önkéntesek voltak. Az ilyen rendezvényem mindig kell egy pár ember, akik állnak a kanyarokban, és írányítják az embereket, regisztrálnak, fogadják a befutókat, mennek a legutólsó futóval a sor végén… Mivel mondtam, hogy nekem mindegy, hogy résztvevő vagy önkéntes vagyok, engem is beosztottakaz egyik kanyarhoz. A plusz feladatom az volt, hogy ne engedjem ki a kapun a teheneket, ha hirtelen feltétlenül úgy éreznék, hogy a fú zöldebb a kerítés másik koldalán. De nem volt semmi gond. Amint az első csapat elszaladt mellettük, sértődötten odébbvonultak, a kapu közelébe sem jöttek. Úgyhogy nyugodtan fényképezhettem a futókat.

Számos kutya is résztvesz a futáson, nem mindegyik egyforma lelkesedéssel

Jellegzetes ausztrál táj

Ebédre távoli rokonokhoz voltunk hivatalosak, Brisbane másik végébe. Nagyon távoli rokonokhoz. Nagymama nővérének a fia élt Ausztráliában, és amikor megözvegyült, feleségül vett egy másik magyar hölgyet, Mariát. Laci ebben az időszakban vette fel velük a kapcsolatot, és időnként meglátogatta őket, vagy elugrott segíteni, ha egy erős kézre volt szükségük. Aztán Béla meghalt, de továbra is tartották a kapcsolatot Máriával, aki utóbb feleségül ment egy másik magyar öregúrhoz, Miklóshoz. Most már ők az idős rokonok – ugyanaz a fejsze, csak fejét meg a nyelét cserélték ki :-D

Szóval hozzájuk mentünk, és finom magyar ebéddel vártak, zöldborsó levest kaptunk, káposztástésztát és almáspitét. És persze sztorikat a régi szép időkról. Miklós fiatal korában a nagy nyugati útépítéseken volt gépszerelő, ide-odautazott, 45 fokos vagy még nagyobb hőségben, rablók támadták meg, és hasonló izgalmas dolgokban volt része. Milyen jó is visszaemlékezni a hőskorra – főleg a kellemes verandán egy pohár hideg vörösbor mellett :-D

Mivel hazafelé megint elég lassan haladtunk, kitaláltuk a “ki lát leghamarabb...” játékot. Mindenki mondott két dolgot, amit keresni kellett, aztán izgatottan forgattuk a fejünket, hogy előbb lássunk repülőgépet, három kerekű motort, nagy dobozt egy furgon hátuljában, mint a többiek. Mivel frissen kitalált játék volt, eleinte minden menet után módosítottuk a szabályokat, amíg végre egy nagyjából elfogadható változatig eljutottunk. Ez kb. egybe esett azzal is, amíkor megérkeztünk Dayboróba. Sebaj, jó lesz a játék a további utazásokra is.

Este, kutysétáltatás ürügyén meglátogattuk Carolt. Egész héten nem volt otthon, valami továbbképzésen vett részt. Gemma, a szomszéd nagylány, aki mindig hadba állítható kutya- és gyerekfelvigyázóként, ment át éjszakára Annabelhez, hogy ne legyen egyedül , illetve reggel időben elinduljon az iskolába. Na, ez nem mindig sikerült. Egyik reggel Gemmának korán kellett indulnia, Annabel meg elaludt, és lekéste az iskolabuszt. Úgyhogy a továbbiakban már Gemma vitte kora reggel magával, munkába menet.

Naplemente a fák között

Mára aztán már Carol is hazaérkezett, úgyhogy gyorsan beugrottunk hozzá egy villámlátogatásra. A verandája korlátján egy remek könyöklő van, olyan bárpultszerűen kialakítva, ahol egy pohár bor vagy sör mellett remekül lehet élvezni a kilátást. Igazi ausztrál életérzés.