Parkrun és rokonlátogatás

Ha szombat, akkor Parkrun. Sue és Laci most önkéntesek voltak. Az ilyen rendezvényem mindig kell egy pár ember, akik állnak a kanyarokban, és írányítják az embereket, regisztrálnak, fogadják a befutókat, mennek a legutólsó futóval a sor végén… Mivel mondtam, hogy nekem mindegy, hogy résztvevő vagy önkéntes vagyok, engem is beosztottakaz egyik kanyarhoz. A plusz feladatom az volt, hogy ne engedjem ki a kapun a teheneket, ha hirtelen feltétlenül úgy éreznék, hogy a fú zöldebb a kerítés másik koldalán. De nem volt semmi gond. Amint az első csapat elszaladt mellettük, sértődötten odébbvonultak, a kapu közelébe sem jöttek. Úgyhogy nyugodtan fényképezhettem a futókat.

Számos kutya is résztvesz a futáson, nem mindegyik egyforma lelkesedéssel

Jellegzetes ausztrál táj

Ebédre távoli rokonokhoz voltunk hivatalosak, Brisbane másik végébe. Nagyon távoli rokonokhoz. Nagymama nővérének a fia élt Ausztráliában, és amikor megözvegyült, feleségül vett egy másik magyar hölgyet, Mariát. Laci ebben az időszakban vette fel velük a kapcsolatot, és időnként meglátogatta őket, vagy elugrott segíteni, ha egy erős kézre volt szükségük. Aztán Béla meghalt, de továbra is tartották a kapcsolatot Máriával, aki utóbb feleségül ment egy másik magyar öregúrhoz, Miklóshoz. Most már ők az idős rokonok – ugyanaz a fejsze, csak fejét meg a nyelét cserélték ki :-D

Szóval hozzájuk mentünk, és finom magyar ebéddel vártak, zöldborsó levest kaptunk, káposztástésztát és almáspitét. És persze sztorikat a régi szép időkról. Miklós fiatal korában a nagy nyugati útépítéseken volt gépszerelő, ide-odautazott, 45 fokos vagy még nagyobb hőségben, rablók támadták meg, és hasonló izgalmas dolgokban volt része. Milyen jó is visszaemlékezni a hőskorra – főleg a kellemes verandán egy pohár hideg vörösbor mellett :-D

Mivel hazafelé megint elég lassan haladtunk, kitaláltuk a “ki lát leghamarabb...” játékot. Mindenki mondott két dolgot, amit keresni kellett, aztán izgatottan forgattuk a fejünket, hogy előbb lássunk repülőgépet, három kerekű motort, nagy dobozt egy furgon hátuljában, mint a többiek. Mivel frissen kitalált játék volt, eleinte minden menet után módosítottuk a szabályokat, amíg végre egy nagyjából elfogadható változatig eljutottunk. Ez kb. egybe esett azzal is, amíkor megérkeztünk Dayboróba. Sebaj, jó lesz a játék a további utazásokra is.

Este, kutysétáltatás ürügyén meglátogattuk Carolt. Egész héten nem volt otthon, valami továbbképzésen vett részt. Gemma, a szomszéd nagylány, aki mindig hadba állítható kutya- és gyerekfelvigyázóként, ment át éjszakára Annabelhez, hogy ne legyen egyedül , illetve reggel időben elinduljon az iskolába. Na, ez nem mindig sikerült. Egyik reggel Gemmának korán kellett indulnia, Annabel meg elaludt, és lekéste az iskolabuszt. Úgyhogy a továbbiakban már Gemma vitte kora reggel magával, munkába menet.

Naplemente a fák között

Mára aztán már Carol is hazaérkezett, úgyhogy gyorsan beugrottunk hozzá egy villámlátogatásra. A verandája korlátján egy remek könyöklő van, olyan bárpultszerűen kialakítva, ahol egy pohár bor vagy sör mellett remekül lehet élvezni a kilátást. Igazi ausztrál életérzés.