Utolsó nap – már európaiasodunk

A French Concession valahogy mindig kimaradt az útvonalakból. De mivel történelme során nem csak a gazdag európaiak lakhelye, hanem a kommunista párt több jelentős eseményének helyszíne is volt, így most egyenesen erre vettük az irányt. Itt volt ugyanis az első kínai szocialista ifjúsági liga (Shanghai SYL) székháza is, amelyben ma a mozgalomról szóló fényképkiállítás látható. Jobbára ifjú hősök és mártírok fényképei, az életük legfontosabb eseményét kiemelő aláírással – legalábbis ezt a következtetést vontuk le a kevés angol nyelvű szöveg alapján. A portrékon túl volt néhány életkép is, amelyekből azért Kína életéből is kaphattunk némi információt, az utolsó teremben pedig a nyitást követő, ifjúságot támogató rendezvényeket, lehetőségeket, szerveződéseket mutatták be. A katonásan sportoló, lelkesen szemetet szedő, idős embereket támogató gyerekek és ifjú munkások között még egy hastánc csoport bemutató fényképe is helyet kapott.

Ifjú szocialisták a '20-as években

Maga a környék a város egyik legelegánsabb része, luxus márkákat forgalmazó üzletekkel, és elegáns éttermekkel. A Huaihai Road egy részéről még a kerékpárok és motorok is ki vannak tiltva. A nyugati stílusú épületekkel szegélyezett utca így szinte teljesen európai jelleget sugárzott (volna, ha a járdákon nyüzsgő tömeg 95%-a nem kínai). Gyuri meg is jegyezte, hogy ez a környék már egész emberi (értsd, európai, megszokott). Ha üres telek akad, azért itt is megy a hatalmas léptékű építkezés, hátha még nincs elég pláza a környéken.

Amikor kiderült, hogy a múzeum pont ebédszünetet tart, az eső elől bemenekültünk egy újonnan épült épületbe, amiről azt reméltük, hogy áruház, és elnézelődünk ott, de kiderült, hogy 7 szinten csak drága éttermek voltak benne, eléggé elszórtan. A nagyobb része üres volt, és kiadatlan, és a működő éttermekben sem volt nagy nyüzsgés (ez alól csak a Starbucks kivétel, amit eddig bárhol láttam is, mindig tele volt). Általánosan jellemző a drágább boltokra, éttermekre, hogy szinte senkit nem látni bennük az eladókon kívül. Rejtély, hogy akkor mégis miből élnek meg?

Az épület előcsarnokában álldogálva jellegzetesen kínai jelenetnek voltunk tanúi. A két szárnyas ajtó nyitott felén jött befelé egy középkorú nő, amikor az ellenkező irányból odaért egy ételfutár, aki kifelé tartott. Megállhatott volna egy pillanatra, hogy megvárja, amíg a nő belép az ajtón, vagy kinyithatta volna az ajtó másik szárnyát, de ő a harmadik lehetőséget választotta, egyszerűen nekiment a nőnek. Egy pillanatra megszorultak az ajtóban, aztán némi erőlködés után mindketten kiszabadultak, és egy pillantást sem vetve egymásra (és egy indulatos szót vagy pillantást sem pazarolva), ki-ki folytatta az útját. Csak mi álltunk ott értetlen arccal J

Hasonló jelenetet láttunk nem sokkal később egy parkban is, ahol két építőmunkás egy ajtó méretű lemezt cipelve egyensúlyozott egy szökőkút széle és egy halom sóder között. Mögöttük jött egy kutyás fickó, kicsit gyorsabb tempóban. Egy pillanatig sem merült fel benne, hogy esetleg lassítson, és megvárja, amíg a munkások túljutnak az „útszűkületen”, hanem határozottan lökött egyet a hátsón, aztán a lemezen, hogy meglegyen a kellő helye, és már ki is előzte őket. A kutya udvariasabb (és okosabb?) volt, mert leugrott a kiszáradt szökőkútba, és ott kerülte ki a társaságot. Nekem, aki egész életemben másra voltam trenírozva, nagyon idegennek tűnik ez a senkire-nem-vagyok-tekintettel hozzáállás.

Szerencsére mire a SYL múzeumból kiértünk, abbahagyta az eső a szemerkélést, így elsétáltunk még a shikumen házakhoz is. Ez a jellegzetes shanghai építészeti stílus nyugati és kínai elemeket kombinálva alakult ki az 1860-as években. Legnépszerűbb időszakában mintegy 9000 shikumen stílusú épület volt Shanghaiban, ami a város összes házának 60%-át jelentette abban az időben, mára viszont már sokkal kisebb ez az arány, a shanghaiak zöme nagy toronyházakban lakik. A shikumen stílus 2010 óta a kínai szellemi kulturális örökség része.

A shikumen házak fénykorukban a felső tízezer kedvelt lakóhelyei voltak. Az 1920-as években azonban átrendeződött a lakáshelyzet Shanghaiban, és egyre gyakoribbá vált, hogy a házakat bérlő lakók, maguk is bérbeadóvá váltak, és kiadták a lakóház egy részét, hogy fizetni tudják saját lakbérüket. A shikumen házak egyre inkább a zsúfoltságról és a rendetlenségről váltak ismerté. Nem volt szokatlan, hogy egyetlen shikumen házban akár egy tucat család is élt egyszerre.

A francia negyed mellett megmaradt shikumen házakat felújították, a környékhez igazítva elegáns üzleteket és éttermeket rendeztek be bennük, turista látványossággá tették, az egyik épületben pedig rengeteg fényképpel és információval egy ügyes kis múzeumban mutatják be a környék és az építészeti stílus történet.

Ez volt az egyetlen hely eddig Kínában, ahol turistáknak kialakított részen a fényképezni tilos táblát láttam, de senki nem törődött vele. A turisták lelkesen fényképeztek, a tilalom betartására ügyelő személyek meg egyáltalán nem voltak sehol.

A metróhoz sétálva még egy érdekességet láttunk – egy olyan kereszteződést, ahol nem csak négy egymásra merőleges zebra volt, hanem még két átlós is! Hát persze hogy kivártuk, amíg azon mehettünk át!

Csupa-csupa zebra

A kora esti órák a csomagolással teltek. Három hétig csak gyűjtögettük a holmikat, most kiderült, hogy mire futja a bőröndök kapacitásából. Kiderült, hogy olyan visszafogottak voltunk, és olyan ügyesen tudtunk csomagolni, hogy egy 20 és egy 22 kilós bőröndbe minden belefért. Igaz, a ruháink egy jó részét a kézipoggyász hátizsákba tettük, mert még várt ránk egy séta a 4 fokos Helsinkiben.

Elkészült a születésnapi torta is. Sophie és Dani is májusi születésű, így egy kissé előrehozott ünnepléssel akartam meglepni őket. Gyümölcstorta volt – azaz gyümölcsök, ízlésesen elrendezve egy tálon, középen egy banánból kialakított gyertya, eperlánggal J

Dani haza is ért időben, de este fél tíztől még volt egy meetingje (heti 3-4 alkalommal előfordul az ilyesmi, mivel a munkatársai egy része Angliában, New Yorkban, Indiában dolgozik). Sophie pedig aznap rendezte az első céges futóklub edzést, és csak fél tíz után keveredett haza. Így aztán eléggé elhúzódott az ünneplés, viszont nagyon örültek a Toffifee-nek, amit még Pestről hoztam nekik.

Shanghai Urban Planning Exhibition Center

Reggel elugrottunk Danival a ruháinkért. Először az enyémet akartuk begyűjteni, de kiderült, hogy még nincs ott, és nem tudták elérni a szabót, így átmentünk Dani öltönyéért. Felpróbálta, megbeszéltük az igazításokat, aztán vissza az én üzletembe. Nagy nehezen előkerült a blézer, ezen is kell még igazítani (ez egész eleje rész kicsit kicsi lett, és az ujja kivágás is szűk – amennyire én értek hozzá, szét kell fejteni az egészet, hogy ezzel valamit csinálni lehessen.) Aztán jött volna a ruha, amiről kiderült, hogy még el sem készült. Úgyhogy Dani gyorsan és ügyesen lealkudott még néhány RMB-t az árból. Viszont nagyon remélem, hogy péntekre tényleg elkészül. A kisasszony szentül fogadta, hogy már csütörtökön ott fog lógni a fogason, mert mondtuk, hogy pénteken is korán, nyitásra jövünk.

A tervem az volt, hogy hazaviszem a ruhákat, átöltözöm, és úgy indulok neki a városnak. A nadrág alatt ugyanis még egy harisnyanadrág is volt rajtam, hogy a ruhapróbánál ne rontsa az összképet a csíkos zokni. Mivel azonban a ruhák nem készültek el, egyből nekivághattam a napnak. Csak éppen egy árva térkép nem volt nálam, se hivatalos, se saját, nyomtatott, a turistairodák meg ritkák itt, mint a fehér holló, és ami van, általában az is csak hivatalos szervezett programokkal foglalkozik.

Úgyhogy a Shanghai Museum mellett döntöttem. A People’s Square metró megállónál egy hatalmas földalatti pláza útvesztő van. Miközben a múzeumhoz vezető kijárat felé bandukoltam, kitaláltam, hogy veszek egy pár nylonzoknit, és lecserélem a harisnyanadrágot, hogy hőgutát ne kapjak.

Ha az ember konkrétan keres valamit, érdekes dolgokra jön rá, ami egyébként nem biztos, hogy megragadta volna a figyelmét. Most például a boltok kínálatáról tettem hasznos megfigyeléseket. Divatruházat – rengeteg, cipő, táska, iPhone tok – sok, gyorsétkezdék, ajándéktárgyak,  illatszerbolt és drogéria, fehérnemű …. és a valahol eldugva, nagy nehezen egy harisnyaáru bolt is. Angolul ugyan nem beszéltek, de ismét akadt egy vevő, történetesen egy fiatalember, aki, némi magyarázat után, megértette, hogy mit keresek. De nem volt nekik. Viszont szerencsém volt, mert nem sokkal odébb váratlanul egy másik harisnyaboltra bukkantam, ahol sikerült beszereznem az áhított darabot.

A történet csattanója, hogy jó három óra múlva, egyik múzeumból a másikba menve (én nem is figyeltem, hogy megint ugyanott járok), észrevettem, hogy szalad utánam egy kínai lányka. Amikor megálltam, mosolyogva mondta, hogy náluk jártam reggel, és tudja, hol kaphatnék olyan zoknit, amit kerestem. Nagyra értékeltem a segítőkészségét és a figyelmességét. Azért remélem, nem az a képzet élt benne rólam, hogy három órája ott kószálok a labirintusban, kétségbeesetten, harisnya után kutatva.

A Shanghai Museumnál hosszú sor állt, úgyhogy inkább továbbmentem először a várostervezési kiállításra (Shanghai Urban Planning Exhibition Centre). Kellemes meglepetésként mindjárt a bejáratnál volt egy prospektusállvány, ahol angol nyelvű metrótérkép, turistatérkép, 30 dolog, amit csak Shanghaiban tehetsz meg prospektus kellette magát. Úgyhogy gyorsan fel is tankoltam belőlük.

Az 5. emeleten, a kávézón kívül ideiglenes kiállítóterem van, ahol most éppen egy kínai grafikus képeit állították ki. Életképek a a XX. század eleji Shanghairól, apró történetekkel megspékelve. Mire mindent végigolvastam és végigfényképeztem, eltelt vagy egy óra, de nagyon megérte, rengeteg érdekes információhoz jutottam (ha lesz erőm és időm lefordítani a szövegeket, abból mindenképpen egy külön bejegyzés születik majd).

Kalaptolvaj

Jövendőmondó

Peep-show kínai módra

Nem minden bevándorló lett milliomos -  európai kulcsmásoló

Érdekes, hogy itt Kínában szinte mindenhol szabad fényképezni a múzeumokban is. Csak egy-két helyen láttam tiltó táblát. Más kérdés, hogy a legtöbb látnivaló üveg mögött van, „szerencsés” esetben ráadásul még üvegablakokkal teli teremben is, ami a tükröződés miatt erősen megnehezíti elfogadható képek készítését. Azért mi, turisták, igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt.

Visszatérve a múzeumra. További három emelet volt tele a régi és új Shanghai mindenféle látványos és nevezetes épületével, parkjával és utcájával. Olyan eldugott kis helyeket mutogattak különböző témákhoz kapcsolódva, hogy egyiket-másikat még a google maps sem ismeri fel. Lesz még itt alkalmam kutatómunkára bőven.

Az ilyen múzeumok (meg a világ úgy általában) amúgy is tele vannak apró, ámde annál érdekesebb részletekkel. Fényképek, amelyeket be lehet azonosítani, történelmi utalások, amelyeknek utána kell nézni, vagy egy kifejezés, amit még sosem hallottam.

Itt most a  Shikumen-házak jöttek elő többször is, de nagyon kevés háttér szöveggel. Úgy tűnt, Shanghaiban mindenki számára természetes, hogy miről van szó. Én viszont se shanghai, se építész nem vagyok, úgyhogy barátunkhoz, a Google-hoz fordultam. Nem is kellett csalódnom, számos érdekes bejegyzést találtam. A lényeg, hogy a Shikumen egy hagyományos shaghai építészeti stílus, amely a nyugati és kínai elemeket kombinálja, és az 1860-as években jelent meg először. A Shikumenek, amelyek nevüket a jellegzetes kőkapukról kapták, 2-3 béremeletes házak voltak, egy-egy utca teljes hosszában, és volt idő, amikor 9000 ilyen stílusú épület volt Shanghaiban, ami akkoriban a teljes házállomány 60%-át jelentette. Mára a legtöbb Shikumen nagyon romos állapotba került, és folyamatosan bontják őket. Egy részük helyett Shikumen-kinézetű új épületeket emelnek, ezek azonban már nem bérházak, hanem drága éttermek és olyan butikok, ahol egy póló többe kerül, mint a szomszédos, még le nem rombolt házakban lakó emberek egy havi fizetése.

Shikumen-házak

... felújítva

Alaposan elfáradtam, mire a végére értem az egész kiállításnak, de azért átsétáltam a Shanghai Múzeumba, és levezetésképpen elgyönyörködtem a jellegzetes kínai festészet legszebb darabjaiban, sőt még a pecsétnyomó kiállítást is végignéztem. Bizonyára a pecsétlenyomatok szövege is érdekes lehetett, de csekély kínai nyelvtudásom (mely a jó napot és köszönöm után immár az igen, halló és gyerünk szavakkal is bővült) ehhez nem bizonyult elegendőnek, így csak a pecsétnyomók kialakítását nézegettem. Agyagból, kőből, bronzból, drágakőből (főleg jáspisból) készültek a szebbnél szebb darabok, teknős, bika, Buddha és számos egyéb faragvány emelte a szépségüket.

jade pecsétnyomók