A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alipay. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alipay. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 5., kedd

Kína 2017 – Guilin Park és Qibao Old Street

Tegnap nagy hangszóró próbálgatást, meg szervezési zajokat hallottam a közelből, aztán Dani felvilágosított, hogy a mellettünk lévő elkerített rész egy óvoda. Arra meg már magamtól is rájöttem, hogy akkor évnyitóra készülnek. Úgyhogy ma, amikor meghallottam, hogy felcsendül a zene, egyből összekaptam magam, és leszaladtam, hogy megnézzem.

Azt nem tudom, hogy a kicsik között mennyi volt a japán gyerek, mert még mindig nem tudom megkülönböztetni őket a kínaiaktól, de az biztos, hogy nyugati gyereket egyet sem láttam. Lehet, hogy mégsem ennyire nemzetközi ez a lakópark?

Viszont 6 európai kinézetű személy is nyüzsgött a gyerekek körül, 3 ővónéni és 3 óvóbácsi. Öten fiatalok voltak, és lazán el tudtam fogadni, hogy önkénteskednek világszerte, és most éppen erre vitte őket az útjuk. A hatodik viszont egy ötvenes férfi volt, akiről már kevésbé gondoltam volna ugyanezt. El is határoztam, hogy ha találkozom vele az óvodán kívül, leszólítom, és megpróbálom kifaggatni egy kicsit.

Maga a megnyitó nagyon hasonlított a nálunk megszokotthoz. Talán annyi különbséggel, hogy nálunk nincs hivatalos zászlófelvonás, amikor buzgó gyereklábak verik a díszlépést – katonásan, ceremoniálisan, de teljesen összevissza J

Viszont itt is szavaltak a gyerekek hosszabb-rövidebb verseket, miközben az anyukák és az óvónénik némán tátogva szuggerálták őket, és súgtak ha belesültek. A versek itt is arról szóltak, hogy de jó nekem, hogy óvodás lehetek, és papa-mama milyen büszke rám (a papa-mama részt tökéletesen értettem, a többi már csak feltételezés a szituáció alapján J). A vers hosszát persze az is befolyásolta, hogy hányszor akadt el közben a kis szereplő, esetleg mi volt a legnagyobb sebesség, amellyel egy szuszra el tudta hadarni, hogy aztán megkönnyebbült mosollyal visszaugrándozzon a helyére.


Évnyitó az óvodában
 A kulturális rész után a 6 külföldi előtornázott a gyerekeknek, akik több-kevesebb sikerrel, de osztatlan lelkesedéssel próbálták követni a mozdulatokat. Ezzel vége is lett az ünnepségnek. A gyerekek elvonultak az óvoda különböző részeibe csoportfényképezésre, a kerítés mellett kukucskáló anyukák meg lélekben elengedték egyetlen szemük-fénye kezét, és hazaindultak.

Guilin Park, Shanghai

Estefelé Sophie-val volt randevúm, így a délután egy részét egy útba eső parkban töltöttem. Parkot találni igazán nem nehéz errefelé, és mindegyik kellemes tartózkodási hely. A Guilin park a 12-es metró vonalán található. Az 1930-as években egy gazdag (egyes források szerint gengszter) kínaié volt, 1958 óta pedig állami tulajdonban van, és közparkként üzemel. A hagyományos kínai kertek minden jellemzőjét tartalmazza, kacskaringós ösvények, mesterséges dombok tetején kis pihenő pavilonok, csatornák felett átívelő, vagy cikk-cakkban áthaladó kőhidak, rejtett pagodák, mesterséges sziklaalakzatok, nagy szabad terek és kőpadok az elmélyüléshez. Simán elsétálgattam benne több mint egy órát, pedig nem tartozik a nagyobb parkok közé.

Viszont ez is tele van macskával. Eddig nem tűnt fel, de most úgy látom, hogy Sanghaiban rengeteg van belőlük mindenfelé. A lakóparkunkban is ott bujkálnak a bokrok alján, sőt vannak „sajátjaink” is. A mellettünk lévő ház földszinti erkélyen lakik három kismacska, akiket mindig megcsodálunk, ha arra járunk. Időnként kilógnak a teraszról, és felfedező utat tesznek – vagy csak egyszerűen élvezik a szabadság nyújtotta gyönyöröket.

A parkok pedig szinte elképzelhetetlenek nélkülük. Lelkes önkéntesek etetik őket, és, úgy tűnik, ez teljesen legális, és elfogadott dolog. Jön a nénike, a táskája tele macskatáppal, végigmegy a kerten, és a bokrok alján elhelyezett tálkákat feltölti élelemmel. A macskák közben ott dorombolnak a lába körül. Élvezik egymás társaságát, és azután mindenki megy a maga dolgára.

Én is, mert ideje volt indulni a találkára. A metrón álldogálva, érdeklődve vettem észre, hogy a mellettem lévő műanyag kapaszkodón egy angol nyelvű Walt Whitman vers díszeleg. Miután elolvastam, megnéztem a saját kapaszkodómat is, és – véletlenek már pedig nincsenek J - Petőfi egyik verséből állt rajta egy részlet, magyarul! Erre már vettem magamnak a fáradtságot, és, a többi utazó érdeklődő vagy értetlen tekintetétől kísérve, elsétáltam egy darabon a kocsi hosszában, hogy megnézzem, még mi érdekeset találok. Több magyar vers ugyan nem került a szemem elő, viszont találtam egy németet is a sok angol költő között. Két oldalt, az ülések feletti kapaszkodókon pedig kínai versrészletek díszelegtek. Így is meg lehet próbálni becsempészni a kultúrát az emberek fejébe J


Egy shanghai metrókocsiban - hol máshol? :-)



Kb. 8 körül értünk a Qibao Old Street-re, amely a tájékoztatók szerint az egyetlen épen megőrzött régi városrész Shanghai könnyen elérhető körzetén belül. Hogy egyetlen, azt ugyan megkérdőjelezem, mert számos régi utcával lehet még találkozni, de ezt kiemelték, és karbantartják – sőt a mellé épülő új részt is a régies stílushoz igazították – lévén turista attrakció. (A többieket meg egyszerűen csak sorsára hagyják, amíg lebontása nem kerülnek.)

Egy kis csatorna partján terül el. A másik oldalon, közvetlenül a víz mellett szintén van egy utcasor, ugyanebből az időből, de az már nem része a látványosságnak. Egyszerűen csak szegény, kopott és nagyon lehangoló. Az egyik „lakás”, ahova menet közben bepillantottunk, egyetlen szobából állt, amelyben két emeletes ágy, és egy asztal, azon néhány konyhai edény, jelentette a berendezést. Az emberek valószínűleg csak aludni járnak ide, az életük az utcán zajlik, mint a régi „szép” időkben.

Na, de minek járkál az ember ezen az oldalon, ha a másikat is csodálhatja, nem igaz? (Kivéve, ha tenyérjóslásra vágyik, mert az utca első háza pont egy tenyérjósé volt. A második meg egy tetováló szalon felirattal büszkélkedett. Amúgy pont olyan volt kívül-belül, mint a többi lerobbant lakás.)

QiBao Old Street  by night, Shanghai

A turistás oldalon viszont egymást érték az éttermek, kifőzdék, piros lampionfüzérek, bazársoron árult hagyományos kínai édességek és ajándéktárgyak – vásári bóvlikkal tarkítva. Ez újdonság volt számomra. Eddig, az ilyen régi városrészekben, más városokban járva, nem találkoztam még vigyorgó Minyonokkal és Disney-hercegnős hajpántokkal. A városon belüli mindent-a-kedves-vevőért bazárokban igen, de az ilyen helyeken megmaradtak a pecsétnyomók, kínai festmény másolatok, selyem táskák, legyezők és hasonlók mellett. Változik a világ!

A szentélyekben felfüggesztett kívánság táblácskák is modernizálódnak


És igen, itt, a  bazársoron is mindenhol lehetett fizetni alipay-jel! Az árusok csak előkapták a QR-kód leolvasójukat, rátartották a vevő telefonjára, és már kész is volt. Egyszerűbb dolog, mint tömött pénztárcával járkálni.

2017. szeptember 4., hétfő

Kína 2017 - Shanghai Museum

A People’s Square-en található Shanghai múzeum számos gazdag állandó kiállítással rendelkezik, ráadásul ingyenes a belépés, így aztán természetesen idén sem hagytam ki. Mindig elfáradok, mielőtt bármit is alaposabban végignézhetnék, de semmi gond, mert bármikor visszatérhetek.

Sophie mondta, hogy időben menjek, mert éppen most van a British múzeum 100 kincse kiállítás, és rengeteg az érdeklődő. Ezért aztán nagyon megörültem, hogy csak egy kurta sorba kellett beállnom. Még pedig azért, mert a British múzeum kiállítására érkezőket egy másik bejáraton, elkülönítve engedik be. Utólag megnéztem magamnak ezt is, azt hiszem, nem túlzok, ha legalább 200 méteresnek becsültem. Én inkább elutazom majd egyszer Londonba ezért a látnivalóért J

A mi sorunkban csak a szokásos, fémdetektoros ellenőrzés volt, valamint a dohányosoktól elvették az öngyújtókat. De ez már évek óta így van. (A Bundon és általában a főbb látványosságok helyszínén őrjáratozó fegyveresek viszont újak.)

És mit láttam, rögtön, amint beléptem a múzeumba? „Sissy and Hungary”, állt öles betűkkel egy plakáton. Az alcím „A magyar arisztokrácia csodálatos élete a 17.-19. században” volt. Persze bementem, és megnéztem, ha nem is annyira alaposan, mint a kínaiak. A legnagyobb hatással Sissy egyik ruhadereka (textil öve) volt rám. Létezik a kifejezés, hogy „olyan karcsú, hogy két kézzel átérem a derekát”. Hát az öv mérete alapján Sissy derekát tényleg át tudta volna fogni egy férfi a két kezével. Még a fűzők világában is felfoghatatlan ez a méret. Hacsak nem ő találta ki a lengőbordák kioperálását J

Kiállítás a Shanghai múzeumban

Főleg festmények, divatrajzok, néhány ékszer, az egyik részben fegyverek alkották a kiállítás nagyját. A többi teremtől eltérően itt tilos volt fényképezni, de ez rajtam kívül senkit nem zavart, még a teremőröket sem.

Aztán persze megnéztem a festményeket is, amelyekért eredetileg jöttem ide. Kedvelem a keleti stílusú képeket, és itt aztán láthatok eleget belőlük, és szebbnél szebbeket.



A 2-es metró megállója a People’s Square és a People’s Park között helyezkedik el, így ha nem készülök fel időben a kijáratból (a legtöbb metró állomásnak minimum 4, de gyakran 8 vagy még több kijárata is van, egész nagy területen elszórva), akkor bárhol a felszínre kerülhetek. És mivel mindkettő parkszerű, így általában elsőre nem is tudom, merre induljak. De nem baj, mert most például a People’s Park Lótusz-taván éppen virágoztak az óriásira nőtt tavirózsák, így a többiekkel együtt én is lelkesen fényképeztem őket.


Lótusz tó a People's Parkban
Kellemes volt a hangulat. Hétköznap és munkaidő ellenére tele volt a park (mindig tele van) sétálgató, meditáló, kártyázó kínaiakkal. A legkülönbözőbb korosztályok képviselik magukat, de meglepően sok a munkaképes korú, erős, egészséges férfi. Nem tudom, hogy ezek mind éjszakai műszakban dolgoznak-e, vagy ekkora a munkanélküliség Kínában … vagy valami egészen más a magyarázat rá.

A kedvenc utcámon, a Fuzhou Road-on sétáltam el a következő metró megállóig. Ezen az úton két hatalmas könyvesbolt is van, a köztes boltok jó része meg kalligráfiához szükséges ecseteket, papírokat, tintatömböket árul. Van, amelyik csak erre szakosodott, van amelyikben a kínai és a nyugati festészet kellékei is megférnek egymással, és most, iskolakezdés lévén, számos kis papírboltban a gyerekeknek szóló dolgok, rajzfilm-figurás ceruzák, tollak, füzetek, vonalzók, iskolai festékkészletek kelletik magukat, pont úgy, ahogy a budapesti boltokban is. A kisgyerekeket mindenhol a színes, tarkabarka dolgokkal lehetett elvarázsolni. Én meg legeltettem a szememet a csodás ecsettartókon, tintakészítő dörzsedényeken meg a nagy ív rizspapírokon, és próbáltam elképzelni, hogy mit tennék, ha egyszer beszabadulnék egy ilyen kincses barlangba!

Volt egy nagyobb írószer bolt is, itt mindenféle márkás – de nagyobb részt ugyanolyan csilivili – cuccokat lehetett kapni, jóval nagyobb választékban. A bolt hátsó részében pedig egy barkácssarok volt berendezve, a közepén egy asztallal, amibe konnektorokat is szereltek. Én azt saccoltam, hogy a ragasztópisztolyoknak, de a tizenéves „vásárlók” egész másképpen gondolkodtak. Minden széken ült valaki, aki töltötte a telefonját, és közben vadul nyomogatta a billentyűket.

Ide is elért már a könyves kávézók, vagy a kávés könyvesboltok divatja. A nagy boltok egy-egy sarka el volt kerítve cukrászdának, odébb pedig egy éttermet találtam, amelyik a bejárat mellett kerített le egy részt, ahol egy régimódi könyvesbolt-féle volt berendezve. Pult az utca felé, hátul „tulipános” láda, a tulaj értéktárgyai számára, a fal mellett egyszerű polcon, agyonolvasott könyvek – úgy tudom, annak idején a könyvtár jobban dívott, mint a könyvesbolt.

Könyvesbolt a múltból
A mi lakótelepünkön a biztonságot beléptető kártyákkal oldják meg. Nem csak az épületbe lépéshez kell kártya, de a lift indításához is. Sőt, annyira figyel a rendszer, hogy csak annak az emeletnek a gombját tudod megnyomni, amelyiken a te lakásod van. Amihez viszont, kulcs helyett, már egy másik kártya tartozik. Így aztán még nem érkezett el a kártya nélküli világ.

Mert egyébként nagyon haladnak arrafelé. Itt már nem dívik a bankkártya, a legtöbb ember egy telefonos applikációval, az alipay-jel fizet. Persze ehhez megfelelő kínai bankok ügyfelének kell lenni, úgyhogy én, mivel a chipes bankkártyámat itt a legtöbb kártyaleolvasó nem ismeri fel, maradok a készpénzes vásárlásoknál. De ügyes megoldásnak találom ezt az app-os fizetést, és külön elismerést érdemel, hogy nem csak a nagyobb cégek alkalmazzák, hanem egészen kis boltok, árudák is.