Kína 2017 – Laza hétvége

Abban reménykedtem, hogy hétvégére elutazunk valahova, ahova egyedül, a kínai nyelv alapos ismerete nélkül, nem igen akaródzik elmenni. Daniék ilyen „nagyszabású” tervekben ugyan nem gondolkoztak, de azért felmerült egy autóbérlés, és egész napos út valamelyik közeli városba, aztán ez módosult Chongming szigetre, ahova busszal is lehet jutni, ha az ember kiismeri magát a sok kínai jel között, végül Sophie rájött, hogy túl sok feladata halmozódott fel a hétvégére, és leginkább sehova sem szeretne menni.

Igy aztán a hatalmas szálfából lett egy icipici fogpiszkáló. Illetve több is, mert azért nem élmény mindig akad.

Szombaton délelőtt elbicikliztünk a virágpiacra, mert lejár a virágküldő szolgálatnál az előfizetés, és Sophie személyesen keresett valami szépet a vázába. Helyes, tömött fejű, sárga gombócokat talált. Lehet, hogy Pesten is el kéne mennem a nagybani virágpiacra egy kicsit nézelődni? Vagy csak errefelé "teremnek" ilyen furcsa virágok?!? A levele alapján valami krizantémfélének vélem...

Az igényeket tükrözve számos standon csillámporos szegélyű, élénk, virító színű „photoshopolt” virágcsokrokat is kínáltak. Valódi virágok voltak, de annyira természetellenesnek tűnt a színűk, hogy nehezen tudom elhinni, hogy simán csak termesztés eredményei voltak. És, persze, voltak különlegességek is - legalábbis európai szemmel nézve

.

Lótuszvirág terméséből összeállított csokor

Mire jó a pipaszurkáló?

 Hazafelé beugrottunk a kisállat-kereskedésbe, és eljátszottunk a töménytelen macskával, aki ott lábatlankodott. Szó szerint, mert a legtöbb nem volt ketrecben, hanem szabadon mászkált a boltban, mindenre felugorva és felmászva. Pláne, amikor a játékuk is előkerült - egy botról lelógatott tollacska. Na, ha azt húzogattuk az orruk előtt, attól teljesen belendültek, egyből kijött belőlük a vadászösztön. Résen kellett lenni, ha nem akartuk, hogy elkapják és szétcincálják! Némelyik akkorákat ugrott felfelé, hogy nem is hittem volna.

A zsákmány bűvöletében

 Sophie kapott karácsonyra egy cicát Danitól, pontosabban egy cica-utalványt. Úgyhogy időnként eljönnek ide macskát választani, aztán hosszas töprengés után megállapítják, hogy még várnak egy kicsit a saját macskával. Közben meg remekül eljátszanak az itteniekkel. Ideális helyzet.

Jó pont az állatkereskedőnek, hogy utcáról is összeszed elesett kölyköket. Most például egy egy hónapos kismacskája volt, külön ketrecben, ápolva és etetve, amelyik ingyen elvihető lenne. Addig, amíg ez megtörténik, bőszen pofozta és rágicsálta Dani benyújtott ujját.

Délután bementem a városba, mert olvastam a Shikumen Street Fair-ről a West Nanjing Road metróállomás közelében, és reméltem, hogy valami érdekes helyi kézműves rendezvényre bukkanok. Kiderült, hogy fiatal dizájnerek vására, az egyik mellékutcában (99 Taixing Lu), egy belső udvarban kialakítva. Régi (és kevésbé régi) porcelánok cserepeiből készült medálok, extravagáns szandálok, modern kerámia, dizájnos sálak, táskák… Nem is a portéka volt érdekes, amit kínáltak, mert az a világon mindenhol hasonló, hanem inkább az, hogy az árusoknak kb. a negyede külföldi volt. Két olasz lány ezüstékszereket kínált, egy kínai - nyugati páros házi készítésű kozmetikumokat, egy afrikai fiatalember kávé és csokoládé kombóból italtól kezdve illatszerig mindent. Mindig olvasom, hogy vannak ilyen a nomádok, akik állandó lakhely nélkül élik az életüket, és életvitel szerűen vándorolnak egyik országból a másikba; most ez is egy kicsit kézzel foghatóbbá vált.

Shikumen Street Fair, Shanghai

Vasárnap meg Danival szerveztünk egy lötyögős napot (15000 lépést mentünk, ilyen egy lötyögős nap :-)  ). Meg olyan is, hogy a tegnapi tervezésnek megfelelően, rögtön ébredés után, azaz fél 11 körül indultunk el. Nem is csodálom, hogy hétvégén ilyen sokáig alszanak. Elég strapásnak tűnnek a hétköznapjaik. Hetente 2-3 alkalommal reggel 7-től 8-ig kondizni járnak, aztán irány a munkahely, ahonnan jó esetben 7 óra körül hazakeverednek. Dani kerékpárral jár, mert csak a Century Parkot kell megkerülnie, de Sophie-nak egy út kb. egy órájába telik, metróval, két átszállásal. Este jóga, Sophie még lefut néhány kört a park körül (5 km-es, futóknak kialakított, éjjelre kivilágított pálya), Dani elintéz egy-két meetinget amerikai vagy angol kollégákkal, közben valamikor még egy könnyű vacsora is belefér, és már mehetnek is aludni. Hétvégén aztán pótolják az elmaradásokat, mind alvás, mind tennivalók tekintetében J

A milliomos negyedbe mentünk, ahol mindenkinek van autója és/vagy személyi sofőrje, és eszükbe sem jut leereszkedni a plebsz közé. Ide még metró sem jár, nehogy a tömegek megzavarják a helyiek nyugalmát J Mi is kerékpárral mentünk - aztán meg gyalog sétáltunk haza.

Ilyen egy "szerény" reggeli az Element fresh-ben. És a fagylalt sajttorta meg a fagylalt még nem is érkezett meg.

Először brunch-öltünk egy vízparti kis étteremben, amelyik már ebben a korai órában is forgalmas volt, és egy kis asztalkán behűtött pezsgő várta a nagyérdemű közönséget.

Aztán csak kóboroltunk, és nézelődtünk. A házak itt is lakóparkokba vannak rendezve, de jórész inkább villalakás kialakításúak, bár vannak toronyházak is, csak persze más a lakások mérete, mint a szerényebb helyeken. A lakóparkok olyan jól be vannak ültetve, hogy csak hébe-hóba lehet egy-egy lopott pillantást vetni az épületekre, a környéken parkoló autók viszont mindent elmesélnek az itteniekről. Meg az általános iskola kampusza is, amelyik akkora, és olyan jól felszerelt, mint a középkategóriás egyetemek Amerikában.

Kína 2017 – Guilin Park és Qibao Old Street

Tegnap nagy hangszóró próbálgatást, meg szervezési zajokat hallottam a közelből, aztán Dani felvilágosított, hogy a mellettünk lévő elkerített rész egy óvoda. Arra meg már magamtól is rájöttem, hogy akkor évnyitóra készülnek. Úgyhogy ma, amikor meghallottam, hogy felcsendül a zene, egyből összekaptam magam, és leszaladtam, hogy megnézzem.

Azt nem tudom, hogy a kicsik között mennyi volt a japán gyerek, mert még mindig nem tudom megkülönböztetni őket a kínaiaktól, de az biztos, hogy nyugati gyereket egyet sem láttam. Lehet, hogy mégsem ennyire nemzetközi ez a lakópark?

Viszont 6 európai kinézetű személy is nyüzsgött a gyerekek körül, 3 ővónéni és 3 óvóbácsi. Öten fiatalok voltak, és lazán el tudtam fogadni, hogy önkénteskednek világszerte, és most éppen erre vitte őket az útjuk. A hatodik viszont egy ötvenes férfi volt, akiről már kevésbé gondoltam volna ugyanezt. El is határoztam, hogy ha találkozom vele az óvodán kívül, leszólítom, és megpróbálom kifaggatni egy kicsit.

Maga a megnyitó nagyon hasonlított a nálunk megszokotthoz. Talán annyi különbséggel, hogy nálunk nincs hivatalos zászlófelvonás, amikor buzgó gyereklábak verik a díszlépést – katonásan, ceremoniálisan, de teljesen összevissza J

Viszont itt is szavaltak a gyerekek hosszabb-rövidebb verseket, miközben az anyukák és az óvónénik némán tátogva szuggerálták őket, és súgtak ha belesültek. A versek itt is arról szóltak, hogy de jó nekem, hogy óvodás lehetek, és papa-mama milyen büszke rám (a papa-mama részt tökéletesen értettem, a többi már csak feltételezés a szituáció alapján J). A vers hosszát persze az is befolyásolta, hogy hányszor akadt el közben a kis szereplő, esetleg mi volt a legnagyobb sebesség, amellyel egy szuszra el tudta hadarni, hogy aztán megkönnyebbült mosollyal visszaugrándozzon a helyére.

Évnyitó az óvodában

 A kulturális rész után a 6 külföldi előtornázott a gyerekeknek, akik több-kevesebb sikerrel, de osztatlan lelkesedéssel próbálták követni a mozdulatokat. Ezzel vége is lett az ünnepségnek. A gyerekek elvonultak az óvoda különböző részeibe csoportfényképezésre, a kerítés mellett kukucskáló anyukák meg lélekben elengedték egyetlen szemük-fénye kezét, és hazaindultak.

Guilin Park, Shanghai

Estefelé Sophie-val volt randevúm, így a délután egy részét egy útba eső parkban töltöttem. Parkot találni igazán nem nehéz errefelé, és mindegyik kellemes tartózkodási hely. A Guilin park a 12-es metró vonalán található. Az 1930-as években egy gazdag (egyes források szerint gengszter) kínaié volt, 1958 óta pedig állami tulajdonban van, és közparkként üzemel. A hagyományos kínai kertek minden jellemzőjét tartalmazza, kacskaringós ösvények, mesterséges dombok tetején kis pihenő pavilonok, csatornák felett átívelő, vagy cikk-cakkban áthaladó kőhidak, rejtett pagodák, mesterséges sziklaalakzatok, nagy szabad terek és kőpadok az elmélyüléshez. Simán elsétálgattam benne több mint egy órát, pedig nem tartozik a nagyobb parkok közé.

Viszont ez is tele van macskával. Eddig nem tűnt fel, de most úgy látom, hogy Sanghaiban rengeteg van belőlük mindenfelé. A lakóparkunkban is ott bujkálnak a bokrok alján, sőt vannak „sajátjaink” is. A mellettünk lévő ház földszinti erkélyen lakik három kismacska, akiket mindig megcsodálunk, ha arra járunk. Időnként kilógnak a teraszról, és felfedező utat tesznek – vagy csak egyszerűen élvezik a szabadság nyújtotta gyönyöröket.

A parkok pedig szinte elképzelhetetlenek nélkülük. Lelkes önkéntesek etetik őket, és, úgy tűnik, ez teljesen legális, és elfogadott dolog. Jön a nénike, a táskája tele macskatáppal, végigmegy a kerten, és a bokrok alján elhelyezett tálkákat feltölti élelemmel. A macskák közben ott dorombolnak a lába körül. Élvezik egymás társaságát, és azután mindenki megy a maga dolgára.

Én is, mert ideje volt indulni a találkára. A metrón álldogálva, érdeklődve vettem észre, hogy a mellettem lévő műanyag kapaszkodón egy angol nyelvű Walt Whitman vers díszeleg. Miután elolvastam, megnéztem a saját kapaszkodómat is, és – véletlenek már pedig nincsenek J - Petőfi egyik verséből állt rajta egy részlet, magyarul! Erre már vettem magamnak a fáradtságot, és, a többi utazó érdeklődő vagy értetlen tekintetétől kísérve, elsétáltam egy darabon a kocsi hosszában, hogy megnézzem, még mi érdekeset találok. Több magyar vers ugyan nem került a szemem elő, viszont találtam egy németet is a sok angol költő között. Két oldalt, az ülések feletti kapaszkodókon pedig kínai versrészletek díszelegtek. Így is meg lehet próbálni becsempészni a kultúrát az emberek fejébe J

Egy shanghai metrókocsiban - hol máshol? :-)

Kb. 8 körül értünk a Qibao Old Street-re, amely a tájékoztatók szerint az egyetlen épen megőrzött régi városrész Shanghai könnyen elérhető körzetén belül. Hogy egyetlen, azt ugyan megkérdőjelezem, mert számos régi utcával lehet még találkozni, de ezt kiemelték, és karbantartják – sőt a mellé épülő új részt is a régies stílushoz igazították – lévén turista attrakció. (A többieket meg egyszerűen csak sorsára hagyják, amíg lebontása nem kerülnek.)

Egy kis csatorna partján terül el. A másik oldalon, közvetlenül a víz mellett szintén van egy utcasor, ugyanebből az időből, de az már nem része a látványosságnak. Egyszerűen csak szegény, kopott és nagyon lehangoló. Az egyik „lakás”, ahova menet közben bepillantottunk, egyetlen szobából állt, amelyben két emeletes ágy, és egy asztal, azon néhány konyhai edény, jelentette a berendezést. Az emberek valószínűleg csak aludni járnak ide, az életük az utcán zajlik, mint a régi „szép” időkben.

Na, de minek járkál az ember ezen az oldalon, ha a másikat is csodálhatja, nem igaz? (Kivéve, ha tenyérjóslásra vágyik, mert az utca első háza pont egy tenyérjósé volt. A második meg egy tetováló szalon felirattal büszkélkedett. Amúgy pont olyan volt kívül-belül, mint a többi lerobbant lakás.)

QiBao Old Street  by night, Shanghai

A turistás oldalon viszont egymást érték az éttermek, kifőzdék, piros lampionfüzérek, bazársoron árult hagyományos kínai édességek és ajándéktárgyak – vásári bóvlikkal tarkítva. Ez újdonság volt számomra. Eddig, az ilyen régi városrészekben, más városokban járva, nem találkoztam még vigyorgó Minyonokkal és Disney-hercegnős hajpántokkal. A városon belüli mindent-a-kedves-vevőért bazárokban igen, de az ilyen helyeken megmaradtak a pecsétnyomók, kínai festmény másolatok, selyem táskák, legyezők és hasonlók mellett. Változik a világ!

A szentélyekben felfüggesztett kívánság táblácskák is modernizálódnak

És igen, itt, a  bazársoron is mindenhol lehetett fizetni alipay-jel! Az árusok csak előkapták a QR-kód leolvasójukat, rátartották a vevő telefonjára, és már kész is volt. Egyszerűbb dolog, mint tömött pénztárcával járkálni.