Kína 2017 – Már megint hétvége; rohan az idő!

Csendes volt a délelőtt. Dani zenekari próbára ment – megint összeáll a bandájuk, sőt már valami alkalom is van, ahol majd fellépnek.

Sophie a ház körül tevékenykedett, kicsit rendet rakott, kicsit mosogatott, nagy munkába nem volt érdemes kezdeni, mert vártuk a takarítőnőt.

Én meg fordítottam, hogy hamar befejezzem, és ne nyomja a lelkemet. Közben még az eső is eleredt, így nem is esett nehezemre a munka. Ebédre a maradékokat pusztítottuk el, aztán a fiatalok ledőltek sziesztázni, én meg gyorsan visszaszaladtam még a Fuzhou Roadra, megkeresni a Brush-pen and ink, azaz ecset és tinta múzeumot!

Egy picike bejárat, jól elrejtve egy szálloda és egy üzlet között, de a házszám ott virított a kapun, úgyhogy nem lehetett eltéveszteni. Bár belépve kicsit elbizonytalanodtam, mert csak egy vitrint láttam, benne láthatóan eladásra szánt kalligráfia készletekkel és kellékekkel, egy pultot, amely mögött nem volt senki, és egy elhagyatott, felfelé induló lépcsőt. Sok lehetőségem nem volt, úgyhogy ezt választottam én is, és kiderült, hogy az emeleten azért nagyobb helyük van.

Brush Pen and Ink Museum, Shanghai - impozáns látvány

A kiállított tárgyak zöme szépen megmunkált kalligráfia volt, vagy kalligráfiával és képpel díszített használati tárgyak. És bemutatták az ecsetfajtákat is – na, ki hányféle szőrt tud felsorolni, amiből ecsetet gyártanak? – meg azt, hogy készül a tömbösített festék, amiből aztán a tintát állítja elő az alkotó magának.

Így készül a festéktömb

Egy tárlóban fényképek voltak, mindegyik mellé 2-3 ecset párosítva. A fényképekről kitaláltam, hogy biztosan neves művészek, az ecsetek meg talán az alkotóeszközeik voltak. Érdekes volt nézni, hogy alakra, méretre, anyagra nézve milyen különböző eszközöket használtak.

Brush Pen and Ink Museum, Shanghai - A legyezőkön akár egy egész élettörténet is elfér

A terem végében még egy könyvespolc is volt, modern, nyomtatott könyvekkel, a legkülönbözőbb témákban, az AutoCAD-tól kezdve az aukciós katalógusokig. Hogy mi fűzte a kiállításhoz, azt nem tudom. De mindig belelapozok a kínai könyvekbe, ha a kezembe akadnak, hátha egyszer ripsz-ropsz belemegy a fejembe a karakterek tudománya J

Kína 2017 - Shanghai Museum

A People’s Square-en található Shanghai múzeum számos gazdag állandó kiállítással rendelkezik, ráadásul ingyenes a belépés, így aztán természetesen idén sem hagytam ki. Mindig elfáradok, mielőtt bármit is alaposabban végignézhetnék, de semmi gond, mert bármikor visszatérhetek.

Sophie mondta, hogy időben menjek, mert éppen most van a British múzeum 100 kincse kiállítás, és rengeteg az érdeklődő. Ezért aztán nagyon megörültem, hogy csak egy kurta sorba kellett beállnom. Még pedig azért, mert a British múzeum kiállítására érkezőket egy másik bejáraton, elkülönítve engedik be. Utólag megnéztem magamnak ezt is, azt hiszem, nem túlzok, ha legalább 200 méteresnek becsültem. Én inkább elutazom majd egyszer Londonba ezért a látnivalóért J

A mi sorunkban csak a szokásos, fémdetektoros ellenőrzés volt, valamint a dohányosoktól elvették az öngyújtókat. De ez már évek óta így van. (A Bundon és általában a főbb látványosságok helyszínén őrjáratozó fegyveresek viszont újak.)

És mit láttam, rögtön, amint beléptem a múzeumba? „Sissy and Hungary”, állt öles betűkkel egy plakáton. Az alcím „A magyar arisztokrácia csodálatos élete a 17.-19. században” volt. Persze bementem, és megnéztem, ha nem is annyira alaposan, mint a kínaiak. A legnagyobb hatással Sissy egyik ruhadereka (textil öve) volt rám. Létezik a kifejezés, hogy „olyan karcsú, hogy két kézzel átérem a derekát”. Hát az öv mérete alapján Sissy derekát tényleg át tudta volna fogni egy férfi a két kezével. Még a fűzők világában is felfoghatatlan ez a méret. Hacsak nem ő találta ki a lengőbordák kioperálását J

Kiállítás a Shanghai múzeumban

Főleg festmények, divatrajzok, néhány ékszer, az egyik részben fegyverek alkották a kiállítás nagyját. A többi teremtől eltérően itt tilos volt fényképezni, de ez rajtam kívül senkit nem zavart, még a teremőröket sem.

Aztán persze megnéztem a festményeket is, amelyekért eredetileg jöttem ide. Kedvelem a keleti stílusú képeket, és itt aztán láthatok eleget belőlük, és szebbnél szebbeket.

A 2-es metró megállója a People’s Square és a People’s Park között helyezkedik el, így ha nem készülök fel időben a kijáratból (a legtöbb metró állomásnak minimum 4, de gyakran 8 vagy még több kijárata is van, egész nagy területen elszórva), akkor bárhol a felszínre kerülhetek. És mivel mindkettő parkszerű, így általában elsőre nem is tudom, merre induljak. De nem baj, mert most például a People’s Park Lótusz-taván éppen virágoztak az óriásira nőtt tavirózsák, így a többiekkel együtt én is lelkesen fényképeztem őket.

Lótusz tó a People's Parkban

Kellemes volt a hangulat. Hétköznap és munkaidő ellenére tele volt a park (mindig tele van) sétálgató, meditáló, kártyázó kínaiakkal. A legkülönbözőbb korosztályok képviselik magukat, de meglepően sok a munkaképes korú, erős, egészséges férfi. Nem tudom, hogy ezek mind éjszakai műszakban dolgoznak-e, vagy ekkora a munkanélküliség Kínában … vagy valami egészen más a magyarázat rá.

A kedvenc utcámon, a Fuzhou Road-on sétáltam el a következő metró megállóig. Ezen az úton két hatalmas könyvesbolt is van, a köztes boltok jó része meg kalligráfiához szükséges ecseteket, papírokat, tintatömböket árul. Van, amelyik csak erre szakosodott, van amelyikben a kínai és a nyugati festészet kellékei is megférnek egymással, és most, iskolakezdés lévén, számos kis papírboltban a gyerekeknek szóló dolgok, rajzfilm-figurás ceruzák, tollak, füzetek, vonalzók, iskolai festékkészletek kelletik magukat, pont úgy, ahogy a budapesti boltokban is. A kisgyerekeket mindenhol a színes, tarkabarka dolgokkal lehetett elvarázsolni. Én meg legeltettem a szememet a csodás ecsettartókon, tintakészítő dörzsedényeken meg a nagy ív rizspapírokon, és próbáltam elképzelni, hogy mit tennék, ha egyszer beszabadulnék egy ilyen kincses barlangba!

Volt egy nagyobb írószer bolt is, itt mindenféle márkás – de nagyobb részt ugyanolyan csilivili – cuccokat lehetett kapni, jóval nagyobb választékban. A bolt hátsó részében pedig egy barkácssarok volt berendezve, a közepén egy asztallal, amibe konnektorokat is szereltek. Én azt saccoltam, hogy a ragasztópisztolyoknak, de a tizenéves „vásárlók” egész másképpen gondolkodtak. Minden széken ült valaki, aki töltötte a telefonját, és közben vadul nyomogatta a billentyűket.

Ide is elért már a könyves kávézók, vagy a kávés könyvesboltok divatja. A nagy boltok egy-egy sarka el volt kerítve cukrászdának, odébb pedig egy éttermet találtam, amelyik a bejárat mellett kerített le egy részt, ahol egy régimódi könyvesbolt-féle volt berendezve. Pult az utca felé, hátul „tulipános” láda, a tulaj értéktárgyai számára, a fal mellett egyszerű polcon, agyonolvasott könyvek – úgy tudom, annak idején a könyvtár jobban dívott, mint a könyvesbolt.

Könyvesbolt a múltból

A mi lakótelepünkön a biztonságot beléptető kártyákkal oldják meg. Nem csak az épületbe lépéshez kell kártya, de a lift indításához is. Sőt, annyira figyel a rendszer, hogy csak annak az emeletnek a gombját tudod megnyomni, amelyiken a te lakásod van. Amihez viszont, kulcs helyett, már egy másik kártya tartozik. Így aztán még nem érkezett el a kártya nélküli világ.

Mert egyébként nagyon haladnak arrafelé. Itt már nem dívik a bankkártya, a legtöbb ember egy telefonos applikációval, az alipay-jel fizet. Persze ehhez megfelelő kínai bankok ügyfelének kell lenni, úgyhogy én, mivel a chipes bankkártyámat itt a legtöbb kártyaleolvasó nem ismeri fel, maradok a készpénzes vásárlásoknál. De ügyes megoldásnak találom ezt az app-os fizetést, és külön elismerést érdemel, hogy nem csak a nagyobb cégek alkalmazzák, hanem egészen kis boltok, árudák is.

Kinek a pap, kinek a papné

Lassan végére érünk az utunknak, és még nem utaztunk 400 km-es sebességgel! A Maglev ugyanis csak a nap egy bizonyos részében megy e fölé, egyébkén „csak” kb. 360 km/órára gyorsul. Úgy pedig nem hagyhatjuk el Kínát, hogy Gyuri ne pipálhassa ki ezt a pontot. Úgyhogy ezzel kezdtük a napot.

Ritka pillanat a shanghai metróban, amikor végiglátni az egész szerelvényen

A Maglev egy lebegő mágnesvasút, ami Pudong „belvárosa” és a shanghai Pudong repülőtér között szállítja az utasokat, köztes megállók nélkül. Ha jó formában van, akkor 7 perc alatt. Persze az ára is ennek megfelelően borsos, úgyhogy visszafelé már a sima metróval jöttünk, amivel ugyanez az út kereken egy óráig tartott. Ennyit a gyorsvasút előnyeiről. Ráadásul végig a föld felett megy, úgyhogy még nézelődni is lehet – ha az ember szeme nem éppen a sebességet mutató kijelzőre tapad J

Nem csalás, nem ámítás - megvan a 430 km/óra

A másik elmaradásunk az Oriental Pearl Tower és környéke volt, ahol a híres felhőkarcolók – a Jin Mao Tower, a Shanghai World Financial Center (népies nevén a Sörnyitó) és a frissen megépített Shanghai Tower (amely a világ 2. legmagasabb épülete (2016. április)) - magasodnak. A folyó túlpartjáról, a Bundról, már láttuk, és bolyongásunk közben is többször irányt adtak a kiemelkedő épületek – sőt, Daniék liftjéből, ami az épület külső falán mozog, is rá lehet látni a legmagasabb tornyokra a lakóházak között -, de azért mégiscsak más testközelből is megnézni az ilyesmit. A 2-es metró a reptérről pont oda vitt. Sajnos az időjárás továbbra sem kényeztetett bennünket, a borús, felhős ég, párás levegő, nem igazán sztárfotók készítésére alkalmas. A gyalogforgalom „elterelését” itt egy hatalmas körfelüljáróval oldották meg. Mindig tele van turistákkal, mert innen lehet a legjobb fotókat készíteni. 20 jüanért ügyes vállalkozók mindjárt kinyomtatott fényképet is készítenek az emberről. A láthatóság feltételein persze ők sem tudnak változtatni, de a csalogatónak kiállított képeken mindig ragyogóan süt a nap J

Én még mindig a könyvemet hajkurásztam, úgyhogy otthagytam Gyurit nézelődni a felüljárón, és bevetettem magam az elefántos plázába.  A Mammuthoz hasonlóan itt két elefánt ácsorog a bejáratnál. Igaz, a hasonlóság ezzel meg is szűnik. Egy 8 szintes, csupa luxuscikkeket kínáló, hatalmas plázáról beszélünk ugyanis. A tájékoztatás viszont nem az erősségük. Sehol egy információs pult, vagy interaktív információs képernyő. Egyedül a liftek mellett vannak felsorolva, hogy melyik emeleten milyen márkák találhatók (a külföldi márkák angolul, a többi kínaiul) – ha nem tudod a boltod fantázianevét, úgy kell neked.

Végül egy szórólapokat osztogató leányzótól sikerült megtudnom, hogy a könyvesbolt a 7. szinten van, most már csak meg kellett találnom. Van egy nagyon jó dolog ebben a plázában. Minden lépcső és mozgólépcső alsó és felső végén is a padlóba szépen belemozaikozták, hogy éppen hányadik szinten áll az ember. Ez nagyban megkönnyíti a tájékozódást.

Számozott emeletek segítik a tájékozódást

A könyvesboltban a pénztáros kisasszony ugyan nem beszélt angolul, de hangosbemondón keresztül azonnal hívott egy segítséget, aki … szintén nem beszélt angolul J Viszont elmutogatta, hogy írjam le a könyv címét, amit aztán beütögettek a számítógépbe, és közölték, hogy nincs meg nekik.

OK, jöhet a B terv, a két remek könyvesbolt a Fuzhou Road-on. Csak előtte még lesétáltunk a folyópartra. A térkép szerint van egy „városnéző” alagút a Huangpu alatt, ami átvisz a túloldalra. Jól elrejtették a bejáratát, de végül megtaláltuk. Ahogy számítottunk is rá, borsos árat kértek a belépésért, úgyhogy végül maradt a metró, de legalább megint megcsodálhattuk a folyón a hatalmas hajóforgalmat (és utólag megtudtuk Danitól, amit amúgy is sejtettünk, hogy az alagút messze nem éri meg az árát).

A következő könyvesboltban hasonlóan zajlottak az események. Az „angolul beszélő” alkalmazott egy szavamat sem értette, viszont az egyik vevő igen, így ő sietett a segítségünkre. Nézegette egy darabig a könyv címét, amit leírtam, aztán belekapaszkodott a mustármag szóba (Kalauz a Mustármag kerthez), és azt kezdte hadarni az eladónak. Mivel ismerős volt a szó a hangzhoui könyvkereső kalandomból, én is lelkesen bólogattam, aztán az alkalmazottaknak is felderült az arcuk, és már vezettek is a megfelelő polchoz. Puha kötésben (kisebb a súlya!), és kötetenként 19 yüannal olcsóbban kaptam meg. Éljen a kínai könyvkiadás!

Örömünkben, és mert amúgy is túl voltunk már az ebédidőn, betértünk egy áruházba az East Nanjing Road-on, és egy kínai gyorsbüfében finom zöldséges, földimogyoró szószos tésztát ettünk. Gyurinak, saját bevallása szerint, ez ízlett az összes eddigi kaja közül a legjobban.

Sophie egy külföldi kollégáját kalauzolta a városban délután, és azzal a hírrel jött haza, hogy talált egy fényképkiállítást a kommunista pártról, ráadásul ingyenes. Úgyhogy megvan a holnapi búcsúprogramunk is.

Sushi vacsora

Este még elugrottuk (előrehozott) búcsúvacsorára egy környékbeli sushi bárba. Ismét egy hangulatos kis vendéglő, egy talpalatnyi helyen.  Az egész, konyhástól, éttermestől nem lehetett nagyobb 25-30 m2-nél, de mégis remekül meg volt oldva. Látszott, hogy felkapott hely, egymásnak adták az asztalokat a vendégek. Vacsora után még sétáltunk egyet a környező utcákban. Újra megállapítottam, hogy a közvetlen környezet felderítését hagyom általában a legkésőbbre – és így aztán gyakran sor sem kerül rá. Itt van egy helyes kis park Daniék házától 10 percre, és még észre sem vettem!

Végig a Nanjing Roadon

A Jing’an templommal kezdtük a napot. (Korábbi élményeim itt olvashatók.) Illetve előtte egy fagylalttal, mert hiába néztem ki gondosan a metró aluljáróban, hogy melyik kijáraton kell felmenni, a végén mégis egy áruházban találtuk magunkat, ahonnan aztán csak hosszabb bolyongás után sikerült kikeveredni – viszont közben rátaláltunk a fagyira.

Jing'an temlom belső udvar, Shanghai

A társas utazásnak (nem keverendő össze a társasutazással) az a varázsa, hogy az ember nem csak a saját szemével látja a világot, hanem a másik emberével is. Gyuri egészen más dolgokra csodálkozik rá, és más részleteket vesz észre, mint én. Én a régi pagodákban az összképet csodálom, ő viszont viszonylag hamar rájött, hogy bizony itt szinte minden „hamisítvány”, utánzat. A kőkerítések kőburkolattal fedett vasbeton elemek, a fafaragások valójában festett öntvények… Az összkép továbbra is szép, de az eredetiség már erősen kérdéses. A renoválásra, restaurálásra vonatkozó információt nem igen közölnek, így mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mibe látja bele a valódit.

A kolostor hátsó fala, felújítás alatt

Harangtorony és dobtorony ebben a kolostorban is van, de sajnos mindkettő szigorúan elzárva a nagyközönség elől. Csak a rácsos ajtón keresztül kukucskálhattunk be, pedig a dob igazán büszke méretű példány volt!

Gyalog sétáltunk végig a Nanjing Road-on a Bund felé. Útközben megebédeltünk a People’s Parkban. Finom zöldséges, tésztás egytál ételt vettünk egy utcai árustól. A szükség nagy úr, Gyuri ugyan asztalnál ülve nem tud pálcikával enni, de itt a parkban, egy kőre telepedve, éhesen, pillanatok alatt bepálcikázta ő is a saját adagját!

Az East Nanjing Road az itteni Váci utca. Tele van drága boltokkal, turistákkal és hamisítványokat kínálgató árusokkal. Mi viszont a párhuzamos Fuzhou Rd-ot választottuk, amelyiken a könyvesboltok és művészkellék boltok kínálják a portékájukat. Érdekes módon jellemző, hogy egy-egy utca teljes hosszában azonos témájú boltok sorakoznak, mind nagyjából ugyanazt árulva, azonos árszinten. Biztosan van ennek az üzletpolitikának is alapja, de még nem tudtam rájönni, mi is lehet az. Mindenesetre gyönyörködtünk a kaligráfiai ecsetekben, festőkészletekben, rizspapír halmokban – és persze közben az utcai életben is.

A ködös, szürke idő továbbra is kitart. A Bund, ami a folyópart sétáló része, tele volt ugyan fényképezkedő turistákkal, akik mind a túlpart jellegzetes felhőkarcolóival a háttérben akarták lekapni magukat, de magukból a felhőkarcolókból nem sok látszott. Úgy hogy mi megelégedtünk az uszályforgalom megcsodálásával, aztán gyorsan vissza is vonultunk, mert ugyancsak fújt a szél!

Látkép a Bundról - ködben és szmogban

Hazafelé még beugrottunk a sarki kisboltba valami kaját venni, és megállapítottuk, hogy a tejtermékek áránál ugyancsak vastagon fog a ceruzájuk. A közönséges lapkasajt átszámítva 5000 forint körüli kilós árban van. Látszik, hogy nem igazán helyieknek szánt termék. A kínai étrendnek nem tartozékai a tejtermékek, ezt már csak a modernizálódás hozta magával.