Reggelente, még itthon, gondosan megtervezem a napi
programomat – napközben persze többször is életbe lép az újratervezés, de
általában a kiinduló ponttal még nem szokott probléma lenne.
Pudong központjában terveztem egy nagyobb sétát, ehhez a
távolabbi metrómegállótól kellett két megállónyit utaznom.
Mindig érdekes, hogy milyen környéken bukkanok felszínre
egy-egy ismeretlen metrómegállóban. Itt egy bevásárlóközpont nyüzsgő
forgatagában találtam magam, úgyhogy mindjárt be is tértem egy kínai fast food
étterembe, hogy megebédeljek. A bejáratnál elhelyezett táblán egy szimpatikus
zöldséges-rizses egytál étel fényképe volt, 14 RMB-ért. Az étteremben viszont
már csak a menük látszottak a felső fényképeken, így abból választottam.
25 RMB-ért megkaptam a zöldséges rizst (érdekes, hogy a
képeken mindig sokkal gazdagabbak az ételek, mint az életben), egy tálka
tojáskocsonyát (vagy valami olyasmit), egy szelet sülthalat és két pikáns (azaz
csípős) csirkeszárnyat. Miután Danival többször hangoztattuk, hogy nem vagyunk
oda a tenger gyümölcseiért és a csípős dolgokért, jól beleválasztottam. De
finom volt – és érdekes élmény pálcikával darabolni a halat meg a húst.
Shanghaiban nagyon jól ki vannak táblázva az utcák, így
igazán nem lehet a helyi közigazgatásra fogni, hogy ennek ellenére nem tudtam
rájönni, hol is vagyok tulajdonképpen a térképen. Ott volt a metrómegállóm, de
közel-távol nem találtam a kiírt utcaneveket. Viszont láttam (jó messze) a
Pudong központjára jellemző felhőkarcolókat. A „sörnyitó” – most még – Shanghai
legmagasabb épülete (már épül, közvetlenül mellette egy újabb felhőkarcoló,
amely még magasabb lesz, 632 m), egyszerűen eltéveszthetetlen. Igaz viszont, hogy
amint elindultam a házak között, egyből szem elől tévesztettem, mert nem csak a
fáktól nem látni az erdőt, de az erdőtől sem a fákat. Ami az én esetemben azt
jelentette, hogy a környező sok emeletes házak tökéletesen eltakarták a távoli
felhőkarcolót. Azért az irányt éreztem, de hiába kereszteztem gyönyörű, nagy
utakat, egyiket sem találtam a térképen.
Viszont nem volt hiába való az utam, újabb érdekesség akadt
az utamba. Teherautó várakoztak az egyik út szélén, hosszú, tömött sorokban.
Először azt hittem, hogy csak sima dugót látok, de aztán rájöttem, hogy ebben a
sorban csak teherautók állnak, és a sofőrök a türelmetlenség legkisebb jelét
sem mutatják. Volt, aki aludt, újságot olvasott, ebédelt, mások beszélgettek,
néhány sofőr meg egyszerűen leült a járda szélén és kínai sakkozott.
Nem igazán tudtam kitalálni, miről lehet szó. Minden
teherautó üres volt. Dani mondta, hogy időnként ő is találkozik velük, s mivel
a közelben van a Shanghai Expo, az az elmélete, hogy esetleg vásárzárás idején
sorakoznak fel már jó előre a teherautók, hogy aztán az éjszakai vásárbontásnál
kéznél legyenek. Vagy minél hamarabb sorra kerüljenek. Vagy … valami egész más.
Azt sem tudom, hogy állami vagy maszek teherautókról beszélünk, de egyik
esetében sem igazán értem, hogy miért éri meg nekik az egész napos
kihasználatlan várakozás. Talán Sophie tud mondani erről valamit.
 |
| Azért a motor még téliesítve van |
 |
| Sárkányos kilincs |
Amikor sétám során végre az első olyan pontra értem, amelyet
(térkép nélkül) be tudtam azonosítani, kicsit meglepődtem. Ugyanis ott találtam
magam, ahol egy évvel korábban a buszmegállóhoz szoktam átmenni – ez a hely
pedig a metrómegállótól, ahol ma FELszálltam, kb. 5 perce esik. Eddig abban a
hitben gyalogoltam, hogy folyamatosan távolodom ettől a helytől, most meg azt
kellett feltételeznem, hogy egy nagy kört írtam le. Úgyhogy gyorsan
újraterveztem a napi programot, és városnézés helyett inkább bementem a Century
Parkba, ami ott volt az orrom előtt.
Hogy ne csigázzam tovább az idegeiteket, elárulom a
csattanót. Este ugyanis addig nézegettük a térképet, míg Dani rájött a
megoldásra. Tényleg két megállónyit utaztam (az én elméletem az volt, hogy
talán már az elsőnél leszálltam – itt nagyon hosszú megállók vannak,
előfordulhat, hogy eltévesztem a számolást, és nem mindig értem, amit
bemondanak), csak éppen az ellenkező irányba! Amikor leértem az állomásra,
éppen jött a metró, gyorsan felnéztem a táblára, ellenőrizni, hogy ez-e az én
irányom – hát itt toltam el a dolgot, mert túl gyorsan döntöttem. Úgyhogy a
gyaloglás iránya már jó volt, csak éppen azt a két metró megállónyi távot
sikerült legyalogolnom, amit aznap már megtettem a metróval.
A Century Park még mindig gyönyörű. Sőt, most sokkal több
virág volt benne, mint decemberben – amikor egyáltalán nem virágzott semmi. Egy
hatalmas területen sárgállott a repce. Fák, bokrok és repce – meg fényképezkedő
kínaiak a sárga virágmezőben, minden mennyiségben. Amúgy is lépten-nyomon azt
láttam, hogy virágok közt fényképezik magukat, a párjukat, a gyereküket. Úgy
tűnik, itt hasonlóan erős a virágokhoz való kötődés, mint Japánban. Piros
nyakkendős, egyenruhás kamasz iskolásfiúk is lelkesen fényképezték egymást a
rózsaszínű virágba borult fák közé simulva.
 |
| Életkép a Century Park bejáratánál. Tavaly ilyenkor csirkét szárítottak (?) ugyanitt. |
 |
| Repcemező a Century Parkban (Shanghai) |
Rengetegen voltak, pedig közönséges hétköznap, kora délután
volt. A füves területeken játszottak, piknikeztek, sokan sátrat is vertek, és a
körül heverésztek. Minden pad tele volt, a sétányokon iskolásgyerekek
nyüzsögtek, bérelt két- és háromszemélyes tandemeken, kulikocsikon, meg valami
(számomra) új fajta biciklin cikáztak ide-oda. Minden korosztály szép számmal
képviselve volt – meglepően nagy volt az élet egy munkanaphoz képest. Főleg, ha
meggondolom, hogy milyen szűken mérik errefelé a szabadságot a munkahelyeken.
Kellemes kora tavaszi nap volt – de csak olyan kabátos,
sálas, sétálós módra. Legalábbis, én nem igen tudtam pár percnél tovább
ücsörögni egy helyben. Csodáltam is a helyieket, akik jóval lazább öltözékben a
puszta földön üldögéltek, és élvezték a „meleget”.
Mindenféle érdekes részterületek vannak ezekben a parkokban.
A szilvafák ugyan most sem voltak teljes virágzásban, viszont találtam egy
bonsai-parkot, csodaszép alkotásokkal.
 |
| Bonsai kert |
 |
| Bonsai |
 |
| Tavasz hírnöke |
És megint „élvezhettem” a közérdeklődést. Érdekes, hogy első
ittlétem alkalmával ez egyáltalán nem tűnt fel, most viszont sűrűn előfordul,
hogy megbámulnak, meg felhívják egymás figyelmét rám…
Este nemzetközi vacsora készült. Én egy zacskós daragaluska
levest tunningoltam fel némi zöldséggel (amit a közeli piacon szereztem be,
némi most mutasd meg játék eredményekén), Sophie pedig eggtart nevű süteményt
sütött, amihez a fagyasztott hájastészta kosárkákat interneten rendelte, a
tölteléket viszont saját kezűleg állította össze. (A pudinghoz hasonló,
tojássárgával dúsítva.) Modern ifjúság.
Már nem egy receptlapot tart a konyhapulton, hanem a tabletet, és arról olvassa
le az összetevőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése