St. Ignatius Cathedral, Tianzifang Art Street

Vészesen közeledik a hazautazás napja. A látnivalók meg nem hogy csökkennének, inkább sokasodnak. Bármikor ránézek a térképre, vagy elolvasok valamiről egy ismertetőt, mindig újabb és újabb érdekességekre bukkanok. Éppen most vettem észre, hogy van egy Shikumen ház, amelyet múzeumnak alakítottak ki, és meg lehet nézni. A pontos helyére még nem sikerült rábukkannom, de ez csak idő (és kutatás) kérdése.

Sophie már ideérkezésem napján örömmel újságolta, hogy talált nekem végre egy kreatív hobby boltot. A pontos címet viszont csak most sikerült megszereznem. Persze egy valamiért nem érdemes sehova elmetrózni, úgyhogy gyorsan körülnéztem, mi szépet lehet még arrafelé (mondjuk úgy 2-3 km-es körzeten belül) megnézni. Kirándulásként 2-3 km semmiség, de a városban, kövezett járdán trappolva, és mindenen elbámészkodva, ráadásul egész nap talpalva, bőven elég ennyi, amíg egyik helyről eljutok a másikra.

A Szent Ignác katedrálissal kezdtem. Ez már eléggé távol van Shanghai belvárosától, jóval kopottasabb környék, de a kereszteződésben, ahol napvilágra értem, mind a négy sarkon egy-egy hatalmas pláza volt. Az egyikben szinte csak elektronikai cuccok voltak az erősítőktől kezdve a fényképezőgépeken át a mobiltelefonokig – meg persze a legkülönbözőbb stílusú és kínálatú éttermek, bárok, cukrászdák, a másikban meg olyan luxus boltok, amelyekben 66000 Ft-os selyemruhákat árultak, és a sajtkések ára 3400 és 8200 Ft között mozgott. Bárhol is vannak ezek a plázák, mindenhol méregdrágák. Csak azt nem értem, honnan öltözködnek az átlag kínaiak. Dani szerint a taobao-ról. Ez egy internetes vásárlóoldal, és minden, de tényleg minden megtalálható itt. Öngerjesztő folyamat zajlik Shanghaiban (vagy egész Kínában?). Az emberek egyre inkább a taobaoról vásárolnak – a szájmaszktól kezdve az élesztőn és gyümölcsön át az esküvői ruháig mindent -, mert egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb is, mint órákig utazni, hogy a megfelelő áruházhoz eljussanak. A nem divatárura szakosodott boltok száma meg egyre kevesebb lesz, mert mindenki inkább a taobaoról vásárol.

Nekem is onnan rendelt egy könyvet Sophie, miután nem sikerült, csak egyetlen egy könyvesboltra bukkannom az eddigi sétáim során.

Az egyetlen probléma a taobaoval – mármint a külföldiek számára -, hogy kizárólag kínai felülete van. Egy újabb ok, hogy az ember megtanuljon kínaiul.

A katedrális az első olyan kínai látványosság, amit igazán „kitábláztak”. Igaziból nem is táblázták, mert a járdába volt beleépítve egy csík (mindig a sárga úton, mindig a sárga téglán … bár ez most piros volt), rajta felfestve a katedrális emblémája, és egyéb turistacsalogató látványosságok.

A katedrálist francia jezsuiták építették 1905 és 1910 között, és vasárnaponként közel 2000 hívőt fogad. Hét közben meg folyamatosan látogatható.

St. Ignatius Catedral (Shanghai)

St. Ignatius Catedral (Shanghai)

A járda a katedrálison túl tovább vezetett egy meteorológiai torony felé. Kíváncsian követtem a jeleket, míg egyszer csak a nyíl éles balkanyart vett – de csak egy befalazott kapuval találtam szembe magam. A falon átnézve, a fák között látszott valami egy négyszögletes toronyépületből, de amikor visszafelé a falat követve megláttam egy kaput, és be akartam menni, az ott álló őr udvariasan, de határozottan elzavart. Így egyenlőre nem tudok többet erről a látnivalóról – főleg azt nem tudom, hogy miért írták ki ekkora gonddal a járdára, ha nem szabad megközelíteni.

A pálmafákon túl a régi meteorológiai torony (Shanghai)

Útban a Tianzifang felé megpihentem egy parkban, hogy erőt merítsek némi elemózsiából. Szeretek sétálni (tempósan haladni) az utcán, és közben figyelni az embereket, a zajló életet, a forgalmat. A parkokban sétálva vagy üldögélve is mindig akad valami érdekes, vagy számomra szokatlan látnivaló. Például a rengeteg fényképezkedő ember. Fiatalok, idősek, fiúk, lányok minden természethez kapcsolódó helyzetben (és minden turistalátványosságnál) fényképezik egymást – vagy önmagukat. Úgy érzem, a kínai emberek sokkal közelebb állnak a természethez, mint mi. A parkok, amelyekből rengeteg van itt Shanghaiban mindig tele vannak emberekkel. Ebédidőben kiözönlenek az irodisták a hivatalokból, iskola után ide jönnek a diákok, nagyszülők, szülők gyereket sétáltatnak, egyesek taicsiznak, mások énekelnek, csak úgy a saját örömükre – és fényképeket készítenek virágok, fák, tó, vízesés vagy bármilyen természeti elem előterében. Valahogy sokkal bensőségesebb a kapcsolatuk ezekkel a dolgokkal. Igaz, hogy ez nem pozitív példa, de tény, hogy letördelik a bokrok virágzó ágait, és csokorba szedve gyönyörködnek benne, pozítív viszont az, hogy az egyik park (tiszta és rendezett) WC-jében a mosdó szélén két valódi virágcsokor pompázott – vadvirágokból összeállítva.

A kreatív bolt, amit kerestem, Sophie útmutatása szerint, a Tianzifang utca 210-es házszám alatt található. Amikor rábukkantam az utcára, egy kicsit elbizonytalanodtam, mert a térképen egész rövidnek látszott, de a házszámok eggyel kezdődtek. Az egyik oldalon. Mert a másikon 130-cal. Úgyhogy inkább ezt a másik oldalt követtem. El is mentek a számok egész 180-ig, akkor hirtelen itt is megint kis számok lettek, viszont egyszercsak észrevettem, hogy az utcáról nyíló sikátor tele van kicsi boltokkal. Dani szerint valami ilyesmit kellett keresnem, úgyhogy befordultam, és egy bazárnegyedben találtam magam. A terület hivatalos neve ugyan Tianzifang Arts Street, de ez messze nem az M50 művesznegyed volt. Sokkal inkább turistákra kihegyezett ajándékboltok tömege.

Három vagy négy fő sikátor, köztük összevissza kanyargó kisebb összekötő utcácskák, mindenütt boltok meg éttermek. Hiába szedtem össze minden ügyességemet, mégsem sikerült végigjárnom az egészet. Ezt onnan tudom egészen pontosan, mert nem találtam meg a hobbyboltot. Pedig amikor kikeveredtem a bazárnegyedből, egyszercsak észrevettem a bűvös 210-es számot az egyik sikátor főkapuja felett, úgyhogy a helyszín jó volt, csak túl kaotikus ahhoz, hogy megtaláljam azt, amit kerestem. Beértem hát az összes többi látnivalóval és benyomással. A bazárjelleget csak erősítette, hogy itt a kínai „népművészeten” túl indiai, mexikói, inka és mindenféle modern ajándéktárgyakat is tömegével kínáltak, persze borsos áron. Ahogy néztem, a legtöbb turista inkább a gasztronómiai élvezeteknek hódolt, mint a vásárlás örömének.