Este két új gyümölcsöt is kóstoltam. A mangosztán annyira
nem fogott meg. Kemény héjban kocsonyás állagú gyümölcshús, valami keményebbel
a „cikkek” közepén, amit magnak diagnosztizáltam, de a második gyümölcsben már
ezek a magok (?) is annyira puhák voltak, hogy meg sem lehetett különböztetni a
gyümölcshústól. A vajtag héjához képest viszonylag kevés volt a gyümölcshús,
annyira nem lettem a rabja.
A sárkánygyümölcs, bár kevésbé markáns ízű, jobban tetszett.
Liláspiros héját lehámozva fekete magvakkal teleszórt fehér hús kerül elő,
harapható méretben és mennyiségben. Látványra a mákostésztát juttatta eszembe,
talán ezért volt egyből szimpatikus. A hűsítő, szomjoltó íze aztán már csak
megerősített abban, hogy nem alaptalanul vetettem belé a bizalmamat.
A gyümölcsök vagy más miatt, nem tudom, de reggel
hasmenéssel ébredtem. Délelőtt ki sem mertem mozdulni a lakásból, aztán dél
tájban úgy döntöttem, most már rendben vagyok, és elindultam várost nézni. A
városnézés úgy kezdődik, hogy el először is el kell jutni a legközelebbi
metróállomásig. Kettőből is választhatok, az egyik 20, a másik 25 percnyi
intenzív sétányira van a lakástól. Lehetne éppen busszal is menni – ha számozott
buszok járnának. De a legtöbb buszon nem szám, hanem kínai felirat van, azzal
meg nem sokra megyek. A háztartásba két kerékpár tartozik, Dani egész a
munkahelyéig biciklizik, Sophie metróval jár dolgozni, úgyhogy ha éppen nem
szoknyát vesz fel, ő is biciklivel indul reggel. Nekem maradt a gyaloglás, ami „jó”
hatással volt a bélműködésemre. Természetesen már a metrón állva jött rám
megint a hascsikarás. Szerencsére itt Shanghaiban rengeteg a nyilvános WC, egy
csomó metróállomáson is van. Mivel éppen egy átszállásos állomáshoz értünk, jó
eséllyel reménykedhettem, hogy itt is találok egyet. Találtam is. Igaz, jól el
volt dugva – illetve hatalmas területüek ezek a metró aluljárók, 4, 8 de
némelyiknek akár 20 kijárata is van – de szépen jelölték is az irányt táblával.
Errefelé még mindig a guggolós WC a divat, elegáns áruházak,
elegáns mosdójában is, és az én véleményem sem változott a témával
kapcsolatban. Amíg rendesen tisztán tartják, sokkal higiénikusabb és
kényelmesebb megoldásnak érzem, mint a WC-kagylót, amire úgysem mer ráülni az
ember. És becsületükre legyen mondva, nagyon jó arányban tiszták és rendezettek
ezek a nyilvános WC-k.
Ha már megszakítottam az utam, mindenesetre kikukkantottam a
felszínre, de csak forgalmas széles utcákat, toronyházakat és félkész
épületeket láttam, úgyhogy visszatértem a föld alá, és folytattam az utamat. A
célom a Shanghai Arts and Crafts múzeum volt, amit olyan iparművészeti
múzeumnak saccoltam.
Idén is a korábban már bevált módszert alkalmaztam. Még
odahaza, Pesten, kinyomtattam néhány potenciális célpont környének a
google-térképét. Az el nem tévedés egyik sarkalatos pontja ugyanis, hogy hol
jön ki az ember a metróból. Mivel annyi kijárat van, előfordul, hogy akár 2-3
utcányival is odébb kerülök felszínre, mint gondolnám. Kivéve, ha előtte
gondosan megnézem, hogy melyik kijárat a legalkalmasabb a számomra – és persze
aztán sikerül is megtalálnom a megfelelő kijáratot a föld alatti labirintusban.
A felszínre érve elég hamar kezdett gyanús lenni, hogy
errefelé már tavaly is jártam. El is határoztam, hogy beszerzek végre egy
igazi, részletes Shanghai térképet, és bejelölgetem rajta, hogy merre
gyalogoltam már. A kínai utcanevek közül csak egy pár ragad meg az agyamban,
főleg így egy-egy év kihagyással, így fordulhat elő, hogy amikor azt hiszem,
valami teljesen új helyre megyek, kiderül, hogy egész közel vagyok egy már
ismert helyhez – vagy esetleg a kellős közepén.
Séta közben aztán már az is eszembe jutott, hogy kerestem én
ezt a múzeumot már tavaly is, csak nem találtam meg. Akkor egy napi
gyaloglásadag vége felé voltam, úgyhogy feladtam a cél előtt. Most viszont épp
csak elkezdtem a napot, úgyhogy erős lélekkel felvértezve közelítettem meg a
helyszínt. Elsőre most sem találtam semmit ott, ahol szerintem lennie kellett
volna. Illetve volt ott egy szokásos lakópark – na jó, nem a szokásos, mert a
francia negyedben jártam, és itt még a lakóparkok is idomulnak egy kicsit a
hely szelleméhez. Van, ahol megőrizték a régi kastély szerű lakóházakat, de ha
új épületeket emeltek, azok sem felhőkarcolók.
A lakópark, szintén szokásos módon, kerítéssel – a helyszennek
megfelelően gyönyörű, kovácsolt vas,
aranyozott kerítéssel - volt körülvéve, a kapuban őrbódé, az elengedhetetlen
őrrel. Angolul nem tudott, a múzeum szóról kiderült, hogy nem annyira
nemzetközi, mint képzeltem volna, viszont egy idő után fény gyúlt a fejében, és
határozottan mutogatni kezdett balra. Arra indulva egy következő aranyozott
vaskapuhoz értem, újabb őrökkel az őrbódéban. Ők sem értettek angolul, de
meglátták a kezemben a nyomtatott térképet, és arról valahogy beugrott nekik,
hogy mit is kereshetek – vagy lehet, hogy egy errefelé tévelygő turista csakis
ezt a múzeumot keresi -, mert ők is határozottan mutogatni kezdtek … jobbra.
Aztán még egy kanyarodást is jeleztek. Úgyhogy visszafordultam, a sarkon bekanyarodtam,
és miután elsőre túlmentem rajta, visszafordulva csak rábukkantam a múzeumra,
ami kiirva csak az udvaron belül volt. Egy szép régi, fehérre vakolt kastélyban
volt a múzeum, faragványokkal, festményekkel, papírból kivágott és hímzett
képekkel. Kortárs művészek alkotásai. a XX. század 60-as éveitől kezdődően
napjainkig. Ennek megfelelően a téma is a kommunista kínai életforma
megörökítésétől a nevető Buddháig igen széles kört ölelt fel.
 |
| Répa mese |
 |
| Gyerekjátékok bronzba öntve |
Egy idő után azt is észrevettem, hogy szinte minden tárgy
mellett diszkrét cédulán az ára is szerepel. A jade és fa faragványoknál,
lakkozott paravánoknál ezek az árcédulák még igen tapintatosan voltak
elhelyezve, a kisebb kaiberű alkotások viszont, papírképek, hímzések, színes lampionok,
egyszerűbb festmények viszont egyértelműen hirdették magukról, hogy eladók.
A hímzések között Diana hercegnő gobelinnel kivarrt arcképe
épp úgy előfordult, mint egy falusi ház, állatokkal, és a kútról vizet hozó nővel.
Ami viszont teljesen elkápráztatott, azok a szálvarrásos hímzéssel készült képek
voltak. Nem tudom, igaziból mi ennek a technikának a neve. A lényeg, hogy
egymás mellé öltött hosszabb rövidebb öltésekkel, igen vékony cérnával, szinten
festett képet alkotnak. Teljesen elképesztő módon olyan ügyesen készítik, hogy
a hímzés mindkét oldala színe lesz, és egyformán gyönyörködtető. Sokat úgy is
árulnak, hogy a hímzés a kereten belül forgatható, hogy elölről és hátulról is
látható legyen. Fantasztikus, hogy milyen precíz munkák!
A teremőrök egyben alkotók is. Amikor éppen nem trécselnek
vagy teáznak, akkor szorgos kézimunkával töltik az időt. Láttam egy leányt, aki
kitett maga elé egy bonyolult papírképet, aztán fogott egy ollót meg egy darab
papírt, és időnként a mintára pillantva minden tétovázás nélkül vágta a mintát,
csak úgy előrajzolás nélkül. Persze biztosan számos alkalommal elkészítettek
már egy-egy darabot, akkor is csodálatosnak tűnt a dolog.
 |
| Kínai karakter, ahogy a természet megalkotta |
Összeségében végül azt szűrtem le, hogy ez igaziból nem is
annyira múzeum, mint képzőművészek értékesítőhelye, múzeumi körítéssel. Kettős
haszon. Belépődíjért megtekinthetők az alkotások, és újabb bevételi forrás, ha
a látogatóknak megtetszik valami, és megvásárolják. Nem is rossz ötlet.
A múzeum után nagyjából megcéloztam a térképem alapján egy
távolabbi metróállomást. Szeretek mászkálni az utcán, figyelni az épületeket, a
részleteket, az embereket és életképeket. Egy-egy ilyen utazás során szép számú
kilométert lenyomok, az utcákat járva.
Bandukolás közben egyszer csak ismét ismerős helyre értem. A
Shanghai Library bukkant fel az utca túloldalán, ahol tavaly azt a remek
fotókiállítást láttam a kulturális forradalomról.
Úgy tűnik, hiába hatalmas város Shanghai, a látnivalók zöme
azért mégis egy emberi léptékű körön belül van.
Úgyhogy a beavatottak határozottságával mentem a metró felé.
Bár előtte sem tévelyegtem. Egy jó pont a városnak, hogy bármerre megy az
ember, rövid időn belül talál egy útbaigazító táblát, amelyik valamelyik
metróállomás felé mutat. Ha meg már metrón ül az ember, akkor bárhova el tud
jutni – legfeljebb egy kis kerülőt kell tennie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése