Megtett
táv/Daily distance: 7 km
A
nap fénypontja
Zsuzsa:
Az Annapurna látványa Pokharából jobb, mint eddig bárhonnan.
Orsi:
Kecske a csomagtartóban = egyszerűség az életben.
The best part of the day
Susan: The view of the Annapurna is much better from
Pokhara, than it was anywhere else during our wanderings.
Orsi:There was a goat, delivered in the luggage compartment
of the bus – Just keep it simple
Bár
tegnap azt reméltük, hogy végleg búcsút vehetünk a lépcsőknek, egy szakaszon
azért még velünk tartottak. Annál jobban értékeltük, amikor végre igazi útra
térhettünk át. Időnként itt is eltereltek minket, nem mindig volt egyértelmű,
hogy nekünk kedvező rövidítés, vagy az volt-e a cél, hogy biztosan keresztül
haladjunk a falun, és esetleg fellendítsük valamivel a helyi gazdaságot.
Birethanti
előtt nagy tábla hirdette: Viszontlátásra, Annapurna körút! A tábla másik
oldalán viszont az érkezőket köszöntötték. Mivel a túra elején ilyen táblával
nem találkoztunk, hát itt készítettük el a start/célfotót.
Habár innen még jó másfél kilométer volt a túra igazi végállomása, NayaPul.
Habár innen még jó másfél kilométer volt a túra igazi végállomása, NayaPul.
Nyüzsgő
település, tele lelkes turistákkal, akik alig várják, hogy belevessék magukat a
kalandba, meg fáradt, megfontoltabban haladó emberekbe, akik most értek
valaminek a végére, s öröm és hiányérzet máris egymást váltogatja bennük.
Megkaptuk
az utolsó pecsétet az engedélyünkre, és hivatalosan is bejegyzésre került, hogy
épségben és egészségben elhagytuk a nemzeti park területét. Egyben
visszatértünk a „fejjük meg a turistákat minél jobban” kulturkörbe is.
Megdrágultak az ételárak, és egymást érték a taxisok, akik 2000 rúpiáért
akartak elvinni Pokharaig. Ahogy közeledett a busz indulási idejű, úgy ők is
lejjebb adták, és már 1400-ért is elvittek volna 4 embert, de mind a hatan,
akik ott vártunk, kitartottunk a tömegközlekedés mellett.
Pokharából
érkező turistatársak már kiokosítottak minket, hogy a buszjegy 100 rúpia/fő,
úgyhogy nem is kérdeztünk semmit a kalauztól, csak nyújtottuk neki a pénzt
teljes természetességgel, ő meg látta, hogy „szakértőkkel” van dolga, és nem is
próbálkozott többet kérni.
Amint
felültünk a buszra, lekerült rólam a hátizsák és már csak az ablakból láttam a
hegyeket, meg a kiépített pihenőket, megjelentek az első „elvonási tünetek”.
Úgyhogy bámultam kifelé az úton, és próbáltam magamba szívni az élményt az
utolsó morzsáig. Zsuzsa, aki hasonlóan hullámvölgybe került, azzal bíztatta
magát, hogy hazaérve szinte azonnal a Lammermoori
Luciával vigasztalódhat majd.
Persze
itt is vastag por van mindenen. Az út szélén, minden talpalatnyi helyen egy kis
bódé áll. Úgy tűnik, lakóhely és kereskedelmi egység egyszerre. Sűrűn vannak
megállók, utasok szállnak fel-le, sokszor falu nincs is a láthatáron.
Egy
idős házaspár kecskével várakozik. Semmi gond, a kalauz fogja a kecskét, és
betereli a csomagtartóba. Más úgysem nagyon lehet ott, mindenki magával hozza a
csomagját a buszra, nekünk sem ajánlották fel, hogy tegyük be esetleg hátra.
Végre
Pokhara. Ez már tényleg város. Sok épület, nagy forgalom, nagy zaj. A többiek a
turistanegyednél szállnak le, mi úgy okoskodtunk, hogy a csomagokkal jobb, ha a
buszpályaudvar közelében keresünk szállást, így kevesebbet kell cipelni a
zsákokat, amikor Kathmanduba megyünk.
 |
| Pokhara, Nepal |
Egymást
érik a szállodák – „igazi” szállodák, recepcióval, de mindenhonnan elküldenek
bennünket, azzal, hogy tele vannak. Lehet, hogy nem is foglalt szobákkal, hanem
velünk van valami gondjuk? Végül az egyik rámutat egy eldugott kis portálra,
hogy ott biztosan találunk üres szobát. Találunk is. Bár angolul nem igen
beszélnek, a szoba még hegyi viszonylatban is a leggyengébbek közé tartozott
volna, viszont az eddigi legdrágább.
 |
| Pokharai szállodánk nem igazán tükrözte a városi jelleget Our hotel in Pokhara, quiet a simple one |
De
van langyos víz, a hőmérséklet is megfelelő, szóval kezdetnek irány a zuhany.
Hajmosás, legfontosabb holmik kimosása – régen volt már részünk ilyen
„luxusban”.
Lesétálunk
a tóhoz, az út az egyetemi campusok és a reptér mellett vezet. Zsuzsa beleveti
magát a vásárlásba. A legfontosabb, hogy az immár hordhatatlanra szakadt
nadrágja helyett valami szalonképesebbet találjon. Ez már turistás hely.
Butikok, ékszer- és szuvenirboltok egymást érik. A járdák terítve vannak
kasmírsálakkal, és nepáli szobrocskákkal. Sok a japán turista. Némelyeket még
összeköt velünk a nyári ruhához viselt túrabakancs J
Egy
frissen nyílt étteremben vacsorázunk, a járdára kitett asztalkánál, miközben az
utca forgatagát nézzük. Nem sokáig. Egy kolduló gyerek, miután nem kap semmit,
belemarkol a zöldséges rizsembe, aztán elszalad. Alighanem inkább bosszú
lehetett a cél, mint élelemszerzés, mindenesetre sürgősen bevonulunk az
étterembe belsejébe, ahol a tulaj sűrű bocsánatkérés és persze egy friss adag
sült rizs mellé elmeséli, hogy hiába vannak gyerekotthonok, az igazi
utcagyerekek mindig megszökdösnek onnan, és inkább az utcán élnek.
Úgy
tűnik, a közvilágítás a városokban sem ismert fogalom. Sötétben, csak a boltok
világítása mellett ballagunk hazafelé. A szállodában megkönnyebbüléssel fogadnak
bennünket, úgy látszik, már azt hittek, végleg elvesztünk. A lány viszont, akivel
délben minden részletet megbeszéltünk, úgy nézett ránk, mint aki még életében
nem látott minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése