Fayetteville – készülődés hazafelé

 

május 2.

Tovább tart a trópusi időjárás, annyi különbséggel, hogy még hideg is van – 6,5 °C! Elég szélsőséges itt a hőmérséklet.

A délelőtt rendezgetéssel telt, 11-re ebédvendégeket vártunk. Ezen a héten van ugyanis a tanárok megbecsülésének hete. Errefelé nem az a divat, hogy év végén adnak egy (kisebb-)nagyobb értékű ajándékot a pedagógusnak, hanem ezen a héten „kényeztetik” őket. Zsuzsáék például meghívták a kedvenc tanárukat (aki nekünk is kölcsönzött egy csomó túrafelszerelést) és a feleségét ebédre. Azaz ők az ebédidőben nem az otthonról hozott szendvicsüket rágicsálták, hanem vegabablevest és túróscsuszát ettek nálunk. (Nem Zs. vega, hanem a tanár.) Ezt még megspékeltük egy kis csokifagyival, aztán már rohantak is vissza az iskolába. Még így is késtek 10 percet.

(Másnap Zs. találkozott az igazgatóval, és elnézést kért a késés miatt. Erre az igazgató megkérdezte, hogy OK, de mi van a maradékkal – mert úgy hallotta, nagyon finom volt! Úgyhogy most őt is meghívták még péntekre.)

Olyan barátságtalan idő volt egész nap – és még a vasárnapi mosás sem száradt meg teljesen -, hogy egész délután sem dugtuk ki az orrunkat. Nagyjából feliratoztam a fényképeket, aztán megjöttek a lányok az iskolából, aztán Zs. és Berta elmentek úszni, én nekiálltam csomagolni, Vilma meg Junival játszott. Egyszer csak jött kárvallott képpel, és mutatta a szemét. Juni valami hirtelen mozdulatnál úgy szembeboxolta a fejével, hogy egyből bedagadt és belilult a fél szeme. Úgyhogy előbb megpróbáltuk Junit elaltatni a Didergő királlyal, ami Vilmának sokkal jobban tetszett, mint Juninak, aztán Vilma javasolta, hogy segítenek ők is csomagolni.

Addigra még csak prospektusok válogatásáig jutottam, így a további rakodás, hajtogatás, válogatás egy méhecskés társasjátékkal párhuzamosan történt, míg Zs. és Berta meg nem érkeztek, Berta barátnőjével és anyukájával körítve.

Este viszont Gábor elvitt egy hobbyboltba, és felajánlotta, hogy addig maradok, amíg akarok, mert úgyis dolgozni szeretne a számítógépen, és itt legalább nyugalom van. Sajnos a boltosok nem tudták, hogy neki (és nekem is) még legalább egy órára szüksége(m) lett volna, így 9 óra helyett (ahogy mi hittük a nyitvatartást) már 8-kor bezártak. Éppen csak érintőlegesen tudtam körbekukkantani.

Amikor hazaértünk, volt egy kis izgalom, mert a négy gyerek közül csak egy volt meg. Miközben az anyukák a kirándulás fényképeit nézegették, a gyerekek elkalandoztam valamerre. Némi keresgélés és hívogatás árán azért persze előkerültek.

Zs. elment egy koncertre, mi játszottunk, Gábor főzött, én mosogattam, kaptam finom sonkás tortillát is, aztán negyed 12-kor már ágyba is kerültem.