Fayetteville

április 30. – még mindig
Csak hogy biztosan meglegyen a mai napra rendelt kaland is, este még elugrottunk Zsuzsával Gábor főnökéhez, hogy visszavigyük a hűtőládát – és Zs. megmutassa, hogy én milyen konszolidált személy vagyok, tehát egyáltalán nem volt olyan őrültség ez az út 
Mivel valahova egészen a város szélére igyekeztünk, ahol Zs. eddig többnyire utasként volt, beállítottuk a szintén a főnökéktől származó GPS-be az ő általuk beprogramozott Home azaz Hazavezet címet.
Ezek után Zs. vezetett (persze már erősen félhomályban), én mondtam, hogy mit üzen a GPS, s ismét ő volt, aki a korábbi emlékei alapján rendszeresen felülbírálta. Ennek ellenére, némi ellenkanyarodás és többszöri újratervezés után csak eljutottunk oda, amit a GPS már „Ön célba ért” állapotnak minősített. Ott álltunk két olyan utca kereszteződésében, amelyek közül egyikbe sem készültünk, egy helyen, ami Zsuzsának egyáltalán nem volt ismerős. Ráadásul kb. egyen házakból állt az egész környék, úgyhogy még ez sem adhatott támpontot. Mint utóbb kiderült, amikor beprogramozták a címet, az ő környékük még olyan új volt, hogy a GPS nem ismerte, így a legközelebbi tájékozódási pontot adták meg neki.
Újbóli nekifutás és pusztán emlékezett alapján végül csak eljutottunk a megfelelő utcába, itt már csak fel kellett hívni Ágit, hogy ugyan mondja már meg, mennyi a házszámuk. S lőn világosság (a megfelelő garázsbejárónál).
Aztán már kezdhettük is mesélni, hogy mi történt velünk és mi újság volt a városban az elmúlt három hétben. Még közös helyszíneket és ismerősöket is találtunk a múltból. Nem hittem volna, hogy Arkansasban Bodrog-parti fürdésekről, Újszászi Károly fiáról, vagy a volt egyetemi professzoraimról fogok hallani.
Hazafelé egész jól megtaláltuk az utat. S már csak a csomagok szortírozása, az utazások végét jelentő mosás, rakodás maradt hátra.