Qiandaohu – az ezer sziget tava

Három nap története. Ez bizony hosszú lesz!

Shanghaitól kb. 350 km-re DNY-ra található Quandaohu, az ezer sziget tava. Állítólag 1076 nagy és több ezer apró sziget van ezen az 573 km² felületű tavon, mely mesterséges eredetű, egy duzzasztógát építése során jött létre, 1959-ben. 

Qiandaohu, az ezer sziget tava

A völgy elárasztása előtt több település, köztük két ősi (több mint 1300 éves) város, volt itt, melyek a víz alatt épségben megmaradtak.

Shi cheng, a víz alatti város. (Photo: Chinese National Geography)

Ezen a szép helyen töltöttünk egy hosszú hétvégét. Busszal utaztunk a tó partján fekvő Chun’anba. Ha a metróra igaz, hogy mindig meglepetés, hol bukkan az ember a föld fölé, még inkább igaz ez egy ismeretlen helyre megszervezett utazás esetében. Az öt órás út végén a távolsági busz a város legszélén, a szállásunktól kb. 25 km-re rakott le bennünket. És ami még érdekesebb, nem voltak hivatalos taxik! Magánfuvarozók persze ajánlkoztak bőségesen, de hozzájuk nem volt bizodalmunk. Végül csak sikerült fognunk magunknak egy hivatalos járművet, amelyik el is vitt bennünket a tó partjára, és ott kirakott, mondván, hogy itt van a szálló. Ő elhajtott, mi meg ott álltunk a tűző napsütésben, egy sétányon, ahol mindenféle érdekesség volt, de Happy Orange nevű szállodát nem láttunk. Egy darabig kószáltunk ide-oda, végül Sophie felhívta őket, és megkérdezte, hol is vannak pontosan. Tényleg nem volt messze, csak kicsit elbújt a többi épület között. Mindenesetre érdekes, hogy a sofőr miért nem az épület előtt tett le bennünket, pedig az utcafronton volt. Nem baj, kicsire nem adunk, a fő, hogy meglett.

Elfoglaltuk a remek kis szobánkat, amely „emeletes volt. Egy franciaágy a folyosó szintjén, és a szobán belül egy lépcső vezetett fel a fürdőszoba felett kialakított másik szintre, ahol két további ágy volt. Szekrény viszont egyetlen egy sem. Sőt, még falifogas sem. Volt viszont vízforraló, mert itt Kínában a forró víz hozzátartozik az alapellátáshoz. Étteremben is sokszor azzal kezdik, hogy kihoznak egy kanna forró vizet (olykor teát), hogy legyen mit iszogatni az ételre várva.

Kerékpárokat béreltünk – jobban mondva, egy kerékpárt és egy tandembiciklit -, és elindultunk a tó partján. Dani és én ültünk a tandemre, mert mi még nem próbáltuk ezt eddig. Érdekes jószág, kell egy kis gyakorlás, amíg belejön az ember, például az összehangolt indulásba, vagy a pedálozásba. Nekem, mint hátul ülőnek, külön érdekesség volt, hogy a kormányom nem szolgált kormányzásra, kizárólag kapaszkodásra. Eleinte görcsösen igyekeztem irányban tartani a bringát, de aztán belejöttem, hogy nem kell ilyesmivel foglalkoznom.

A bérelt tandembicikli

Ez az egész tóparti turistaövezet most van kiépítés alatt. Végig a parton, meg néhány nagyobb szigeten hatalmas építkezések folynak, üdülőházak, villák, szállodák, félkész állapotban, de már szép külső formát mutatva. Nem lenne könnyű választani közülük, főleg azért nem, mert a kilátás a telkekről is jobbnál jobb volt.

Qiandaohu

A tó körüli kerékpárút is teljesen új. Olyannyira, hogy még nincs is mindenhol kész. Ilyenkor aztán az ember kikanyarodik az autóútra, és ott folytatja egy darabig. Elméletileg az alagutakat is kiváltották kerékpárutakkal (alagút van bőven), de gyakorlatilag pont ezeken a részeken is hiányzik még itt-ott a kerékpárút. Szóval a kalandos élmény megvolt itt is.

És rájöttem, hogyan történik errefelé (?) az építkezés. Az első, hogy megálmodnak valamit. A második, hogy gondosan kitáblázzák, és – ha olyan – részletes prospektust készítenek róla. Ezután elkészül a kapu, amin át a lakópark, szabadidő központ, kerékpárút megközelíthető – és csak azután állnak neki a tényleges építkezésnek. Mindennek az az eredménye, hogy a nagy semmi közepén hatalmas tábla hirdeti, hogy itt áll a Sunshine Inn, részletes térképpel a kezedben megdöbbenve látod, hogy út helyén egy halom sóder és egy munkagép áll, és geológiai múzeumról, amelyhez útjelző tábla vezet, kiderül, hogy még csak az anyaggyűjtésnél tartanak.

Vacsorára a környék legjobbnak mondott éttermébe mentünk. A szállodánk a hajókikötő közelében, viszont a várostól legalább 10 km-re volt. Érdekes módon a sok motelhez alig tartozott étterem. Mit ne mondjak, ez a mi helyünk sem kapott volna még egy csillagot sem egy átlagos megmérettetésen. Sem a kiszolgálást, sem az általános higiéniát nem vitték túlzásba, de így is hatalmas forgalmuk volt. Egymás után jöttek a turistabuszok. Beözönlött egy csomó turista, körbeültek néhány kerek asztalt, elpusztítottak minden felszolgált ennivalót, aztán már tovább is álltak. Jöhetett a következő csoport. Két csoport között meg a környék kóbor kutyái szedegették össze a lehullott falatokat a földről.

Sült rizst ettünk, húsdarabokkal és wokban párolt „garlic bolt”-tal (ez, ha jól kotorásztam a neten, a fokhagyma friss zöld hajtása).

Készül a vacsorarendelés

Az út mentén egymást érték az eper árusok, másfél kiló volt egy egység (nem tudom miért), és olyan áron adták, mint Shanghaiban fél kilót! Úgyhogy megvolt a desszertünk is.

Az árral sodródó falevél, amely soha nem tudja előre, hol is vetődik majd partra. Dani pénteken, a csomagolásnál megnyugtatott, hogy az sem gond, ha valami otthon marad, „hiszen városban leszünk, bármit meg tudunk venni”. Ehhez képest reggel alapos fejtörést okozott, hogy honnan is szerezzünk reggelit. A motelben nem volt étterem, és az üdülőtelep egyetlen sétálóutcájában egy árva élelmiszerbolt, pékség vagy hasonló hely sem akadt, ahol vehettünk volna magunknak valami ellátmányt. Végül persze megoldódott a helyzet. Találtunk egy másik szállodát, ahol külsősöknek is felszolgáltak svédasztalos reggelit. Dumplingot ettünk, rizst, szójatejet – igazi kínai nyalánkságokat. 

Chun'an kikötő, sétálóutca

Teaszárító tál

Így dagasztják a kelttésztát

A kínai Manneken Pis (pisilő kisfiú)

A kilátás mellett a halételek a környék másik nagy vonzereje

Dani még régebben kinézte valahol, hogy van itt egy Stone Forest nevű látványosság, amit feltétlenül nem akart nézni. A recepciós hosszas egyezkedés után szerzett is nekünk egy taxit, amelyik elvitt minket másnap egy 40 km-re lévő helyre a hegyek közé (meredek szerpentineken és jó minőségű utakon – kivéve, ahol lakott vagy épülőfélben lévő települések voltak, mert ott hirtelen megszűnt minden minőségi út, és szinte csak földutak voltak. Persze a településeket sem világvárosnak kell elképzelni, sokkal inkább csak néhány ház csoportosulásáról volt szó. A legtöbb ház is elég szóbéli volt, viszont majdnem mindig akadt egy, a többinél sokkal nagyobb, gondosabban díszített, és jól karbantartott hivatalos intézménynek látszó épület. Mivel szó szerint keresztülszáguldottunk ezeken a helyeken (hiába, a taxis vidéken is taxis, nem csak a városban), így csak futó benyomásokat szereztünk. Még így is 1 óra 20 percbe telt az út.

Maga a Stone Forest egy mészkő sziklás terület, bizarr formációkkal, amelyek mindenre emlékeztetnek csak éppen erdőre nem, viszont így is nagyon szépek voltak. A park kb. 10 km²-en terül el, jól kiépített gyalogösvényekkel, a hegyoldalhoz erősített járdákkal és lépcsőkkel összevissza átszőve. Bár tűzött a nap, azért igyekeztünk alaposan felderíteni. Sajnos nem sikerült a végére érnünk, s ennek csak egyik oka volt az, hogy a sofőrünk, aki a parkolóban várt ránk, három óra elteltével kezdett telefonon érdeklődni, hogy merre járunk.

Maga a park is akkora volt, és annyi szint volt benne, hogy fájó szívvel lemondtunk néhány ígéretesnek tűnő, de a távolba vezető ösvényről.

Fuxi Stone Forest (Qiandaohu)

Fuxi Stone Forest (Qiandaohu)

Fuxi Stone Forest (Qiandaohu)

 Helyette viszont abban a „felemelő” élményben lehetett részünk, hogy egy pillanatra világsztárnak érezhettük magunkat. Mármint Dani és én. Egy lépcsőn mentünk éppen lefelé, és azt találgattuk, hogy hol is lehet az a sok ember, aki ekkora zajt csak, amikor egy kanyar után hirtelen egy terasz tárult elénk, tele kínai turistákkal, akik amikor megpillantottak minket, szinte egy emberként fordították felénk a fényképezőgépeiket, és kezdtek el kattintgatni. Tisztára, mint a fotósok az Oscar-gálán! Még meg is állítottak egy kicsit, hogy jobb legyen a kép! Meglepő, hogy Shanghaion kívül ennyire érdekes egy európai arc. Este bementünk a városba, és szinte zavaró volt (de legalábbis feszélyező), ahogy megbámultak bennünket. Aztán persze kialakítottuk mi is a stratégiánkat. Ha merően visszanéztünk rájuk, akkor gyorsan elfordították a tekintetüket. De még így is furcsa volt úgy sétálni néhány órán keresztül, hogy folyamatosan magunkon éreztük a bámészkodó tekinteteket.

VIP vagy állatkerti majom ... nézőpont kérdése

Nagyon finom vacsorát ettünk egy, a tegnapinál sokkal hangulatosabb étteremben a városban. Az ilyen éttermi étkezések általában úgy zajlanak, hogy egy csomó fogást rendelnek, amik az elkészülés sorrendjében érkeznek, aztán mindenki abból vesz, ami éppen megtetszik neki. (Ha Spanyolországban lennénk, azt mondanám, hogy Tapas-vacsora, de mivel Kínában vagyunk, hát hagyományos kínai étkezés). Az egyik különleges (mármint nekem különleges) fogás, apró kis tésztakelyhekből és szójababos, húsos, mártásos egyvelegből állt. Ezt kellett belekanalaznia kelyhekbe, és együtt megenni. Finom volt, és mutatós is.

Annyit ettünk, hogy mire a dumplingot kihozták, már jól is laktunk. Úgyhogy azt becsomagoltattuk reggelire.

A tó partján igyekeztünk lesétálni a felszedett kalóriákat, és közben a korzó élénk életét figyeltük. Rengetegen sétáltak, mindenki élvezte a jó időt. Kutyák, kisgyerekek, szerelmespárok, idős emberek, mindenki ott nyüzsgött. Ahogy sötétedett a téren megszólalt a zene is, és sokan táncra perdültek. Részben a múltkor látott táncos mozgás volt a műsor, de sokan párosával, valóban táncoltak – bár ők is ugyanolyan állandóan ismétlődő mozdulatsorral, mint a csoportos táncolók.

Mi meg a lépcsőn ülve a vizishow-t vártuk, mert – nem tudom honnan – Sophie-nak volt egy olyan információja, hogy lesz. Talán 7 és 8 között. Vagy máskor. Mindenesetre szorgalmasan bámultuk a vizet ott, ahol valami kiépített alkotmány jelezte, hogy tényleg szokott itt lenni valami ilyesmi. Ennek ellenére ma este nem volt semmi. Úgyhogy ismét korán lefeküdtünk aludni. Tegnap fél 10 körül, ma már 9-kor ágyba roskadtunk, de így is minden gond nélkül rögtön elaludtunk. Gondolom, a nap is jól kiszívja belőlünk az energiát – a fiataloknak meg még egy csomó alváshátralékuk is van. Erre jó a szabadság, hogy az ember behozza a lemaradásait.

Élet a korzón (Chun'an)

Úri reggelink zöldséges dumplingból és narancsból állt. A napi program meg hajókirándulásból, majd hazautazásból.

A tavon folyamatosan közlekednek a turistajáratok, melyek néhány szigetre viszik el a kirándulókat. Az idegenvezetőnk szerint vasárnap 30.000 turistát vittek ki a szigetekre. Mi ugyan hétfőn mentünk, de még így is rengeteg volt az ember mindenfelé.

Cruiser a Qiandaohun

Van néhány speciális sziget, ahova különböző állatokat – majmokat, struccokat, kígyókat – telepítettek be, amelyek mindenféle turistaatrakcióval is szolgálnak. A struccokon lovagolni lehet, a kígyókat simogathatjuk … de ezekre a szigetekre nem mindig viszik el a turistákat, mert korlátozni kell a látogatók számát. Úgyhogy mi egyiken sem jártunk, voltunk viszont három másik szigeten. Az első a tó egyik legnagyobb szigete, és külön jelentősége, hogy a hegy tetejéről kb a tó fele belátható. Gyönyörű látvány, még így is, hogy a kilátó korlátjánál „sorban állnak” a turisták, hogy lefénykézzék magukat a mesés háttér előtt. A hegy tetejéről meg Kína leghosszabb fűcsúszdáján jöhet le, aki bátor.

Fűcsúszda

Nem tudom, összesen hány fűcsúszda van Kínában, mindenesetre ez nem volt túl hosszú. Tegnap láttunk egyet a Stone Forestben, amelyiket hosszabbnak szavaztunk meg, igaz, hogy azt még nem adták át. Úgyhogy addig még lehet ez a leghosszabb. A jegyvásárlásnál el kellett dönteni, hogy lassú, közepes vagy gyors csúszdán akarunk-e lecsúszni – naná, hogy a gyorsat választottuk -, aztán a csúszdánál érkezési sorrendben oda löktek, ahol éppen megürült egy hely. Mivel mind a három pálya egyformán meredek volt, túl nagy különbség nem igen lehetett a sebességekben. Előtte izgultam egy kicsit, utoljára 27 évesen ültem hasonló csúszdán a bécsi Práterben, de azért ki nem hagytam volna!

A harmadik szigeten feltrappoltunk a lépcsőkön az óratoronyhoz. A trappolásra azért volt szükség, mert minden szigeten egyre kevesebb időt kaptunk a nézelődésre. De megérte a rohanás. Az óratoronyban egy hatalmas harang volt, amit akárki megkongathatott. Persze meg is tettük. Egy nagy farönköt kellett a haranghoz lökni, hogy megszólaltassuk. Aztán már rohantunk is vissza a kikötőbe, hogy le nem maradjunk a hajóról.

A Sárkány-sziget egyik faragványa, Qinadaohu

Titkos kert, belépni tilos

Óratorony, Qiandaohu

 

Tegnap a sofőrünk javasolta, hogy ne a távolsági busszal menjünk vissza Hangzhouba (onnan vonattal terveztünk továbbmenni), hanem van egy buszjárat, amelyik közvetlenül a szálloda előtt áll meg, és Hangzhouban  a vasútállomásnál tesz le. Így nem kell bumlizni a szálló és a buszpályaudvar, meg a buszpályaudvar és a vasútállomás között. Az ár meg kb. ugyanannyira jön ki.

Ma direkt azért eljött a sofőrünk a szállodához, hogy megmutassa nekünk a buszt, és beszéljen a sofőrrel. Ugyanis kiderült, hogy ez nem egy menetrend szerinti járat, hanem „buszstoppolás”. Azaz Chun’an és Hangzhou közti turistabuszra beszélt rá minket a sofőrünk. Gondolom, osztozkodnak a bevételen. Nem mi voltunk az egyetlen potyautasok, egy fiatal pár is illegálisan szállt fel. Igaz, hogy a turistákat  egy kicsit át kellett rendezni, de végül mindenkinek jutott hely.

Hangzhou külvárosában viszont megállt a busz egy kis bevásárló turizmusra. A város ugyanis híres a selyemről és a teáról, és az idegenvezető az utolsó 20 percben egyfolytában ezeket a termékeket magasztalta, és vásárlásra buzdított (nem, még mindig nem beszélek kínaiul, de Sophie összefoglalta a lényeget). Kicsit bosszankodtunk, hogy most, épp a cél előtt, megint várhatunk egy órácskát, de egyszercsak jött a sofőr, hogy szálljunk le. És átterelt bennünket egy másik turistabuszba, amelyik éppen indulófélben volt, és tényleg a vasútállomásnál tett le bennünket. Hogy hogy intézik el ezek egymás között az anyagiakat, az rejtély. Hiszen benne van a történetben a felhajtó taxisofőr, a buszvezető, aki elvitt minket Hangzhouba (esetleg még az idegenvezető is), és a másik sofőr, akivel az utolsó szakaszon utaztunk… Az biztos, hogy megéri nekik, különben nem vacakolnának velünk.

Ismét egy finom vacsorához volt szerencsénk. Padlizsán fűszeresen, grillezve, karfiol wokban elkészítve, sült puffasztott rizs édes paradicsommártással, yamgyökér áfonya(?)szósszal, marhahús falatok, sült hal, halleves, sült dumpling, finom limonádé és persze az elmaradhatatlan limonádé.

Szerény kínai vacsora

Hangzhouból Shanghaiba (180 km) az út a szuperexpresszel 1 óra 3 perc.

Shanghaiban a pályaudvartól a mi megállónkig metróval 45 perc.

A metrómegállótól hazáig gyalog 35 perc (lett volna, de szerencsére kaptunk taxit).