Sír seprés napja

Ma és holnap van a Qingming, azaz a kínai halottak napja (sír seprés napja), egyben a tavasz ünnepe is. Hála az internetnek ma már mindenről gyorsan tájékozódhat az ember. Én hirtelenjében két részletes leírást is találtam, itt és itt.

Mivel még mindig nem tudtam felfedezni, hol van Shanghaiban temető, így személyes élményeim nincsenek. (De nem adom fel. Mindenképpen szeretnék megnézni egy kínai temetőt is.)

A Qingmint állami ünnep, így csütörtök-pénteken Daniék is szabadnaposak voltak. Elméletileg vasárnap valamelyik napot le kellene dolgozni, de a cégük nagyvonalúan kezeli a dolgot, így számukra ez négy napos ünnep.

A szabadnap lényege, hogy az ember fia sokáig alszik. … ami a jelen esetben „csak” 9 órát jelentett, mert szerettünk volna időben odaérni a falmászó klubba. Az időzítésbe ugyan egy kis hiba csúszott, viszont nagyon finom ham and eggs-et reggeliztünk, eperrel – és Sophie is örült, amikor fél órával eltoltuk a indulást.

Még így is teljesen üres volt a hely, amikor bementünk. 

Egy kicsit néztem, hogyan ügyeskednek Daniék, aztán elmentem a közeli Luxun parkba. Kis tó, nagy tó, bérelhető elektromos meghajtású csónakok, virágzó fák, rengeteg ember…

Luxun park, Shanghai

Luxun park, Shanghai

A kisebbik tó egyik része a gyerekeknek volt elkülönítve. Itt ágyúnaszádokat lehetett bérelni, és az infrasugaras ágyúkkal kellett megcélozni a vízen úszó figurákat. Sikeres találat esetén a béka, hal, miegymás hatalas vízsugarat lövelt ki – természetesen vijjogó hang kíséretében. A csendes elmélyülés mellett a minél nagyobb zajhatások élvezete a kínaiak egyik legnagyobb szórakozása (ahogy én látom).

KÉP - ágyúnaszád

Szintén a kis tónál, de egy másik öbölben, lelkes horgászok és a drukkereik múlatták az időt. Azt nem láttam, hogy bármit is fogtak volna – igazából nem is tudom, mi „terem” egy ilyen elég elnyűttnek tűnő, átfolyás nélküli tó vizében.

Rengetes kis utacska vezetett a parkban erre-arra. Kb. két órán át sétáltam, nagyjából körbe, de számtalan helyre nem jutottam el. Folyton keresztutakhoz értem, és döntenem kellett, hogy erre vagy arra. Persze mindig azt gondoltam, hogy OK, elmegyek erre, aztán majd visszatérek a másik látnivalóhoz is, de aztán jött a következő kereszteződés, meg megint az újabb …

Itt is volt egy sportjátszótér mindenféle szellemes tornaeszközökkel. Rengetegen voltak, fiatalok, idősek, férfiak, nők. Sok emberen látszott, hogy direkt edzéshez öltözött, de bőven voltak olyanok is, akik egyszerűen csak sétálás közben kaptak kedvet egy kis nyújtó vagy lazító gyakorlathoz, letették a bevásárló szatyrot a padra, és kicsit átmozgatták az izületeiket. Nagyon szimpatikus, hogy mennyire komolyan veszik itt a hétköznapi szintű testedzést. És nem csak ilyen látványos, tornázós szinten. Lépten-nyomon látok embereket – gyors léptekkel halad az utcán, várakozik a buszmegállóban, áll a boltban a pult mögött – és közben a kezén lévő akkupunktúrás pontokat nyomogatja, vagy járás közben erőteljesen tapsol, esetleg hátrafelé sétál – jobb esetben egy parkban, sűrűn hátrafelé nézegetve, kevésbé szerencsés esetben a járdán, elmélyülten, és abban reménykedve, hogy mások kikerülik.

Mostanában többször is volt alkalmam kínai egészségfejlesztő gyakorlatokat kipróbálni. Memorizálni ugyan még nem sikerült őket, de ahogy így szembetalálkozom velük, ráismerek a mozdulatokra.

Rengetegen élvezték a tavaszt a parkban (nem az a lényeg, hogy hány fok van, és milyen az idő, hanem hogy április van, ami köztudottan tavasz és az év legszebb, legkellemesebb időjárású hónapja. Pont.) Mindenfelé kártyázó csoportosulásokat láttam, nők-férfiak vegyesen, főleg közép- és idősebb korosztály játszott vagy egyszerűen csak ott állt, figyelte a játékot és tanácsokat osztogatott. Úgy látszik, kibicnek Kínában is semmi sem drága.

Sok örömzenésszel is találkoztam a parkban. Egy férfi a hagyományos kínai erhun (csellóhoz hasonló vonós hangszer) , két nő pedig énekelt hozzá. Látszott, hogy még csak gyakorolják a produkciót, sokszor megálltak, hogy megbeszéljenek egy-egy részletet, de nem zavartatták magukat a tömeg előtt, és az emberek is ugyanúgy körülállták és hallgatták őket, mint ha már kiforrott művet hallgattak volna.

Egy papa a fiával hegedült, egyáltalán nem zavartatva magukat attól, hogy jóval hallótávolságon belül erős magnózene is szólt. Az egyik vizipavilonban két fiatalember, egy CD-lejátszó és egy szintetizátor adott ízelítőt az igazi keleties hangzású (értsd fejhangon előadott) zenéből.

Amikor egy nagyobb csoportosuláshoz értem, azt hittem, megint szabadtéri táncot fogok látni. De ez még jobb volt! Szabadtéri táncaerobik. Elindítottak egy ismétlődő ritmusú zenét, és valaki – néha az, akit én szervezőnek néztem, de olykor egyszerűen csak valaki a tömegből – elkezdett egy mozdulatsort. Ezt aztán átvették a többiek is, és nagyjából rácspontokba szerveződve táncolták, karjukat, derekukat, nyakukat megmozgatva, amíg véget nem ért a zene. Aztán várták a következő zenét és a következő improvizált mozgássort. Akinek elege volt, az vette a táskáját, babakocsit, bambuszrudat a zöldségekkel, és továbbállt. Mások kedvet kaptak hozzá, és csatlakoztak. Teljesen spontán volt az egész.

Táncos "aerobic" a Luxun parkban (Shanghai)

Azért persze nem csak a lélek, hanem a gyomor is megköveteli a magáét. Már azon voltam, hogy felhívom Danit, meddig másznak még (van egy vészhelyzeti mobilom), amikor rámcsörgött, hogy most jöttek ki az edzőteremből, farkaséhesek, úgyhogy irány egy hotpot étterem.

A hotpot azt jelenti, hogy az asztal közepén elhelyeznek egy nagy tálat valamilyen forrásban lévő levessel (az éttermekben az asztal közepén beépített tűzhely van), ebbe kell belehajigálni mindenféle ételt, húst, zöldséget, gombát, tésztát, gombócot, aztán ha megfőtt, pálcikával kihalássza az ember, belemártja még a szószos tálba is, és jó ízűen elfogyasztja.

Mivel a hotpot bármilyen ételt jelenthet, ezért már a rendelés is nagyon körülményes (vagy izgalmas). Egy hosszú listán vannak felsorolva a választható összetevők. Sophie lelkesen x-elgetett, időnként tőlünk is tanácsot kérve, meg a pincérrel konzultálta – aztán elkezdték kihordani a tálakat. Először a levest hozták ki, illetve leveseket, mert csípőset és simát is rendeltünk. Egy tálban két leves – középen egy S-alakú lemezzel elválasztva. Háromféle hús, selyempapír vékonyságúra felszeletelve (fagyasztva szeletelik), ezért ez főtt meg a legjobban. Sonka, kínai gombák, két hatalmas tálon zöldségek, rizsgombóc felszeletelve, tészta, rizs…

Elméletileg a zöldség – káposzta, kínai kel, sárgarépa, retek, valami tökszerű, spenót és fejessaláta – is a hotpot része, de egy jó részét nyersen ettük meg Danival. Sophie ott mulatott rajtunk. Mi meg rajta, amikor a drága jó salátát „tönkretette” a forró levessel.

Úgy tűnik, a kínaiak nem esznek nyers zöldséget – csak gyümölcsöt (a paradicsomot, koktélparadicsom, is gyümölcsként eszik). De azért nem seprűztek ki minket az étteremből, hogy ilyen „barbárok”  vagyunk.

Kínában, a pálcikával való evés és a sok (apró) fogás miatt minden étkezés hosszúra nyúlik, a hotpot meg – a raclette-hez, fondühöz és társaikhoz hasonlóan – kifejezetten társasági szórakozás, úgyhogy mi is jól eltöltöttük vele az időt. Mire hazaértünk, már este 6 elmúlt. A hotpot előtt ugyan Dani még emlegetett valami vacsorapizzát, de annyira jóllaktunk az étteremben, hogy este eszünkbe sem jutott vacsorázni.

Hotpot előtt ...

... és után