Kína 2017 – Már megint nem temető

Jó ismerőseim és lelkes követőim tudják, hogy szeretem minden országban, ahol járok, megnézni a temetőket is. Nagyon sokat elárulnak az ott élő emberekről, szokásaikról, gondolkodásukról.

Kínában viszont még nem sikerült eljutnom egyetlen igazi temetőbe sem. Volt már pár nekifutásom, de végül mindegyik emlékparknak bizonyult. Nem volt ez másképp az idén sem. A Google nagy betűkkel kiírta, hogy temető ÉS mauzóleum, és el is zarándokoltam érte egy távoli, de metróval még elérhető pontra. Na, jó, annyira távoli nem lehetett, mert ahogy felszínre érkeztem, az első zebránál megszólított egy srác, aki valamiért azt gondolta rólam, hogy francia vagyok, és meg tudom mondani neki, hol lehet a francia nagykövetség. Tehát elég közel van a belvároshoz, hogy még nagykövetségek legyenek erre, de elég távoli is, ha azt feltételezte, hogy ide fehér ember más okból nem is juthat el, csak ha ügyet intézni jön.

A Songqingling Cemetery Park egy szépen gondozott parkban van. A rengeteg munkaerő nagy előnye, hogy például van, aki egész nap mást se tesz, csak a lehulló faleveleket sepregeti. Az eredmény egy rendezett, és tökéletesen tiszta hely. Az emlékparkokra különösen igaz ez, mert itt nem járnak tömegével a helyiek, akik aztán nem törődöm módon azonnal megint mindent összeszemetelnék.

Song Qingling a modern kommunista Kína egy jelentős személyisége volt, aki egész életében a szegények érdekében dolgozott. (Ugyanakkor egyik nővére Csang Kai Sek felesége volt, s mint ilyen First Lady Taiwanon, a másik nővére pedig egy gazdag bankárhoz ment feleségül, aki később Hongkong pénzügy minisztere lett. Furcsa fintorai vannak az életnek J )

Külföldiek temetője

Azért valami temető élményt mégis kaptam (bár én egy igazi, hétköznapi temetőt szeretnék megnézni végre). A parkban ugyanis Song Qingling hatalmas kövezett téren elhelyezett hatalmas szobra, és a hatalmas alapterületű Song Qingling mauzóleum mellett (el sem tudom képzelni, mi lehet egy ekkora épületben) a park egyik oldalrészében Shanghaiban élt külföldieknek állítottak emléket. Egyforma kőlapokra régebben elhunyt személyek neveit írták fel – különböző nemzetiségeket összegyűjtve, részrehajlás nélkül (nem derült ki, minek alapján került ide valaki). Ahogy néztem a sok-sok angol név mellett volt német, skandináv, holland, olasz, görög, orosz, francia, török, arab is. Igyekeztek átírni a nevet a sírkőről az emléklapra, de nem mindig jártak teljes sikerrel. Mivel a kínaiak nem igazán tudnak angolul írni és olvasni, elírások a hétköznapi feliratokban (figyelmeztető táblák, reklám feliratok, információk) is előfordulnak – és ugyanez itt is előjött, hogy megmosolyogtasson egy kicsit.

Síremlék a természetbe beolvadva

És volt egy helye a hírek kínaiaknak is. Hogy tényleg sírok voltak-e vagy csak emlékkövek ezek is, azt nem tudom. És persze legtöbbször az sem derült ki a számomra, hogy miben merült ki valakinek a híressége. De azért érdekes volt nézegetni a szobrokat, faragott sziklákat.

A parkban útjelző táblák mutatták, merre van a mauzóleum, merre a külföldiek sírja … és merre a Gyermekek Múzeuma! Érdekes párosítás, de aztán kiderült, hogy mégsem ugyanabban a parkban van a temető és a gyerekmúzeum, csak egymás mellett J

Út a temetőbe és a Gyerekek Múzeumába

Persze bementem. Három emeleten, lazán elhelyezve, gyerekfoglalkoztatók, olvasóterem, vetítés – és még némi kiállítás is. Valóban a gyerekekre volt tervezve minden. A kiállítás anyaga, az információmennyiség, a korlátok magassága… Egy kis űrhajózás és tengerjárás (felszínen és víz alatt), sok pihenő és játszóhellyel, ráadásul ingyen. A nézőközönségből ítélve a környező gyerekek és nagyszülők iskola utáni megszokott látogatóhelye.

Hogyan irányítsunk egy motorcsónakot?

Nem is hallottam még külön gyerekek számára tervezett múzeumról, de most, a Google-ban, láttam, hogy van ilyen több helyen is. Egy új lehetőség, amire vadászhatok!

Gyalog indultam vissza, azt hittem ripsz-ropsz átérek a 2-es vonalára. Na, annyira ripsz-ropsz azért nem volt. Úgyhogy út közben csak megálltam egy Family Markt-ban ebédelni. Közben bejött egy nő, aki letelepedett a legbelső asztalhoz, és egyszer csak nekikezdett veszekedni saját magával. Először azt hittem, csak telefonál – a kínaiakra nem jellemző, hogy ilyenkor hangfogót tennének fel (igaz, sok magyarra sem), de hirtelen megjelent kér rendőr, akiket az eladó hívott oda. Hihetetlen hogy milyen gyorsak voltak. És milyen megfontoltak! Ránéztek a nőre a polcok takarásából, és megállapították, hogy nem rendőrségi eset, úgyhogy hamar vissza is vonultak, nem csináltak belőle nagy ügyet. J