Kína 2017 – Shanghai Wild Animal Park

Tegnap este konstatáltuk a szomorú hírt, hogy elromlott a légkondicionáló. Én ugyan egész eddigi életemet leéltem nélküle, de ha éppen van, akkor azért mégis könnyű hozzászokni – bár nem tudtam még egyértelműen megbarátkozni vele. Ha nem működik, egyből leizzad az ember ebben a párás melegben, főleg a zárt szobában, de ha működik, akkor hamar fázni kezdek, pedig 28 fokra van állítva. Szóval, mindig az a nem jó, ami éppen van.

Ebben a helyzetben például a tudat, hogy ha akarnánk, sem tudnánk hűteni. Persze, a szerelő is csak kínaiul beszél (szegény Magyarországon élő külföldiek, akiknek szintén hasonló problémái vannak!), ezért munkába menet Sophie szervezte le, hogy idejöjjön.

Manapság már szinte mindent elektronikus kütyükkel javítanak. A szerelő is hozta a magáét, és izgatottam keresgélte benne a hibakódot, amit a légkondi kezelőegysége kiírt. Rengeteg kódra volt magyarázat a kis kézi egységében, de ez hiányzott. Murphy törvénye.

Úgyhogy elment gondolkodni, meg tájékozódni, mi meg vártunk szorgalmasan tovább. Végül aztán csak kiderült, hogy alkatrészcserére van szükség. 1000 yuan, persze nincs is nála, holnap majd visszajön.

Mindez telefonos segítséggel derült ki. Dani felhívta Sophie-t, aki tárgyalt a szerelővel, aztán elmondta angolul is, hogy mi történt. Ilyen egyszerűen mennek a dolgok – ha van, aki tolmácsoljon J

Dél lett, mire elindultunk az állatkertbe. Shanghai igazi állatkertjét, amelyik a város NY-i felében, a Hongqiao repülőtér közelében van, évekkel ezelőtt már láttam, de most kiderült, hogy van még egy vadaspark is, itt Pudongban. Mivel ez mindkettőnket érdekel Danival, így ez lett a mai program.

Természetesen ez is a világ végén van, ahogy az illik is egy Shanghai méretű város esetében. Viszont egy idő után már itt is föld felett futott a metró, így legalább nézelődhettünk. A 16-os vonal egészen új, amikor pár éve, bérelt autóval, a mesterségeses megépített Dishui Lake-nél, és a körülötte elterülő frissen felhúzott, de szinte teljesen kihalt városrészben jártunk, hogy megnézzük a Tengerészeti Múzeumot, még nyoma sem volt.

Így, a metróból, jól látszik, hogy ez is egy csatolt terület. A nagyváros folyamatosan terjeszkedik, és bekebelezi a környező kis településeket, a kettő közti lakatlan területekre meg villámgyorsan hatalmas lakótelepeket húz fel. Egy csomó 15-20 emeletes házsor a nagy semmi közepén, kívülről nézve semmi más nincs is itt – bár bolt és iskola talán csak van bennük valahol elrejtve. A munkába járáshoz viszont már közlekedési eszközre is szükség van, úgyhogy építsünk gyorsan egy új metróvonalat!

Shanghai - külvárosból befelé nézve

Gyalog sétáltunk a metrótól a vadasparkig, 2 kilométer, illetve egy kicsit több, mert gyalogosokra nem számítva, nem is táblázták ki nekünk, hogy melyik kereszteződésben kell befordulnunk. Így először végigmentünk az egész kerítés mellett, aztán visszafelé még egyszer, míg végül a keresztutcában rábukkantunk a bejáratra. Addigra már kutya meleg volt, és sehol egy árnyék, úgyhogy nagyon reménykedtünk, hogy legalább a parkban lesznek fák. És tényleg voltak J

Jó kis délutánt töltöttünk el az állatkertben. Bár erős kettősség jellemezte, a végső konklúziónk mégis az volt, hogy remek hely, megéri a kalandtúrát, amíg eljut ide az ember. (Kínaiul olvasó személyek a metrótól busszal is jöhetnek (arab számok nem voltak kiírva) – bár visszafelé, amikor már ismertük az utat, a 2 km is sokkal rövidebbnek tűnt.)

Ami nem igazán tetszett, és nagyon meg is lepett, az az épületek, ketrecek kialakítása volt. Érzéseim szerint nem lehet ez túl régi állatkert, de a mai modern megoldásoknak nyomát sem láttam. A kiépítése leginkább az első állatkertekre emlékeztetett. Igénytelenül megépített műsziklák, giccses díszítés, mindenhol művirágok és műfolyondárok – és az épületek belső részében lévő ketrecek kopárak, sivárak.

Viszont a kültéri ketrecek, ahol az állatok és természet jobban összeértek, rengeteg látnivalóval szolgáltak. Tényleg vadaspark volt, szóval az állatkertben szokásos állatok egy része, kígyók, halak, madarak nem igen képviseltették magukat – bár volt egy remek flamingó tó -, de amelyik állatot bemutatták, ott nem mértek szűk marokkal. Legalább 8-10 példány mindenből volt, legyen szó zsiráfról, vagy tigrisről. És rengeteg volt a fiatal állat is!

Az egyetlen kivétel a panda volt. Összesen hármat láttunk, mindegyik külön ketrecben. Szegények elég koszosan és gondozatlanul néztek ki (legalábbis laikus szemmel), és mindegyik hátat fordítva nekünk aludt egy távoli sarokban, a kopár ketrecben. Elég lehangoló látvány volt.

Na, ez az, amit élőben nem láttunk

Viszont bőven pótoltak érte a tigrisek! Először a 4-5 hónapos kölyköket vettük észre, voltak vagy heten, és vadul birkóztak, olyan street fight „mindent szabad” módra. Lökdösték, harapdálták, püfölték egymást a látogatók (és saját maguk) nagy örömére.

Mellettük voltak a már majdnem teljesen kifejlődött serdülők. Ők már kicsit komolyabban viselkedtek, de azért itt is remek birkózások, pofozkodások zajlottak a vízesés alatti, kellemesebb helyekért. Némelyik meg csak ült a vízben, nyakig elmerülve, és ejtőzött… Amíg oda nem jött egy másik, hogy bosszantsa egy kicsit J Milyen érdekes, hogy amíg a macskák annyira vízellenesek, ezek a nagyra nőtt rokonok meg ilyen lelkesen pancsolnak!

Ja, és etetni is lehetett őket. Hasonlóan, mint a medvéket a veresegyházi medveparkban. Csak itt nem mézbe mártott fakanalat, hanem botra tűzött húsdarabokat lehetett benyújtogatni nekik, amit nagy kegyesen hajlandók voltak elfogadni.

A tigrisélményt két egy hónapos apróság látványa koronázta meg. Érdekes módon egyedül, mama nélkül, voltak a ketrecben, ahogy a két hónapos oroszlánkölykök is. A két kistigris elesetten motoszkált a saját ketrecében, és igyekezett közel húzódni az ajtóhoz amelyik a hátul mögötti húskonyhára nyílott. Úgy tűnt babusgatásra, dédelgetésre lenne mg szükségük. Furcsa, hogy ennyi idősen anya nélkül voltak itt.

Az öt kis oroszlánkölyök viszont már remekül elvolt magában. A melegtől elpilledve békésen aludtak, kivéve egyet, aki gondoskodott a többiek „szórakoztatásáról”, mivel egyfolytában piszkálta őket. Játékos verekedést akart provokálni, de ebben a melegben a többiek még akkor sem mozdultak, amikor már tövig rágta a fülüket.  Úgyhogy végül ő is lefeküdt aludni. Kerek 2 percre, mert aztán nem bírt magával, és kezdte elölről a testvérei zaklatását J

És amilyen szerencsénk volt, még a tigris látványetetést is kifogtuk. Ez már a felnőtt egyedek bemutatója volt. Nem csak úgy egyszerűen bedobták nekik a kaját, hanem dolgozniuk kellett érte. Először az egyik pózna tetejére lógattak fel egy darab húst, oda kellett felmászni, hogy elkapják. A pózna szakaszonként vastag kötéllel volt körbetekerve. Felfelé villámgyorsan haladt a tigris, úgyhogy nem is láttam, hogy mászott, viszont lefelé, érdekes módon, nagyon megfontoltan lépegetett, tekercselésről tekercselésre. Mint amikor az ember óvatosan lemászik egy létrán.

A következő attrakció az volt, hogy cölöpökön egyensúlyozva kellett volna elkapni a húst, de az első tigris, aki elindult, nem bizonyult elég kitartónak. Amikor egy kis ideig ott lóbálták a húst az orra előtt, de mindig el is rántották előle, megunta a dicsőséget, és leugrott. Szerencsére egy másik tudta, mi a becsület, és helyt állt helyette.

A tigrissziget és az állatokat a látogatóktól elválasztó üvegfal között egy medence volt, amiben élvezettel hűsöltek. A műsor utolsó számaként efölé a medence fölé lógatták a húst, úgyhogy a partról egyenesen az emberek felé ugorva kapta el a tigris. Remek látvány volt, ahogy megfeszültek az izmai, aztán tátott szájjal és beélesített körömmel egyenesen a nézők felé lendült. Persze félúton, a húst levadászva, „kecsesen” belecsobbant a vízbe J

Azt hittük, ennél nagyobb élményben már nem lehet részünk, de kiderült, hogy van a parknak egy olyan része is, amelyik csak busszal látogatható. Szafariztunk! Először zsiráfok, zebrák, szarvasok és egyéb, egymással békésen megférő patások között vittek minket, aztán láttunk medvéket, tigriseket, oroszlánokat, leopárdokat, farkasokat is. Minden részleg jó sok állat volt, és egyáltalán nem voltak szégyenlősek. Na, jó, a busz ablakát nem tapogatták, de ott sétáltak körülöttünk, ügyet se nagyon vetettek a buszra. Méla undorral húzódtak kicsit odébb, ha már majdnem a sarkukra lépett. A busz közönsége lelkesen Ó-ó-ó-zott, meg Á-á-á-zott, és persze izgatottan kattintgatta a fényképezőgépeket is. Mindenki roppantul meg volt elégedve a látottakkal. Mi is J

Hazafelé a metrón aztán boldogan rogytunk le az ülésekre. Ez, végre, egy olyan metró, ahol nem a fal mentén hosszában kialakított, hanem a buszokhoz hasonlóan, előrenéző ülések voltak, így sokkal kényelmesebben lehetett kinézegetni. Persze ez csak a mi szempontunk. Sophie, aki csúcsforgalom idején utazott ezen a vonalon, sokkal fontosabbnak tartotta az állóhelyek lecsökkent voltát. Hiába, a nézőpontok, különbözőek.

Mivel Daninak nem volt kedve átszállni, így az utolsó két megállót inkább kerékpárral tettük meg. Errefelé nem csak dokkoló állomásokból lehet biciklit bérelni, hanem van egy olyan módszer is, amelyikkel bárhol elejtheted a bérelt biciklit, ahol már nincs szükséged rá, és egy app segítségével tudsz rákeresni, hogy hol van felesleges gép a közeledben. Mármint, ha van ilyen app-od. Ami csak kínaiul működik, ezért Daninak nincs, de semmi gond, mert a metró megállók környékén amúgy is mindig vannak leállított biciklik, keresni sem kell.

Kicsit már elszoktam a shanghai forgalomtól, de így, felvezetéssel, azért egész jól boldogultam. Visszajöttek a régebbi beidegződések is, gyalogosokkal, mopedekkel, jobb-balra kanyarodó, váratlanul megjelenő autókkal szemben. Azért ez számomra még mindig izgalmas kihívás J