Eső, vihar, lazsálás

Hétvége van, vihart ígért az időjárás előrejelentés, és be is jött. Akinek nem muszáj, ki sem teszi ilyenkor a lábát. A lépésszámlálom, ami 8000 lépésre van beállítva, már úgyis „kiakadt”, és két nap óta (25 illetve 30 ezer körüli lépés) csak azt hajtogatja, hogy megérdemlek egy nap pihenést. Úgyhogy ma lazáztunk.

Csak Sophie ugrott el egy barátnőjével felvenni a holnapi félmaratonhoz a versenycsomagot, és Dani várta ki ismét egy utcasarkon, amíg elkészül a reggeli rántottaszerű kolbászos, zöldséges hajtogatott ételünk.

Végre, egy hét után, sikerült az én gépemre is tűzfal mentes netkapcsolatot varázsolni, úgyhogy mindjárt el is ment egy jó órám a leveleim átnézésével. Bár jeleztem a fordítóirodának, amelyiknek dolgozom, hogy most három hétig szabin vagyok, de azért csak jöttek a munkák (Murphy törvénye), persze a legtöbbnek már le is járt a határideje, mire elolvastam – és amúgy is szilárdan elhatároztam, hogy most tényleg kikapcsolódom, és nem dolgozok.

Igaz, Daninak eszébe jutott, hogy a közvetlenül indulás előtt érkezett, és nagyjából már lefordított munkát még nem küldtem el, úgyhogy nekiestem a végső simításnak, mert ma volt a határidő, nekem meg teljesen kiment a fejemből.

Közben lezavartunk 3 adag mosást, a takarítónő fényesre törölte az egész lakást, Gyuri csetelt az otthoniakkal, és a postás (és egyéb futár) háromszor csengett – vagy inkább kopog. Szombat vagy nem, itt mindent házhoz hoznak. Például a megrendelt élelmiszert is. Egy jópofa szolgáltatás, hogy az ember eldönti, mit akar főzni, hány fő számára, és az alapanyagokat megtisztítva, megfelelő méretűre felvagdosva kihozzák neki. Itthon már csak össze kell állítani. Kis létszámú háztartásban, ahol különösen gond, hogy mit kezdjen az ember egy egész káposztával, ha, mondjuk, csak egy kis káposztasalátát akar enni, ideális megoldás.